Hatalmas konfliktusoknak lehettünk szem- és fültanúi a ValóVilág10 powered by Big Brother tegnapi Összefoglalójában és Kiválasztásán. Szó szerint elszabadult a pokol a Villábban: VV Dani nekiesett VV Moh-nak, majdnem tettlegességig fajult VV Bálint és VV Renátó vitája, VV Gábor pedig aki olyan vitát indított el a luxusbörtönben, ami rendesen összek
Vietnám a tervek szerint jövőre rendelkezik afrikai sertéspestis elleni vakcinával, jelentette ki Nguyen Xuan Cuong, az ázsiai ország mezőgazdasági minisztere egy sikeres tesztidőszakot követően.
A futárszolgálatok az előző évek tapasztalataira alapozva felkészültek a nagy karácsonyi dömpingre, az viszont megjósolhatatlan, hogy a koronavírus-járvány miatt az egyébként is óriási e-kereskedelmi forgalom mekkora ugrást produkál decemberben. Durst Gergely, a csomagpont.com ügyvezetője szerint az ünnepekre Kínából rendelni már esélytelen, de Eur
A héten derült ki, hogy a Tesla bekerül az S&P 500-as indexbe. Ez abból a szempontból pozitív, hogy csökkenti a mostani vezető papírok túlsúlyát, amire egyébként máshol is törekednek. Az viszont, hogy egy mára óriási tőkeértékűvé növekedett cég kerül be az indexbe eddig nem látott kihívásokat támaszt a piac szereplői elé.
Több százezren érdeklődnek A Virtual Tour Live által szervezett virtuális túrák iránt, amiket a Facebookon hirdettek meg. Elég szoros a program: otthonunk kényelméből ellátogathatunk Afrikába, Párizsba, de házhoz jön a népszerű Amalfi-part és Barcelona is.
Az Operatív Törzs hétfő reggeli ülésén döntenek arról, hogy milyen járványügyi szabályok legyenek érvényesek a következő időszakban. Európa országai eltérő utakat választottak, de vajon mit tehet Magyarország? Várható-e érdemi lazítás a karácsonyra készülve, együtt ünnepelhet-e a család, és mi lesz szilveszterkor? És ha lazít a kabinet, akkor elmen
A koronavírus-járvány olyan állapotokat hozott a légiközlekedési szektorban, mintha valaki egy bulldózerrel végigment volna az Akropoliszon. Az ma még nem látszik világosan, hogy meddig tart a romok eltakarítása, ám a pusztítás lehetőségeket is hordoz – kérdés, hogy a világ légitársaságai lesznek-e olyan állapotban, hogy éljenek is ezekkel.
Az új technológiák fejlődésével összekapcsolt, rendszerszintű megközelítésre van szükség, illetve a szabványok jobb integrálásához a mérnöki munkafolyamatokba. A repülőgépiparban a változás iránti igényt elsősorban a működési hatékonyság optimalizálására szolgáló vállalati megbízások vezérlik. Amikor a Boeing a Saabbal együttműködve kifejlesztette
Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, és az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik – derül ki egy szakértői elemzésből. Az átalakításnak köszönhetően több tízmilliárd forinttal nőhet az állam bevétele 2021-től. A kata eddig a legnépszerűbb adónemnek számított, mintegy 400 ezren veszik igénybe Magya
Moszkvában pénteken megkezdődött a feliratkozás a Covid-19 járvány elleni, szombaton induló tömeges védőoltásra, Szergej Szobjanyin polgármestere elmondta, hogy az első napon ötezren jelentkeztek a veszélyeztetettségük miatt elsőbbséget élvező szakmai csoportokból.
A következő évtizedben várhatóan egyre nagyobb szerepet fog kapni a megújuló energiaforrások használata, különösen a nap- és szélenergia, de nagy hangsúly lesz az elektromobilitáson is. Ennek pedig számtalan közvetlen és közvetett következménye lesz a piaci szereplőkre is, és ez nem csak az olajipart érinti, hanem többek között a villamosenergia-te
A 3D litográfiával készült gépek életet menthetnek: mágnessel juttathatók a megfelelő helyre az emberi testben. A milliméter negyed része – mindössze ekkorák azok a 3D litográfia segítségével készített orvosi robotok, amelyeket svájci kutatók állítottak elő, s amelyekkel sok életet menthetnek meg a jövőben, közölte a zürichi Szövetségi Műszaki Inté
A koronavírus-járvány rövid és középtávon is jelentősen befolyásolja a nemzetközi kereskedelem működését. Magyarországon számos olyan hazai tulajdonú kis- és közepes vállalkozás van, amely a válsághelyzetet lehetőségként éli meg, sőt, ki is használja a nemzetközi piacokon történő terjeszkedésre. Ezért december 15-i online szakmai eseményünkön kieme
Már a következő tanévben elindul középfokú oktatásban a papíripari képzés, ahol a tanulók öt év alatt az érettségi mellett egy szakmát is elsajátítanak.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szenátusára vár a döntés, hogy mi legyen a kínos botrányba keveredett fideszes politikus címzetes egyetemi tanári megbizatásával.
