2020. december 17. csütörtök

dec. 17
20:09
Történelmi csúcson a Wall Street indexei (Privátbankár)
Az S&P 500-as és a Nasdaq Composite index is történelmi rekordra tört csütörtökön. Az optimizmust az táplálta, hogy újabb fiskális ösztönzőt várnak a befektetők.
dec. 17
20:18
Az év tudományos áttörésének választotta a koronavírus elleni vakcinát a Science magazin (Portfolio)
A Covid-19 elleni oltóanyag gyors kifejlesztése az év tudományos áttörése a Science című tudományos folyóirat szerint.
dec. 17
20:21
Karácsonytól bezár Olaszország (Menedzsment Fórum)
A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig - közölte a kormány és a tartományok közötti kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön.
dec. 17
20:23
Exkluzív előkarácsony: nyomkövetőt kapott Bige László (Menedzsment Fórum)
Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Bige László nyíregyházi cégvezető bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön - tudatta a Nyíregyházi Törvényszék közleményben. Nyomkövetőt kell viselnie, lakóhelyét nem hagyhatja el.
dec. 17
20:24
Letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el Bige László ügyében a nyíregyházi bíróság (Portfolio)
Letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető ügyében a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön - tudatta a Nyíregyházi Törvényszék közleményben. Az ítélet nem jogerős.
dec. 17
20:36
Így teljesített a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön: az euróhoz képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
dec. 17
20:42
ingyen indíthatnak webshopot - egy friss magyar megoldással (KKV Magazin)
Egy új hazai fejlesztés most induló költség nélkül kínál komplett netes kereskedelmi megoldást magyar bortermelőknek. Wineshop.hu néven pedig elindult hazánk egyetlen olyan gyűjtőoldala, ahol közvetlenül a termelőtől, pinceáron vásárolhatóak meg akár olyan tételek is, amelyek eddig kereskedelmi forgalomban nem voltak elérhetőek. Az online piactéren
dec. 17
20:48
Megállapodott a három legfőbb uniós intézmény egy közös menetrendről 2024-ig (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, David Sassoli, az Európai Parlament elnöke és Angela Merkel német kancellár az Európai Unió Tanácsának elnöksége nevében a 2021-es jogalkotási prioritásokról szóló közös nyilatkozatot írt alá - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.
dec. 17
20:54
Január 6-án dönthet a Moderna vakcinájának engedélyezéséről az Európai Gyógyszerügynökség (Portfolio)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 6-án - a tervezettnél hat nappal korábban - fog dönteni arról, hogy javasolja-e a Moderna koronavírus elleni védőoltásának engedélyezését - jelentette be az ügynökség csütörtökön Amszterdamban.
dec. 17
21:06
Új üzem épül Erős Pistának (ProfitLine)
Az Univer Product Zrt. 8 milliárd forint értékű beruházásával 12 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza magyaros ételízesítőinek gyártókapacitását. A kormányzati támogatással 2021-ben induló fejlesztés eredményeként 2022 őszétól az Univer kecskemét-hetényegyházi telephelyén a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselő új üzem gyártja majd a hungar
dec. 17
21:30
Új iráni atomalku megkötését szorgalmazza Bidennél a NAÜ vezetője (Portfolio)
Az iráni nukleáris megállapodás helyreállításához Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek új megállapodást kell követelnie, amely tartalmazza, hogyan lehet visszafordítani a Teherán által elkövetett szerződésszegéseket - szögezte le Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön Bécsben.
dec. 17
21:36
Rekordszámú részvénykibocsátással állnak talpra a világ tőzsdéi (ProfitLine)
Történelmi csúcsot ért el a tőzsdei bevezetések (IPO) globális értéke a harmadik negyedévben – mutat rá az EYnemzetközi jelentése. A legaktívabb cégek a technológia, az ipar és az egészségügyi szektorból kerültek ki. A magyar vállalatok a tőzsde helyett inkább kötvénykibocsátással fedezik forrásigényüket.
dec. 17
22:00
Brexit: megint elmondta Johnson, hogy „nagyon valószínű” az alku elmaradása (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtök este ismét elmondta: „nagyon valószínű”, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon. Mindezt azután mondta, hogy este 8-kor telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Ő a nagy előr
dec. 17
22:06
Három szolgáltató vehet részt az Nmhh ősszel meghirdetett frekvenciaértékesítésén (ProfitLine)
A 900 MHz-es, valamint az 1800 MHz-es frekvenciasávok frekvenciahasználati jogosultságai tárgyában kiírt árverési eljárásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) árverési nyilvántartásba vette a Telekomot, a Telenort és a Vodafone-t december 17-én. Az eljárás a licitálással folytatódhat, várhatóan a jövő év elején.
