A drasztikus tavaszi visszaesést ledolgozva 2020-ban az egy évvel korábbival lényegében azonos teljesítményt nyújtott a kiskereskedelmi ágazat, az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot. A múlt év fontos tanulsága, hogy a kiskereskedelem a legnehezebb körülmények között is képes megbí
A ZEN pénzforgalmi szolgáltatásokat kínáló európai fintech startup bejelentette hivatalos indulását Magyarországon - derül ki a társaság közleményéből.
Ma van a Biztonságos Internet Világnapja, ebből az alkalomból este a Skool Facebook-oldalán debütál az az iskolai tanóra hosszúságú videó, amelyen a Facebook, a Skool és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon programjának munkatársai közérthetően magyarázzák el a közösségi oldal biztonságos használatának mikéntjét. A videó megtekintése nem csak
Ma este kerül sor Donald Trump második alkotmányos felelősségre-vonási eljárásának tárgyalására az amerikai szenátusban. Trumpot azzal vádolják, hogy zendülést bujtott fel, amikor tüzes beszéde után hívei megostromolták a Capitoliumot január 6-án. Nagyon csekély az esély arra, hogy Donald Trumpot bűnösnek kiáltják ki, hiszen 17 republikánus szenáto
Bár az elmúlt hetekben a járvány platójáról lefelé tendált a fertőzés, most enyhén emelkedő víruskoncentrációt mért a Nemzeti Népegészségügyi Központ az ország különböző városaiban. S mint már tudjuk, mindez a fertőzöttek számának ismételt emelkedését hordozza magában.
Bár az elmúlt hetekben a járvány platójáról lefelé tendált a fertőzés, most enyhén emelkedő víruskoncentrációt mért a Nemzeti Népegészségügyi Központ az ország különböző városaiban. S mint már tudjuk, mindez a fertőzöttek számának ismételt emelkedését hordozza magában.
Rohamléptekben közelít az idei májusi érettségi szezon, de még mindig nem tudni, hogy a koronavírus-járvány miatt visszatérhetnek-e addig az iskolapadba a középiskolás végzős diákok. A tanulók most már hónapok óta online oktatásban vesznek részt, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai is egyaránt, ugyanakkor az érettségire való felkészülést j
Komoly érdeklődést vár a vállalkozások részéről a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója (képünkön), aki az M1 aktuális csatornán kedden reggel azt is elmondta, hogy a program márciusra indulhat el.
Az MNB 9 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki tiltott piaci manipulációt valósított meg egy Prémium tőzsdei kategóriába tartozó részvénnyel kapcsolatban, egy BUX-tag manipulálásáról van szó. A felügyelet a büntetés mellett megtiltotta számára, hogy ismételten megsértse a szabályokat. Az érintett magánszemély töb
„Nagyon agresszívan” toboroznak szélsőséges szervezetek katonákat Amerikában, akiket egyszerre arra is buzdítanak, hogy szereljenek le – figyelmeztetett az amerikai védelmi minisztérium a Hill cikke szerint.
A járvány előtti „békeévek” abban is elkényeztettek minket a világnak ebben a felében, hogy kielégítő ütemű gazdasági növekedéshez mérsékelt infláció járult, sok ország kiegyensúlyozta a költségvetését, mások pedig az engedélyezett keretek között tartották azt. Most viszont a nagy 2020-as visszaesést mindenhol komoly állami eladósodás kíséri, a jeg
A tavalyi világbajnoki idényben a Forma-1-es Magyar Nagydíj volt a legnézettebb futam, amelyet összesen 103,7 millió televíziónéző követett világszerte. Ez az adat 7 százalékos növekedést jelent a 2019-es nézettséghez képest, ráadásul annak ellenére követték ilyen sokan a magyarországi viadalt, hogy az nem az első volt a koronavírus-járvány miatt k
Közérdekű adatigénylési kérelmet juttatott el Tóth Bertalan országgyűlési képviselő a Mathias Corvinus Collegium Alapítványhoz (MCC), amelyben az alapítvány működésére és gazdálkodására vonatkozó, évekre visszamenő, nagy mennyiségű adat kiadását kérte.
