2022. február 27. vasárnap

febr. 27
6:30
#solidarITy: Ukrajnában élő IT szakembereknek kínál munkát az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar cég (okosipar.hu)
Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínál távmunkát az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar IT ügynökség, az INSPYRE. A #solidarITy nevű kezdeményezés célja, hogy stabil munkalehetőséggel segítse a háborúval és a gazdasági összeomlással is küzdő ukránokat és ukrajnai magyarokat. Csütörtök óta háború zajlik Magyarország szomszédjába
febr. 27
6:30
SignExpo és Ppdexpo újra személyesen! (signanddisplay.hu)
Már javában zajlik a 2022. május 24-26. között megrendezésre kerülő SignExpo és Ppdexpo kiállítói regisztrációja. Az élénk érdeklődés eredményeképpen már több mint 70 cég mintegy 2.100 négyzetméteren bebiztosította helyét. Február végéig a már jelentkezett cégek standhelyei is kiosztásra kerülnek és ezt követően a kései jelentkezők már csak komprom
febr. 27
6:48
A pénzvilág internetjéről kapcsolhatják most le Oroszországot (Azenpenzem)
Mára lényegében egyértelművé vált, hogy némi habozás után az Ukrajna elleni támadás miatt elrendelt nyugati szankciók egyik legfontosabb eleme Oroszország kizárása a SWIFT rendszerből. Ez jelentősen megnehezíti az orosz pénzintézetek részvételét a nemzetközi pénzvilágban.
febr. 27
6:54
Háború, történelmi rekord, óriási támogatások (Agroinform)
Oroszország megtámadta Ukrajnát; árpából történelmi rekordtermést takarítottak be 2021-ben; öntözésfejlesztés: óriási mértékben megnőtt a támogatás összege. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
febr. 27
6:54
Itt a TritonLife Ukrajna Segélyalap a magyar egészségügyi dolgozók Ukrajnából menekülő családtagjainak megsegítése érdekében (Márkamonitor)
A TritonLife Csoport, a legnagyobb, leggyorsabban fejlődő, dominánsan nem NEAK finanszírozott, országosan legkiterjedtebb fekvő,- és járóbeteg ellátó hálózatot, valamint labordiagnosztikai egységeket üzemeltető magánegészségügyi szolgáltató csoportja egy gyors döntéssel reagált a szomszédban zajló háború esetleges humanitárius következményeire.   A
febr. 27
6:54
Mennyit esik a napelemek teljesítménye télen? (Tiszta Jövő)
A téli hónapokban változik a napelemek termelése, összegyűjtöttük a legfontosabb információkat ezzel kapcsolatban.
febr. 27
6:54
Szövetségre léptek Magyarország legnagyobb hitelközvetítői (KKV Magazin)
A legnagyobb független pénzügyi közvetítők együttműködésével, a napokban megalakult a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége (Fpkosz). A Szövetség alapító tagjai a Bankmonitor, C&I Hitelnet, Finex, a Duna House képviseletében a Hitelcentrum Kft, az Otthon Centrum képviseletében a Hc Központ Kft és az Ovb. A társulás küldetése, hogy növel
febr. 27
6:54
Lelkileg és mentálisan kimerültek az orvosok és az ápolók a Covidban (Növekedés)
Nagyobb és hektikusabb lett az egészségügyben dolgozók leterheltsége a koronavírus-járvány kezdete óta, és ennek nyomán a rájuk nehezedő lelki nyomás is fokozódott. Olyannyira, hogy a legfrissebb felmérések alapján az orvosok, de még inkább az ápolók körében jelentősen emelkedett a depresszióval, kiégéssel érintettek aránya – derül ki abból a felmé
febr. 27
6:56
Északi szél erősebb lökésekkel (Agroinform)
Várható időjárás hétfő éjfélig
febr. 27
7:12
Kijev még tartja magát, de Harkov bármikor eleshet (vg.hu)
Az orosz csapatok felrobbantottak egy gázvezetéket Harkovban, Kijev közelében pedig egy olajfinomítót, valamint egy atomhulladék-lerakatot ért találat.
febr. 27
7:18
Napkollektorokkal fűtene? Ezt érdemes tudnia! (Alternatív Energia)
Hogyan működnek a napkollektorok?
