2007. szeptember 7. péntek

szept. 7
8:32
Mesterlövészek áldozatai lehettek volna a tréfálkozók (Kripto Akadémia)
Az életükkel játszottak azok az ausztrál tv-sztárok, akik egy álkonvojjal megpróbálták megközelíteni Sydney-ben az APEC-csúcson részt vevő George Bush amerikai elnök szállodáját - közölte pénteken a helyi rendőrség. Egy népszerű szatirikus tv-show 11 szereplője csütörtökön gépkocsi-menetoszloppal, kanadai zászlókat lobogtatva hatolt be a hatóságok által szigorúan őrzött körzetbe. Mint Új-Dél-Wales…
szept. 7
9:09
Oszama bin Laden újra üzen (Kripto Akadémia)
Új videóüzenetet akar közzétenni az al-Kaida vezetője a szeptember 11-i terrortámadások közelgő hatodik évfordulója alkalmából. Legalábbis ezt adta hírül egy iszlám honlap, ahol a terrorszervezet rendszeresen megjelenteti üzeneteit. Oszama bin Laden utoljára 2004 októberében küldött videofelvételt magáról és akkor azzal fenyegetett, hogy az amerikai elnökválasztás idején újabb merényletet követnek…
szept. 7
9:15
Kockázatos a légi teherszállítás (Kripto Akadémia)
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) hiába próbál mindent megtenni, hogy a repülőgépek csomagterének biztonságát garantálja, rengeteg a hiányosság - ezt mutatta egy kormányzati vizsgálat. Továbbra sem tudják száz százalékosan elkerülni, hogy valaki egy teherszállítmánnyal robbanószerkezetet küldjön fel egy gépre.
szept. 7
9:31
Árvíz miatt 200 ember hagyta el otthonát Észak-Morvaországban (Kripto Akadémia)
Mintegy 200 személyt telepítettek ki péntekre virradóra Észak-Morvaországban, ahol a kiadós esőzések következtében megáradtak a helyi patakok és részben elöntöttek néhány települést. A régióban, ahol harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, az éjjel több mint 300 milliméter eső esett, ami rendkívüli módon megemelte a helyi folyócskák, patakok szintjét. A víz számos helyen elöntötte az…
szept. 7
9:37
Bush békeszerződést ajánlott Észak-Koreának (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök bejelentette pénteken Sydneyben, hogy az Egyesült Államok hajlandó megfontolni egy szabályos békeszerződés megkötését Észak-Koreával abban az esetben, ha az ázsiai ország felhagy atomfegyverprogramjával. Bush közölte: hajlandó felajánlani egy új koreai-félszigeti "biztonsági tervet", ha Phenjan teljesíti vállalását atomfegyverprogramja leszerelésére vonatkozóan. Az…
szept. 7
9:57
Csúcsponton Merkel kancellár népszerűsége (Kripto Akadémia)
Csúcsponton áll a csaknem két éve hivatalba lépett Angela Merkel német kancellár népszerűsége a legfrissebb felmérés szerint. Az ARD közszolgálati televízió és a Die Welt című konzervatív napilap megbízásából az Infratest Dimap intézet által végzett közvélemény-kutatás szerint az állampolgárok több mint hatvan százaléka elégedett Merkel tevékenységével, s amennyiben vasárnap közvetlen kancellári…
szept. 7
10:06
Az elképzelhetetlen valóság: amputálás, kínzások, brutális kegyetlenség (Infostart)
Jövő héten vitatja meg az amerikai kongresszus George Bush elnök iraki stratégiáját, amelyen nyilván nagy szerepet kapnak majd a statisztikai adatok. De mi van az elvont számok mögött? Milyen a mindennapi élet az iraki harcok sűrűjében? Erre keresett választ a The Times brit napilap tudósítója, aki két napot töltött az egyik szövetséges kórházban. Riport csak erős idegzetűeknek!