dec. 17
22:24
Újabb trösztellenes vizsgálatot kapott a Google a nyakába (Portfolio)
Az Egyesült Államok 38 tagállam együttesen benyújtott egy trösztellenes keresetet a Google ellen, ami már a harmadik hasonló eljárási kezdeményezés az elmúlt két hónapban.
dec. 17
22:36
Egy jó vezető a hírek tengerén! (ProfitLine)
Sokszor van olyan érzésed, hogy kellene egy jó vezető a hírek közötti eligazodáshoz? Minden oldalról, szó szerint, ömlenek az információk? Van, ami érdekel, van, ami nem, és nehéz kiigazodni a napi aktualitások között? Jó lenne, ha a napi adatok mellett a kedvenc időtöltésedhez kapcsolódó hírekről is értesülnél? Jó lenne kiszűrni a lényeget a sok i
dec. 17
23:06
Minden, amit kisadózóként tudnod kell (ProfitLine)
Vajon valóban a kata adózás a legjobb választás számodra? Milyen feltételek teljesülése esetén választhatod ezt az adózási formát? Milyen változások várhatóak jövő évtől a katázás terén? Cikkünkben összegyűjtöttük a kata adózással kapcsolatos legfontosabb információkat.
dec. 17
23:12
Eladja németországi benzinkútjait az OMV (NRGreport)
Megállapodást kötött az OMV és az EG Group, melynek értelmében a brit székhelyű Euro Garages megvásárolja az osztrák OMV integrált olaj- és gázipari vállalat töltőállomásait Németországban.
dec. 17
23:30
Ez lenne a brutális orvosi béremelés hatása? (Portfolio)
A Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg, hogy a kormány 197 milliárd forinttal emeli meg a Gyógyító-megelőző kassza kiadási összegét.
dec. 17
23:36
Olaszország bezárkózik az ünnepekre (ProfitLine)
A tömeges mozgás elkerülésére a hétvégétől szigorú ellenőrzést vezetnek be a repülőtereken, vasútállomásokon, valamint a vásárlóutcákban is, december 24-től pedig Olaszország teljes lezárása várható egészen január 3-áig - közölte a kormány és a tartományok közötti kapcsolatokért felelős miniszter csütörtökön.

2020. december 18. péntek

dec. 18
0:24
Emelkedik az esetszám Franciaországban (ProfitLine)
A koronavírus-járvány alakulása aggodalomra ad okot - mondta csütörtökön a francia járványügyi igazgató, óvatosságra intve a franciákat az év végi ünnepek előtt, miután a napi esetszám az elmúlt napokban újból elkezdett emelkedni, és elérte a 18 ezret.
dec. 18
1:36
6 tonna tartós élelmiszert a gyűjtöttek a Brfk munkatársai (ProfitLine)
Több mint 6 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) munkatársai a Mikulásgyárnak, az adományt csütörtökön jelképesen is átadták a karácsonyi jótékonysági gyűjtés számára.
dec. 18
2:06
Idén 110%-kal nőtt a zöldbefektetések értéke, 2021-ben folytatódhat a trend (ProfitLine)
Míg az ötszáz legnagyobb amerikai tőzsdei cég teljesítményét leképező S&P 500 index 16 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során, addig a zöldenergia előállításával, továbbá az ahhoz szükséges technológia fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalatok részvényeit tartalmazó S&P Global Clean Energy Index 110 százalékkal nőtt tavaly december
dec. 18
3:06
Hatalmas lökést adhat a fenntarthatóságnak a világjárvány (ProfitLine)
Növekvő keresletet támaszt a környezetkímélő megoldások iránt a pandémia: a világjárvány sújtotta gazdasági helyzet azokat a technológiákat helyezi fókuszba, amelyekkel minőségi, megbízhatósági vagy teljesítménybeli kompromisszumok nélkül teljesíthetők a fenntarthatósági elvárások. Az üzleti szférában például a koronavírusjárvány hatására nyílt nag
dec. 18
3:36
Okosváros és zöld energetikai ötletek a Startup Campus egyetemi programjainak legjobbjai (ProfitLine)
Az elektromos buszok hálózatát optimalizáló Bolley és a felhasználóbarát napelem-rendszereket fejlesztő Lumen nyerte a Startup Campus, az EIT Urban Mobility RIS HUB Magyarország és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures őszi inkubációs programjait záró Demo Dayt.
