2007. szeptember 12. szerda

szept. 12
7:01
Castro: az USA becsapta a világot szeptember 11-e kapcsán (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok becsapta a világot a hat évvel ezelőtt Washingtont és New Yorkot ért terrortámadások kapcsán, és az amerikai vezetés voltaképpen elhallgatta azt, hogy valójában mi is történt - állította Fidel Castro, Kuba elsőszámú vezetője abban a cikkben, amelyet az évforduló alkalmára írt. Az írást egyelőre az állami televízióban olvasták fel, és szerdán közli le a hivatalos sajtó. A…
szept. 12
7:34
Lemondott a japán kormányfő (Infostart)
Sajtóértekezleten jelentette be lemondását Abe Sindzo japán kormányfő.
szept. 12
7:40
Bush jövő nyárig 30 ezer fős iraki csapatcsökkentést tervez (Infostart)
George Bush amerikai elnök 2008 közepéig 30 ezer fős iraki csapatcsökkentést tervez, elfogadva az iraki amerikai haderő főparancsnokának erre vonatkozó javaslatát - közölték névtelenséget kérő washingtoni kormányzati források.
szept. 12
8:06
Lemondott kormányfő (Kripto Akadémia)
Bejelentette lemondását szerdai rendkívüli sajtóértekezletén Abe Sindzo japán kormányfő. Abe - akinek kormánya kevesebb mint egy évvel ezelőtt lépett hivatalba - lemondása indoklásként pártja júliusi szenátusi választási vereségére hivatkozott, valamint a közvélemény támogatásának hiányára. "Japánnak új vezetőre van szüksége a terrorizmus elleni küzdelemhez. Az embereknek egy olyan vezetőre van…
szept. 12
8:28
Tucatnyi tálib felkelő halt meg a légi csapásokban (Infostart)
Csaknem egy tucatnyi tálib felkelő meghalt szerdára virradóan a dél-afganisztánii Zábul tartományban a nemzetközi koalíciós erők légi csapásaiban - jelentette be az amerikai hadsereg.
szept. 12
9:31
Bántalmazással próbálták iszlám hitre téríteni a túszokat (Infostart)
Bántalmazással és fenyegetéssel próbálták az afganisztáni tálibok az iszlám hitre téríteni a dél-koreai túszokat hathetes fogságuk alatt. Erről számoltak be maguk az egykori foglyok szerdai sajtótájékoztatójukon, amelyet a Szöultól délre lévő Anjang város kórházában, gyógykezelésük helyén tartottak.
szept. 12
9:53
Utasszállító kényszerleszállása Litvániában (Kripto Akadémia)
A futómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre szerdán Vilniusban a SAS skandináv légitársaság egyik személyszállító repülőgépe. A gép Koppenhágából Palanga litván tengerparti üdülőhelyre tartott. A leszállás sikerült, a fedélzeten lévő 52 embernek nem esett baja. A SAS bejelentette, hogy felülvizsgálatra kivonják a forgalomból az összes Q-400 típusú, turbópropelleres gépet, mivel…
szept. 12
10:03
Németh Miklós vezetésével vizsgálóbizottságot állít fel az ENSZ (Infostart)
Németh Miklósnak, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet tanácsadó testülete egyik tagjának, volt magyar kormányfőnek a vezetésével vizsgálóbizottságot állít fel az ENSZ Etikai Hivatala a világszervezetnek egy már nem működő észak-koreai programjával kapcsolatban, mert felmerült a pénzügyi visszaélés gyanúja - jelentették be helyi idő szerint kedden az ENSZ New York-i…
szept. 12
10:30
Elveszíthetik egyetemüket a szlovákiai magyarok (Infostart)
Megszüntetheti a szlovák oktatási tárca az egyetlen szlovákiai állami magyar felsőoktatási intézményt, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemet - írta szerdán a pozsonyi Pravda.
szept. 12
10:47
Gigászi pókháló Texasban (Kripto Akadémia)
Pókok százai együtt készítették el a világ legnagyobb egybefüggő pókhálóját Texasban. A hatalmas műalkotás 180 méter hosszan fed be bokrokat és fákat a Tawakoni-tó mellett található természetvédelmi parkban.
