Ma reggelre megközelítette a 73,5 millió főt a koronavírussal fertőzöttek száma globálisan és már több mint 1,6 millió áldozatot követelt a járvány a Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint. A napokban megkezdődött az oltás a Pfizer vakcinájával az Egyesült Államokban és ha minden jól megy, egy héten belül az Európai Gyógyszerügynökség engedélyé
Ahogy egyre romlik a kapcsolat Ausztrália és Kína között, elemzők szerint az ázsiai országnak el kéne gondolkodnia a diverzifikáción az egyik legfontosabb nyersanyag beszerzésében, amelytől Kína gazdasága jelentősen függ.
A metszőollók fertőtlenítése kiemelten fontos munkafolyamat, hiszen több növénykórtani dolog (vírusok, fitoplazmák, gombás és baktériumos megbetegedések) továbbvitelének megelőzésére szolgál, így szerves részét képezi az integrált növényvédelemnek.
December 15-én megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták. Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre.
Az eurózóna 117 nagybankja várt az Európai Központi Bank tegnapi döntésére, amelyet este nyilvánosságra is hoztak: szigorú feltételekkel, de újraindulhat az eurózónában a banki osztalékfizetés és sajátrészvény-vásárlás.
2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7381 főre emelkedett - derül ki a kormányzati portál napi jelentéséből.
2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7381 főre emelkedett.
Erős támasz szint állította meg kedden az euró-forint jegyzés további esését, a fordulat után ma ismét 355 felett kezdi a napot a magyar deviza. Az MNB tegnap nem okozott meglepetést a befektetőknek, a váratlanul megtartott délutáni sajtótájékoztatón is csak a 2020-as évet értékelte a jegybank vezetése.
A Szent István Egyetem és a Wessling Tudásközpont kutatóinak köszönhetően egyértelműen bizonyítást nyert, hogy legalább háromszorosa, de akár tízszerese is lehet a környezetünkben megtalálható valós mikroműanyagok koncentrációja a szakértők által eddig ismert értékekhez képest. Az egyedülálló áttörésről a világszerte kimagasló tudományos elismertsé
Donald Trump még mindig nem ismerte el a választási vereségét, de a kampánystábja implicit megtette ezt azzal, hogy azt kérdezték az elnök támogatóitól a politikus nevében, hogy induljon-e 2024-ben az elnöki székért - írja a CNN.
Természetesen az idei év legnagyobb negatív meglepetését, a koronavírus-járványt elég nehéz lenne túllicitálni jövőre, de azért bőven akadnak olyan forgatókönyvek még, amik, ha bekövetkeznek, akkor igen komoly meglepetésként érheti a befektetőket és megmozgathatja a piacokat is. Ezek között szép számmal vannak politikai jellegű eshetőségek is, mint
2804 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 144 beteg Magyarországon. 2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban
Az ügyészség egy hattyú megölése miatt vádat emelt egy férfi ellen, és azt kérte a bíróságtól, hogy tettéért ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.
Emelkedéssel fejezték be az amerikai vezető részvényindexek a tegnapi napot: az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is feljebb került, utóbbi új csúcsot is döntött. A pozitív teljesítményhez hozzájárult, hogy várhatóan a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcinája után a Moderna készítménye is engedélyezést kaphat a napokban, illetve az újabb fiskális
2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7381 főre emelkedett.
A koronavírus-járvány tombolásával párhuzamosan egészen kiválóan teljesítettek a világ tőzsdéi idén, a vírushelyzet ellenére új csúcsra emelkedtek a vezető részvényindexek. A jelenlegi helyzetben felmerülhet a kérdés, hogy nem túlértékeltek-e a részvények, hiszen bár megkezdődött az első vakcinák kiszállítása, a legtöbb reálgazdaság továbbra is küs
Van egy nagyon keskeny út, ami elvezethet az Egyesült Királysággal a kereskedelmi megállapodás megkötéséhez és az a jó hír, hogy van előrelépés: a legtöbb kérdésben megtaláltuk az előrefelé vezető utat és az egyik fő vitapontban lényegében meg is állapodtunk – jelentette ki szerda reggel az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament plenáris ülé
Több hónap politikai csatározás után a demokraták és a republikánusok közel állnak ahhoz, hogy megegyezzenek a következő koronavírus-mentőcsomagról – írja a CNN.
Az Markit közzétette a francia beszerzési-menedzserindexet (BMI), és mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltatószektor az elemzői várakozások felett teljesített.