dec. 18
4:06
Emelik a nyugdíj korhatárt - mutatjuk a lépcsőzetes emelkedést (ProfitLine)
Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvény (1997. évi Lxxxi. tv. a társadalombiztosítási nyugellátásról) szerint évről-évre sávosan emelkedést mutat, mutatjuk a pontos szabályokat.
dec. 18
4:36
Az év végi céges ajándék könnyen rémálommá válhat! (ProfitLine)
Nagyon komoly bonyodalmat okozhat egy céges, vagy egy üzleti partnertől kapott karácsonyi ajándék. Csak látszólag egyszerű kérdés, hogy mi adható és mi fogadható el. Ennek ugyanis olykor szigorú szabályai vannak, ami az ünnepre készülődve sokszor feledésbe merül – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
dec. 18
4:42
Új Actiline hengerrel szerelt Kverneland forgóboronák (Agrofórum)
A Kverneland kiegészítette a forgóboronákra felszerelhető hengereinek portfólióját az Actiline hengerrel.
dec. 18
4:42
Az új Intesis átjáró megkönnyíti az EtherNet/IP és a BACnet közötti kommunikációt (newtechnology.hu)
A HMS Networks bemutatjta az új Intesis™ protokollfordítót, amely az EtherNe /IP és a BACnet IP/MSTP alapú épületfelügyeleti rendszerek közé integrálódik. Egyedülálló felépítésének köszönhetően a gyári hálózatból könnyen lehet adatokat átvinni a BMS-be (épületirányító rendszer). Gyártóüzemek és épületek összekapcsolva A gyár számos folyamata függ a
dec. 18
5:06
Nemcsak az árak egyeztetése lehet kartell (ProfitLine)
A cégek akár úgy is versenyjogsértés gyanújába keveredhetnek, ha nem is kommunikálnak egymással – hangzott el a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett online eseményen, melyen a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda versenyjogi partnere, Dr. Horányi Márton tartott előadást. A vállalatok egyre szélesebb körben – a HR-től az ára
dec. 18
5:36
Versenyképesség növelő beruházási támogatást kap a Waberer's (ProfitLine)
A Waberer's International Nyrt. raktárlogisztikai kapacitásbővítő és fejlesztési programot valósít meg több helyszínen a kormány versenyképesség növelő beruházási támogatásával, a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal írta alá az erről szóló megállapodást - közölte a Waberer's csütörtökön az MTI-vel.
dec. 18
5:36
Pronto – intelligens vetőgépet minden gazdaságba! (Mezőhír)
A Pronto a Horsch Európában egyik legnagyobb darabszámban értékesített vetőgépe.
dec. 18
5:36
A logisztika is mind inkább a robotizálás irányába fordul (Transpack)
Az idei év a bebizonyította, hogy a robotizálás a gyártás és a logisztika területén is rugalmasságot nyújt, és stabil működést garantál.
dec. 18
5:36
Oros Cornado kukoricacső-törő adapterek (GépMax)
A Cornado csőtörő adapterek teljesítménye összhangban van a kombájn áteresztőképességével.
dec. 18
5:42
Látható fény szenzorok illesztése mikrokontrollerhez IoT alkalmazásokban (newtechnology.hu)
A látható fény érzékelése nemcsak az IoT világ (okos-város, okos-otthon applikációk) számára fontos feladat, de számos egyéb mindennapi projektben szükséges ilyen szenzorokat elhelyezni. Ilyenek az alkonykapcsolók, az LCD TV háttérvilágításának szabályzói vagy akár egyes riasztórendszerek szabotázsvédelmi megoldásai is. A kereskedelemben kapható kü
dec. 18
5:42
A természeti erőforrásainkat csak a megújulásuk mértékéig illik elhasználni (Agrárágazat)
A szemléletváltás mezőgazdasági aspektusairól, az ökológiai és társadalmi szerepvállalásról beszélgettünk Kyster Angélával, a Bayer területi vezetőjével.
dec. 18
5:44
Nehéz évnek néz elébe az, akinek a kukoricaszilázsa keményítőhiányos (Agrárágazat)
A silókukorica be- és kitárolása a technológia szinte legfontosabb eleme. Ne most rontsuk el az egészet!
dec. 18
6:06
Már december 27-én elkezdődhet a német lakosság beoltása (ProfitLine)
A lehető legkorábbi időpontban, már december 27-én elkezdődhet a lakosság beoltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Németországban - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön.
dec. 18
6:06
Alacsony nyomáson használható, így kevesebb üzemanyag kerül felhasználásra (Agrárágazat)
A mindennapi gyakorlatban is jól teljesítenek a Michelin abroncsok.
