2020. december 25. péntek

dec. 25
14:57
Holnap érkezik a vakcina Magyarországra (Menedzsment Fórum)
December 26-án érkezik a koronavírus elleni vakcina Magyarországra, másnap elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása - közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön az MTI-vel.
dec. 25
15:00
Karácsonyi csoda: már segítség nélkül lépked az SMA-s Zente (Pénzcentrum)
Jól halad a nagybeteg Zente felépülése: az SMA-s kisfiú immár segítség nélkül képes lépkedni. Édesanyja az idei utolsó gyógytorna felvételeit mutatta meg. Már segítség nélkül is képes a saját lábán lépkedni a kis Zente.
dec. 25
15:18
Koronavírus: lassul a fertőzés terjedési üteme Romániában (Portfolio)
Romániában meghaladta pénteken a 15 ezret a koronavírus-járványnak tulajdonított halálesetek száma, a kórházban ápolt fertőzötteké ugyanakkor - október közepe óta először - tízezer alá csökkent.
dec. 25
15:48
Akár havi 16 ezer forint is járhat annak, aki home office-ban dolgozik (Portfolio)
Havonta legfeljebb a minimálbér 10 százalékának megfelelő összeget, jelenleg bruttó 16 100 forintot kaphat munkaadójától a távmunkában foglalkoztatott munkavállaló. Átmeneti intézkedésről van azonban szó, mértékéről pedig a feleknek kell megállapodniuk. Ha ez nem sikerül, végső esetben akár munkaügyi bíróság is dönthet benne.
dec. 25
16:06
Így alakul az infláció az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
fogyasztói árak 12 havi változása
dec. 25
16:06
Tovább növekszik a Bonafarm: új beruházásra készül a cégcsoport (Portfolio)
„Minden, ami friss” – hangzik a 2009-ben, dr. Csányi Sándor által alapított Bonafarm Zrt. jelmondata. A cél elérését a cégcsoport tagjai összesen mintegy 8 ezer dolgozóval biztosítják: a Pick Szeged Zrt.-n kívül a Bóly Zrt., a Dalmand Zrt., az Agroprodukt Zrt., a Fiorács Kft., a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft., a Csányi Pincészet Zrt., a Sole-Mizo
dec. 25
16:30
Teljesen leállhat az európai ország nemzeti légitársasága (Portfolio)
Egy-két napon belül leállhat Montenegró 1994-ben alapított nemzeti légitársasága, a Montenegro Airlines. A hírt a montenegrói kormány jelentette be szerdán - írja a Budflyer szakblog.
dec. 25
17:00
Új típusú utasbeállókat épít a MÁV: mutatjuk, hogy hol telepítik őket (Portfolio)
Közel húsz helyszínen korszerű utasbeállót épít a MÁV  elsősorban a nagyvárosok és Budapest agglomerációjában lévő, utasbeálló nélküli megállóhelyekre, illetve a rossz műszaki állapotúak helyére - közölte a vasúttársaság.
dec. 25
17:36
Japánban 2035-től nem lehet új beniznes, dízeles autót vásárolni (Portfolio)
A japán kormány körülbelül 2035-re be akarja tiltani az újonnan gyártott belsőégésű motorok kereskedelmét, valamint el akarja érni az ország zéró károsanyag-kibocsátását 2050-re. Egyebek között ezek szerepelnek abban a "zöld növekedés stratégiája" című akciótervben, amelyet pénteken fogadtak el.
dec. 25
18:00
Bulgária már nem csak orosz gázt vesz, december 31-től évi egy milliárd köbméter azerit is (NRGreport)
Bulgária december 31-től Azerbajdzsántól is vásárol gázt, diverzifikálva az ország ellátását – jelentette be a bolgár kormány. A 25 évre szóló szerződés keretében évente mintegy 1 milliárd köbméter földgázt importálnak majd az azeri Shah Deniz 2 mezőből.
dec. 25
18:06
Hetero-, bi- vagy homoszexuális vagyok? Most kiderül! (ProfitLine)
A Heteroszexuális-Homoszexuális Skálát, ismertebb nevén Kinsey-féle skálát 1948-ban fejlesztette ki Alfred Kinsey biológus és két társa: Wardell Pomeroy és Clyde Martin.