febr. 27
7:18
Érik a totális nyugdíjkrízis: rengeteg idős magyar került lehetetlen helyzetbe (Pénzcentrum)
Nehéz a magyar nyugdíjasok anyagi helyzete 2022-ben és a legtöbben nem is számítanak rá, hogy idén javulás mutatkozik. A Pénzcentrum legfrissebb kutatása az idősek helyzetéről ma Magyarországon megmutatta, hogy 10-ből 1 nyugdíjasnak hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. Az idősek fele állatja, hogy romlott az anyagi helyzete a járvány óta, és 45
febr. 27
7:24
A mandulatej átka: méhek pusztulnak el a vegán "csodáért" (Agroinform)
A méhszakértők elmagyarázták, hogy mi a baj a mandulatej előállításával. A gyártók bólogatnak, de semmit nem tesznek...
febr. 27
7:24
Felszálló ágban a felújított laptopok piaca (Márkamonitor)
2021-ben megtanultunk együtt élni a vírushelyzettel, az otthoni munkavégzés lehetősége a vészhelyzet megszűnését követően is nagyon sok munkahelyen megmaradt. Az oktatás terén a mérleg nyelve visszaállt a hagyományos oktatás irányába, de a digitális képzés lehetősége továbbra is megmaradt mint kiegészítő opció. A tavalyi évben kialakult chiphiány k
febr. 27
7:30
Nincs sok időd, de szereted a növényeket? Ez az 5 szobanövény neked lett kitalálva! (Agroinform)
Sokszor megfeledkezel az öntözésről? Ezek a szobanövények meg fogják bocsátani neked!
febr. 27
7:30
A kubai cukoripar a termelés visszaesésével minden idők legrosszabb szezonja elé nézhet (Magyar Mezőgazdaság)
A kubai cukoripar a hivatalos médiajelentések és források szerint ismét az eddigi legrosszabb szezonja felé tart, ami a nemzeti büszkeséget és a gazdasági növekedést egyaránt veszélyezteti.
febr. 27
7:32
Így óvjuk meg a korai zöldségféléket a fagytól! (Agroinform)
A tavaszi hideg elleni védelem és a hideghatás tünetei a primőrökön – és amit tehetünk.
febr. 27
7:54
Merre halad a növényvédelem? Videók, amelyeket érdemes megnézni a témában (Agroinform)
Ajánlott videók, ötletek, alapelvek a növényvédelemhez.
febr. 27
7:54
Az LG LED-kijelzőin elevenednek meg a Blackdove digitális művészeti alkotásai (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) globális együttműködésre lépett az egyesült államokbeli Blackdove-val. A partnerség keretében a Blackdove digitális művészeti alkotásai az LG fejlett, digitális üzleti kijelzőin jelennek meg. A Blackdove digitális művészeti galériájának válogatott alkotásait, az NFT (non-fungible token, azaz nem helyettesíthető token) platfor
febr. 27
7:56
Hihetetlen: a német lakosság egyharmada még sohasem találkozott igazi agrártermelővel (Agroinform)
A német lakosság több mint 75 százaléka városokban él, és nagyon kevés kapcsolata van a mezőgazdasági termeléssel.
febr. 27
7:58
Magyar kutyafajták: ismerd meg mind a kilenc hungarikumot (Agroinform)
A magyar kutyafajták rendkívüli alkalmazkodóképességükkel bizonyították és bizonyítják ma is, hogy helyük van a nemzeti értékek között.
febr. 27
8:00
Számodra milyen az ideális kert? Mi 8 fontos részletet találtunk hozzá (Agroinform)
A kertünkben gyönyörködhetünk, megtermelhetjük a zöldségeket, gyümölcsöket, és még ki is kapcsolódhatunk. Ezért nem mindegy, hogy néz ki.
febr. 27
8:00
Katasztrofális helyzetben az orosz burgonyatermesztés (Agroinform)
Hatalmas hiány van megfelelő mennyiségű és minőségű vetőburgonyából.
febr. 27
8:00
Oroszország győzelmet győzelemre halmoz a háborúkban, mióta a Szovjetunió felbomlott (Növekedés)
Az agresszív orosz külpolitikára először igazán 2008-ban az orosz-grúz háborúnál figyelt fel a nyugati világ. De Moszkva szinte azóta háborúzik, hogy a berlini fal leomlott.
