A mezőgazdasági eszközök piaca az idei IV. negyedévre egyértelműen magára talált. A pótkocsi-eladások éves görbéje – hasonlóan a targoncaértékesítés alakulásához – mostanra felvette a szokásos formáját.
Harmadszorra is segélycsomagot kap a német Tui utazási társaság, amely a világ legnagyobbja is ezen a területen, ezúttal 1,8 milliárd eurónyi mentőövet. Ennek nagy része kormányzati forrásokból származik, vagyis a német adófizetők pénzéből.
Csökkent az egy hét alatt beadott munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, akárcsak a tartósan munkanélküliek száma - mindkettő szám pozitív meglepetést okozott az elemzői várakozásokhoz képest.
A Csed, azaz hosszabb nevén csecsemőgondozási díj egy biztosítási jogviszonyhoz kötött pénzbeli ellátás, amely a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra jár az erre jogosultaknak 2021-ben is.
Az elmúlt bő három év tőzsdei vergődését követően jó útra térhet a Waberer’s. Bár továbbra is sok a bizonytalanság a fuvarozó háza táján, az új szakmai nagybefektető megjelenése új impulzusokat hozhat, melyből a kisebbségi részvényesek is profitálhatnak a következő években.
A mai online sajtótájékoztató igen rövidre sikerült, s az újságírói kérdésekre nem érkezett válasz. Így lapunk azon megkeresésére sem, hogy mi számít pontosan halasztható műtétnek, vagy, hogy a napokban átadott új honvédelmi logisztikai központban vajon helyet kapnak-e a COVID-vakcinák speciális hűtőraktárai, vagy sem.
A mai online sajtótájékoztató igen rövidre sikerült, s az újságírói kérdésekre nem érkezett válasz. Így lapunk azon megkeresésére sem, hogy mi számít pontosan halasztható műtétnek, vagy, hogy a napokban átadott új honvédelmi logisztikai központban vajon helyet kapnak-e a COVID-vakcinák speciális hűtőraktárai, vagy sem.
A Párbeszéd Magyarország pártalapítvány online kerekasztal-beszélgetést szervezett az alapjövedelem kérdésében, melyen kollégánk, Székely Sarolta is részt vett.
Az OTP friss elemzést adott ki a Rábáról, amelyben a bank elemzője az ajánlását tartásról vételre módosította, valamint a célárát is jelentősen megemelte.
A Wizz Air a friss repülési statisztikák szerint május óta a legalacsonyabb utasforgalmat bonyolította le, ugyanakkor elsőre furcsának tűnhet, hogy az árfolyam meg történelmi csúcsára emelkedett ezzel egyidőben. Ennek azonban megvan a maga befektetői logikája, hiszen a piaci szereplők már a jövő győzteseit árazzák be, akik erősebben jöhetnek ki a v
Decemberben korábban, jövő szombat előtt érkeznek az érintettekhez a nyugdíjszerű ellátások és a nyugdíj - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Magyarországon az OTP Bank kapta Az Év Bankja díjat a Financial Times csoporthoz tartozó The Banker magazin nemzetközi versenyén, és a magyarországi mellett Bulgáriában és Szlovéniában is az OTP Csoporthoz tartozó bankok nyertek: a két további Év Bankja díjas OTP-leánybank a DSK Bank és az SKB Bank lett a bíráló bizottság döntése szerint.
Új szavakat tanulunk minden nap. Most például azt, hogy Diem, mert erre a márkanévre cserélte a Facebook-közeli Libra az eddig brandjét - írja a Finovate.
A digitalizáció mára meghódította a világot, a piacokat és a versenyszférát, itt az ideje, hogy a jó kormányzásnak és a jó közigazgatásnak is fontos részévé váljon. A digitalizáció nem választás kérdése - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy online tanácskozáson.
Rontotta gazdasági előrejelzését Olaszország statisztikai hivatala (Istat) csütörtökön kiadott szokásos fél évenkénti prognózisában. Az Istat immár arra számít, hogy Olaszország bruttó hazai terméke (GDP) 8,9 százalékkal csökken idén, jövőre pedig mindössze 4,0 százalékkal emelkedik. Júniusban az idei évre 8,3 százalékos visszaesést, 2021-re pedig
Az európai, a japán és az orosz autóipar legjobb terepjárói mérik össze az erejüket a kíméletlen orosz télben. Feltűnik többek között, a Subaru, a Mercedes és a Toyota modellje is. De egy Lada Niva is bemutatta, hogy mit tud.
Egyedi esetekből nem szabadna komoly következtetéseket levonni, csak átfogó és megbízható adatokból. Mégsem haszontalan a körbekérdezés, amikor gazdasági kilátásainkat vizsgáljuk. A gazdaságról és társadalomról közzétett összefoglaló adatokkal ugyanis a szokásosnál is több gond van.
Moszkvában pénteken megkezdődik a koronavírus elleni tömeges védőoltás beadása, amelyre aznaptól lehet online feliratkozni - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.
