Gépkocsiban elhelyezett pokolgép 28 embert ölt meg és 60-at megsebesített Algériában, Dellys kikötővárosban - jelentette szombaton az APS hivatalos algériai hírügynökség, kórházi forrásokra hivatkozva.
Az egykori Csehszlovákiából elűzött magyarok ügyében is rendezzenek parlamenti konferenciát, hasonlóan a német kitelepítésre emlékező, november 16-ára meghirdetett rendezvényhez - kérte Szili Katalin házelnökhöz intézett levelében a felvidéki kitelepítettek és deportáltak 6. országos találkozóján, szombaton Komáromban, a rendezvényt szervező Kecskés László Társaság Alapítvány. "Kérjük Önt,…
Egyhangúlag elfogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa, hogy Frunda György és Sógor Csaba szenátorok vezessék a Románinai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselőjelölti listáját.
Ünnepi misét mutatott be a pápa szombaton Mariazellben, a Szűz Mária születésének szentelt templom előtti téren a híres stájerországi kegyhely fennállása 850. évfordulójának tiszteletére. Homíliájában az igazság keresésének és megtartásának fontosságát hangsúlyozta.
A horvát rendőrség előállított szombaton több személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pokolgépet helyeztek el a Split melletti Omis városában egy szerbiai pár gépkocsija alatt. A bűncselekmény csütörtök éjjel történt, a felrobbantott szerb rendszámú gépkocsi egy olyan ház előtt parkolt, amelyben horvát háborús veteránok laknak. A pokolgépet vélhetően távirányítással hozták működésbe. A…
Vádalkuval próbálják rábírni gyermeke megölésének beismerésére annak a skót kislánynak az édesanyját, aki még májusban tűnt el Portugáliában, és akinek ügyét szinte példátlan nemzetközi figyelem övezi. A négyéves Madeleine McCann szüleivel üdült a dél-portugáliai Praia da Luz egyik luxus turistatelepén, amikor május 3-án este, a szállodai szobából nyoma veszett.
Ismeretlen személyek fosztogattak Csehország kinshasai nagykövetségén - jelentette be szombaton a cseh külügyminisztérium. Zuzana Opletalova cseh külügyi szóvivő szerint néhány tucat ismeretlen személy pénteken behatolt a kinshasai nagykövetség épületébe, és fosztogatásba kezdett. A külképviselet cseh alkalmazottjainak ugyan semmi bajuk nem esett, de egy órát kellett várniuk arra, amíg megérkezett…
Számítógépes kalózok támadták meg a francia kormányzati rendszereket - közölte szombaton Francis Delon, a francia nemzetvédelmi főtitkár (SGDN), szerinte a nyomok Kínába vezetnek. Olyan jeleket találtunk, amelyek szerint támadás érte számítástechnikai rendszereinket, akárcsak Németországét és az Egyesült Államokét. Bizonyítékunk van arra, hogy Kína felé van kapcsolat - mondta Delon.
Ünnepi misét mutatott be a pápa szombaton Mariazellben, a Szűz Mária születésének szentelt templom előtti téren a híres stájerországi kegyhely fennállása 850. évfordulójának tiszteletére. Homíliájában az igazság keresésének és megtartásának fontosságát hangsúlyozta. XVI. Bedenek háromnapos ausztriai látogatásának keretében, zarándokként érkezett a búcsújáróhelyre, azonban a szakadó, hideg eső…
Az Egyesült Államok "féken tartására" szólította fel az ENSZ-t szombaton Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök azután, hogy Washington jelezte: kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha a döntésre hivatott ENSZ BT-ben nem jön létre megállapodás a dél-szerbiai tartomány jogállásáról. Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős főcsoportfőnöke…
Koszovó ügyében van némi óvatos optimizmus az Európai Unióban, amióta Wolfgang Ischinger (a tárgyaló trojka uniós képviselője) elkezdte közvetítői tevékenységét - mondta Göncz Kinga külügyminiszter az EU portugáliai külügyminiszteri értekezletén folytatott megbeszélések után, szombaton. Ischinger - aki az egész uniót képviseli az orosz és az amerikai megbízott mellett a közvetítői trojkában -…
Két busz rohant egymásba a nigériai fővárostól 700 kilométerre északnyugatra, s a ütközés következtében mindkét jármű kigyulladt, s a tűzben az összes utas, 33 ember életét vesztette. A Nigéria rádióállomás szombati beszámolója szerint a Gusao-Sokoto úton még pénteken történt balesetet az okozta, hogy az egyik busz megpróbált kikerülni egy az útpályán kóborló jószágot, s belerohant a másik…
Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosított európai parlamenti választási listáját szombaton Marosvásárhelyen a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Az új rangsor első két helyét Frunda György és Sógor Csaba szenátor foglalja el. Ez utóbbi közel áll az egyéni jelöltként ugyancsak indulni készülő, hat RMDSZ-en kívüli szervezet…
Az unió portugáliai külügyminiszteri értekezlete alkalmából Ján Kubis szlovák külügyminiszter egy külön találkozón kifejtette magyar kollégájának, hogy Pozsonyban aggódnak a Magyar Gárda megalakulása miatt. Kubis hangsúlyozta, hogy a magyar kormány reakcióját megfelelő erősnek és egyértelműnek találták, de nem volt számukra igazán megnyugtató a köztársasági elnök és a Fidesz reakciója - mondta el…
Vladimír Meciar üdvözölné, ha a magyarok "az 1938-as és az 1968-as megszállásért" egyként bocsánatot kérnének, Szlovákiának ugyanakkor nincs oka megkövetni a magyarokat. A szlovák kormányhoz tartozó Néppárt - HZDS elnöke szombaton pártja országos vezetésének ülésén nyilatkozott a kérdésről és határozottan elutasította azt is, hogy "az 1945 utáni mozgásokért" általános bocsánatkérésben részesítsék…
Szlovákia európai képviselőcsoportjának tagjai szerdán az Európai Parlamentben nyilatkozatban hívják fel képviselőtársaik figyelmét a Magyar Gárda megalakulásában rejtőző veszélyekre. Irena Belohorská, a Vladimír Meciar vezette Néppárt-HZDS Európa parlamenti képviselője a szlovák küldöttség szándékát indokolva a SITA hírügynökség szerint szombaton Poprádon azt mondta: arra akarják felkérni a…
A konzervatívok lakáspolitikája miatt Nagy-Britannia bizonyos körzeteiben akár 27 évet is kell várni az önkormányzati lakásra - derült ki egy friss felmérésből. A legrosszabb helyzet a tory irányítás alatt álló londoni Westminsterben alakult ki.
Ankara magyarázatot kért Izraeltől azt követően, hogy a török-szíriai határ közelében két tartalék repülőgép-üzemanyagtartályt találtak az ország területén, amelyek feltételezés szerint izraeli harci gépek felszereléséhez tartoznak - közölték szombaton török diplomáciai források.
A szlovákiai kormányban részt vevő Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke szerint Pozsonynak nincs oka bocsánatot kérni a szlovákiai magyarságtól az őket 1945 és 1948 között ért jogfosztások és üldöztetések miatt.
Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség módosított európai parlamenti választási listáját a szervezet legfobb döntéshozó szervezete Marosvásárhelyen. A Szövetségi Képviselok Tanácsa döntése alapján az új rangsor elso két helyét Frunda György és Sógor Csaba szenátor foglalja el.
Törökország új köztársasági elnökének megválasztása miatt változott meg Németország és Franciaország hozzáállása az ország Európai Uniós csatlakozásához - mondta N. Rózsa Erzsébet, Közel-Kelet szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az első keresztény vértanú, Szent István nevét viselő bécsi Stephansdomban bemutatott szentmisével kezdődött a pápa ausztriai apostoli útjának utolsó napja.
Két és fél órás nyakműtétet hajtottak végre az amerikai First Ladyn szombaton a George Washington egyetemi klinikán. A beavatkozás komplikációk nélkül zajlott.
A Fehér Ház nem tart Oszama bin Ladentől. George Bush amerikai elnök tanácsadója szerint az al-Kaida vezére az új videoüzenet ellenére "szinte tehetetlen".
George Bush eltökélt jelenlegi Irak-politikájának folytatásában; az amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozójáról, az ausztráliai Sydneyből hazatérőben Hawaii szigetén nyilatkozott erről. "Úgy térek vissza Irakból, hogy ösztönző az, amit láttam. Sok munka áll még előttünk, kétségtelenül. Eltökéltségem azonban ugyanolyan erős, mint eddig. Hiszem, hogy…
Az Egyesült Államok folytatja jelenlegi iraki politikáját - közölte az amerikai elnök. George Bush erről Hawaii szigetén, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés ausztráliai csúcstalálkozója után beszélt.
