Nagy bejelentés érkezett ma reggel a Richtertől, ugyanis a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos, fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter.
A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon napról-napra jelentenek be újabb és újabb beruházásokat az ország valamennyi pontján - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a Continental Automotive Hungary Kft. beruházás-bejelentő sajtótájékozta
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendelet szerint, a veszélyhelyzet ideje alatt az eddig érvényben lévő, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendelet ideiglenesen megváltozik. Emel
2021. január 1-jétől változik a munkaerő-felmérés módszertana: a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesültek, és az ellátás igénybe vételét követően visszatérhetnek korábbi munkahelyükre. A változás
Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 1,9%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Ez azt mutatja, hogy a koronavírus-járvány második hullámában a háztartások jövedelmi helyzete továbbra is kedvezőtlen, illetve sokan kifejezetten óvatosak, ami tükröződik a fogyasztói bizalmi indexek vi
Elképesztő ralit láttunk novemberben a tőzsdéken, de a „WallStreetBets” nevű Reddit oldalon posztoló, "osbetel" nevű felhasználó valószínűleg nem a széleskörű részvénypiaci rali miatt fog kellemesen visszagondolni erre a hónapra. A WallStreetBetsről annyit érdemes tudni, hogy lényegében egy tőzsdei fórum, amin a kisbefektetők megosztják a kereskedé
Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezi a miniszter – tudatta a szaktárca az MTI-vel szerda este.
Nagy bejelentés érkezett ma reggel a Richtertől, ugyanis a magyar gyógyszeripari vállalat megvásárolja a Johnson & Johnson egyik leányvállalatának fontos, fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon értékesíthet majd a Richter.
6635 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 231 844 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 182 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5324 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 67 033 fő, az aktív fertőzöttek száma 159 487. Az aktív
Csütörtökön ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az eseményen továbbra is elsősorban a koronavírus-járvány aktualitásai kerülhetnek szóba, de lényeges kérdés lehet az uniós költségvetési vétó is, melyről napokon belül meg kellene állapodni.
Rekordütemben nőtt az aktív fertőzöttek és az elhunytak száma is. Egy nap alatt 6635 embernél mutatták ki a fertőzést és 182-en haltak meg a koronavírus miatt.
Egy nap alatt 6635 embernél mutatták ki a fertőzést, ez a második legnagyobb napi növekedés eddig - 182-en haltak meg a koronavírus miatt, ami szomorú rekord.
Eredményesen zárult két energetikai innovációs kiírás, a megújuló energiatermelés térnyerését lehetővé tevő fejlesztésekhez csaknem 11 milliárd forint támogatást nyertek el a pályázók – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti online sajtótájékoztatóján
Több előrejelzés is érkezett nemrég a tőzsdék várható teljesítményével kapcsolatban, például Jonathan Golub, a svájci Credit Suisse részvénystratégája szerint idén már nem érdemes befektetni a piacokon. Akadnak persze olyan elemzők is, akik másképp látják a helyzetet, például Lindsey Bell, az Ally Invest vezető befektetési stratégája szerint kimond
A Richter Gedeon Nyrt. eszközvásárlási szerződést kötött a Johnson & Johnson kizárólagos tulajdonú leányvállalata, a Janssen Pharmaceutica fogamzásgátló tapaszának a megszerzésére az Egyesült Államokon kívüli piacokra - jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021-től változik a munkaerő-felmérés módszertana: a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesültek, és az ellátás igénybe vételét követően visszatérhetnek korábbi munkahelyükre. A változást az Európai
A hét elején nyilvánosak lettek a Nagy Pedagógusteszt első körös eredményei, melyet a kormány pozitívnak, míg a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége aggasztónak talált. A téli szünet azonnali elrendelését követelik.
A hét elején nyilvánosak lettek a Nagy Pedagógusteszt első körös eredményei, melyet a kormány pozitívnak, míg a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége aggasztónak talált. A téli szünet azonnali elrendelését követelik.
Sem a 2001 szeptember 11-i terrortámadások, sem a 2003-as SARS-járvány, sem a 2008-as pénzügyi válság nem okozott olyan mértékű sokkot a légiközlekedésnek, mint idén a koronavírus-járvány. Márciusban szinte teljesen leállt a menetrendszerinti légiközlekedés Európában és még most is csak a korábbi járataik töredékét üzemeltetik a nagy légitársaságok
Amennyiben valaki karácsonyra csomagot szeretne feladni, azt legkésőbb december 18-ig tegye meg, hogy a küldemény december 24-ig biztosan megérkezzen a címzetthez - mondta a Magyar Posta szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Jelentősen visszaesett az olasz és a spanyol szolgáltatószektor BMI novemberben - előbbi az elemzői várakozásoktól is elmaradt. Mindenesetre a második hullám messze nem okozott akkora zavart az ágazatban, mint a tavaszi.