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 66 504 022-re emelkedett, a halálos áldozatok száma 1 528 373, a gyógyultaké 42 747 893 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
A Compass-Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány szervezésében került megrendezésre a “Reboot Itthon! – Ezért érdemes hazaköltözni Magyarországra” nevű online kerekasztal-beszélgetés. Az esemény a most indult alapítvány első saját rendezvénye. A kerekasztal-beszélgetés célja volt több szemszögből bemutatni az alapítvány tevékenysé
Világszerte egyre nagyobb problémát okoznak az élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések, hamisítások. A Tokiói Egyetem egy új nyomkövető rendszert fejlesztett, amelybe az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét be lehetne vonni a nagyoktól az egészen kicsi vállalkozásokig, termelőkig.
6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett. 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
Az elmúlt 24 órában 6697 új megbetegedést regisztráltak és elhunyt 162 ember a koronavírus-járvány következtében – derül ki a vasárnap reggeli hivatalos jelentésből. A halálozások az elmúlt három napban rekordot döntöttek, innen vasárnap sem sokat enyhült a nyomás.
A Schneider Electric 12 millió eurónyi beruházást valósított meg idén magyarországi gyáraiban és logisztikai központjában - tájékoztatta az elektronikai vállalat az MTI-t.
Az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly, 1,7 százalékos - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A diákok számára a versenyképes fizetés, a kölcsönzött munkavállalóknak a stabilitás és a 13. havi juttatás, a nyugdíjasok számára pedig a stabil nyugdíjkiegészítés a legfontosabb szempont a munkavállaláskor egy felmérés szerint.
Az elmúlt 24 órában 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 250 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett - közölte a kormányzati tájékoztató portál.
Az elmúlt 24 órában 6697 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 250 278 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5868 főre emelkedett - közölte a kormányzati tájékoztató portál.
Miközben az utóbbi években csökkent az iszlamista terrortámadások száma Nyugat-Európában és az USA-ban, addig a szélsőjobboldali terrorcselekmények terén azt látni, hogy egyre több ilyen támadást követnek el az Atlanti-óceán két partján. Franciaországban az október végi nizzai iszlamista késelés után pár órával a rendőröknek egy fegyverrel fenyeget
A látogatási tilalom ellenére 120 magyar rab kapta el a koronavírust, ketten belehaltak a fertőzésbe. Kiderült, hogy a BV-sek közül egy hunyt el, egy másik munkatársat intenzíven ápolnak. Két rendőr, a honvédségi egy civil tagja
Bár nagy hóval vagy hosszan tartó kemény fagyos téli idővel még nem volt dolgunk, de ami késik, nem múlik. Apróhirdetés-válogatásunkban a hóeltakarító eszközök között válogattunk.
Feloldotta a magyar baromfihúsra februárban kivetett behozatali tilalmat a Fülöp-szigeteki agrárminisztérium - közölte a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton.
A látogatási tilalom ellenére 120 magyar rab kapta el a koronavírust, ketten belehaltak a fertőzésbe. Kiderült, hogy a BV-sek közül egy hunyt el, egy másik munkatársat intenzíven ápolnak. Két rendőr, a honvédségi egy civil tagja
Hétmillió embert kell beoltani Moszkvában a Covid-19 terjedése elleni küzdelem keretében - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában. Az Oroszországban egy nap alatt kimutatott új koronavírusos-fertőzöttek száma szombaton először haladta meg a 29 ezret.
A koronavírus ellen fejlesztett oltóanyagok biztonságosak lesznek, és csak általuk lehet legyőzni a mostani járványt - hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus professzor, aki szerint a jelenleg fejlesztett mintegy 180 oltóanyag, azon belül is
Hétmillió embert kell beoltani Moszkvában a Covid-19 terjedése elleni küzdelem keretében - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában. Az Oroszországban egy nap alatt kimutatott új koronavírusos-fertőzöttek száma szombaton először haladta meg a 29 ezret.