Szombaton derült ki, hogy a kormány négy gazdaságvédelmi döntést hozott. Alaposabban megvizsgálva az egyes lépések részleteit, kiderült számunkra: ezek nagy része már ismert intézkedés volt, néhány esetben beszélhetünk az érintett kör kibővítéséről. Ami viszont vadonatúj lépés, az az önkormányzatokat érintő kellemetlen húzás, amiben benne van a pol
Budapesten az I. és az V. kerületben, vidéken pedig Egerben és Veszprémben a legjobb élni - derül ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amelyben a 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták.
Valamelyest csökkent az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában, mindkét országban kevesebben vannak kórházban is - derült ki a válságstábok szombati jelentéséből.
Megkezdődik a koronavírus elleni vakcina igényfelmérése az egészségügyi dolgozók körében - tájékoztatta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szombaton az MTI-t.
Meglehetősen egyértelmű, hogy Oroszország áll a mögött a kiterjedt és minden korábbinál súlyosabb kibertámadás mögött, amelynek révén hackereknek sikerült behatolniuk az Egyesült Államok kormányzati intézményeinek és kulcsfontosságú infrastrukturális létesítményeinek számítógépes hálózatába - jelentette ki szombaton egy interjúban Mike Pompeo ameri
A Magyar Bankszövetség arra kéri az adósokat, hogy akiknek a hitel törlesztése nehézséget okoz, feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével, akik azonban nem tartoznak ebbe a csoportba, mérlegeljék a moratóriumban maradás, illetve a törlesztés folytatásának lehetőségeit - válaszolta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szombaton az M
Egy friss kutatás szerint a vásárlók Európa szerte több időt és energiát fordítanak a megfelelő karácsonyi ajándékok kiválasztására mint a korábbi években. Az európaiak háromnegyede szerint az idei év emlékeztette őket arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, 65 százalékuk ezért személyesebb, átgondoltabb ajándékokkal lepi meg szeretteit.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és az MPhackS egyetemistáknak szervezett közgazdász ötletversenyén készült elemzésekből kiderült: K-alakú gazdasági kilábalás várható, és akár 40%-kal is csökkenhetnek a külföldről beáramló tőkebefektetések világszinten. Az Oeconomus vezető elemzője szerint azonban a magyaroknak nem kell félniük, a kedvező adó
A koronavírus elleni oltások egyértelműen életmentőek, hiszen nemcsak a járványt, hanem a súlyos szövődményeket és a haláleseteket is megakadályozhatják - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének
Ezer új futár, több mint 1500 csatlakozó éttermi és élelmiszerüzlet partner, kétszeresére növekvő irodai csapat – ezt hozta a hazai ételkiszállítási piac egyik vezető szereplője, a NetPincér számára a koronavírus-járvány. A cég ügyvezetőjét, Patai Zoltánt kérdeztük arról, hogy a megnövekvő kereslet miként alakította át a cég működését, illetve a pa
Az elmúlt években már hozzászokhattunk, hogy karácsonykor az ország nagy részén nincsen hó, nagy valószínűséggel ez idén is így lesz, derül ki az idokep.hu legfrissebb előrejelzéséből.
Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg - közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.
Valamelyest csökkent az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában, mindkét országban kevesebben vannak kórházban is - derült ki a válságstábok szombati jelentéséből. Szlovénia néhány enyhítést is bevezetett karácsonyra.
A pandémia kezdete óta mintegy 4,2 millió liter fertőtlenítőszert gyártott a MOL. A vállalat emellett 45 ezer liter MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt adományozott, ebből 2300 litert az Ökumenikus Segélyszervezet kapott karácsonyi melegétel segélyakciójának biztonságos lebonyolításához.
Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tiszteletbeli elnöke a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a kormány többféle módon is támogatni kívánja az önkormányzatokat: kaphatnak projekttámogatást és lazíthatnak egyes szabályokon, így például a hitelfelvételt és annak elköltését szabályozó törvényeken.
Gádor István szecessziós virágtartója, egy csatajelenetet ábrázoló legyezőterv a 17. századból, valamint egy kivételes darabnak számító, gyémántokkal díszített aranyszelence. Három mestermű, ami hamarosan már az Iparművészeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja az idén századik aukciós évfordulóját ünne
Magyar Bankszövetség arra kéri az adósokat, hogy akiknek a hitel törlesztése nehézséget okoz, feltétlenül éljenek a moratórium lehetőségével, akik azonban nem tartoznak ebbe a csoportba, mérlegeljék a moratóriumban maradás, illetve a törlesztés folytatásának lehetőségeit - válaszolta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
A hazai felhasználók 41 százaléka 50 ezer forintnál többet költ idén karácsonyi ajándékok vásárlására. Döntő többségük ugyanannyit költ idén karácsonykor, mint tavaly, és közel 80 százalékuk az internetről is rendel ajándékot. Az online piacterek a vidéki városokban, illetve a fővárosban élők számára a legnépszerűbb ajándékbeszerző helyek - derül k
Magyarország kedvenc lottójátéka 21 hét halmozódás után ismét milliárdossá tett egy szerencsés játékost. A telitalálat összege 3 959 964 415 milliárd forint.