szept. 7
10:09
Pénzbüntetés náci karlendítés miatt (Kripto Akadémia)
Náci üdvözletre emlékeztető karlendítés miatt 200 ezer koronás pénzbüntetést fog fizetni Pavel Horváth, a Sparta Praha labdarúgócsapatának középpályása - döntött a cseh szövetség fegyelmi bizottsága. Horváth két hete a Zizkov-Sparta (1-4) prágai rangadó egyik kiélezett pillanatában ezzel a karlendítéssel próbálta megnyugtatni csapata tomboló szurkolóit. A fegyelmi bizottság szerint Horváth…
szept. 7
11:13
Hegyomlás miatt 200 méteres hullám Norvégiában (Kripto Akadémia)
Norvégia legkedveltebb kirándulóhelyénél a Geiranger-fjordnál hegyomlás fenyeget, aminek a következménye egy cunami lehet - 200 méteres hullámokkal. A Bayerischer Rundfunk, a bajor közszolgálati rádió és tv internetes portálja szerint egy nemzetközi kutatócsoport cunami előrejelző és riasztó rendszert szerelt fel a norvégiai Geiranger-fjordban, ugyanis a 15 kilométer hosszú fjord végén hegyomlás…
szept. 7
11:19
Megmenekül a Rába? új szennyvízszűrők az osztrák bőrgyárban (Kripto Akadémia)
A Rába habzásáért felelős osztrák bőrgyár új típusú szennyvízszűrőket szerelt fel, a kísérlet eredményeit egy szentgotthárdi küldöttség biztatónak ítélte, miután csütörtökön látogatást tett a feldbachi gyárban. A feldbachi bőrgyár a kísérleti szennyvízszűrőt a nyár elején, a magyar és osztrák környezetvédelmi miniszter megállapodása után szerelte fel 120 ezer euró (mintegy 30 millió forint)…
szept. 7
11:21
A sok eső miatt áradnak a folyók Ausztriában (Kripto Akadémia)
A harmadik napja tartó szakadatlan esőzések következtében tovább emelkedett a folyók vízszintje Ausztria északi és keleti vidékein. Különösen Alsó-Ausztriában alakult ki veszélyes helyzet. A védekezésben - a fenyegetett partszakaszok megerősítésében - a tűzoltóságok kívül a hadsereg egységei is részt vesznek. A Duna mentén sok helyen hordtak homokzsákokat a gátakra. A katasztrófa sújtotta…
szept. 7
11:24
Internetes kereső is kutat Steve Fossett után (Kripto Akadémia)
A Google informatikai cég is segít a hétfőn eltűnt sokszoros világcsúcstartó milliomos, Steve Fossett keresésében, aki Nevada államban hétfőn reggel szállt fel egymotoros repülőgépével, de nem tért vissza a tervezett időben. Noha a Google mint internetes keresőprogram ismert a világon, időnként eltűnt személyek keresésében is részt vállal. A Google üzemelteti ugyanis azt a népszerű műholdas…
szept. 7
11:40
Ellenőrzik az észak-koreai atomlétesítmények felszámolását (Kripto Akadémia)
Amerikai, kínai és orosz szakemberek utaznak szeptember 11-én Észak-Koreába, hogy megszemléljék az ottani atomlétesítmények felszámolási munkálatait - jelentette be pénteken Sydneyben Christopher Hill, az észak-koreai leszerelésről szóló hatoldalú tárgyalások amerikai küldöttségének vezetője. Hill az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) állam- és kormányfőinek hétvégi…
szept. 7
11:45
Pápalátogatás Ausztriában (Kripto Akadémia)
Háromnapos apostoli látogatásra péntek délelőtt Ausztriába érkezett a pápa. XVI. Benedeket, aki nemcsak katolikus egyházfőként, hanem egyúttal Vatikánváros első számú hivatalos képviselőjeként utazott az alpesi országba, államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták az osztrák állami, kormányzati és egyházi vezetők. A szabadtérre tervezett ünnepélyes ceremóniát az osztrák vendéglátók a szakadó…
szept. 7
11:51
Eltévedtek a magyar zarándokok a derékig érő hóban (Kripto Akadémia)