febr. 27
8:06
Így alakult a héten a BUX (ProfitLine)
Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 769,16 ponton zárt pénteken, 4468,04 ponttal, 8,89 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.
febr. 27
8:06
Kellemes idővel zárul a hét (Agrotrend)
Az ország nagy részén több órára kisüt a nap. A déli órákig a déli, délnyugati megyékben maradhatnak erősebben felhős vidékek, helyenként kisebb eső, néhol havas eső, a hegyekben esetleg hószállingózás előfordulhat, majd ott is szakadozik, csökken a felhőzet. A késő délutáni, esti óráktól észak, északkelet felől érkezhetnek kisebb-nagyobb felhőtömb
febr. 27
8:18
Magyarországon halálosabb volt a koronavírus-járvány, mint a spanyolnátha - és ez nagyon meglepő (Portfolio)
A feltűnően magas magyarországi, koronavírus okozta halálozási adatok megdöbbentőek. Érdemes őket összevetni egy korábbi nagy járvány, a spanyolnátha adataival. Tíz ország összehasonlítható adatainak elemzésével próbálunk választ találni a különbségekre.
febr. 27
8:18
Brutális kívül, egyedi belül: Toyota Tundra Capstone (Agroinform)
Idén tavasszal érkezik az észak-amerikai piacra a Tundra egy különleges felszereltségű változata, a Capstone.
febr. 27
8:30
Agritechnica 2023 (Agroinform)
A világ legnagyobb agrárgépipari- és technológiai kiállítását legközelebb 2023. november 12-18. között rendezik meg Hannoverben.
febr. 27
8:30
A kukorica vetésére is hatással lehet az orosz hadművelet (Agrofórum)
Az ukrajnai orosz invázió még nem tart olyan hosszú ideje, hogy a mezőgazdaságra gyakorolt érdemi hatásokról bármit magabiztosan ki lehessen jelenteni, de minden bizonnyal érdemben befolyásolhatja majd a várhatóan két hét múlva kezdődő ukrajnai kukoricavetési szezont.
febr. 27
8:30
Az ukrán erők visszaszerezték az irányítás Harkov felett - Nova Kakhovka orosz kézre került (Növekedés)
Úgy tűnik, az orosz erők átvették az irányítást délen a Herszon régió fölött és reggel sikeresen behatoltak Harkov városának területére. Harkovból azóta az ukrán csapatok kiűzték az oroszokat és visszaszerezték az irányítást a város felett. Nova Kakhovka városa a Dnyeper partján orosz kézre került.
febr. 27
8:30
A tejtermelésnek van perspektívája (Agrárágazat)
A mezőgazdasági termékekre folyamatosan van igény, emellett a minőséget is egyre többen keresik.
febr. 27
8:30
Csökken a növényorvos adminisztrációs terhe, a gazdáé nő (Mezőhír)
Az egységes kérelem beadásakor egy űrlappal többet kell kitöltenie a mezőgazdának.
febr. 27
8:30
„Univerzálisan megkülönböztető” karton ékszerdobozok (Transpack)
Csomagolás és tervezés: az ékszer nem kaphat akármilyen karton takarót!
febr. 27
8:30
A vezető innovációs szerepet tűzte ki céljának a Cnh (GépMax)
A Cnh tavaly 40 új terméket dobott piacra, a következő két évben pedig már 150 új bevezetését tervezik.
febr. 27
8:36
Lángoló olajfinomító, heves harcok – nehéz volt az éjjel Ukrajnában (Menedzsment Fórum)
Heves harcokról érkeztek jelentések vasárnapra virradóra Ukrajnából, az ukrán kormányerőket több térségben is "minden oldalról" támadták.
febr. 27
8:36
Állami végkielégítés a gazdálkodás felhagyásáért (Magyar Mezőgazdaság)
Egyösszegű kifizetést fontolgatnak az Egyesült Királyságban azoknak a gazdálkodóknak, akik inkább felhagynának a gazdálkodással. Az intézkedést azért hirdették meg, mert a felmérések szerint sok gazdálkodó nyugdíjba vonulna vagy felhagyna a gazdálkodással, de anyagi okból mégsem teheti meg.