szept. 12
11:23
Életfogytiglani börtön a színészből lett elnöknek (Infostart)
Sikkasztás vádjában bűnösnek találta, ezért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a manilai bíróság Joseph Estradát, a Fülöp-szigetek volt elnökét.
szept. 12
11:47
Antiszemita humorista - pénzbüntetést kapott (Kripto Akadémia)
Antiszemita kijelentés miatt 7000 euró pénzbüntetésre ítélte Dieudonné francia humoristát a párizsi büntetőbíróság - számoltak be róla szerdán a francia napilapok. A kameruni apától és francia anyától született, 41 éves férfit "rasszista jellegű nyilvános rágalmazásért" marasztalta el a bíróság, amiért 2005 februárjában egy Algírban tartott sajtótájékoztatón a holokauszttal kapcsolatban…
szept. 12
12:12
Csak a szépre emlékeznek az egykori NDK-ban (Infostart)
Az egykori NDK-ban tombol a keletnémet múlt iránti nosztalgia. Egy most készült felmérés adataiból kiderül: a megkérdezettek 64 százaléka szívesen gondol vissza az újraegyesülés előtti évtizedekre.
szept. 12
12:28
Befejezik a mohi atomerőmű építését (Infostart)
Szlovákia a közeljövőben fokozni kívánja az atomerőművek teljesítményét. A kormány zöld utat adott a mohi atomerőmű két blokkjának befejezésére is.
szept. 12
12:30
Bush kemény feltételekhez köti az iraki csapatkivonást (Infostart)
Az amerikai elnök csütörtök este jelenti be, hogy jövő nyárig 30 ezer fővel csökkenti az Irakba vezényelt amerikai csapatok létszámát - értesült az AP hírügynökség. George Bush ugyanakkor a létszámcsökkentést és a további csapatkivonást is feltételekhez köti. A hét elején washingtoni szenátorok órákon keresztül faggatták az Irakban szolgáló amerikai erők főparancsnokát arról, miért csak egy év…
szept. 12
12:33
A vajdaságiak még bíznak a kettős állampolgárságban (Infostart)
A vajdasági magyarok csak Szerbiától remélhetnek megoldást 2008. január 1. után azzal, hogy Magyarország csatlakozik a schengeni rendszerhez. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnökének véleménye szerint Budapest továbbra is elzárkózik a kettős állampolgárság lehetőségétől.
szept. 12
12:46
Kivégzés korrupció miatt (Kripto Akadémia)
Kivégezték az egyik legnagyobb kínai kereskedelmi bank pekingi informatikai osztályának volt vezetőjét, akit tavaly ítéltek halálra csúszópénzek elfogadása és sikkasztás miatt - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség. Az ítéletet kedden hajtották végre az 50 éves Ven Meng-csién (Wen Mengjie), aki a bíróság szerint 1999 és 2004 között bizonyíthatóan összesen 15 millió jüannal (1,8 millió…
szept. 12
13:14
Halálos autóbaleset ért egy magyar házaspárt Spanyolországban (Kripto Akadémia)
Autóbalesetben meghalt egy magyar házaspár kedd délután a dél-spanyolországi Tarifa közelében, a mentők két sérült gyermeket kórházba szállítottak - közölte másnap a spanyol sajtó. A hírt a madridi magyar konzulátus megerősítette az MTI telefonos érdeklődésére. A kórházban lévő gyermekeket, akik közül az egyiknek súlyos, de stabil az állapota, már meglátogatta a málagai tiszteletbeli magyar…
szept. 12
13:15
Lemondott az orosz kormányfő, Szergej Ivanov lehet az utód (Infostart)
Benyújtotta lemondását szerdán Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, amit Vlagyimir Putyin államfő elfogadott - jelentették orosz hírügynökségek. Fradkov lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.
szept. 12
13:21
Tíz év után ismét van macskája a Downing Streetnek - nézze meg! (Infostart)
Júniusban az új miniszterelnök, Gordon Brown költözött be a brit kormányfők mindenkori rezidenciájára, a Downing Street 10-be, most pedig Sybil, a fehérfoltos fekete cica.
