A fenntarthatóság és a mindenre kiterjedő szabályozás melletti kiállás a környezetvédelemért a DMG MORI számára is kiemelten fontos, ezért bejelentették: 2021-től minden gépük gyártása teljesen klímasemleges lesz, a nyersanyagok felhasználásától a szállításig. A DMG MORI emellett biztosítja a legmagasabb fokú energiahatékonyságot az ügyfelei számár
A koronavírus-járvány miatt ez az év mindenki számára rendhagyó, kihívásokkal teli, ami a pálinkafőzdéket sem kímélte. Ebben a nehéz helyzetben sem szabad elfelejtenünk, hogy a pálinka nemzeti italunk, ami méltó vetélytársa lehet a legnemesebb italoknak - mondta Erdős Norbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Nemzeti Pálinkakiváló
A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan nemrég egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén: az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásb
2021. január 1-jétől 2022. december 31-éig akár 3 millió forintnyi állami támogatást is igénybe vehetünk lakásfelújításhoz, a beruházásról szóló számlák összegének 50 százaléka erejéig. Mivel a támogatás egyszer vehető csak igénybe, érdemes egészen a 6 milliós összeg eléréséig gyűjteni a számlákat, emellett vállalkozói szerződés és számlaösszesítő
A Magyar Telekom nyerte a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek által igénybe vehető mobilszolgáltatásra kiírt tendert. A megbízás két évre szól, melyet további hat hónappal hosszabbíthat meg a kiíró Digitális Kormányzati Ügynökség. Két évre szóló keretmegállapodást írt alá a Magyar Telekom a
Stabilan növekedett a kínai ipar novemberben, miközben a kiskereskedelmi forgalom javulásának üteme is gyorsult, jóllehet a várakozásokhoz képest kisebb mértékben, ami továbbra is a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállás egyenetlenségeit sugallja.
Az OTP Csoport postai küldeményben vagy elektronikus úton értesíti valamennyi, a 2021-es fizetési moratóriumban érintett magánszemély ügyfelét a moratóriummal és felmondási tilalommal kapcsolatos tudnivalókról. A 2021. január 1-je és június 30-a között biztosított fizetési könnyítéseket a törvény* értelmében azok a magánszemélyek vehetik igénybe, a
Chicagóban a búza 2,8 százalékkal korrigált a kiugró múlt heti növekedés után. A kukorica ellenben 0,3 százalékkal drágult, a szójabab is 0,8 százalékkal került többe, mint pénteken. Párizsban viszont egyértelműen rossz napja volt a piacnak. A négy kiemelt agrártermék mindegyike, így a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is vesztett
Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül - mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.
Óriási licitharcok, igazi órakülönlegességek és egy debreceni art deco lámpa hihetetlen eredménye tette emlékezetessé a BÁV karácsonyi élő, online aukcióját. A közönség nélkül megrendezett árverésen rekordot döntött a megbízások száma. Az érdeklődők a legtöbbet a Rolex órákra licitáltak, de nagy sikernek örvendtek az ékszerek és a lakberendezési tá
Oroszország exportadót kíván kivetni a búzára – jelentette be Maxim Reshetnikov gazdasági miniszter hétfőn a moszkvai kormányülésen. Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök kritikus hangot ütött meg az emelkedő élelmiszerárak miatt és a stabilizálására irányuló intézkedések ezek után merültek fel.
December 15 és 17. között Budapesten, a Duna Arénában rendezik meg a LEN Bajnokok Ligájának első etapját, melyet a pandémia miatt az egészségügyi szempontokat szem előtt tartva úgynevezett buboréktornaként, nézők nélkül tartanak meg. A rendezvénysorozat és a Magyar Vízilabda Szövetség kiemelt partnere az E.ON Hungária Csoport. A mérkőzéseket az m4s
Felmérések alapján a divatipar a világ egyik legszennyezőbb iparága. A folyamatos, gyors ütemű termelésen, fogyasztáson alapú gazdasági modell káros hatással van a bolygó élővilágára és elősegíti a klímaválságot, emellett embertelen munkakörülményeket teremt a divatipari dolgozók számára a fejlődő országokban. Ezért elengedhetetlen az iparág teljes
Az Európai Űrügynökség (ESA) szerződést kötött az angol Metalysis nevű céggel, amely így kilenc hónapot kap arra, hogy oxigén és fémek kiválasztását eredményező elektrokémiai eljárást dolgozzon ki, úgy, hogy azt a Hold felszínén is alkalmazni lehessen, adta hírül a The Engineer. A Glasgow-i Egyetemmel közösen fejlesztett elektro-deoxidációs módszer
Három csapás is érte idén a magyar baromfiágazatot, amelyben akár egy csődhullám is elindulhat – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a Baromfi Termék Tanács elnökségének tagja.
