Le Carré jól megfogta a Hidegháborút átszövő bizalmatlan hangulatot, amely most – a második Hidegháború beköszöntével – , szintén egyre jobban uralja életünket. Kémregényeinek főszereplőire az esetek többségében végül árulás és teljes lelki kiüresedés várt. Káncz Csaba jegyzete.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a koronavírus elleni oltások tömegessé válása több mint négy évtizede nem mért világgazdasági növekedést eredményezhet jövőre.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MPhackS egyetemistáknak szervezett közgazdász ötletversenyén készült elemzésekből kiderült: K-alakú gazdasági kilábalás várható, és akár 40%-kal is csökkenhetnek a külföldről beáramló
Idén nyáron a MAHART jóvoltából Magyarországon is elindult a franciáktól már jól ismert nyaralóhajózás, méghozzá rögtön két bázissal, a Tisza-tavon és Tokajban. Az utóbbit szeptemberben ki is próbáltuk.
A járványvédelmi zárlat év végi szigorítása 58,5 milliárd euróval csökkentheti a német bruttó hazai terméket a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden kiadott tanulmánya szerint.
Tízből egy spanyol már átesett a koronavírus-fertőzésen - derült ki abból az országos reprezentatív vizsgálatból, amelynek előzetes eredményét kedden ismertették Madridban.
A tőzsdei befektetők továbbra is inkább annak örülnek, hogy közeleg a tömeges koronavírus-oltások kora, és nem azon szomorkodnak, hogy milyen pocsék is a mostani járványhelyzet. A magyar jegybank nem okozott meglepetést, a forint mégis elég nagyot gyengült - volt is azonban honnan visszaesni.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MPhackS egyetemistáknak szervezett közgazdász ötletversenyén készült elemzésekből kiderült: K-alakú gazdasági kilábalás várható, és akár 40%-kal is csökkenhetnek a külföldről beáramló
Tőzsdei bevezetést elősegítő európai uniós pályázat keretében jutott támogatáshoz az OXO Technologies Holding Zrt. A technológiai befektetésekkel foglalkozó társaság a negyedik, amely a BÉT Mentor Program révén pozitív elbírálást követően támogatáshoz jut.
Megszavazta ma az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely alapján kötelezően visszaválthatóak lesznek az italcsomagolások. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat. A magyaroik döntő többsége a visszaváltás mellett az italcsomagolások új
Ausztria-szerte befejeződtek a koronavírus-fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében zajló tömeges tesztelések kedden. A vártnál jóval kisebb volt a részvétel.
A precíziós növénytermesztés hatékonyságának növelése új kihívásokat jelent a mezőgazdasági kutatásban és a gazdálkodásban egyaránt. A precíziós műszaki fejlesztések jelentős energia és anyagmegtakarítást eredményeztek. Napjaink kihívása megfelelni a fenntartható és eredményesebb gazdálkodásnak.
A horvát olajvállalat december 5-én elvesztette Ivana D nevű platformjával a kommunikációt, így a tengeri fúrótorony pozíciója napokig ismeretlen volt. A némileg javuló időjárási viszonyok a hét második felében végül lehetővé tették, hogy egy speciális távirányítású tengeralattjáró megközelítse és megvizsgálja, mi történhetett.
December 15-én megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank, az MKB Bank és az MTB meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Állam a Corvinus Nemzet
Az XBond értékpapírlistán regisztrálja december 17-ével a Budapesti Értéktőzsde Zrt. a Stelius Befektető Zrt. Stelius 2030/A elnevezésű kötvényét - tette közzé kedden honlapján a BÉT.
Nem sokkal a tanároknak szánt nyelvoktató platformjának novemberi megjelenése után nagy összegű tőkebefektetés érkezik a Xeropanhoz! Ennek segítségével pedig nemcsak angolul, de akár németül, franciául és spanyolul is tanulhatnak a diákok a forradalmi módszer segítségével.
Az XBond értékpapírlistán regisztrálja december 17-ével a Budapesti Értéktőzsde Zrt. a Stelius Befektető Zrt. STELIUS 2030/A elnevezésű kötvényét - tette közzé kedden honlapján a BÉT.
Megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket apportálták kedden a Magyar Bankholdingba - közölte a holdingtársaság az MTI-vel.
Pete Buttigieg, a demokrata párt egyik elnök-aspiránsa, Joe Biden volt kihívója lesz az amerikai közlekedési hivatal vezetője – értesült a Reuters két bennfentes forrásból.