szept. 12
13:30
Németh Miklós vezeti az ENSZ egyik vizsgálóbizottságát (Kripto Akadémia)
Németh Miklósnak, a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet tanácsadó testülete egyik tagjának, volt magyar kormányfőnek a vezetésével vizsgálóbizottságot állít fel az ENSZ Etikai Hivatala a világszervezetnek egy már nem működő észak-koreai programjával kapcsolatban, mert felmerült a pénzügyi visszaélés gyanúja - jelentették be helyi idő szerint kedden az ENSZ New York-i…
szept. 12
13:32
Munka helyett szex, szexért terepjáró (Kripto Akadémia)
Munka helyett gyermeknemzésre buzdította szerdán az embereket Szergej Morozov, Oroszország Uljanovszk megyéjének kormányzója. A cél: lökést adni az orosz népszaporulatnak. Ehhez ösztönzésként egy sor nyereményt is beígértek, a tévékészüléktől a terepjáró-autóig. Ahhoz, hogy valaki nyerhessen, éppen kilenc hónap múlva, 2008. június 12-én kell szülni, az orosz alkotmány ünnepnapján.A gyerek neme…
szept. 12
13:36
Lemondott az orosz kormányfő, Putyin elfogadta (Kripto Akadémia)
Benyújtotta lemondását szerdán Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, amit Vlagyimir Putyin államfő elfogadott - jelentették orosz hírügynökségek. Fradkov lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.
szept. 12
13:52
Erős földrengés Indonéziában - kilengtek az épületek, szökőárriadó (Kripto Akadémia)
Nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,9-es fokozatú földrengés volt szerdán Indonéziában - közölték meteorológusok. A földmozgás következtében a fővárosban, Jakartában is kilengtek az épületek. A hatóságok szökőárriadót rendeltek el a szigetország nyugati részén, a közép-szumátrai Bengkulu tartományban.
szept. 12
13:58
"Minden bombák atyjától" elpárolognak az élőlények (Infostart)
Oroszország sikeresen kipróbálta a világ legpusztítóbb vákuumbombáját - adták hírül az orosz hírügynökségek. A fegyver egy atombombáéhoz hasonló lökéshullámot hoz létre. Külföldi megfigyelők szerint Vlagyimir Putyin elnök a lépéssel azt kívánja jelezni, hogy egyre inkább számolni kell Moszkvával a nemzetközi politika színpadán.
szept. 12
14:09
Kevés az esély a magyar-szlovák megbékélési nyilatkozat elfogadására (Infostart)
Nem sok esélyt lát a pozsonyi parlament elnöke a szlovák-magyar megbékélési nyilatkozat elfogadására. A Magyar Koalíció Pártja által kidolgozott nyilatkozat-tervezetet Csáky Pál elnök hivatalosan átadta a szlovák törvényhozás elnökének, Pavol Paškának.
szept. 12
14:50
A miniszterelnök kitüntette a távozó kormányfőt (Kripto Akadémia)
A Haza szolgálatáért érdemrend első fokozatával tüntette ki szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormányfői posztról távozó Mihail Fradkovot. Az adományozásról szóló elnöki rendeletről Alekszej Gromov, az államfő szóvivője számolt be Moszkvában. Putyin a miniszterelnök lemondását elfogadva - megköszönve egyben a kabinet eddigi, szerinte nagyon eredményes és hatékony munkáját - arra kérte…
szept. 12
15:28
"Irak stabilizálása nem ér véget az amerikai csapatcsökkentéssel" (Kripto Akadémia)
Irak stabilizálása hosszú folyamat, amely nem ér véget, amikor visszaszorítják az arab országban dúló erőszakhullámot és mérséklik az amerikai katonai jelenlétet - jelentette ki szerdán Condoleezza Rice.
szept. 12
15:40
Viktor Zubkov az új kormányfőjelölt Oroszországban (Infostart)
Viktor Zubkovot jelölte miniszterelnöknek Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a parlament alsóházának elnöke, Borisz Grizlov. A jelölést várhatóan pénteken vitatják meg a képviselők.
szept. 12
16:51
Ezer aláírás öt kubai kiszabadításáért (Kripto Akadémia)
Ezer aláírást gyűjtött össze Magyar-Kubai Szolidaritási Társaság annak érdekében, hogy engedjenek szabadon öt, az Egyesült Államokban fogva tartott kubait. A társaság szerdán szervezett sajtótájékoztatót a budapesti amerikai nagykövetség elé, ahol a petíciójukat és aláírásgyűjtő íveiket is szerették volna átadni.