Az idén is küzdelmes volt az ősz a mezőgazdaságban dolgozóknak, szinte mindent a csapadékmennyiség határozott meg – volt, ahol csak nagyon későn tudták megkezdeni a kukorica aratását, de az őszi talajmunkák elvégzésének sem kedvezett az időjárás. Nézzük, milyen időre számíthatunk decemberben!
Sorozatban a harmadik alkalommal nem kapják meg a törvényi határidőre egy összegben az esedékes bérüket a Dunaferr alkalmazottai - derül ki Evgeny Tankhilevich legfőbb-, általános vezérigazgató-helyettes dolgozóknak küldött csütörtöki leveléből.
A kuponos privatizáció egykori csúcstartója, Petr Kellner vezeti az egyesített cseh-szlovák gazdaglistát, míg a második helyen a cseh miniszterelnök Andrej Babis található. A Trend- E15 magazin friss kiadásai szerint a magyarországi lista élén álló Csányi Sándor éppen hogy beférne az ottani első tizenötbe. Az egyik szupergazdag időközben
A Cordia bejelentette, hogy nyilvános ajánlatot tett a lengyel Polnord fennmaradó részvényeinek megvásárlására, így a Cordia 100 százalékra növelné a tulajdonrészét a vállalatban. Mindezzel egyidőben a Cordia kezdeményezte a Polnord rendkívüli közgyűlésének összehívását is, amelyen a vállalat részvényeinek tőzsdei kivezetéséről döntenek.
Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton elnök a kamerák előtt oltatnák be magukat koronavírus-vakcinával annak érdekében, hogy bebizonyítsák: az oltóanyag biztonságos és hatékony.
A GTC Magyarország 39,6 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt az MNB Növekedési Kötvényprogramjában. A kibocsátásból befolyt összeget hitelek refinanszírozására, illetve további akvizíciókra és fejlesztésekre használja fel a társaság majd.
46 perces beszédet töltött fel Donald Trump elnök a Facebookra tegnap, melyben a választási rendszert támadja és a demokraták állítólagos választási csalásait taglalja. Beszéde során az elnök kevés konkrét bizonyítékot tudott bemutatni és sok olyan "incidenst" is felhozott, melyről bebizonyosodott, hogy mulasztás eredménye vagy egyszerűen nem igaz.
Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járvánnyal megváltozott az emberek hétköznapi rutinja és ez minden bizonnyal hat a karácsonyi vásárlásokra is. Habár az üzletek a mostani szabályozás szerint este hétig nyitva vannak, idén az ünnepi bevásárlásokban minden eddiginél hangsúlyosabb lesz az online kereskedelem.
Nagyon sokat bukik egy EP-képviselő, ha lemond a mandátumáról. A forint gyengülése miatt folyamatosan nő a fizetésük forintban kifejezett értéke, most 2,4 millió forint, de ehhez általános költségtérítés, napidíj is jár. Szájer József 16 havi fizetésének megfelelő juttatást is elveszthet.
2021-től újabb hároméves periódust nyert meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara francia és belga szakmai szervezetekkel együttműködve, így folytatódnak Frutti és Veggi kalandjai a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése, valamint a jó minőségű, hazai termékek iránti kereslet ösztönzése érdekében.
Megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric vezetőivel Párizsban csütörtökön az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak bővítéséről. "Európa egyik legnagyobb elektronikai cége a zalaegerszegi, a gyöngyösi és a kunszentmiklósi gyárat is bővíteni fogja" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csü
A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon 705 ezer forint pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen azt a férfit, akit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt az ügyészség, amiért álhírt terjesztett az új koronavírussal kapcsolatban.
Egy különös oknál fogva az életünk során szembejövő számok jóval gyakrabban kezdődnek 1-essel, mint bármi mással. Nézzük csak meg a Portfolio.hu oldalát, vagy bármi más adatforrást és számoljuk meg az 1-essel kezdődő számokat, ha nem hisszük el. A jelenséget Benford-szabálynak keresztelték el, és azóta számos statisztikai, választási és gazdasági c
Megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric vezetőivel Párizsban csütörtökön az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak bővítéséről.
Moszkvában pénteken megkezdődik a koronavírus elleni tömeges védőoltás beadása, amelyre aznaptól lehet online feliratkozni - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.
Megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric vezetőivel Párizsban csütörtökön az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak bővítéséről.
A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék.
A munkaerő-kölcsönzés mellett egyre többször klasszikus munkaerőközvetítőként lépnek fel a kölcsönzésre szakosodott cégek, és nőtt a fehérgalléros pozíciókat érintő megbízások száma is.
A koronavírus-járvány hosszú távú hatásai miatt 2030-ra meghaladhatja az egymilliárdot a mélyszegénységben élő emberek száma a világon - írta tanulmányában az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP). A jelentés három lehetséges forgatókönyvet
Megérkezett Tatára a 12 Leopard 2A4 harckocsi közül az utolsó kettő, a páncélosok első lövései csütörtök délután dördültek el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén.