Továbbra sem teljesen világos, hogy a szerdán Ausztriában őrizetbe vett muzulmánoknak valóban közük volt-e az al-Kaidához, vagy a saját szakállukra jelentettek-e meg Németországot és Ausztriát fenyegető felvételt az interneten. Günther Platter néppárti belügyminiszter óvatosan értékelte a helyzetet, mint fogalmazott, Ausztriát nem fenyegette közvetlen terrorveszély. Hasonlóképpen foglalt állást a…
Kuba segített megmenteni Ronald Reagan életét - állítja legújabb cikkében Fidel Castro. A kubai vezető szerint még 1984-ben segítettek leleplezni egy, az akkori elnök ellen készülő merényletet.
Nagy-Britanniában egy mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó központ jelentősen enged az áraiból azoknak, akik felajánlanak a petesejtjeikből kutatási célokra.
Japánban szeptember 23-án választja meg új elnökét a kormányzó Liberális Demokrata Párt. Szinte biztos, hogy az új vezető lesz a hivataláról szerdán lemondott Abe Sindzo kormányfő utóda is.
Újabb nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-es fokozatú földrengés rázta meg csütörtök reggel az indonéziai Szumátra szigetét; a rengés nyomán a délkelet-ázsiai országban és Ausztráliában több cunamiriadót is elrendeltek az elmúlt néhány órában. A reggeli földmozgás epicentruma a dél-szumátrai Bengkulu várostól 200 kilométerre volt a tengeren, hipocentruma (fészke) pedig 10 kilométer mélyen a…
Cseh lapértesülés szerint közös nyilatkozatban kíván tiltakozni a Csehországba tervezett amerikai radarállomás létrehozása ellen hét közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja.
Sorozatos betegségek sújtják a New York-i Világkereskedelmi Központ romjait hat éve eltakarító dolgozókat - összegezték orvosok egy tanulmány eredményeit az amerikai kongresszus számára készített jelentésükben. A betegségek az asztmától a depresszióig terjednek, és sok ezer embert érintenek. Az újabb kutatások már azt vizsgálják, hogy milyen további, például daganatos betegségek léphetnek föl a…
Berlinben csaknem tömegverekedésbe torkollott egy új bevásárlóközpont megnyitása. Az elektrotechnikai cikkekre szakosodott üzlet rendkívüli árleszállításokkal csalogatta a vásárlókat, és jelezte, hogy a többi üzlettel ellentétben nem reggel, hanem már éjfélkor kinyitja kapuit.
Újabb, a Richter-skála szerinti 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Szulavézi szigetének (Celebesz) északi részét csütörtökön - jelentette az indonéz meteorológiai intézet. Az amerikai földtani kutatóintézet 6,6-es erősségű rengésről adott hírt, amelynek fészke 30 kilométerrel a föld alatt volt. A földmozgás nyomán az indonéz hatóságok szökőárriadót rendeltek el.