Eltévedt egy Ausztriában praktizáló magyar orvos és három gyermeke a derékig érő hóban, miközben a híres búcsújáróhely, a stájerországi Mariazell felé igyekeztek, hogy odaérjenek XVI. Benedek pápa szombati zarándoklatára. Szerencséjükre az alpesi mentők még időben megtalálták őket. A család - a 45 éves apa és a három, 11 és 21 év közötti gyerek - csütörtök hajnalban kerekedett fel a mürztali…
szept. 7
12:18
A depresszió súlyosabb a cukorbetegségnél (Kripto Akadémia)
A depresszió sokkal súlyosabb, mint az asztma vagy a cukorbetegség, ráadásul jelentősen rontja a krónikus betegségben szenvedők állapotát - ez derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből, amely a Lancet című brit orvosi folyóiratban jelent meg. A nemzetközi szervezet kutatási programjának keretében a tudósok 60 országból több mint 245 ezer embernek tettek fel különböző kérdéseket…
szept. 7
12:20
Az Európai Bizottság elfogadja a magyar operatív programokat (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság pénteken elfogadja a magyar operatív programokat - értesült az MTI brüsszeli irodája uniós forrásból. A regionális politikáért felelős bizottsági tag hivatalában közölték, hogy még a nap folyamán tájékoztatást adnak a magyar operatív programok elfogadásáról. Mint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség internetes honlapján olvasható, az Európai Bizottság részéről Vladimir Spidla…
szept. 7
12:56
Halálos tájfun csapott le a japán fővárosra (Kripto Akadémia)
Két ember életét vesztette és több mint ötvenen megsérültek pénteken Japánban, miután tájfun söpört végig a főváros, Tokió környékén. A Csendes-óceán felől érkező, Fitow névre keresztelt forgószél - amely helyi idő szerint csütörtök éjjel érte el a szigetországot Tokiótól délnyugatra - fennakadásokat okozott a közlekedésben. Számos vonatjáratot töröltek, sok vonalon pedig késnek a szerelvények. A…
szept. 7
13:18
Már heten haltak meg a romániai árvizek miatt (Kripto Akadémia)
Eddig hét ember vesztette életét, egy pedig eltűnt a Romániában pusztító árvizek miatt - számolt be pénteken Bukarestben a médiának Victor Paul Dobre román belügyi államtitkár. Az elmúlt napok esőzései és az azt követő áradások mérlegéről szólva a kormánytisztségviselő elmondta: az ország négy megyéjét, összesen 57 települését érintette a természeti csapás. Két ház összedölt, további huszonöt…
szept. 7
13:39
Politikai földrengést hozhat a nyomozás (Infostart)
Sikerült dekódolni azt a kazettát, amely egy évekkel ezelőtt csődbement szlovák pénzügyi szolgáltató haszonélvezőinek névsorát tartalmazza. A nevek nyilvánosságra hozatala akár politikai földrengést is okozhat.
szept. 7
13:39
Lezuhant és kigyulladt egy repülő Kongóban (Kripto Akadémia)
Leszállás közben lezuhant és kigyulladt egy Antonov 12 típusú teherszállító repülőgép pénteken a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Gomában - közölte az afrikai országban állomásozó ENSZ-békefenntartó erő. Egyelőre sem a gépen tartózkodó személyzet létszámáról, sem az esetleges áldozatokról nem állnak rendelkezésre adatok. "Az egyik kongói magánlégitársaság Antonov gépe elvétette…
szept. 7
13:45
Az ügyészség is meghallgatná Ficót a Malina Hedvig-ügyben (Infostart)
A szlovák ügyészség is képviseltetni akarja magát, ha kihallgatják a miniszterelnököt a Malina Hedvig ügyben - jelentette ki az ország legfőbb ügyésze.
szept. 7
13:55
Hova lettek a halak a tengerekből? (Infostart)
A Nagy-Britannia körüli tengerekben szinte üresek, ahhoz képest, hogy milyen képet mutattak száz évvel ezelőtt. Egy új tanulmány szerint számos helyen be kellene tiltani a halászatot ahhoz, hogy a tengerek élővilága helyreálljon.