Társadalmi egyeztetésen van az élelmiszeripari beruházásokat támogató pályázati felhívás: a véleményeket december 10-ig lehet megfogalmazni a támogatás céljával, a pályázók körével és a jelentkezés feltételeivel kapcsolatban.
A koronavírus-járvány hosszú távú hatásai miatt 2030-ra meghaladhatja az egymilliárdot a mélyszegénységben élő emberek száma a világon - írta csütörtökön nyilvánosságra hozott tanulmányában az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A nyári megállapodás alapján jelentős források állnak rendelkezésre a Közös Agrárpolitikára (KAP) 2021 és 2027 között, de ahhoz, hogy ezeket ki is lehessen fizetni, mielőbb meg kell állapodni az uniós költségvetés végső kereteiről és majd a KAP reformjáról is – hangsúlyozta a Portfolio Agrárszektor 2020 című mai konferenciájának egyik nyitó előadás
Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban új csúcsra szökött a koronavírus második hullámának napi áldozatainak a száma. Hasonló a kép Ukrajnában, a csehek viszont már lazítanak a korlátozások sikerét látva - egyes szakértők szerint túl korán. Az olaszok - hiába javul a járványhelyzet - karácsonyra még szigorítanak is. Magyarországon nagyon ellentmondásosak az adatok
A kormány szerdán tárgyalt az aktuális járványhelyzetről és a korlátozásokról, de döntés egyelőre nem született - hangzott el a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely kiemelte: a jelenlegi becslések szerint egy hónapon belül tetőzhet a járvány Magyarországon. Az uniós költségvetéssel kapcsolatban a magyar kormány továbbra is ragaszkodik a vétóhoz,
Októberben a nyers adat szerint 2,4 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számolt forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szezonálisan és naptárhatástól megtisztított volumene - jelentett
A kormányinfó miatt általában délután 1 körül szokott kamerák elé állni az operatív törzs, ma azonban délután 2-kor lesz a sajtótájékoztató, amelyről ezúttal is élőben jelentkezünk..
Jövő héttől egy állami online felületen már előjegyzést vesznek fel a koronavírus megelőzését szolgáló vakcina beoltására - jelentette be a csütörtöki kormányinfon Gulyás Gergely.
A Richter ma jelentette be, hogy eszközvásárlási szerződést kötött a Janssen Pharmaceutica NV-vel („Janssen”), a Johnson & Johnson teljes tulajdonú leányvállalatával, a Janssen Evra® transzdermális fogamzásgátló tapasz eszközeire az Amerikán kívüli piacok tekintetében.
Mostanra nem kérdés az, hogy a pandémia az egyes ingatlanpiaci ágazatokra eltérő mértékben hatott. Az általános megközelítés helyett ezúttal egy konkrét fejlesztőt kérdeztünk meg arról, hogyan érintették őket és a ma is folyamatban lévő fejlesztéseiket az elmúlt hónapok eseményei. Arról, hogy milyen mértékben volt szükség újratervezésre, merre menn
Optimistán érdemes tekinteni a jövő elé, le kell vonni a tapasztalatokat és tanulni az eddigiekből, úgy hogy közben nem pánikolunk - ezekkel a gondolatokkal tekint a jövőbe Scheer Sándor és Jellinek Dániel, akik a Property Investment Forumon vesézték ki az ingatlanpiacot. Építőipar, befektetések, logisztika, iroda és a lakáspiac sem maradhatott ki
Az elmúlt kilenc évben kétszeresére nőtt a termőföldek ára Magyarországon. Az évek óta tartó drágulási trend tavaly sem tört meg, mérsékeltebb ütemben, de folytatódott az árnövekedés, egyedül a szőlők átlagára csökkent – derült ki a Takarék Jelzálogbank országos felméréséből.
Jövő héttől egy állami online felületen már előjegyzést vesznek fel a koronavírus megelőzését szolgáló vakcina beoltására - jelentette be a csütörtöki kormányinfon Gulyás Gergely.
Mivel az Európai Parlament szavazási szabályrendszere jogszerűen megengedte azt, hogy a tartózkodó szavazatokat ne vegyék figyelembe és mivel erről az EP vezetése másfél nappal a szavazás előtt megfelelően kiértesítette az EP-képviselőket, ezért jogszerű volt az a szavazási módszer, ahogy 2018. szeptember 12-én megindította az EP Magyarország ellen