A 4iG Nyrt. 15 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül, amit saját forrásainak felhasználásával magyarországi és régiós akvizíciók finanszírozására tervez fordítani - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
A heti öt napon a munkahelyről végzett munkának valószínűleg vége. Ezzel nem csak a cégeknek, de az otthonról többet dolgozó embereknek is meg kell tanulniuk számolni.
A vezető amerikai részvényindexek újabb rekordot döntöttek, új csúcsra került az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones is. Az emelkedést részben az hajtja, hogy érkezhet majd az új pénzügyi mentőcsomag, de az is fontos, hogy a koronavírusos esetszámok kedvezően alakultak, markáns csökkenés látható heti szinten. Az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedés lá
48 ezer dollárig száguldott a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodevizából, ráadásul az amerikai vállalat hamarosan fizetőeszközként is elfogadja a bitcoint, így akár a Tesla autóit is meg lehet majd venni bitcoinnal fizetve. A legolcsóbb Tesla-modell megvásárlásához egyet bitcoinra sincs
Már a világjárvány tavalyi első hullámában jellemzően a hazai fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felélték. A nyár, közepesnek is alig mondható, pár hónapos szezonja pedig arra volt jó, hogy életben maradjanak, majd novembertől
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Az új árindex “régóta várt” átláthatóságot hozhat a kgfb árazásba, ami erősítheti a közbizalmat, a szektor egészére vonatkozóan il
A világon 106,47 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 millió 325 ezer, a gyógyultaké 59,38 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
A Magyar Bankholding tagjai és az OTP által vezetett konzorcium résztvevői is felkészültek a vállalkozások számára kitalált Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön értékesítésére. Összesen 474, az érintett kereskedelmi bankok fiókjaiban elérhető MFB Ponton kínálhatják majd az új, kedvezményes kölcsönt. A konstrukciót heteken belül az állami Magyar Fe
A 2020-as év során több száz millió dollárt gyűjtöttek össze Észak-Korea hackerei a világ minden részéről, hogy az ország atomprogramját és ballisztikus rakétáinak fejlesztéseit finanszírozzák – derül ki egy kiszivárgott ENSZ-jelentésből.
Rusznák Csaba vitarendezési ügyekre specializálódott csoportvezető ügyvédként csatlakozott a KNP LAW Nagy-Koppány Lencs & Partners Ügyvédi Irodához, míg Koppány Olivér külföldi jogi tanácsadóként tér vissza. Rusznák Csaba (nyitó képünkön) amerikai képesítéssel rendelkező nemzetközi választottbírósági ügyvéd, aki a befektetési választottbírósági e
Jó napot zárhattak a kereskedők a gabonatőzsdéken hétfőn. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 2,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult. Párizsban a malmi búza 0,9 százalékkal, repce 1,1 százalékkal a kukorica pedig 0,2 százalékkal került többe, mint pénteken.
A jelenlegi kriptovaluta őrületben (amikor megéltük azt, hogy az a fő hír, hogy Bitcoint vásárolt a Tesla is) egy újabb kriptopénz került a befektetők fókuszába, ami nem más mi a Dogecoin. Hol, hogyan lehet Dogecoint venni és egyáltalán van értelme ezzel foglalkozni? Mitől ment fel ennyire a DogeCoin tőzsdei árfolyama?
Újságírók által feltárt adatok alapján Luxemburg befektetési alap piaca egy pénzügyi fekete doboz, amely segíti a pénzmosást és az adóelkerülést – írja a Reuters az újságírók okfejtésére hivatkozva.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 283 282 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 203 főre csökken
Az idei évben a felnőtt magyar lakosság ötöde tervezi ingatlan vásárlását, derült ki a Duna House és a Reacty Digital kutatásából. A leendő vásárlók közül sokan a legfiatalabb generáció tagjai, akik már megtalálták párjukat és élettárssal élnek, igaz, még gazdaságilag inaktívak. Ők átlagon felüli arányban élnek jelenleg albérletben, és piaci tapasz
Hackerek próbálták megmérgezni egy floridai kisváros ivóvíz-ellátását. Hozzáfértek a város víztisztítójához és megpróbálták ellúgosítani az ivóvizet – írja a New York Times.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A sikertelen kitörés után hétfőn jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, így lassan megint a 360-at közelíti a jegyzés. A technikai ok mellett elsősorban az inflációs félelmek mozgatják jelenleg az árfolyamot.