Az új francia bevándorlási törvényt előkészítő parlamenti bizottság heves vitát követően elfogadta a Franciaországba családegyesítési kérelemmel bevándorolni szándékozók DNS-vizsgálatának engedélyezését - adta hírül csütörtökön a France Info hírrádió. A francia nemzetgyűlés jövő keddtől vitatja meg a Franciaországba letelepedési engedélyt kérők legfőbb indokának számító családegyesítés…
Az angol királynőt is eltiltották a lovaglástól, sőt attól is, hogy kutyáit póráz nélkül sétáltassa windsori birtokán, amely a legújabb száj- és körömfájás-járvány gócpontja körül kialakított zárt övezet határán belül van. A brit állategészségügyi hatóságok egy hónapon belül másodszor voltak kénytelenek súlyos korlátozó intézkedéseket kiróni a haszonállat-tenyésztőkre országszerte, miután a héten…
Az esküdtek kiválasztásával megkezdődött szerdán Moszkvában a 49 gyilkossággal és három gyilkossági kísérlettel vádolt Alekszej Picsuskin, az úgynevezett "bicai mániákus" pere. A legalább két hónaposra tervezett tárgyaláson Picsuskint a nyomozás során azt vallotta, hogy 63 embert ölt meg 14 év alatt. A 11 kérdéses gyilkosság ügyében még folyik a nyomozás - közölte korábban Jurij Szemin moszkvai…
Nyílt, egyenes, szókimondó - így jellemezte Méray Tibor Franciaországban élő magyar író Nicolas Sarkozy francia elnököt egy csütörtöki budapesti szemináriumon. A francia vezető pénteken tesz egynapos hivatalos magyarországi látogatást. Nicolas Sarkozy mögött elképzelhetetlen politikai pályafutás áll, már mintaképpé kiáltották ki Franciaországban - mondta a Kossuth díjas író azon a beszélgetésen,…
Berlinben a kancellár csütörtök délután tárgyal a NATO főtitkárával. Jaap de Hoop Scheffert fogadja a külügy- és a védelmi miniszter is. A NATO-főtitkár látogatása csaknem egybeesik a berlini törvényhozás Afganisztánnal kapcsolatos vitájával.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meghívására, de az egész délvidéki magyarságnál tesz egynapos látogatást csütörtökön Sólyom László - fogalmazott maga az államfő, miután megbeszélést folytatott a helyi magyar politikai vezetőkkel. A VMSZ székházában megtartott találkozón a többi délvidéki magyar politikai erő - a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a…
Ausztriában terrorizmus gyanújával letartóztattak három személyt. Feltételezik róluk, hogy a közvetítésükkel került az internetre az a fenyegetés, amelyben a Kalifátus Hangja nevű szélsőséges csoport merényleteket helyezett kilátásba Ausztriában és Németországban, ha a két állam kormánya nem szünteti be az együttműködést az Egyesült Államokkal Afganisztánban.
Meglepte az orosz közvéleményt Viktor Zubkov új miniszterelnök-jelölt, mivel nem zárta ki, hogy jövő tavasszal indul az államfői posztért. A kormányfőjelölt parlamenti támogatása borítékolható, Oroszország-szakértők pedig azt találgatják, mit jelezhet Viktor Zubkov feltűnése néhány hónappal a parlamenti és az elnökválasztások előtt?
Három nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát huszonnégy óra leforgása alatt, a rengések után mindannyiszor szökőárriadót hirdettek, de mindegyiket lefújták.
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai csapást készít elő - közölte a Fox News hírcsatorna csütörtökön a Bush-adminisztráció névtelenségbe burkolózó vezető tisztviselőire hivatkozva. A Fehér Ház vezető beosztású tisztviselői egyre inkább a katonai akciót szorgalmazzák - fogalmazott a hírtévé.
Rasszista kijelentés miatt kétezer euró - több mint félmillió forint - pénzbüntetésre ítélte Paul Girot de Langlade-ot, Indre-et-Loire megye prefektusát csütörtökön a párizsi büntetőbíróság. A bíróság "fajgyűlöletre való uszításban" marasztalta el a közigazgatási vezetőt, amiért az a La Nouvelle République du Centre-Ouest című regionális lapban 2006 novemberében megjelent interjúban úgy vélte,…
Madeleine McCann eltűnése és a nyomozás kiszivárgó részletei sokakat lázban tartanak Nagy-Britanniában és Portugáliában. Emellett az ügy egyfajta média hidegháborút is eredményezett a portugál és a brit sajtó között. A britek össztüzet zúdítottak a szerintük tehetetlen és titkolózó portugál rendőrökre, és képtelen spekulációkkal vádolták meg a portugál újságírókat. Az ügy más országoknak is…
Irán együtt kíván működni a nukleáris ügyekben illetékes nemzetközi szervezetekkel - mondta az iráni belügyminiszter pekingi látogatása során csütörtökön.