A jövőre Magyarországon is bemutatkozó UX 300e az Európában 95%-ban környezetbarát, öntöltő hibrid elektromos modelleket értékesítő Lexus első akkumulátoros elektromos hajtású modellje, amely egyesíti a márka világelső kifinomultságát az új ’Lexus Electrified’ vezetési élménnyel. A új elektromos Lexus magában hordozza a normál UX génjeit, a feltűnő
Tegnap az amerikai piaczárásra elromlott a hangulat, a vezető amerikai részvényindexek közül az S&P 500 és a Dow a nap eleji emelkedés után közel fél százalék eséssel zárta a kereskedést, míg a Nasdaq felülteljesítőként 0,6 százalékkal került feljebb. Az ázsiai piacok sem tudták függetleníteni magukat, és a főbb részvényindexek estek a keddi keresk
A Facebook már nemcsak a kis- és közepes vállalkozások legnépszerűbb marketingeszköze, hanem a leghatékonyabbra értékelt is. A legtöbb kkv oda menekült a koronavírus „elől”, azonban a kék óriás egyre többet követel a sikerért cserébe, mégis jobban bíznak benne. Stockholm-szindrómában a kkv-k – derül ki a Marketing Commando tíz éve folyó felméréséne
A Tesla hivatalos karrieroldalán több budapesti pozíciót is meghirdetett hétfőn. A csatolt leírásból kiderül, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó hamarosan belép a magyar autópiacra, amely egyben azt is jelentené, hogy nem csak szervizszolgáltatást nyújtanának a jövőben, hanem Teslákat is árulnának Budapesten.
Minimális gyengüléssel kezdi a keddi kereskedést a forint az euróval szemben, így továbbra is 354 körül jár a jegyzés. Hétfő késő este volt egy érdekes pillanat, amikor 360 fölé ugrott a jegyzés néhány pillanatra, erre a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy valaki egész egyszerűen mellényúlt a kereskedők közül.
Enyhe csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a befektetők az iránykeresés jegyében a héten ülésező kulcsfontosságú jegybankok döntéseire várnak.
Kénytelenek lesznek megváltoztatni az üzleti gyakorlatukat az amerikai technológiai óriások Európában, mint az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google, vagy különben jelentős büntetésekkel szembesülhetnek egy készülődő új EU-s szabályozás miatt, aminek bejelentése ma várható – írja a Reuters.
Különleges ünnepi meglepetéssel jelentkezik Vágó Bernadett, Mészáros Árpád Zsolt, Egyházi Géza, Csengeri Attila és további közkedvelt musical színészek. A Budapesti Showszínház szervezésében karácsonyi dalválogatást állítottak össze, amely CD formátumban jelenik meg 2020. december 18-án ’Musical Sztárok Karácsonya’ címmel. Exkluzív ünnepi album meg
Hónapok óta tartó belső hatalmi harc után a Volkswagennél döntést hoztak a vezérigazgató, Herbert Diess sorsáról, további költségcsökkentésekről és az autóipari vállalat átalakításáról.
A Credit Suisse tervei szerint legalább negyedével növelné a vagyonkezelésből származó profitját 2023-ra, emellett befektetési banki tevékenységét is szélesíteni szeretné – a következő évek prioritásait a banknál Thomas Gottstein vezérigazgató jelölte ki.
Tudósok egy csapata kezdte el vizsgálni azt a gigantikus, a déli-sarki jégsapkáról leszakadt jéghegyet, amely brit felségvizeken úszik, és elképzelhető, hogy itt - és pingvinek és fókák mennyországában - meg is feneklik.
A Vodafone Magyarország 5G hálózatának fejlesztése 2020-ban, a pandémia ellenére is folytatódik. Budapest, Zalaegerszeg és Siófok után a szolgáltató Székesfehérvár belvárosában indítja el kereskedelmi 5G szolgáltatását 2 bázisállomással. A most bejelentett fejlesztéssel a lakosság mellett a székesfehérvári vállalkozások is megtapasztalhatják az újg
Az Apple tervei szerint mintegy 96 millió okostelefont gyártana le 2021 első felében, ami harminc százalékkal lenne magasabb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, mivel jelentős volt a kereslet az első 5G-s készülékei iránt.
1893 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ennél kisebb utoljára október 24-én volt az esetszám. Ezzel 285 763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg (ez háromhetes mélypontot jelent), így az elhunytak száma 7237 főre emelkedett - közölte a kor
„Az Európai Bizottságra a törvény mindig és minden körülmények között kötelező, mert ez a törvény” – hangsúlyozza az az európai parlamenti négypárti állásfoglalás tervezet, amelyet a BruxInfo közölt és amelyet a szerdai ülésén tervez elfogadni az Európai Parlament. A lépés erős nyomást igyekszik kifejteni az Európai Bizottságra, hogy hagyja figyelm