szept. 12
17:02
Megölt negyven fegyveres iszlamistát a pakisztáni hadsereg (Kripto Akadémia)
Támadást indított iszlamista szélsőségesek ellen a pakisztáni hadsereg az afganisztáni határ térségében, és a harcokban mintegy negyvenet megölt közülük - jelentette be szerdán egy katonai szóvivő.
szept. 12
17:41
A Terminátor keresztbe tett (Kripto Akadémia)
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó megvétózta az iraki csapatkivonásról szóló népszavazást. A kormányzónak kedd estig kellett vagy aláírnia, vagy elutasítania az arról szóló kezdeményezést, hogy a 34 milliós szövetségi államban a február 5-i előválasztások napján rendezzenek népszavazást az iraki csapatkivonás ügyében.
szept. 12
20:23
A németek maradnak Afganisztánban (Infostart)
A német parlament egy évvel, 2008 szeptember 15-éig meghosszabbította katonái részvételét a libanoni békefenntartó műveletekben.
szept. 12
20:35
Pentagon: Izrael szíriai célpontokat támadott (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium megerősítette, hogy izraeli harci repülőgépek a múlt héten támadásokat hajtottak végre szíriai célpontok ellen.
szept. 12
21:09
A világot bejárták, de a saját országukat nem ismerik (Infostart)
Egy kutatás szerint Nagy-Britanniában napjainkban egy olyan generáció nő fel, amely még sosem járt vidéken, és azt hiszi, hogy az élelmiszerek a szupermarketekben "teremnek".
szept. 12
21:53
Három embert őrizetbe vettek Ausztriában a márciusi terrorfenyegetés nyomán (Kripto Akadémia)
Három embert őrizetbe vettek Ausztriában egy iszlamista honlapon márciusban megjelent videóüzenet kapcsán, amelyben terrortámadásokkal fenyegették meg a bécsi és a berlini kormányt - közölte szerdán az osztrák belügyminisztérium. Az őrizetbe vettek alighanem al-Kaida-háttérrel rendelkeznek - mondta Günther Platter belügyminiszter délutáni bécsi sajtótájékoztatóján. Vélhetőleg rendelkeztek al-…

2007. szeptember 13. csütörtök

szept. 13
6:24
Hamarosan lecsap a csaták királya (Infostart)
Néhány hónap múlva már bevetheti Afganisztánban és Irakban az amerikai hadsereg a legújabb, könnyű ötvözetekből készített 155 milliméteres tüzérségi löveget, az M777-est. A fegyver irányított lövedékkel is tüzelhet majd.
szept. 13
6:40
"Ez elfogadhatatlan az amerikai nép számára" (Infostart)
Az Egyesült Államokban elfogadhatatlannak tartja az Irakban állomásozó amerikai haderő főparancsnokának jelentését a Demokrata Párt. George Bush elnök azonban alighanem elfogadja David Petraeus javaslatát, és a nyárig az idei csapaterősítés előtti szintre csökkenti az amerikai katonák számát Irakban.
szept. 13
6:53
Kórházban a tegnap lemondott japán kormányfő (Kripto Akadémia)
Kórházba szállították csütörtökön Abe Sindzo volt japán kormányfőt, aki egy nappal korábban mondott le tisztségéről - jelentette a Kyodo japán hírügynökség meg nem nevezett kormányforrásokra hivatkozva. A tokiói kormányfői hivatal egyelőre nem fűzött megjegyzést az értesülésről. Abe lemondása indoklásaként pártja júliusi szenátusi választási vereségét, valamint a közvélemény támogatásának hiányát…
szept. 13
6:55
Újabb szökőárriadó Indonéziában (Kripto Akadémia)
Néhány óra alatt immár a harmadik cunamiraidót rendelték el helyi idő szerint csütörtök kora reggel az Indonéziához tartozó Szumátra szigetén, mert több mérőállomás újabb nagy erejű földrengést jelzett a térségben. Az utórengés fokozatát egyelőre különböző értékekben adták meg a szekértők. Az amerikai geofizikai intézet szerint a rengés ereje a Richter-skálán 7,9-es erősségű volt, vagyis a…
szept. 13
6:59
Csaknem 8 mázsa kokaint foglaltak le Kolumbiában (Kripto Akadémia)
Mintegy 762 kilogramm kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet két műveletben - közölte szerdán a dél-amerikai ország hadserege. Az egyik akciót Kolumbia Cartagena karib-tengeri kikötőjében hajtották végre: egy hajó átvizsgálása közben 685 kilogramm kábítószerre bukkant. A vízi jármű kilencfős legénységét őrizetbe vették. További 77 kilogramm kokaint találtak a parti őrség katonái az…
szept. 13
7:33
A pénzügyminiszter válthatja a lemondott kormányfőt (Infostart)
Japánban pályázik a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnöki tisztére és ezzel együtt a kormányfői posztra a pénzügyminiszter - közölte maga Nukaga Fukusiro Abe Sindzo miniszterelnök szerdai lemondása után.