dec. 25
18:12
Üzentek a tűzoltók: ezek mindenképp legyenek otthon, hogy tűzmentes karácsonyunk legyen (Pénzcentrum)
Három testőr otthonra: szén-monoxid-érzékelő, füstérzékelő, tűzoltókészülék - így lehet tűzmentes a karácsony. A budapesti katasztrófavédők videóüzenetben kívántak kellemes, és bajtól mentes ünnepeket. A fővárosi
dec. 25
18:12
Brexit: már a következő napokban dönthetnek a tagállamok a megállapodás alkalmazásáról (Portfolio)
Az Európai Unió (EU) tagállamai kinyilvánították, hogy szándékuk szerint már a következő napokban döntést hoznak az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló, csütörtökön létrejött megállapodás előzetes, ideiglenes alkalmazásáról - közölte Twitter-üzenetében pénteken az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós k
dec. 25
18:21
Bagóért megvehette volna, de inkább elhajtotta a Teslát az Apple (Piac és Profit)
A héten olyan pletyka látott napvilágot, hogy az Apple elektromos autók gyártását tervezi. Ennek apropóján megszólalt Elon Musk, a Tesla alapító-vezére, aki elmondta, hogy néhány éve megkereste Tim Cookot, hogy szálljanak be az autógyártóba, de az Apple főnöke nem vette komolyan az ajánlatot.
dec. 25
18:39
Brexit: a tagállamok a következő napokban döntenek a megállapodás ideiglenes alkalmazásáról (Menedzsment Fórum)
Az Európai Unió (EU) tagállamai kinyilvánították, hogy szándékuk szerint már a következő napokban döntést hoznak az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi kapocslatokról szóló, csütörtökön létrejött megállapodás előzetes, ideiglenes alkalmazásáról - közölte Twitter-üzenetében pénteken az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország uniós k
dec. 25
19:00
Infektológus: a magyar orvosok nem a betegektől kapták el a vírust (Pénzcentrum)
Nem hisz a konteókban Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei területi szervezetének elnöke. Kijelentette: a vakcinával sem éri meg senkinek rizikózni, mert aki ezt elszúrja, a cégének annyi, politikusként
dec. 25
19:06
Leadható a használt étolaj az Aldi 11 áruházánál (ProfitLine)
A használt étolaj visszagyűjtésével bővíti a szelektív hulladékgyűjtési lehetőségeket magyarországi áruházainál az Aldi, a tesztüzem a vállalat 11 üzleténél indul.
dec. 25
19:12
A szaúdi koronaherceg már megkapta a koronavírus elleni oltást (Portfolio)
Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg megkapta a koronavírus-elleni vakcinát, ezzel ő az első az országban, akit beoltottak.
dec. 25
19:33
Lengyel katonák is tesztelik az Angliában várakozó kamionosokat (Menedzsment Fórum)
Brit és lengyel katonák, valamint francia tűzoltók is bekapcsolódtak pénteken a hét eleji francia határzár miatt Angliában feltorlódott több ezer kamion sofőrjeinek koronavírus-tesztelésébe.
dec. 25
20:00
A britek csak negatív teszttel utazhatnak az Egyesült Államokba (Portfolio)
Az Egyesült Államok kormánya csak 72 óránál nem régebbi koronavírus-teszttel engedi a beutazást az Egyesült Királyságból - írja a Reuters.
dec. 25
20:06
Elszámolható üzemanyag árak 2021 - NAV hivatalos árak (ProfitLine)
A személyi jövedelemadóról szóló - többször módosított - 1995. évi Cxvii. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
dec. 25
20:12
Újra gond volt egy Boeing 737 MAX típusú repülőgéppel (Portfolio)
Az Air Canada Arizona és Montreál között közlekedő 737-8 Max típusú repülőgépe motorhiba miatt leszállásra kényszerült Tucsonban - írta közleményében a légitársaság. A fedélzeten mindössze a személyzet tagjai utaztak.
dec. 25
21:12
Brexit-megállapodás: vám- és kvótamentesen kereskedhet az EU a britekkel (Portfolio)
Százszázalékos vámliberalizációt biztosít a kétoldalú áruforgalomban az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló megállapodás, amelyből a brit kormány pénteken tett közzé érdemi részleteket.
dec. 25
21:48
Japán azt várja, hogy Biden határozottan álljon ki Tajvan mellett (Portfolio)
Tokió Donald Trump leköszönő amerikai elnökéhez hasonló Tajvan-politikát vár el Joe Biden leendő elnöktől, mert attól tart, hogy Kína nemcsak Hongkonggal szemben lesz agresszív, hanem következő lépésként a saját tartományának tekintett, de gyakorlatilag független Tajvannal szemben is - mondta egy japán védelmi tisztségviselő a Reuters hírügynökségn
dec. 25
23:06
Brexit: Itt van a várva várt megállapodás! (ProfitLine)
Megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - jelentette be csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.