szept. 7
13:55
Az idén nem a Ground Zero-nál emlékeznek a terrortámadásra (Kripto Akadémia)
Idén először nem a Ground Zero-nál, a leomlott régi, és egyben az épülő új Világkereskedelmi Központ alapjainál tartják a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás áldozataira emlékező hivatalos ünnepséget. Semmi sem kovácsolta össze annyira New York lakóit, mint a szeptember 11-i tragédia. A Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás és az ikertornyok ledőlése éppen az évforduló napján…
szept. 7
13:57
A technika ördöge a pápába fojtotta a szót (Kripto Akadémia)
Műszaki probléma miatt nem tudta végigmondani beszédét a pápa péntek kora délután a bécsi Am Hof téren. Az osztrák főváros szívében fekvő, történelmi nevezetességű téren a szakadó esőben sok ezren várták - többségükben fiatalok - az apostoli útra érkezett XVI. Benedeket, aki külön megköszönte nekik a kitartást. Beszédét azonban nem tudta befejezni, mert a mikrofonja felmondta a szolgálatot. Rövid…
szept. 7
15:33
Damaszkuszi vízipipafüstben születnek a légiharcok? (Kripto Akadémia)
Talány övezi az izraeli gépek állírólagos berepülését Szíria légiterébe csütörtökre virradó éjszakán. Az izraeli vezetés mély hallgatásba burkolódzik. Ehud Olmert kormányfő, valamint Gabi Askenazi vezérkari főnök a közvélemény megnyugtatását szolgáló mosolygós fényképekkel szolgált tegnap a sajtónak, de Olmert a berepülésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, "nem tud az ügyről". Az izraeli sajtó…
szept. 7
17:24
Áradások pusztítják Közép-Európát (Infostart)
Hét ember vesztette életét, egy pedig eltűnt a Romániában pusztító árvizek miatt - közölte Bukarestben a román belügyi államtitkár. Az árhullám sok gondot okoz más közép-európai országokban is.
szept. 7
18:14
Restaurálásra szorul a berlini fal (Kripto Akadémia)
Rossz állapotban van a berlini fal és eltűnhetnek a keleti felére festett képek, amelyek a történetét mondják el az utókornak. Ezért a festők egy csoportja a hatóságokhoz fordult segítségért.
szept. 7
18:17
Visszaszorítaná a magyar helységneveket a szélsőséges politikus (Infostart)
A szlovák kormánykoalícióban részt vevő nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke a parlamentben kezdeményezi, hogy vonják meg a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc szlovákiai településtől.
szept. 7
18:29
Elfogadták az összes magyar régiós operatív programot (Infostart)
Az Európai Bizottság elfogadta a magyar régiók számára kidolgozott utolsó operatív programot is - ezzel a brüsszeli bizottság mind a 15 benyújtott pályázatot jóváhagyta.
szept. 7
19:05
Újrakezdődött a küzdelem, a tét az új uniós alapszerződés (Infostart)
Az új uniós alapszerződés a fő téma az Európai Unió külügyminisztereinek pémteken kezdődött kétnapos találkozóján. A Reform Szerződés sarokpontjairól már politikai megállapodás született a június végi EU-csúcson, de szakértők szerint a megszövegezés így sem lesz problémamentes.
szept. 7
20:09
Már közel száz áldozata van Félixnek (Infostart)
Este már a százhoz közelített a Közép-Amerikában tomboló Félix-hurrikán halálos áldozatainak száma. Nicaraguában egyes túlélők azt állítják, hogy a kormány nem figyelmeztette őket időben a közelgő katasztrófára.