febr. 27
8:42
Ez tényleg fájhat Putyinnak: mit is jelent pontosan a SWIFT-rendszerből való kitiltás? (Pénzcentrum)
Szombat éjjel jeletették be, hogy az eddigi legsúlyosabb gazdasági szankciót vezetik be bizonyos orosz bankok ellen: lekapcsolják őket a nemzetközi bankrendszerből. De mit is jelent pontosan a SWIFT-rendszerből való kitiltás, és miért fáj különösen, ha valakit lekapcsolnak róla?
febr. 27
8:42
Több orosz bankot kizárnak a SWIFT-rendszerből (Növekedés)
Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból - jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.
febr. 27
8:48
Gépjárműadó 2022 fizetése - ki kaphat mentességet az adó megfizetése alól? (ProfitLine)
A Nemzeti Adó és Vámhivatal hivatalos weboldalán megtudhatjuk, hogy magánszemélyként milyen esetekben és mekkora összegű adómentesség kapható a gépjárműadó esetében 2022-ben.
febr. 27
8:54
Válassz körbálázót az Agroinform Piacteréről! (Agroinform)
Akár fix-, akár változó kamrás körbálázót keresel, apróhirdetéseink között megtalálod.
febr. 27
9:06
Mi az a SWIFT rendszer? Miért büntetés, hogy levágják az oroszokat a globális fizetési rendszerről? (Pénzcentrum)
Megszületett a nemzetközi döntés az Oroszország elleni újabb gazdasági szankciókról. Ursula von der Leyen bejelentette, levágják az oroszokat a SWIFT rendszerről. De mi az a SWIFT rendszer, és miért komoly érvágás az oroszoknak, ha nme férnek majd hozzá a globális fizetési rendszerhez?
febr. 27
9:24
A nyugati országok kizárnak orosz bankokat a SWIFT-rendszerből (Adózóna)
Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból – jelentette be szombat éjjel az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.
febr. 27
9:30
Az ukránok eddig 11 milliárd forintnyi pénzt utaltak át a hadseregnek (Privátbankár)
Egy orosz magánadomány is érkezett.
febr. 27
9:30
Felfüggesztette oroszországi járatait a Wizz Air (Portfolio)
A Wizz Air légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Oroszországba induló és onnan érkező járatait az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt a társaság honlapján megjelent információ szerint.
febr. 27
9:32
Még durvább szankciók jöhetnek - Végleg kinyírják a bitcoint vagy pont most fog megerősödni? (Portfolio)
Az ukrajnai háború miatt több orosz bankot is elzárhatnak a SWIFT-rendszertől, és jelentősen korlátoznák az orosz jegybank mozgásterét is. Sokak szerint a lépések megerősíthetik a kriptoeszközöket, mivel segítségükkel megkerülhetők a szankciók, de közben arról érkeztek hírek, hogy Washington akár a kriptoeszközökre is kiterjesztheti a szankciókat,
febr. 27
9:48
Már a Wizz Air sem repül Oroszországba (Menedzsment Fórum)
Felfüggesztették a járatokat.
febr. 27
9:48
Az orosz gáztranzit normálisan folyik, nem sérült meg a csővezeték (Adózóna)
Az orosz gáz tranzitja Európába Ukrajnán keresztül normálisan folytatódik, a csővezetéket nem rongálta meg semmilyen robbanás – közölte Ukrajna gázvezeték-üzemeltetője vasárnap.
febr. 27
9:48
Még durvább szankciók jöhetnek - Ez a bitcoin végét jelenti, vagy pont most fog megerősödni? (Portfolio)
Az ukrajnai háború miatt több orosz bankot is elzárhatnak a SWIFT-rendszertől, és jelentősen korlátoznák az orosz jegybank mozgásterét is. Sokak szerint a lépések megerősíthetik a kriptoeszközöket, mivel segítségükkel megkerülhetők a szankciók, de közben arról érkeztek hírek, hogy Washington akár a kriptoeszközökre is kiterjesztheti a szankciókat,
febr. 27
9:48
A Minecraft most már hivatalosan is bekapcsolódott a Web3-ba (BitcoinBázis)
A Minecraft vitathatatlanul az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikerű játékának számít. Amióta 2011-ben először napvilágot látott, rengeteg dolog történt vele,

Keresés