A Világgazdasági Fórum (WEF) hosszú késésekkel és viszontagságokkal tarkítva idén is megjelentette Globális Versenyképességi jelentését, amely merőben más lett, mint a korábbiak. A legszembeötlőbb különbség, hogy 2020-ban nem készült versenyképességi rangsor. Ennek gyakorlati oka az, hogy csupán 37 országban (köztük Magyarországon) sikerült a tavas
A tiszacsegei halászcsárda elődjét az 1900-as évek elején építették, mondhatnánk közkívánatára, a komppal átkelő éhes utazók részére, a helyi halászok pedig folyamatos ellátást biztosítottak a konyhának. Azóta igencsak sok víz lefolyt a Tiszán, a friss hal sem a csárda előtti folyóból kerül már az asztalra, de az egykori népszerűség mit sem változo
A francia után a német BMI-t is közzétette a Markit ma délelőtt. A feldolgozóipar és a szolgáltatószektor egyaránt túlteljesítette a várakozásokat, előbbi bőven a kritikus 50 pont felett állt decemberben.
A koronavírus-járvány gyorsulása miatt a tavaszi első fertőzéshullám után mától ismét bevezetik Németországban a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot - jelentették be már vasárnap Berlinben.
A Vanguard Total Stock Market Index Fund lett az első olyan részvényalap a világon, amely elérte az 1000 milliárd dolláros nettó eszközértéket – írja a Bloomberg.
Az koronavírus járvány miatt a Világgazdasági Fórum (WEF) idén, két évtizedes hagyományt megszakítva, nem adja közre hagyományos versenyképességi indexét. Ehelyett egy speciális jelentést állítottak össze, amivel azt vizsgálják, hogy az országok mennyire vannak felkészülve a járvány utáni gazdasági világra. A jelentés jóval szűkebb mintával dolgozi
Véget vethet a felújítási horrorsztoriknak egy új applikáció, amelyik összeköti a megbízható szakembereket az igényes megrendelőkkel. Az ingyenes regisztrációval elérhető doApp biztonságot jelent mindkét fél számára, lerövidíti a kereséssel töltött időt az ügyfeleknek, míg az asztalos, villanyszerelő, ács, festő, burkoló stb. vállalkozó egyszerűen
2804 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 288 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7381 főre emelkedett - derül ki a kormányzati portál napi jelentéséből.
Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – értesült a Telex. A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát.
Eredményesnek tartja a kormány az ágazati bértámogatási programot, amelyet eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelt több mint 50 ezer munkavállalójára 5 milliárd forint értékben - jelezte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Betiltotta az ünnepi rendezvényeket, köztük a szilveszteri mulatságokat és a vallási ünnepségeket is az észak-macedón kormány - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál szerdán.
Az online vásárlások erősödésével a logisztikai piacon is egyértelműen megugrott az igény újabb raktárterületek iránt. Ez ma főleg Budapest vonzáskörzetében érezhető, így itt a logisztikai fejlesztők különösen optimistán tekinthetnek a jövőbe. Hogy mennyire erős a fizetőképes kereslet, és a most megjelent igények a járvány elmúltával is velünk mara
Kína legnagyobb online házhoz szállítója augusztusban egyetlen nap alatt 40 millió kiszállítást teljesített, nem kevés csomagolási hulladékot generálva.
Helyreállhat Kínában az elmúlt két év során akadozó sertéstermelés a jövő év első felére a kínai mezőgazdasági minisztérium szerint – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.
Ahogy arról két hete beszámoltunk, novemberben sem jelent meg az a kormányrendelet, amely szabályozná, hogy január 1-jétől pontosan mely cégek élhetnek a moratóriummal. Azóta sem változott a helyzet: még mindig nem ismerik sem a bankok, sem a cégek az alig két hét múlva élesedő szabályokat.
Mindegy, mit használunk: így is, úgy is két forinttal drágább átlagáron tankolhatunk mától. A Holtankoljak.hu információi szerint ugyanis mind a benzin, mind a gázolaj két-két forinttal emelkedik az átlagos árak tekintetésben
A Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német BioNTech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.
A Markit közzétette a beszerzésimenedzser-indexet az eurozónában. Mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltatószektor a várakozások felett teljesített, és felülmúlta az egy hónappal ezelőtti szintet.
Az MNB összesen 16 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki L. Zsolt magánszemélyre és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül portfóliókezelést, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végezzen. A jegybank nyilvántartásában nem szereplő magánszemély huzamosabb ideig határon átnyúló befektetéseket közvetített
A világjárvány okozta gazdasági nehézségek ellenére élénk érdeklődés mellett zárult a Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. idei második klímavédelmi felhívása. A beérkezett támogatási kérelmek magas színvonalúak, jól tükrözik a zöldgazdaságban érdekelt magyar vállalkozások felkészültségét és versenyképességét - közölte Kaderják Péter, az Inno
Érdekes meghívót kaptunk a BÉT-től, a magyar tőzsdén csütörtökön a kereskedésindító csengetést a Wizz Air fogja elvégezni, ez pedig elvileg azt jelenti, hogy valamilyen formában kibocsátóként is megjelenik a magyar tőzsdén a légitársaság.
Három és félmilliárdos beruházással újul meg a Libegő. A közkedvelt budai “lanovka” várhatóan két év alatt készül el, és a meghosszabbított vonal egészen a Normafáig visz majd.