szept. 7
21:39
Bin Laden nem fenyegette meg az Államokat (Kripto Akadémia)
Oszama bin Laden új videoüzenetében nem fenyegette meg nyíltan az Egyesült Államokat - jelentette a CNN. Az amerikai hírtelevízió egy névtelenséget kérő washingtoni kormánytisztviselőt idézett, aki szerint az al-Kaida terrorszervezet vezérének új videoüzenete sem nyílt fenyegetést, sem támadásra való felhívást nem tartalmaz. A felvétel másolatát vizsgáló szakértők szerint a video a közelmúltban…
szept. 7
22:06
Szibériai horgásztúrára hívta Putyin az amerikai elnököt (Infostart)
Nem sikerült enyhíteni a tervezett amerikai rakétapajzs miatt kialakult feszültséget az Egyesült Államok szövetségesei és Oroszország között, annak ellenére, hogy George Bush és Vlagyimir Putyin ismét tárgyalt a kérdésről. George Bush ugyanakkor hozzátette: Washington békét köthet Észak-Koreával, ha az feladja atomfegyvereit.
szept. 7
22:06
Feloszlatta magát a lengyel parlament (Kripto Akadémia)
Feloszlatatta magát pénteken a lengyel parlament, és döntött az előre hozott választások megtartásáról. A 460 tagú törvényhozásban 377 képviselő támogatta az indítványt és 54-en szavaztak ellene.
szept. 7
22:22
Feloszlatta magát a lengyel parlament (Infostart)
Önmaga feloszlatásáról és előre hozott választások megtartásáról döntött a lengyel parlament.

2007. szeptember 8. szombat

szept. 8
7:52
Október 21-én előre hozott parlamenti választások Lengyelországban (Kripto Akadémia)
Október 21-re tűzte ki péntek éjjel Lengyelországban Lech Kaczynski államfő az előre hozott parlamenti választások időpontját. Az elnöki hivatal közleményben tudatta az elnök döntését alig két órával azután, hogy a lengyel parlament döntött önmaga feloszlatásáról. Heves vita után a szejm - a parlamenti alsóház - 460 képviselőjéből 377 támogatta a feloszlatásról szóló indítványt. (A szenátus nem…
szept. 8
8:13
Kirúgták, mert háromszor visszabeszélt (Kripto Akadémia)
Háromszor is visszabeszélt a főnökének egy kínai asszony, ezért a vállalat szabályzata értelmében azonnal elbocsátották. A szóban forgó könnyűipari cégnél az a szabály, hogy az első visszabeszélésért 30 jüant (742 forint) kell fizetni, a másodikért 100 jüant (2475 forint), a harmadikért pedig kirúgás jár, függetlenül attól, hogy kinek van igaza. Az asszony lényegében egy lépésben meglépte a…
szept. 8
8:56
Szakadékba zuhant Indiában egy teherautó - 85 halott (Kripto Akadémia)
Szakadékban zuhant hindu zarándokokat szállító teherautó India északnyugati részén, a rendőrség szerint legalább 85 ember életét vesztette és 46-an megsebesültek a balesetben. Radzsiv Duszot rendőrségi illetékes szerint a baleset péntek éjjel történt, a teherautó sofőrje elvesztette uralmát a jármű fölött, amikor éles kanyart vett a hegyvidéki Rádzsasztán államban található Nagbavdzsi falunál. A…
szept. 8
9:34
Sydney-ben megkezdődött az APEC-csúcsértékezlet (Kripto Akadémia)
Szigorú biztonsági intézkedések közepette szombaton az ausztráliai Sydney-ben megkezdődött az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója. John Howard ausztrál kormányfő a kikötőváros világhírű operaházában üdvözölte a csúcsértekezleten résztvevő 19 állam- és kormányfőt, köztük George Bush amerikai elnököt, Hu Csin-tao kínai államfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt.…
szept. 8
9:48
Bekavarnak a déli államok (Infostart)
Évtizedek óta január közepén Iowa-ban kezdődik, majd a hónap végén New Hampshire-ben folytatódik az amerikai elnökválasztási kampány előválasztásainak sorozata, és csak ezután következnek a többiek. A demokrata és republikánus elnökjelöltek személyét kiválasztó nagy menetelésben áprilisra, de legkésőbb májusra eldől a küzdelem. A most induló kampányban azonban felborulni látszik ez a jól…
szept. 8
9:50
Most már gyanúsított az eltűnt brit kislány apja is - vérfoltok a szobában? (Kripto Akadémia)
Az anya után hivatalosan gyanúsítottá vált annak a brit kislánynak az apja is, aki négy hónapja tűnt el egy portugáliai tengerparti üdülőhelyen. Az apa, Gerry McCann gyanúsítottá válását péntek éjjel jelentette be a házaspár portugál ügyvédje, miután a skót orvost több mint hétórás kihallgatásnak vetették alá portugál nyomozók. A május 3-án - néhány nappal negyedik születésnapja előtt - a…
szept. 8
10:44
Bush: a bin Laden-üzenet figyelmeztetés, hogy veszélyes világban élünk (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök szerint Oszama bin Laden al-Kaida vezér legújabb videoüzenete intő jel arra, hogy veszélyes világban élünk, egyúttal azt bizonyítja, hogy Irak a szélsőségesek elleni háború része. Az amerikai elnök szombaton az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján fűzött megjegyzést - ritka alkalomként - az előző nap a világhálón megjelent…
szept. 8
11:24
Washington kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét (Infostart)
Az Egyesült Államok kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem sikerül egyezségre jutni a dél-szerbiai tartomány jogállásáról - jelentette ki egy magas beosztású amerikai külügyi illetékes.