2020. december 26. szombat

dec. 26
0:03
Vámok és kvóták sem lesznek a brit-EU kereskedelemben (Infostart)
Londonban nyilvánosságra hozták a csütörtöki megállapodás részleteit.
dec. 26
0:12
Az Európai Bizottság jóváhagyta a LOT lengyel légitársaság állami támogatását (ProfitLine)
Jóváhagyta az Európai Bizottság a koronavírus-járvány miatt gazdasági nehézségekkel küszködő lengyel légitársaság, a LOT állami támogatását, amely a 400 millió eurónak megfelelő mintegy 1,8 milliárd zlotys támogatott kölcsönből, valamint a 250 millió eurós (mintegy 1,1 milliárd zloty) tőkeinjekcióból áll - közölte kedden a lengyel sajtó.
dec. 26
4:06
A januári nyugdíjra sokat kell várni - mikor utalják? (ProfitLine)
A hazai nyugdíjasok már évről évre megszokhatták, hogy a januári nyugdíj van mindig a 'legmesszebb', ennek az oka pedig nem más, minthogy a decemberi kifizetések a megszokottnál korábban történnek. Így van ez a 2020-ról 2021-re forduló naptár esetében is.
dec. 26
4:42
Elfogadta az Országgyűlés az új bortörvényt – csökken az adminisztráció (Agrofórum)
Elfogadta az Országgyűlés az új bortörvényt; a szőlészetről és borászatról szóló új törvény legfőbb célja, hogy az adminisztrációs kötelezettségek átgondolásával és az elektronikus ügyintézés lehetővé tételével a szőlő-bor ágazat adminisztrációja egyszerűsödjön. A törvény 2021. augusztus elsejével lép hatályba - közölte az Agrárminisztérium (Am) az
dec. 26
5:06
Gépjárműadó 2021 - hivatalos NAV információk (ProfitLine)
Gépjárműadó 2021-es változások és tudnivalók. Gépkocsi adó befizetése és online befizetése 2021-ben. A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat 2021-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) veszi át. A változás a gépjármű-üzembentartókat (tulajdonosokat) nem érinti, plusz teendőjük nem lesz. Az első részletet március 15-e helyett elég áprili
dec. 26
5:36
Történelmi összeolvadást készítettek elő a magyar bankszektorban (Portfolio)
Kevesebb bankra, nagyobb hatékonyságra, alacsonyabb működési költségekre, élesebb versenyre és méltányosabb ügyfélárazásra van szükség a magyar bankszektorban – mantrázza lassan egy évtizede a hazai pénzügypolitikai elit. A Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank 2020-ban elindított összeolvadásával mindez végre látványosan is megkezdődhet.
dec. 26
5:36
Születőben a Magyar Nemzeti Űrstratégia (newtechnology.hu)
Új expanzió zajlik. A világűr meghódítása és felosztása küszöbén állunk. Magyarország ebből miként veheti ki a részét, ha egyáltalán befolyást gyakorolhat ilyen döntésekben? A csúcstechnológia az űrszektorban teljesedik ki, nélküle csak visszamaradott, fejletlen aktorként működhet egy ország gazdasága. Dr. Sárhegyi Istvánnal, a New Space Industries
dec. 26
5:36
Év vége = szójavetőmag-választás és aprómag-termeltetés (Mezőhír)
Év végével a tudatos gazda a tavaszi vetőmagok jó részét már megrendeli.
dec. 26
5:36
A traktor mint nyergesvontató (GépMax)
Az elmúlt évtizedben a mezőgazdasági modern szállítóeszközök alkalmazásának rohamos fejlődése figyelhető meg.
dec. 26
5:36
Aktív vírusellenes bevonat –tekintettel a járványhelyzetre (Transpack)
Finnországban egy vállalkozás olyan vírusellenes bevonatot fejlesztett, ami aktívan védi a felületeket akár 7 napon át.
dec. 26
5:54
Sokat pereskednek az osztrákok a tehenek miatt (Agrofórum)
Ausztrián belül Tirol tartományban pereskedtek a legtöbbet szarvasmarhák miatt. Karintiában és Alsó-Ausztriában is elég sokszor került a bírósági anyagok témájába tehén. Egy térkép szerint Felső-Ausztriában és Burgenlandban senki sem szaladt bíróságra a témában.
dec. 26
6:03
Kisfaludy-pályázatok: jakuzzitól a luxusszállodáig minden közpénzből épülhet (Menedzsment Fórum)
Számos cikket írtunk idén a Kisfaludy-pályázatokról, most megpróbáltuk összefoglalni a lényeget: vissza nem térítendő támogatás, kedvezményes hitel, minimális önerő, bárimire költhető és minimális ellenőrzés. Már csak vendég kellene.