Abe Sindzo japán kormányfő közölte, benyújthatja lemondását, ha nem kap parlamenti támogatást a japán önvédelmi erők afganisztáni missziójának meghosszabbításához. A miniszterelnök, akinek pártja érzékeny veszteségeket szenvedett a júliusi felsőházi választásokon, azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy betartsa az amerikaiaknak tett ígéretét, ám lemond, ha a november elsejével lejáró misszió…
Oprah Winfrey, a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának tartott amerikai tévés személyiség a fekete demokrata elnökjelölt, Barack Obama számára rendezett összejövetelt. A szombat esti, kaliforniai partira mintegy ezerötszáz hollywoodi híresség volt hivatalos, köztük Whoopi Goldberg, Stevie Wonder. A fiatal szenátor politikai karrierje során ez volt az eddigi legnagyobb adománygyűjtő…
A vasárnap méltó megünneplésére és belső tartalommal való megtöltésére szólította fel a pápa a hívőket a bécsi Stephansdom előtt elmondott, szokásos vasárnapi úrangyala imájában. XVI. Benedek ausztriai apostoli útja során szombaton mintegy 30-35 ezer hívő, köztük kétezer magyar zarándok előtt misézett Mariazellben. A szentatya ausztriai látogatásának utolsó napja az első keresztény vértanú, Szent…
A brit Konzervatív Párt a héten olyan dokumentumot tesz közzé, mely arra figyelmeztet, hogy a hírességek és a gazdagok által is gerjesztett féktelen fogyasztásnak káros pszichológiai hatása van és boldogtalanná teszi az embereket.
Hétfőt boldogító imádságokkal rukkolt ki az anglikán egyház. Az emberek szokásos hétkezdeti mélabúját boldogságra váltó imák között olyanok vannak, amelyek megkönnyítik annak elviselését, ha nem jut szabad ülőhely a vonaton. Akad, amelyik a dugókban araszolókat térítheti jókedvre. A legrövidebb imádság azok számára született, akiknek arra sincs idejük, hogy felvegyék a telefonjukat - már ha…
Az amerikai elnökválasztási kampányok történetében vasárnap este megrendezték az első spanyol nyelvű tévévitát. Az egyik legnagyobb spanyol ajkú közösségnek otthont adó déli szövetségi államban, Floridában, Coral Gablesben a műsorvezetők spanyol nyelven tették fel a kérdéseket az elnökjelölt-aspiránsoknak, akik fülhallgatón keresztül hallgatták a szimultán angol tolmácsolást. Válaszaikat azonnal…
Hazaindult vasárnap este Londonból 7 évi száműzetés után Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfő, aki korábban jelezte: az őszi választási kampányban Pervez Musarraf elnök ellen akar fellépni. Sarif hatalmát a jelenlegi tábornok-elnök döntötte meg katonai puccsal 1999-ben. Navaz Sarif jogát a hazatérésre a pakisztáni legfelsőbb bíróság mondta ki. Hívei már az ünnepélyes fogadására készülnek, de…
Szerbia nem működik, Szerbiában Koszovó az úr. Meghatározza a közbeszédet, s jó ürügyet szolgáltat a mindent eluraló nacionalista propagandához, a közbeszéd egy irányba tereléséhez: ez pedig nem más tartomány mindenáron való megvédése.
Kate McCann szinte az egész világon a gyermekét elvesztő anya szimbólumává vált. Vezetők és hírességek álltak a család mellé, akik kétségbeesetten keresték négyéves, kékszemű kislányukat. De mennyire tudatos az a médiakampány, ami a szülők közül kialakult?
Gépkocsiba rejtett pokolgéppel merényletet kísérelt meg vasárnap éjjel az ETA baszk szakadár terrorszervezet a spanyol védelmi miniszter ellen, de a kis erejű robbanás sem emberéletben, sem anyagiakban nem okozott kárt - jelentette hétfőn a spanyol média.
Korrupciós vádak alapján őrizetbe vették hétfőn az iszlámábádi repülőtéren Navaz Sarif volt pakisztáni kormányfőt, aki hét évi száműzetés után tért haza. A politikust nem sokkal ezt követően ki is toloncolták Szaúd-Arábiába.
Washington szerint nem nőtt a terrortámadás veszélye azután sem, hogy pénteken Oszama bin Laden új üzenetét tették közzé az interneten. Mindezt Frances Townsend, George W. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közölte a Fox News televíziónak adott interjújában. Kifejtette: a terroristavezér üzenetében semmi sem utal arra, hogy ezzel egy terrorakció végrehajtására adott volna jelzést.
Angela Merkel német kancellár már hivatalba lépésekor jelezte, hogy egyik fő feladatának tekinti a környezetvédelmet. Ezúttal a német kormány környezetvédelmi minisztere hívta tanácskozásra Berlinbe a világ 20 vezető energia-felhasználó országának illetékes vezetőit.
Chile fővárosában súlyos összecsapások voltak a chilei biztonsági erők és a tüntetők között a katonai puccs 34. évfordulóján; a biztonsági erők másfélszáz embert őrizetbe vettek.