szept. 8
12:00
Az ausztriai Mariazellre érkezett a pápa (Kripto Akadémia)
A híres közép-európai búcsújáróhelyre, a stájerországi Mariazellbe érkezett zarándoklatra szombat délelőtt a pápa. A háromnapos ausztriai apostoli látogatáson tartózkodó XVI. Benedeket eredetileg az osztrák hadsereg helikoptere szállította volna a magyar történelemhez és hitélethez is számos ponton kötődő kegyhelyre, de a kedvezőtlen időjárás miatt kockázatos lett volna a repülés, így az egyházfő…
szept. 8
12:05
Az éghajlatváltozásról fogadott el nyilatkozatot az APEC-csúcsértékezlet (Kripto Akadémia)
Konkrét kötelezettségeket nem tartalmazó, az üvegházhatás csökkentéséhez szükséges hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó nyilatkozatot fogadtak el szombaton Sydney-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletének résztvevői. A "Sydney-i nyilatkozat" tartalmáról a házigazda John Howard ausztrál kormányfő tájékoztatta a nyilvánosságot.
szept. 8
12:13
Bin Laden üzenete az amerikaiaknak: "Térjetek át az iszlámra!" (Infostart)
Nem fenyegette meg közvetlenül újabb támadással az Egyesült Államokat Oszama bin Laden. Az al-Kaida vezetője három év után először küldött videoüzenetet, s ez George Bush amerikai elnök szerint intő jel arra, hogy veszélyes világban élünk, egyúttal azt bizonyítja, hogy Irak a szélsőségesek elleni háború része.
szept. 8
12:32
Washington egyoldalúan elismerné Koszovó függetlenségét (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem sikerül egyezségre jutni a dél-szerbiai tartomány jogállásáról - jelentette ki pénteken egy magas beosztású amerikai külügyi illetékes. "A koszovói albánok világosan megmondták, hogy ha nem jön létre megállapodás, maguk fogják kinyilvánítani függetlenségüket" - mondta Kurt Volker európai és…
szept. 8
12:37
Robbantásos merénylet Algériában, legalább tíz halott (Kripto Akadémia)
Gépkocsiban elhelyezett pokolgép oltotta ki tíz ember életét Algériában - közölték szombaton algériai biztonsági források. A terrorcselekmény az ország keleti részén, a fővárostól, Algírtól mintegy száz kilométerre fekvő Dallys városában történt. További részletek egyelőre nem ismertek.
szept. 8
12:53
Markó szerint a jövőben is fenn kell tartani a romániai magyarság egységét (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlamentben és a román parlamentben a következő időszakban rengeteg a tennivaló a romániai magyarság helyzetének javítása érdekében: az e közösségen belüli szolidaritás, összefogás és egység sorsa távlati kérdés, független attól, hogy nem jött létre a megállapodás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek között - fejtette ki Markó Béla, a…

Keresés