dec. 26
6:06
192 milliárd forintos árbevételre számít a Videoton Holding (ProfitLine)
Az előzetes adatok alapján a Videoton Holding Zrt. a válság ellenére kiegyensúlyozott évet zárt: a vállalatcsoport árbevétele valamennyivel a 2019-es szint felett fog realizálódni, s várhatóan eléri a 192 milliárd forintot - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
dec. 26
6:21
Korai volt még temetni az irodai munkát, hiába hódít a home office (Piac és Profit)
2020-ban a koronavírus miatt felfordult világ egyik nagy slágere az volt, hogy véget ért az irodai robotolás korszaka, mostantól otthon fogunk robotolni, az irodaépületeket meg ideje lesz átalakítani, de az se nagy baj, ha lebontjuk őket, és a helyüket behintjük sóval. Egy szakértő szerint hasonlóan a többi, nagy korona-jóslathoz ez is elhamarkodot
dec. 26
6:36
Kicsi, de hatalmas: norelem kompakt lineáris gépelem választékot mutatott be (newtechnology.hu)
A szabványos gépelemekre specializálódott norelem lineáris szánegységek, lineáris csapágyak és vezetéktámaszok jól összeállított választékát mutatta be szűk beépítési hellyel rendelkező berendezések építéséhez. norelem új, kompakt lineáris gépelemcsaládja például összeszerelő- és adagolóberendezésekben, valamint optikai szkennerekben és robotokban
dec. 26
6:42
csiripiszli a sajtos tallér - Viccnek szánták, vállalkozás lett belőle (KKV Magazin)
A való élet késztette álmodozásra Hamza Csabát és vietnámi születésű feleségét, Hamzáné Do Thi Thanh Hát. A gyöngyösi házaspár az elmúlt tíz évben többször is bátran ki mert lépni komfortzónájából, hogy az új lehetőségek, kihívások és tapasztalatok révén megvalósíthassa önmagát. Legutóbb a saját fejlesztésű sajtos tallérjuk hozta ki belőlük a maxim
dec. 26
6:54
Koronavírus: már ma megérkezik az oltóanyag első szállítmánya Ausztriába (Portfolio)
Szombaton érkezik az új típusú koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag első szállítmánya Ausztriába.
dec. 26
7:06
Megjelent Franciaországban a szuperfertőző koronavírus (Portfolio)
Megjelent Franciaországban a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja - közölte a francia egészségügyi minisztérium pénteken.
dec. 26
7:12
Megjelent Franciaországban és Japánban a szuperfertőző koronavírus (Portfolio)
Megjelent Franciaországban és Japánban is a koronavírus Nagy-Britanniában azonosított mutációja - közölték az illetékes hatóságok.
dec. 26
7:18
Húszmilliárdos fejlesztés a szárnyasokat feldolgozó Tranzit csoportnál (Portfolio)
A libák, kacsák és csirkék, tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó Tranzit csoport 20 milliárd forintos beruházási programba kezdett, a fejlesztés szerves folytatása a közelmúltban befejezett 15 milliárdos projektnek - közölte a debreceni központú cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
dec. 26
7:24
Míg a világ számos vezető jó példát mutat, addig Lukasenka nem akarja beoltatni magát (Portfolio)
Nem akarja beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen a fehérorosz elnök. Ezt maga Aljakszandr Lukasenka közölte pénteken a minszki gyermekinfektológiai kórházban tett látogatása során, amelyet az ONT állami televízió közvetített.
dec. 26
7:36
Felrobbant egy parkoló lakóautó Nashville belvárosában, többen megsérültek (Portfolio)
Felrobbant egy parkoló lakóautó pénteken korán reggel Tennessee amerikai állam fővárosának, Nashville-nek a belvárosában, három ember megsérült, és a rendőrség azt gyanítja, hogy szándékos robbantás történt - jelentették hírügynökségek.
dec. 26
7:42
2021-től egységes arculattal biztosítja továbbra is az energiát az MVM Csoport (newtechnology.hu)
A vállalkozások digitalizációja sosem látott lendületet vett a koronavírus-járvány alatt 2020-ban. A dinamikusan növekvő digitális gazdaság stabil működéséhez elengedhetetlen a megbízhatóan elérhető energiaforrás. Az erőműveket, a hálózatot és a lakossági és üzleti szolgáltatásokat magába foglaló MVM Csoport ezt a megbízható szolgáltatást 2021-től
dec. 26
7:54
Önvezető erőgépek és az év traktorai (Agroinform)
Az elmúlt héten már javában készültünk a karácsonyi ünnepekre, de ez nem azt jelentette, hogy ne számoltunk volna be a legfrissebb újdonságokról. Többek között bemutattuk a Massey Ferguson új traktorszériáját, a Monarch önvezető elektromos traktorát, valamint a pótkocsi és utánfutó mozgatásra is ajánlottunk egy energiatakarékos megoldást.
dec. 26
8:00
Hivatalos: Magyarországra érkezett az első engedélyezett Covid-vakcina (Pénzcentrum)
Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni vakcina. Az első szállítmány 9750 adag oltóanyagot tartalmaz, amely 4875 egészségügyi dolgozó oltását teszi lehetővé. Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni oltóanyag. A

Keresés