dec. 18
6:06
Megfelelő üzemi nyomás – kisebb mértékű talajtömörítés (Mezőhír)
A Michelin gumiabroncs lesz a megoldás.
dec. 18
6:06
Kevesebb üzemanyag ég el az alacsonyabb üzemi nyomás mellett (GépMax)
Innovatív megoldás a gazdáknak, ha gumiabroncsot kell választani.
dec. 18
6:12
Levegőhöz jutott a forint, de jöhetnek még nehéz pillanatok (Portfolio)
Az utóbbi időszak inkább a forint erősödéséről szólt, ez pedig a magyar deviza friss piaci pozicionáltságán is meglátszik, hiszen a spekulatív külföldi befektetők zárták korábbi short pozícióikat. Abban ugyanakkor erősen megoszlik az elemzők véleménye, meddig tarthat a kegyelmi állapot, a többség arra számít, hogy jön még újabb gyengülő hullám a kö
dec. 18
6:12
A jogállamisági feltételrendszer január elsejétől, késedelem nélkül alkalmazandó, mondják a képviselők (Márkamonitor)
A 2021 és 2027. közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről (MFF), az intézményközi megállapodásról, az Unió helyreállítási eszközéről és a jogállamisági rendeletetről szóló állásfoglalást 496 szavazattal, 134 ellenszavazat és 65tartózkodás mellett fogadta el a Parlament csütörtök reggel.   A Parlament üdvözli a jogállamisági eljárást is
dec. 18
6:21
Lehet-e 200 ezer forint a magyar minimálbér? (Piac és Profit)
A kormány válasza röviden: Soros György Gyurcsány-listája, a reálkeresetek növekedése pedig töretlen.
dec. 18
6:36
Erősen visszaesett a személyautó gyártás Csehországban (ProfitLine)
Nagymértékben visszaesett a személygépkocsi gyártás Csehországban, a termelés csökkenése alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható.
dec. 18
6:42
K&H; Bank: a fiatalok 29 ezer forintból vennének ajándékot, de óriásiak a különbségek (Márkamonitor)
A fiatalok idén karácsonykor átlagosan 29 ezer forintot szánnak ajándékvásárlásra – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely azt vizsgálta, mennyi pénzt költenének a 19-29 évesek az ünnepi szezonban. A vidéki kisvárosokban élők 23 ezer forintot, a budapestiek és megyeszékhelyen lakók viszont 33-35 ezer forintos karácsonyi büdzsét említettek. Az ide
dec. 18
6:42
A történelem legnagyobb digitalizációs boomja zajlik (KKV Magazin)
A COVID-19 megjelenése jelentősen növelte az informatikai beruházások arányát. A világ informatikai vezetői arról számoltak be, hogy a globális válság és a lezárások hatására három hónap alatt számottevően emelkedtek a kiadásaik. A Harvey Nash / KPMG CIO felmérés az idén is elkészült, amelyből kiderül, hogy a COVID-járványra és az ezt követő digita
dec. 18
6:48
A Covid-járvány ellenére is újra rekord évet zár a Väderstad (Agroinform)
A világ egyik vezető talajművelő és a vetőgép gyártó vállalata, a Väderstad újra kiváló üzleti ereményeket ért el 2020 folyamán. Annak ellenére, hogy az év szinte egészére jellemző Covid-19 járvány miatt 2 hét kiesett a gyártásból, a Väderstad rekord árbevételt ért el, ami 3,4 millió SEK, nyeresége pedig 23%-kal haladja meg ez előző évi eredményeke
dec. 18
6:48
Bővül a precíziós gazdálkodási csoport az Axiál Kft.-nél (Agrofórum)
Az Axiál Kft. precíziós gazdálkodási csoportjának működése évtizedes múltra tekint vissza, ez alatt az idő alatt több változáson is keresztül ment, melyek mindegyike a partneri igényeknek megfelelően a hatékonyság növelése érdekében történt.
dec. 18
6:50
A szójakereskedőktől kérnek segítséget a környezet érdekében (Agrofórum)
A nagy élelmiszeripari vállalatok, többek között a Tesco, a Walmart, az Unilever és a McDonald's társaságok közölték, hogy felszólították a főbb árupiaci kereskedőket, hogy hagyjanak fel az erdőirtáshoz kapcsolódó szójabab kereskedelmével a brazil Cerrado-ban, egy hatalmas szavanna-régióban és globálisan létfontosságúnak számító szén-dioxid-tárolób

Keresés