A Parlament hamarosan tárgyalja azt a javaslatcsomagot, amely egy jelentős lépés lenne a magyar gazdaság körforgásos szemléletre való átterelésében. Már hónapok óta folynak a szakmai egyeztetések arról, hogy hogyan lehetne nagy arányban újrahasznosítani a keletkezett hulladékot, felszámolni az illegális lerakókat, illetve állami megbízásból rábízni
A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon naponta jelentenek be újabb beruházásokat – mondta Szijjártó Péter.
A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
Romániában ismét növekedett az álláskeresők aránya októberben: az országos statisztikai intézet által szerdán közölt 5,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal magasabb az előző havinál.
A magyarországi vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra – közölte a CIB Bank saját kutatási adataira hivatkozva.
Kétarcú a koronavírus: míg iparágak sorát megakasztja, vagy egyenesen be is dönti, addig más területeket az égbe emel. A jelen krízis óriási nyertesei például azok a K+F vállalatok, amelyek példátlanul nagy lökést kaptak attól, hogy a felfordult világ teljesen új szokásokat és szabályokat kényszerített ránk.
Egy év alatt nagyjából 5 milliárd dollár áramlott be kockázati tőkebefektetésként az építőipar innovációiba, de a korábbi évek is erősek voltak a 3D nyomtatás, a moduláris technikák, és a mesterséges intelligencia fejlődésének területén. Az innovációk nagyon nagy része a digitalizációval kapcsolatos, amit jól mutat, hogy a kockázati tőkebefektetése
Remek hangulat uralkodott tegnap az amerikai piacokon, az S&P 500 1,1 százalékos emelkedésével új történelmi csúcson zárt, a Nasdaq 1,3 százalékos emelkedésével szintén rekordot tudott dönteni. A jó hangulatot leginkább az fűtötte, hogy megjelent az amerikai gazdasági mentőcsomagról szóló javaslat, mely során egy 908 milliárd dolláros stimulusról s
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a karácsonyi intézkedésekről a kormány jövő héten dönt majd, amelyhez meghallgatják az operatív törzs szakembereinek javaslatait is. Müller arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, mert csak így sikerülhet leszorítani a járványgörbét karács
Évtizedek óta először nőhet a mélyszegénység mértéke a világban az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásait
A biogazdák tapasztalata, elkötelezettsége és hitvallásuk méltán mondatja velünk, hogy az ünnepekre, de a hétköznapokra is érdemes a garantált bio minősítésű, magasabb kvalitású hazai alapanyagokat és élelmiszereket választani.
Korábban röhejesnek tűnt volna, hogy a Tesla felvásároljon egy másik nagy autógyárat, ma azonban már akkora a tőzsdei értéke, hogy komolyan lehet róla beszélni. A tőzsdék nehezen találják az irányt, itthon viszont jól szerepel az OTP, érintette a 12 ezer forintot is. Közzétette árréseit a Mol, zuhan a Nio és a Nikola.
Nem kedvez a mostani időszak az alterntív energiának, mert hasonlóan az energetikai ágazat egészéhez, ez is egy erősen beruházásigényes tevékenység. - mondta a Portfolio-nak Ifj. Chikán Attila. Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója ugyanakkor úgy látja, a járványhelyzet tovább erősíti azt a vélekedést, hogy oda kell figyelni a fenntarth
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig.
A Start it @K&H inkubátorban fejlődő startup, a bedrock.farm, olyan környezetbarát, automatizált, vertikális beltéri növénytermesztési rendszert dolgozott ki, melynek segítségével az időjárási körülményektől és szezontól függetlenül, az év minden napján magas minőségű zöldségekkel képes ellátni a hazai éttermeket.
A koronavírus-járvány miatt december 25-én és 26-án, valamint január elsején is korlátozni fogják Olaszországban a városok, települések közötti mozgást a többfős találkozások megakadályozására - jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerda délelőtt parlamenti felszólalásában, amelyben az oltóanyag elosztásáról is beszélt.
Az utóbbi két hónapban harmadára csökkent, öt százalékpont alá zsugorodott a Romániában kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) előnye az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben - derült ki az IMAS közvélemény-kutató intézet novemberi felméréséből, amelyet szerdán ismertetett a bukaresti sajtó.
Októberben az EU-ban stagnált, az euróövezetben pedig csökkent a munkanélküliségi ráta, de mindkét régióban egy százalékponttal haladja még meg az egy évvel korábbit az Eurostat szerdai jelentése alapján. A szám azonban megtévesztő, mert közben jelentősen nőtt a munkahelymegtartó állami támogatásban részesülők száma.
A kormány jövő héten dönt a karácsonykor érvényes intézkedésekről, míg az elmúlt 24 órában két kutyasétáltatóval szemben kellett intézkedni - egyebek mellett ezekről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Sokak meglepetésére a világ tőzsdéi idén egészen kiválóan teljesítettek a koronavírus-járvány ellenére és új csúcsra emelkedtek a vezető részvényindexek, köztük a Nasdaq, a Dow Jones és az S&P 500 is. Felmerül a kérdés, hogy nem túlértékeltek-e a részvények, hiszen a reálgazdaság továbbra is szenved, jelentős elbocsátások zajlanak, néhány iparág sz
A személyi kölcsönöket leszámítva erős volt az október hónap a magyar hitelpiacon. A lakáshitelezés továbbra is tavalyi formáját hozza, a vállalati hitelek pedig idei legjobb hónapjukon vannak túl. Úgy tűnik, a koronavírus egyelőre csak átmeneti megingást hozott a hitelezésben, a hiteltörlesztések szempontjából pedig 2021 lesz az igazán érdekes esz
A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
A magyarországi vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra - közölte a CIB Bank
A novemberi traktoreladások hozták a papírformát: az elmúlt két évhez hasonlóan az őszi hónapokban stagnál a piac, igaz, idén magasabb szinten, mint korábban.
