Pécs után Budapesten is karácsonyi hangulatban tölthetik az arra járók a várakozás perceit három busz-, illetve villamosmegállóban. Az E.ON Hungária Csoport a pécsi Megyeri téri buszmegálló után ünnepi díszbe öltöztette a Széll Kálmán téri busz-, és a Március 15. téri villamosmegállót, illetve a jövő hét közepétől a Hősök terén is ünnepi hangulatú
Két konténernyi veszélyes karácsonyi égőt tartóztatott fel a vámhatáron a piacfelügyelet. A laboratóriumi vizsgálaton további 32 féle, kereskedelmi forgalomban kapható díszvilágítási füzér és dekorációs célú világítástechnikai termék bukott meg. Némelyik izzósor akár hat-hét szempontból is alkalmatlan a biztonságos használatra - közölte kedden az I
Megmarad az egyetértés Varga Mihály és Matolcsy György között? Mármint atekintetben, hogy a magyar gazdaság legfeljebb 6,5 százalék körüli mértékben eshet vissza az idén a koronavírus-járvány miatt. Erre is fény derül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülését követően, amikor ismertté válik, mit gondol az MNB a GDP
A befektetők ma is találtak okot az optimizmusra, így bizonytalan nyitás után az európai tőzsdék erőre kaptak. A magyar tőzsde is növekedést mutatott a nyitás után.
A mai kamatdöntés után sajtótájékoztatót tart az MNB teljes vezetése – derül ki a délelőtt küldött meghívóból. Alapesetben a szakértők nem számítottak komoly eseményre a Monetáris Tanács mai ülésén, a sajtótájékoztató viszont arra utalhat, hogy mégis születtek lényeges döntések.
A Gefco a csehországi, szlovákiai és magyarországi üzleti tevékenységéhez új stratégiai klasztert hozott létre. Az új üzleti egység vezetését a GEFCO korábbi csehországi és szlovákiai vezérigazgatója, Aleksander Raczynski vállalta el december 1-jétől - derül ki a Gefco sajtóközleményéből.
Csökkent az olaj ára kedden, köszönhetően az Európa szerte szigorodó leállásoknak és a kereslet jövő évi lassabb helyreállítására vonatkozó előrejelzéseknek – számolt be a Reuters.
Október közepén, 25 milliárd forintos induló tőkével jött létre a PortfoLion által kezelt PortfoLion Regionális Magántőke Alap II. Az EXIM Bank és az OTP közösen, 50-50%-ban biztosítják a tőkét az alaphoz, amelynek célja, hogy régiós cégeket segítsen fejlődni. Az alap célja elsősorban az, hogy regionális cégeket fejlesszen, fókuszterületei közé ped
Idén is felzúgtak a motorok az ABB FIA Formula-E világbajnokságon, hiszen a 7. idény kezdetén mind a 12 csapat rajthoz állt a spanyolországi Valenciában 2020. november 28. és december 1. között megrendezett tesztversenyeken. A teljesen elektromos hajtású versenyautók világbajnokságának névadó szponzoraként negyedik versenyidényét megkezdő ABB töret
A Volkswagen árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett ma, miután sikerült megállapodnia a konszern vezetőinek a vezérigazgató jövőjéről és az autógyártó átalakításáról.
A Facebook már nemcsak a kis- és közepes vállalkozások legnépszerűbb marketingeszköze, hanem a leghatékonyabbra értékelt is. A legtöbb kkv oda menekült a koronavírus „elől”, azonban a kék óriás egyre többet követel a sikerért cserébe, mégis jobban bíznak benne. Stockholm-szindrómában a kkv-k – derül ki a Marketing Commando tíz éve folyó felmé
Hány cseh korona (CZK) az ára az autópálya matricának Csehországban 2021-ben? Milyen autópálya matricák vannak forgalomban Csehországban? Mennyit kell fizetni 2021-ben az autópályák használatáért Csehországban személygépkocsi esetén?
Az alaptörvényben rögzítette kedden az Országgyűlés, hogy az anya nő, az apa férfi. Meghatározták a képviselők a közpénz fogalmát és újraszabályozták a különleges jogrend alkotmányban rögzített szabályait is. A törvényhozás 134 igen, 45 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadta el az alaptörvény kilencedik módosítását a kormány kezdeményezé
Egyedül Szolnokon nővekszik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben az eheti mérések szerint, de három településen még mindig az átlagnál magasabb. Hogy minden korosztály oltathat-e, egyelőre nem tudtuk meg. A maszkviselési
A járványügyi vészhelyzetben, amikor a vírus egyre inkább terjed, gondolnunk kell a minél hatékonyabb fertőtlenítésre, ami nem merülhet ki a rendszeres kézmosásban, olykor a beltereket is szükséges megtisztítani a kórokozóktól, különösen abban az esetben, ha sok ember fordul meg ezeken a helyeken. Erre szolgál remek megoldással az ózongenerátor.
Magyarország újabb lépéssel került közelebb a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célkitűzések eléréséhez, miután az Országgyűlés elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) törvénymódosítási javaslatát a hulladékgazdálkodás rendszerének megújítására - közölte az ITM kedden az MTI-vel.
Az elemzők által vártnál kevésbé esett vissza a Hennes & Mauritz svéd divatáru-kiskereskedelmi lánc negyedéves forgalma, amelyre hatással voltak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a világ számos országában újból életbe léptetett korlátozó intézkedések.