A dél-afrikai koronavírus-variáns terjedési tulajdonságai alapján nem valószínű, hogy ez a változat válna a legelterjedtebbé Nagy-Britanniában - mondta Jonathan Van Tam angliai tisztifőorvos-helyettes. A koronavírus elleni oltás első adagját eddig csaknem 12,3 millióan kapták meg, és ez azt jelenti, hogy a teljes brit felnőtt lakosságnak majdnem a
A kínai és amerikai viszonylatban tapasztalt erőteljes forgalom jól jött a legnagyobb euróövezeti gazdaságnak, amelynek teljesítményét visszafogja a koronavírus-járvány terjedését akadályozó zárlatok elrendelése.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 283 282 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 203 főre csökken
Egyre többször tudósítunk a legújabb agrárcélú informatikai fejlesztésekről, önvezető gépekről és drónos technológiákról, azonban ezek működéséhez nélkülözhetetlen egy komplex informatikai háttér, mesterséges intelligenciával is felvértezve. A gépek, eszközök immáron nemcsak „gépek”, hanem az internet részei is lesznek, azaz IoT.
A világ vezető, és egyben legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a robotikai, a mesterséges intelligencia, és a környezetbarát energia kutatások területén is vezető szereplőnek számító Toyota 2020 elején jelentette be, hogy 2021-ben megkezdi a jövő okosvárosának prototípusa, a Woven City építését a Fuji hegy lábánál, amely első lépésként a vil
Újabb tüntetésekről adtak hírt kedd reggel Mianmar több városából, sok embert letartóztattak, helyszíni beszámolók szerint Najpjidóban a rendőrség gumilövedékekkel a demonstrálókra lőtt, és vízágyúk mellett a levegőbe leadott lövésekkel is oszlatja a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó tömeget.
A kertészeti ágazat állandó munkaerőhiánnyal küzd, ami a koronavírus járvány következtében bevezetett korlátozások miatt csak súlyosbodott. A Kubota ezt felismerve 20 millió dollárt fektet egy izraeli startup, a Tevel gyümölcsszedő drónjaiba.
Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, nyitásban óvatos emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
Olaszország legnagyobb bankjának, az Intesa Sanpaolónak a vezére egy interjúban beszélt arról a Bloombergnek, hogy elképzelhetőnek tartja kisebb vagyonkezelő cégek és privátbankok felvásárlását.
1079 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt 94 beteg Magyarországon. 1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban
1079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett.
Engedélyezte az orosz Szputnyik V oltóanyagot a bosznia-hercegovinai gyógyszerügynökség, így néhány napon belül megkezdődhet a lakosság beoltása a koronavírus ellen - közölte a Klix.ba boszniai hírportál kedden.
A vezető amerikai részvényindexek újabb rekordot döntöttek, új csúcsra került az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones is. Az emelkedést részben az hajtja, hogy érkezhet majd az új pénzügyi mentőcsomag, de az is fontos, hogy a koronavírusos esetszámok kedvezően alakultak, markáns csökkenés látható heti szinten. Az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést l
A 2018 májusi bevezetés és az elmúlt év vége között mintegy 90 milliárd forintnak megfelelő (257,1 millió euró) bírságot szabtak ki az Európai Unióban a GDPR szabályok megsértése miatt – derül ki a közösségen belüli eljárásokat monitorozó GDPR Enforsement Tracker friss adataiból. Magyarországon ugyanezen időszak alatt 309,8 millió forint büntetés j
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 283 282 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 203 főre csökken
A héten meneszthetnek több, Trump által kinevezett államügyészt az Egyesült Államokban. Csak azokat nem érintheti a dolog, akik folyamatban lévő vizsgálatban vesznek részt - írja a CNN.
Tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin árfolyama, miután a Tesla bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollárért vásárolt a kriptopénzből és a közeljövőben el fogja fogadni, mint fizetőeszközt a termékeiért, tehát akár már bitcoinból is fogunk tudni elektromos autót venni, ami komoly legitimációt jelent a kriptopénz számára, hiszen ilyen szint
Kínában jelentősen megugrott januárban az autóeladások száma, amely tízedik hónapja emelkedik, párhuzamosan az ország a koronavírus-járvány utáni, gazdasági helyreállásával.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben világszerte ismertté vált wallstreetbets fórum másokat is megihletett, és néhány malajziai kisbefektető hasonló mintára megpróbálta feltornászni egy helyi, orvosi kesztyűket gyártó vállalat részvényárfolyamát. A kezdeti sikerek ellenére azonban úgy tűnik, hogy az eladói nyomás végül egyelőre felülkerekedett.
Ismét pályázhatnak a társasházak és a lakásszövetkezetek az OTP Business összesen 15 millió forintos vissza nem térítendő támogatására. A pályázatok beadásának határideje május 30.
Bizonyos feltételek mellett az uniós helyreállítási alapból támogatni lehet majd olyan földgáz-projekteket, amelyek a tiszta energiára való átállást szolgálják – erősítették meg az EU-Monitor kérdésére EU-tisztviselők, miközben útépítésre alapesetben nem lehet majd pénzt szerezni ebből a csatornából. Ma, azaz kedden szavaz egyébként az Európai Parl