Több mint 21 ezer gyermek fertőződött meg a járvány kezdete óta, 44 ezer magyar van házi karanténban - egyebek mellett ezeket is megtudtuk az operatív törzs mai tájékoztatójából.
Az idei évben kevés szakmai rendezvénnyel találkozhattunk, ezért is volt izgalmas a Rolatast bemutatója a Renishaw csarnokában, Budaörsön. Az „I Renishaw & Chiron Days!” eseményen beszélgettünk Papp Róberttel és Papp Dénessel, a Rolatast Kft. ügyvezetőivel. Globális szinten megfigyelhetjük a gazdaság lassulását. Ti hogyan éltétek meg az elmúlt félé
Az ősz folyamán magyar fordításban is megjelent a napelemes rendszerek létesítésére vonatkozó, eddig csak angol nyelven elérhető szabvány. A magyar nyelvű szabvány nagy segítséget nyújthat a tervezők számára, azonban a fő probléma eddig sem a tervezéssel, sokkal inkább a kivitelezések színvonalával volt.
A visegrádi önkormányzat átírja a helyi építési szabályzatot, a Lepence stradfürdő tulajdonosa pedig 30 százalékos belépő-kedvezményt ad a helyieknek. Az állam pedig 2,9 milliárd forintot.
Az októberben véget érő negyedévben a bevétel a tavalyi 4,51 milliárd dollárról 5,42 milliárdra emelkedett, szemben az elemzők által várt 5,25 milliárddal.
Felmérések szerint a magyar felnőtt lakosság 33%-a sportolt rendszeresen, akár minden nap. A sportdiagnosztika, a hobbisportolók számára is nagy segítséget jelenthet, egyelőre mégis inkább az élsportolók élnek a lehetőséggel. Póda Tamással, a SYNLAB Hungary Kft. kereskedelmi igazgatójával és Szász Mátéval, a vállalat Sport Diagnosztikai Tudományos
Eredményesen zárult két energetikai innovációs kiírás, a megújuló energiatermelés térnyerését lehetővé tevő fejlesztésekhez csaknem 11 milliárd forint támogatást nyertek el a pályázók - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti online sajtótájékoztatóján
Novemberben a lakosság és a vállalatok közérzete is romlott az előző hónaphoz képest a Századvég Gazdaságkutató felmérése szerint. Ezt a súlyosbodó vírushelyzet és a szigorodó korlátozások magyarázzák. A lakossági index értéke az előző havi –11,2 pontról –14,9 pontra, míg a vállalati index értéke az októberi –18,2 pontról –21,4 pontra csökkent a –1
A kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését – mondta Szijjártó Péter Maros megyei látogatásán.
Ha valaki aggódott volna a top luxus lakáspiacért, hát ne tegye! Szépen elvan ez, Covid ide, Covid oda. Az új építésű, 300 négyzetméternél kisebb villára vágyóknak meg kifejezetten jó hír, hogy januártól csak 5 százalékos az áfa. Kész főnyeremény! Ezért van az, hogy a legexkluzívabb lakások, villák és kastélyok piacán ma szabadrablás van. Ügynök üg
Az Európai Unió főtűrgyalója azt mondta a mai nagyköveti ülésen a 27 tagállam követének, hogy a kövektező napok döntőek lesznek a Brexit-tárgyalásokban, de konkrét határidő egyelőre meg nem látszik - árulta el egy brüsszeli diplomata a Reutersnek.
A Volkswagen csoport bejelentette, hogy kiszáll a motorsportból és a jövőben a versenycsapatban dolgozó kollégák is az elektromos autók fejlesztésén fognak dolgozni.
A magyar vállalkozások számára is kedvezően döntött az EU bírósága azzal, hogy a nemzetközi cégek perlését a velük szerződő vállalkozás országában is lehetővé tette a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében - közölte a Gazdasági Versenyhivatal az MTI-vel szerdán.
Joe Biden kormányra kerülése után nem fogja azonnal érvénytelenné tenni a Kínával kötött első fázisú kereskedelmi megállapodást, amelyet Donald Trump hozott tető alá, és nem is fogja azonnal megszüntetni az importvámokat - mondta Biden a New York Timesnak.
A brit kormány 10 pontos, az elektromos és hidrogénhajtású járművek fejlesztését támogató Green Industrial Revolution programját követve a Jcb megtartotta első virtuális gépbemutatóját, amelyen tájékoztatást adott a cég legfrissebb elektromos gépfejlesztési eredményeiről.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a vállalkozások visszajelzései alapján új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport gazdaságélénkítő csomagjának keretében. Az MFB Krízis Hitel Plusz néven, december 7-től elérhető program maximum 2,5%-os éves fix ügyfélkamat mellett igényelhető, maximum 300 millió forint hitelösszegig és egyaránt használható által
Egyelőre bíznak abban a nagy nemzetközi hitelminősítők, hogy sikerül megegyezni a magyar és lengyel kormánnyal az új uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról – derül ki a Portfolio körkérdéséből. A három nagy cég közül egyik sem fenyeget leminősítéssel a vétó miatt, de ha elhúzódik a vita, akkor azt egyértelműen negatívumként értékelhetik
Hatvanmillió fontos befektetéssel gazdagodott a Monzo. A koronavírus-járvány alatt nehéz helyzetbe került brit neobank vezetői kicsit nyugodtabban folytathatják a cég építését.