December 23-án kaphatja meg a Pfizer és a BioNTech vakcinája az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását – írja a Reuters német kormányzati forrásokra hivatkozva. Az Egyesült Államokban a hétvégén kapta meg az engedélyt az oltóanyag és már meg is kezdődött az oltás.
Megjelentek a részletek: a Magyar Államkincstár közleménye szerint a rögzített áron történő intervenciós felvásárlás keretében a 2020/2021. gazdasági évben kizárólag búza vásárolható fel. Árpa, kukorica, durumbúza felajánlására nincs lehetőség.
Az idei év rengeteg új kihívást jelentett a munkavállalók és a munkáltatók számára. Mihók Krisztinával, az Erste Bank HR vezetőjével többek között arról beszélgettünk, HR szempontból mi jelentette a legnagyobb feladatot a vállalat számára, hogyan alakultak át a mindennapok a pénzintézetnél és hogyan alakítják át a munkavégzést a jövőben az idei év
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 298 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A monetáris és a fiskális politika keretében komoly forrásokat mozgattak meg, hogy a vállalati csődhullám elkerülhető legyen. A nagyobb méretű társaságok esetében ez komoly segítség volt, ám a kisvállalkozások esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet megítélése.
A legtöbb településen továbbra is stagnál, illetve enyhén csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online keddi sajtótájékoztatóján.
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 298 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A korábbi heti 40 milliárd forint után kedden újabb 34,8 milliárd forint értékben vett államkötvényeket az MNB – derül ki a jegybank honlapjáról. Ezzel együtt a teljes QE-program már 950 milliárd forint felett jár.
December 30-án már elkezdenék a Honvédkórházban dolgozók oltását a koronavírus vakcinával egy belső körlevél szerint. A Pfizer-féle vakcinát használnák, az oltás itt is önkéntes lenne és teljesen ingyenes. Még az idén
A román járműiparban tevékenykedő vállalatok teljes árbevétele várhatóan 15 százalékkal, mintegy 5 milliárd euróval csökken az idén a koronavírus-járvány miatt a romániai gépkocsigyártók egyesületének (ACAROM) becslése szerint - adta hírül kedden a román Ziarul Financiar című napilap.
Horvátországban nőtt, Szlovéniában csökkent a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló és az intenzív osztályon kezelt betegek száma - derült ki a válságstábok keddi közleményéből.
Vegyes képet mutat a magyar építőipar a legújabb adatok szerint. Az éves adatok jelentős csökkenésről, a havi adatok viszont növekedésről tanúskodnak. Megbízások is jöttek.
A vártnak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat is 0,6%-on maradt. Hamarosan érkezik a közlemény, a friss gazdasági előrejelzés és a jegybanki vezetés sajtótájékoztatója.
Maradt a jegybanki alapkamat 0,6 százalék és a többi kondíció sem változott. A Monetáris Tanács döntésének okairól a jegybank vezetése - Matolcsy György elnökkel az élen - a 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón számol be. Ott tudhatjuk meg azt is, változtat-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a GDP-re és az inflációra három hónappal ezelőtt adott p
A műsorvezető és a Civil a pályán szerkesztője között hetek óta tartó konfliktus miatt a csatorna vezetése és Fiala János úgy döntöttek, hogy befejezik a közös munkát. Az ATV-n futó Civil a pályán műsort szombaton már más műsorvezető vezeti. A Fiala nevéhez fűződő Keljfel Jancsi! december 22-e, keddig lesz hallható és látható a Spirit
Maradt a jegybanki alapkamat 0,6 százalék és a többi kondíció sem változott. A Monetáris Tanács döntésének okairól a jegybank vezetése - Matolcsy György elnökkel az élen - a 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón számol be. Ott tudhatjuk meg azt is, változtat-e a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a GDP-re és az inflációra három hónappal ezelőtt adott p
A monetáris és a fiskális politika keretében komoly forrásokat mozgattak meg, hogy a vállalati csődhullám elkerülhető legyen. A nagyobb méretű társaságok esetében ez komoly segítség volt, ám a kisvállalkozások esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet megítélése.
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa és a kamatfolyosó sem változott - közölte kedden az MNB a testület döntését.
Gratulált kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök Joe Bidennek választási győzelméhez, több mint egy hónappal azután, hogy kiderült, hogy Biden lesz az elnök – írja a CNBC.
A naperőművek fenntartásában világszerte egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan technológiák, mint a drónok, a különféle kamerák, a mesterséges intelligencia és az 5G. Magyarországon ugyanakkor sok tulajdonos számára felesleges munkának, kidobott pénznek tűnik az üzemeltetés, viszont megfelelő felügyelet és karbantartás nélkül jelentős bevételkiesé
Korábban december 29-ére, azaz a jövő utáni keddre várták a Pfizer/BioNTech vakcina EU-s engedélyezését, német lapértesülések szerint azonban ez már majdnem egy héttel korábban, 23-án megvalósulhat. A német egészségügyi miniszter
Ismét fertőtlenítőszereket ajánlott fel a Mol Nyrt., az adományozás egyik kedvezményezettje az Országos Mentőszolgálat, amely így 2500 liter kéz- és felületfertőtlenítőhöz jut hozzá - közölte az olajipari vállalat kommunikációs ügynöksége kedden az MTI-vel.