Magyarország kedvenc lottójátéka 21 hét halmozódás után ismét milliárdossá tett egy szerencsés játékost. A telitalálat összege 3 959 964 415 forint - írta a Szerencsejáték Zrt. a szombat esti ötös lottó számsorsolás után az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem meglepő módon eltérően reagáltak az önkormányzati vezetők Orbán Viktor bejelentésére, miszerint a kkv-k és egyéni vállalkozók esetében elengedik az iparűzési adó felét. A kormánypárti politikusok már egyet tudnak érteni az önkormányzatok forráselvonásával, főleg az állam egyedi támogatásaiban bíznak. Az ellenzéki polgármesterek pedig épp ennek
A globális hirdetési piac a vártnál gyorsabb fellendülést mutatott a második negyedév koronavírus járvány okozta súlyos visszaeséséből. A Publicis Groupe Hungary tagügynöksége, a Zenith Global Adspend Forecast szerint a teljes 2020-as évre vetítve 7.5 %-os csökkenés, azaz 587 milliárd dolláros bevétel várható, szemben a korábbi, júliusban prognoszt
Történelmi csúcsot ért el a tőzsdei bevezetések (IPO) globális értéke a harmadik negyedévben - mutat rá az EY könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadó cég nemzetközi jelentésében. A magyar vállalatok a tőzsde helyett kötvénykibocsátással fedezik forrásigényüket.
Nagyon megnőtt a kereslet a videokonferenciás szolgáltatást nyújtó Zoom iránt. Eric Yuan, a Zoom alapítójának és vezérigazgatójának egy munkanap akár 19 értekezlete is lehet. Minden reggel és este azon gondolkodik, hogy ha előröl kezdhetné, mit tenne másképp, hogy még sikeresebbek legyenek.
Mindenkivel előfordul, aki közlekedik, hogy belecsúszik egy traffipaxba, és mikor hirtelen rápillant a sebességjelzőre, magasabb értéket lát, mint a megengedett. Mégsem biztos, hogy bírságot kell fizetni. Mennyivel léphetjük át a megengedett sebességhatárt ahhoz, hogy még ne küldjék a sárga csekket? Igaz az a sokak által terjesztett 'hiedelem', hog
Elektromosra cseréli modelljeit a brit luxusautó márka. Először hibrid, majd teljesen elektromos modellek gurulnak le a gyártósorról. A Bentley az emissziós megfontolások mellett piaci részesedésének megőrzése is vezérli.
Chicagóban a búza ára 0,2 százalékkal korrigálva enyhén csökkent. A kukorica 1 százalékkal, a szójabab 1,4 százalékkal, a repce pedig 2 százalékkal drágult mindeközben. Párizsban azonban töretlen maradt a befektetői optimizmus, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult.
Az Audi Hungariánál a fejlesztés és a gyártás szorosan együttműködik. Jelenleg 500 magasan képzett munkatárs dolgozik a győri műszaki fejlesztésen, amely két területből, a járműhajtás fejlesztésből és a járműfejlesztésből áll. A járműfejlesztés szakemberei mostantól az elektromos meghajtások teljeskörű szilárdságtani vizsgálatát tudják elvégezni az
Immár hónapok óta ismét nehézkes mindenféle utazás a járvány miatt, Európán kívül pedig már lassan egy éve alig utazhatunk. Van azért néhány lehetőség, ha valaki kalandvágyó, és elege van a hosszú, sötét korlátozásokkal teli télből.
Nem sokkal a tanároknak szánt nyelvoktató platformjának megjelenése után nagy összegű tőkebefektetés érkezik a Xeropanhoz. 2020 rendkívül mozgalmas év a magyar nyelvoktató platform, a Xeropan életében. A COVID-19 járvány első hulláma során az Oktatási Hivatal javasolta angoltanároknak országszerte a távoktatás támogatása érdekében, a nyár folyamá
Töretlenül nő a video játékok népszerűsége itthon is. Az idei év legnagyobb e-sport eseményére 7696 egyéni és 802 csapatnevezés történt, és az online e-sport fogadások is tarolnak már Magyarországon is.
Miközben a válság miatt a legtöbb szektort az ág is húzza, a kannabisz üzlet szárnyal. Kaliforniában új rekordok dőltek meg. A legutóbbi negyedévben adó formájában 306 millió dollárt söpörtek be a legális fű értékesítésből. Majdnem 80 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A villalakók harmadik alkalommal is megnevezték azt az embert, akit Párbajra küldenének, és VV Amanda és VV Vivi kapta a két legtöbb szavazatot a Kiválasztáson. Renátó szerelmet vallott, aztán dührohamot, végül büntetést kapott. Merci és Moh kapcsolata zátonyra futni látszik, ahogyan Virág és Dani viszonya is. A @valovilagrtl TikTok csatornán és
Elérhetővé váltak a Wizz Air részvényei a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa Piacon. A BÉTa Piac lehetőséget kínál európai nagyvállalatok értékpapírjaival történő kereskedésre. Az ügylet eredményeképpen a magyarországi gyökerű nemzetközi légitársaság részvényei devizaátváltás nélkül érhetők el a befektetési szolgáltatókon keresztü
A termelékenység növelése egy olyan kifejezés, melynek hallatán minden gyártó vállalat felkapja a fejét. Az ipari fejlődés azt eredményezte, hogy a munkáltatók fontos gazdasági érdeke a munkavállalók egészségének és biztonságának a megóvása. Jelenleg a koronavírus-járvány miatt a munkavállalók 100 százalékának kellene napról napra megvizsgálni az e
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette ún. „Zöld marketing” tájékoztatóját, mely a vállalkozásokat támogatja a környezetbarát jellegre és fenntarthatóságra vonatkozó, megfelelő reklámgyakorlat kialakításában.
Az Anyák az Anyákért Alapítvány és a babamamatudakozo.hu közösen adományt gyűjt az újszülött gyermekkel magára hagyott édesanyákért. Céljuk, hogy a lehető legtöbb olyan egyedülálló édesanyának azonnali segítséget nyújtsanak, akiket szülés után kisbabájukkal otthon nem vár apuka. Magyarországon jelenleg az éves születésszám több mint 10%-át, közel