Az egyetemi modellváltásért felelős kormánybiztos a Telexnek adott interjújában azt mondta, azért fog dolgozni, hogy az új rendszerben a kuratóriumok ne betonozhassák be magukat az intézmények élére.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
„Megváltozott a világ” – halljuk és mondjuk sokszor, hiszen a jelenlegi pandémiás helyzet az emberek élete mellett a vállalatok napi működését is megváltoztatta. Soós Gáborral, az UniCredit Bank Vállalati és Befektetési Banki Divízió vezetőjével beszélgettünk a pandémia miatt megváltozott piaci környezetről, illetve a vállalatokat érő főbb kihíváso
Több adatra van szükség az AstraZeneca vakcinájának a WHO általi jóváhagyásához - jelentették ki az ENSZ egészségügyi szervezetének szakértői, reagálva arra az új tanulmányra, amely szerint a svéd-brit gyógyszergyár és az Oxfordi
Komoly érdeklődést vár a vállalkozások részéről a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója, aki az M1 aktuális csatornán kedden reggel azt is elmondta, hogy a program márciusra indulhat el.
A budapesti északi és déli szennyvíztisztító mintájában, valamint Győrben, Miskolcon és Székesfehérváron növekvő tendenciát mértek a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében, míg Békéscsabán és Kecskeméten csökkenés tapasztalható.
Két héten keresztül manipulálta egy magánszemély az egyik Prémium kategóriás részvény árfolyamát a Budapesti Értéktőzsdén. A felügyeleti hatóság 9 milliós bírsággal sújtotta, és feljelentést is tett.
A Magyar Bankholding tagbankjai felkészültek arra, hogy a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön elnevezésű, államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítsék a válság miatt nehéz helyzetbe került cégek újraindulását, országszerte 474 MFB Ponton kínálják majd az új kölcsönt - közölte a pénzintézet az MTI-vel hétfőn.
Megnyomja a február végét az RTL Klub, 25-én indul a Cápák között 3. évada, 28-án pedig érkezik az Apatigris újabb szezonja. Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek nyilatkozva azt is elmondta, hogy már megrendelték a Keresztanyu 2. évadát, ami ősszel kerül majd képernyőre. Hosszú interjút adott a SorozatWikinek
A Gazdasági Versenyhivatal bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaival kapcsolatban.
A budapesti északi és déli szennyvíztisztító mintájában, valamint Győrben, Miskolcon és Székesfehérváron növekvő tendenciát mértek a SARS-CoV-2 vírus örökítőanyagának mennyiségében, míg Békéscsabán és Kecskeméten csökkenés tapasztalható.
A fosszilis tüzelőanyagok által okozott szennyezés felelős minden ötödik korai halálért világszerte, ami arra utal, hogy a szén, az olaj és a földgáz égetésének egészségügyi hatásai jóval magasabbak lehetnek, mint azt korábban gondolták - derült ki egy kedden publikált tanulmányból.
A mai napon kedvezőtlen adatok láttak napvilágot. A hivatalos napi fertőzöttségi adatok a járvány lassú gyorsulását mutatják, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szennyvízadatai is megerősítenek.
A Lannutti Csoport, egy olaszországi szállítmányozási és logisztikai vállalat 1000 db új Volvo FH teherautót vásárol meg, méghozzá a jelenleg elérhető legtakarékosabb üzemanyag-fogyasztási megoldással, azaz az I-Save csomaggal. A Lannutti várakozásai szerint így 10%-kal csökkenni fog üzemanyag-fogyasztása és ezáltal szén-dioxid kibocsátása is.
A COVID-19 járvány kirobbanása jelentős lökést adott a digitális transzformációnak, felgyorsította a folyamatokat. Az elektronikus aláírással és hitelesítéssel foglalkozó NETLOCK Kft. ezt a saját bőrén tapasztalta, hiszen egy hónapon belül a megszokotthoz képest százas, ezres nagyságrendben igényeltek e-aláíró tanúsítványokat a cégek.