szept. 13
8:08
Göncz: nem elfogadhatatlan a szlovák-magyar megbékélési tervezet (Kripto Akadémia)
Semmi olyan nincs a Magyar Koalíció Pártja által előterjesztett magyar-szlovák megbékélési nyilatkozatban, ami elfogadhatatlan lenne - mondta Göncz Kinga külügyminiszter. "Nem láttam ebben a szövegben semmi olyat, ami elfogadhatatlan. Nem is gondolom, hogy a szövegről szól ez a dolog. Ez arról szól, hogy magunkba tudunk-e nézni, el tud-e jutni egy-egy társadalom odáig, hogy elinduljon egy olyan…
szept. 13
8:23
A japán sajtó elítéli a kormányfőt, amiért lemondott (Kripto Akadémia)
A jelentős befolyással bíró japán sajtó csütörtöki kiadásaiban elítéli Abe Sindzo kormányfőt előző napi lemondásáért. Van több olyan médium, amely egyenesen felelőtlennek nevezi és előrehozott választásokat szorgalmaz a belpolitikai válság megoldása érdekében. "Abe kötelességszegést követett el. Nem tudjuk másként értékelni a tettét, mint hogy teljesen felelőtlen. Szégyen, hogy ilyen…
szept. 13
8:29
Cunamiriadó Ausztráliában is (Kripto Akadémia)
Cunamiriadót rendelt el Ausztrália is csütörtökön az indiai-óceáni területein azt követően, hogy az előző napi nagy erejű földmozgás után a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű utórengés rázta meg Nyugat-Indonéziát. Az ausztrál szökőár-előrejelző központ közlése szerint az Ausztráliától északnyugatra fekvő Karácsony-sziget és Kókusz-szigetek vannak veszélyben. A meteorológiai intézet a honlapján…
szept. 13
8:50
Akár a kormány is rámehet a biztos szexbotrányára (Infostart)
Akár koalíciós válságot is okozhat Günter Verheugen német uniós biztos szexbotrányának újabb fordulata. Német sajtóértesülések szerint ugyanis az Európai Bizottság második embere szeretőjét nevezte ki kabinetfőnökének, ami ellenkezik az uniós belső szabályokkal.
szept. 13
8:52
Elkészült a világ legnagyobb reptere, de a kínaiaknak ez sem elég (Infostart)
Elkészült Peking új reptere. A gigantikus építmény az olimpiai beruházásokkal együtt készült, és valószínűleg sem a sportolók, sem a versenyek látogatói nem csalódnak majd benne.
szept. 13
9:28
Az elhízott és lusta gyermekek generációja (Infostart)
Egy Nagy-Britanniában készült felmérés szerint a 11 éves gyermekek kevesebb mint 3 százaléka végez elegendő testmozgást. A kislányok körében különösen aggasztó a mozgáshiány.
szept. 13
10:01
Túl meleg az Adria, veszélyben az állatok (Infostart)
Az Adriai-tenger túlmelegedésére figyelmeztettek olasz és horvát kutatók. A globális felmelegedés miatt a víz hőmérséklete évek óta télen sem megy 15 Celsius-fok alá, nyáron pedig sokszor 30 fok felett van, ez pedig megviseli a tenger élővilágát.
szept. 13
10:38
Az elnök üzent: nem enged a hatalomból! (Infostart)
Általános meglepetést okozott az orosz elnök szerdán, amikor a jószerivel ismeretlen Viktor Zubkovot jelölte miniszterelnöknek alig három hónappal az általános választások előtt. Vlagyimir Putyin ezzel nyitva hagyta a legfontosabb kérdést: ki lesz az utódja a Kremlben?

Keresés