Kétmillió dollár (365 millió forint) értékű pénzügyi támogatást kaptak eddig az amerikai elnökválasztási kampányban a jelöltek diákoktól és iskolásoktól, köztük kiskorú gyermekektől - tűnik ki a Center for Responsive Politics (CfRP) nevű szervezet által összegyűjtött adatokból.
Lefejeztek egy rendőrt Mexikóban, akit a héten raboltak el - közölte csütörtökön a helyi rendőrség. Az áldozat fejét a dél-mexikói, turisták által is kedvelt Taxco városában találták meg, és testrész mellé egy fenyegető üzenetet helyeztek. A rendőrt két napja hurcolták el a tettesek miközben részese volt egy biztonsági akciónak, amelynek az volt a célja, hogy két rivális bűnbanda tűzpárbajának…
Az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2,2 milliárd dollár (mintegy 405 milliárd forint) értékben repülőgépeket és rakétákat adhat el Tajvannak, amely régóta folytat fegyverkezési versenyt a szigetet a saját szakadár tartományának tekintő Kínával.
Bár egyelőre bírja az Európai Bizottság elnökének támogatását, pénteken alighanem újabb kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia Günter Verheugennek. A testület német alelnökét eddig elsősorban azzal vádolták, hogy már kinevezése előtt is szeretője volt jelenlegi kabinetfőnöke, most azonban kényelmetlen pénzügyi kérdésekre is számíthat.
Nukaga Fukusiro japán pénzügyminiszter bejelentette pénteken, hogy mégsem indul a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztségéért és ezzel együtt a miniszterelnöki posztért, megváltoztatva ezzel előző napi szándékát.
Steve Fossettnek és repülőgépének 11 nap elteltével sincs nyoma, s a hatóságok azt sem zárják ki, hogy a milliárdos szándékosan vált köddé, megelégelte a nyilvánosságot és új életet akar kezdeni.
Az idősek napját ünneplik hétfőn Japánban, a tokiói egészségügyi minisztérium ennek alkalmából tette közzé a statisztikákat. Idén első alkalommal meghaladja a 30 ezret a száz évnél idősebb japánok száma. Szeptember végre 32 295-en lesznek a száz év fölöttiek. Tíz év alatt 3,8 szorosára nőtt a száz év fölötti öregek száma.
Fejenként hét-tíz évi börtönbüntetésre ítélte a fehérorosz legfelsőbb bíróság pénteken azt a négy katonatisztet, akiket Lengyelország javára végzett kémkedéssel vádoltak. A taláros testület halálos ítéletet is kiszabhatott volna a kémkedés mellett hazaárulással vádolt személyekre. A négy tisztet januárban vette őrizetbe a fehérorosz állambiztonsági szolgálat, ám a nyilvánosság csak júliusban…
Egy frankfurti rabbi megkéselésének gyanújával őrizetbe vettek Németországban egy 22 éves, afgán származású férfit - jelentette be pénteken az illetékes ügyészség.
Nem csatlakozott a Magyar Szocialista Párt ahhoz a prágai nyilatkozathoz, amelyben a Csehországba tervezett amerikai radarállomás létrehozása ellen tiltakozik 6 közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja.
Húszmillió dollárt (közel 3,7 milliárd forintot) ajánl fel annak a magáncégnek a Google Inc. vállalat, amely elsőként juttat pilóta nélküli, adatokat a Földre továbbító űrjárművet a Holdra; további tízmilliót (1,8 milliárd forintot) pedig a második helyezett és a külön díjazottak kapnak - jelentette be csütörtökön az internetes cég vezetője.
Az ellenzék kezdeményezésére a francia nemzetgyűlés vizsgálóbizottságot állít fel annak kivizsgálására, milyen esetleges ellenszolgáltatásért cserébe engedte szabadon Líbia az életfogytiglanra ítélt bolgár ápolónőket - adta hírül pénteken a Le Figaro című francia napilap.