A jegybank 9 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipuláció miatt, és feljelentést is tett az ügyészségen - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forintos bírságot szabott ki az Airbnb-re, amiért az nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt módosításait a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaival kapcsolatban.
Kiszámolta a Világbank, hogy az egyes országokban hány ATM jutott 100 ezer lakosra 2019-ben: kiderült, hogy Magyarország ebben a tekintetben a sor második felében áll a régióban, nálunk ennyi emberre 60,9 bankautomata jutott - mialatt Bulgária
Míg a Kongresszus a héten lázban ég a Trump ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárástól (impeachment), a Fehér Ház látványosan távol tartja magát az eseményektől - írja a Politico.
A fogyasztók egyre gyakrabban kapnak adathalász e-maileket, amelyek egyes közmű- és energiaszolgáltató cégek nevében érkeznek - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a hozzá érkező jelzések alapján.
Míg a Kongresszus a héten lázban ég a Trump ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárástól (impeachment), a Fehér Ház látványosan távol tartja magát az eseményektől - írja a Politico.
Álhírnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt a sajtóértesülést, amely szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kérte a magyar kormánytól.
Az első otthonfelújítási támogatásokat kedden utalja a Magyar Államkincstár (MÁK), az érintett 17 család az átlagosan egymillió forintos támogatást szerdán kapja meg - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten az MTI-nek. Novák Katalin hozzátette, a 17 családból, amelyek megkapják a támogatást 11 egygyermekes, négy kétg
Eredményesen zárult a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtása, az államtitkár ismertette, hogy a hazai munkanélküliség az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, az új munkahelyek létrehozását és a munkahelyek megerősítését támogató programban 336 ezer munkahelyet erősítettek meg és 34 ezer új munkahelyet hoztak létre.
A Mastercard friss adatai szerint 20 százalékkal nőtt 2020-ban a kártyaelfogadó terminálok száma Magyarországon, ez a növekedés pedig az egyik legnagyobb Európában. A fizetéstechnológiai cég 2019 őszén indította el Doppio névre keresztelt infrastruktúra fejlesztése programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázzák a hazai kártyaterminálok
A koronavírus elleni oltásért folyó világszintű versenyről, Kelet és Nyugat konstruktív együttműködéséről, a szabad világkereskedelemről, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokról és a kínai vakcina magyarországi felhasználásáról is beszélt Orbán Viktor a kilencedik Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón, amelyet ezúttal online videokonferencia kere
Tovább romolhat a belvízhelyzet a szántóföldeken a következő napokban érkező nagy mennyiségű csapadék miatt, a várható erős lehűlés azonban növényvédelmi szempontból akár előnyös is lehet – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
Több tízmilliárd forint jutott Orbán Viktor gyerekkorának helyszíneire az elmúlt 10 évben. Sportközpontok, borászatok, kastélyok és utak épültek vagy újultak meg. A közpénz a jövőben is áramlik majd - derül ki az Mfor.hu sorozatának második részéből.
Most, hogy a világ vezető elektromos autó gyártója megjelent a piacon egy brutális, mintegy másfél milliárd dolláros befektetéssel, mindenki azt találgatja, hogy vajon mennyit kell fizetni egy Tesláért, ha kriptopénzzel szeretnénk vásárolni. De nem csak a csillagászati befektetés miatt került…
A Xerox Jacques-Edouard Guedent nevezte ki a munkahelyi megoldásokat biztosító technológiai vállalat ügyvezető alelnökévé és az EMEA Operations elnökévé, amely pozíciót már 2020. szeptember vége óta ideiglenesen betölt. Közvetlen felettese John Visentin, a Xerox ügyvezetője és alelnöke.
Ma is azt próbálja feldolgozni a sajtó, hogy a Tesla másfél milliárd dollárt költött bitcoinra. Kora reggel a vezető kriptodeviza kicsivel 48 ezer dollár felett állított be új történelmi rekordot. Sok jó vállalati hír érkezik, gyorsjelentések, együttműködési megállapodások, miközben a járványhelyzet is lassan javul. Ennek ellenére Európában enyhe k