A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Tízből egy spanyol már átesett a koronavírus-fertőzésen - derült ki abból az országos reprezentatív vizsgálatból, amelynek előzetes eredményét kedden ismertették Madridban.
Költségcsökkentő programot indít a német Volkswagen csoport (VW), a világ legnagyobb autógyártó társasága, amely történetének legnagyobb szabású átszervezésén dolgozik - írta kedden a német sajtó.
A francia kormány önkéntes karantént javasol mindenkinek egy héttel az év végi ünnepek előtt annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány a családi és baráti összejöveteleken ne kaphasson új erőre.
A kártékony tartalmak és a fair verseny szellemében születtek uniós törvényjavaslatok, melyek gigabírsággal is sújthatják a nagy amerikai techóriásokat, ha nem felelnek meg feltételeiknek.
A nyári hatezerről nyolcezerre nőtt a forgalomból ideiglenesen kivont buszok száma, mert sem a turistaforgalom, sem a munkásszállítások nem indultak be, ugyanakkor a buszos vállalkozások kimaradtak minden állami mentőcsomagból.
A Moderna koronavírus elleni védőoltása biztonságos és hatékony - írta elemzésében kedden az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA), és jelezte, hogy a vakcinát várhatóan a napokon belül sürgősséggel engedélyezik az Egyesült Államokban.
Új üzemcsarnokot épít Zsámbékon a Medicontur Kft., a 622 millió forintos beruházáshoz 248 millió forintos állami támogatást kap a cég, amely így 300 magyarországi dolgozója munkahelyét tudja megvédeni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Zsámbékon.
Internetes bankkártyás vásárláskor az uniós jogszabályokkal összhangban 2021. január elsejétől minden hitelintézetnek be kell vezetnie az erős ügyfélhitelesítést - hívta fel a figyelmet a Takarékbank keddi közleményében, megjegyezve: mindez pár másodperccel hosszabbítja meg a vásárlást.
A román járműiparban tevékenykedő vállalatok teljes árbevétele várhatóan 15 százalékkal, mintegy 5 milliárd euróval csökken az idén a koronavírus-járvány miatt a romániai gépkocsigyártók egyesületének (Acarom) becslése szerint - adta hírül kedden a román Ziarul Financiar című napilap.
December 15-én megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre, amelyben a Magyar Ál
Változatlanok a kamatkondíciók. A mai ülésen a várakozásoknak megfelelően nem módosították a kamatszinteket, az alapkamat 0,6 százalékon, az overnight jegybanki betét kamata -0,05 százalékon, míg az overnight és az egyhetes fedezett hitelé 1,85 százalékon maradt.
Mennyiben különbözik a vérnyomás mértéke a férfiak és a nők között? Mennyi az ideális vérnyomás nagysága adott korban? Hogyan változik az optimális vérnyomás az életkor növekedésével? Mit jelent a vérnyomás első és második számértéke? Mérje meg vérnyomását és olvassa tovább cikkünket!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) idén is megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait. A szülők véleménye még mindig a legfontosabb szempont a diákok döntésében, de egyre nagyobb a barátok ráhatása is a választás foly
Öntanuló algoritmussal ellátott, intelligens naperőmű-diagnosztikai megoldást – Smart I-V görbe diagnosztika – fejlesztett ki a Huawei. A technológia nagyban megkönnyíti az akár több száz MW-nál is nagyobb, több tízezer panelt magában foglaló naperőművek működésének felügyeletét és az iparágban folyamatos kihívást jelentő pontos hibakeresést. A meg
A Covid-19 megjelenése jelentősen növelte az informatikai beruházások arányát. A világ informatikai vezetői arról számoltak be, hogy a globális válság és a lezárások hatására három hónap alatt számottevően emelkedtek a kiadásaik. A Harvey Nash / Kpmg CIO felmérés az idén is elkészült, amelyből kiderül, hogy a Covid-járványra és az ezt követő digita
Kovács Krisztiánnal, az RTL Magyarország terjesztési igazgatójával beszélgettünk a hazai televíziós terjesztés helyzetéről, a streamingpiac fejlődéséről, és azt is tisztáztuk, milyen esélyei vannak a helyi szolgáltatóknak a globális játékosokkal szemben. A LinkedInen vettem észre, hogy változott a státuszod, az RTL Magyarország terjesztési igazga
Közvetlenül kapcsolja össze a Wineshop.hu online piactere a borfogyasztókat a termelőkkel, akik jelenleg induló költség nélkül hozhatják létre saját, testreszabható, online borboltjukat a WineGroup segítségével - közölte a Wineshopot üzemeltető WineGroup kedden az MTI-vel.