"Az én Ausztriám. 50 év a hatalom sáncai mögött" címmel kerül piacra a neves ausztriai publicista, a magyar származású Paul Lendvai új könyve, amely személyes élményein és tapasztalatain keresztül széles körű tablót nyújt az alpesi ország sikertörténetéről, félévszázados politikai fejlődéséről.
Egy vizespohár felé tett meggondolatlan mozdulattal megszegte a Ramadán alatti böjtöt Abdullah Gül új török államfő. Az iszlamista irányzat képviselőjeként ismert egykori külügyminiszter már az első korty víz után rájött megdöbbentő hibájára. "Miért nem figyelmeztettek, miért tették ide ezt a vizet?" - idézte az államfő szemrehányó szavait a Radikal című török újság pénteken. Szulejman Ates…
A szerb kormány a november 17-re kitűzött koszovói parlamenti választások bojkottjára szólította fel a tartományban élő szerbeket - közölte pénteken a szerb sajtó. A felhívása Boris Tadic államfővel történt alapos egyeztetés után született, s a kormánykoalíciót alkotó valamennyi párt a nevét adta hozzá. Koszovóban november 17-én rendezik a parlamenti választásokat.
A reformok tehetik versenyképessé az Európai Uniót - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten az MTI kérdésére, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén. A reformok szükségessége mellett érvelt Gyurcsány Ferenc is. Földrajzi helyzeténél fogva kiemelkedő szerepe van Magyarországnak Európában, Franciaország is stratégia partnerséget szeretne kialakítani a magyarokkal -…
Irán vallási és politikai vezetője szerint George Bush amerikai elnököt egy napon még felelősségre vonják iraki "bűnei" miatt. Szajed Ali Hamenei ajatollah erről a muzulmán böjti hónap, a ramadán első pénteki imáján beszélt. Hamenei azt hangoztatta: mélységes meggyőződése, hogy Bush elnököt és más amerikai vezetőket egy napon még elítéli egy független nemzetközi bíróság, amely az Irakban…
Valódi energiapolitikára van szüksége az Európai Uniónak, ebben Magyarország stratégiai partner lehet - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken Budapesten, a magyar kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten. Az MTI kérdésére a francia elnök hangsúlyozta: támogatják a Nabucco gázvezeték tervét, az azonban még vita tárgya, hogy abban milyen szerepet játszhat a Gas de France. Nicolas Sarkozy…
A francia elnök pénteken az Országházban mondott beszédében stratégiai partnerségként jellemezte Franciaország és Magyarország viszonyát, amelyet testvérinek nevezett. Nicolas Sarkozy hangsúlyozta: az EU decemberi csúcstalálkozóján javasolni fogja egy 10-12 tagból álló testület létrehozását, amelynek feladata a 2020-2030-as évek Európája küldetésének átgondolása lesz.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével megtekintette a Szent Koronát, miután kötetlen beszélgetést folytattak a házelnök dolgozószobájában. Szili Katalin a távirati irodának elmondta: a francia elnöknek megmutatta az Országgyűlési Könyvtár két 18. századi francia könyvritkaságát. Különös apropót adott a könyveknek, hogy az idén emlékeznek a franciák…
Orbán Viktor szerint Nicolas Sarkozy szimbolizálja azt a megújulást, amire Európának szüksége van. A Fidesz elnöke erről azt követően beszélt újságíróknak, hogy pénteken megbeszélést folytatatott Budapesten a francia köztársasági elnökkel. Hangsúlyozta: nagy várakozással tekintenek Sárkozy elnöksége elé, mert meggyőződésük, hogy Európának szellemi és gazdasági megújulásra van szüksége, amihez…
A tervezettnél körülbelül húsz perccel korábban érkezett a Műegyetemhez Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes fogadta a Műegyetemnél, mert Demszky Gábor főpolgármester is lekéste Nicolas Sarkozy korábbi érkezését. Nicolas Sarkozy koszorút helyezett el az ,56-os hősök műegyetemi emlékművénél, majd diákokkal beszélgetett. Ezután Demszky Gábor…