Húsz évvel ezelőtt omlott le a berlini fal, a hidegháború és a kétpólusú világ szimbóluma, amely 28 éven keresztül akadályozta meg, hogy a keletnémetek nyugatra mehessenek. Az utazási szabályok enyhítéséhez egy felkészületlen pártvezető és egy leleményes újságíró járult hozzá.
Míg a csehek, lengyelek és a szlovákok többsége számára az 1989-es rendszerváltás utáni demokráciaépítés sikert jelent, addig a magyarok számára inkább csalódást - derült ki abból a visegrádi országokban készített felmérésből, amelynek eredményét ma hozták nyilvánosságra Pozsonyban.
Hétfőn nem kezdődött meg a tanítás a bolgár iskolákban, mivel az egészségügyi miniszter a hét végén bejelentette, hogy országos influenza járvány van az országban.
Barack Obama több tízezer újabb katonát fog Afganisztánba küldeni - jelentette a CBS News hírcsatorna, amely szerint az amerikai elnök hétfő este jutott elhatározásra.
Észak- és dél-koreai hadihajók tűzpárbajt vívtak a Sárga-tengeren, a kedd reggeli összetűzésnek nem voltak áldozatai a Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint. A szöuli védelmi tárca szóvivője megerősítette a tengeri incidens hírét.
Iránnak nem érdeke, hogy atomfegyverre tegyen szert, hogy fegyverkezési verseny alakuljon ki a Perzsa-öbölben - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy washingtoni idő szerint hétfő este sugárzott televíziós interjújában, és felszólította Teheránt, hogy fogadja el az ENSZ tervét a nukleáris fűtőanyag szállításáról.
Különös módon ünnepelte a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját egy francia csokoládéművész, aki Franciaországban csokoládéból építette fel a hírhedt Fal 15 méteres változatát.
Egy izraeli miniszter, aki elkísérte Benjámin Netanjahu kormányfőt washingtoni útjára, cáfolta kedden, hogy feszültség volna hazája és az Egyesült Államok között.
Brüsszeli médiaértesülések szerint az európai vezetők hétfői berlini találkozóján sem jött létre egyetértés abban, kik töltsék be a Lisszaboni Szerződés nyomán létrejövő új uniós csúcsposztokat.
A terrorcselekmények megakadályozására robbanóanyagot érzékelő műszereket szerelnek fel a pakisztáni hatóságok Iszlámábád, Pesavar és más nagyvárosok utcáin - közölte kedden a belügyminisztérium.
Brüsszeli médiaértesülések szerint az európai vezetők hétfői berlini találkozóján sem jött létre egyetértés abban, kik töltsék be a Lisszaboni Szerződés nyomán létrejövő új uniós csúcsposztokat.
Kínos protokolláris hibát vétett a francia diplomácia; a náci Németországban használt híres verssort - "Deutschland über alles" (Németország mindenekfelett) - tüntette föl a német himnusz címeként egy olyan emlékünnepség írásos programjában, amelyen Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár is részt vesz.
Oplatka András történész szerint 1989 őszén hiába voltak már előjelei a kelet-európai rendszerváltásoknak, mégis váratlanul érte a közvéleményt és a nyugati politikusokat az NDK bejelentése a szabad kiutazásról.
A szokásos külsőségeket mellőzve, közös sajtóértekezlet és közös sajtónyilatkozat nélkül ért véget hétfőn este a másfél óráig tartó megbeszélés Barack Obama amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök között. Újságírók és fotóriporterek nem voltak jelen és Netanjahu a találkozó után sem informálta az izraeli újságírókat a tárgyalás lefolyásáról.
A Lisszaboni Szerződés a német diplomácia terméke, és az Európai Unió nagy tagállamainak érdekét szolgálja a kisebbekkel szemben. A magyar állam azonban végig támogatta, sőt az ország elsőnek ratifikálta a leginkább az ország fő szövetségese, azaz Németország által szorgalmazott dokumentumot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kende Tamás nemzetközi jogász, aki arról beszélt: mit jelent…
Dél-Koreában szerdán az eddiginél magasabb riadókészültségi fokozatba helyezték a haderőt, attól tartva, hogy Észak-Korea megpróbálja megtorolni az előző napi tengeri incidenst, a két fél hadihajóinak tűzpárbaját.
November 19-én jelölik majd ki az Európai Unió első állandó elnökét - írja szerdai számában a Financial Times című brit napilap, Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnökre hivatkozva.
Az egykori Blackwater amerikai biztonsági magáncég valószínűleg egymillió dollárral vásárolta meg titokban iraki tisztviselők hallgatását a 2007-es bagdadi lövöldözés után - írta helyi idő szerint kedden megjelent oknyomozó riportjában a The New York Times.
Az Egyesült Államok soha nem feledkezhet meg a Fort Hood-i mészárlás 13 áldozatáról - jelentette ki Barack Obama elnök a texasi katonai támaszponton rendezett keddi gyászünnepségen.
Bill Clinton volt amerikai elnök is bekapcsolódott az új washingtoni kormányzat által szorgalmazott egészségügyi reform elfogadtatásáért folyó küzdelembe: Clinton kedden a szenátus demokrata tagjaival találkozott, arra buzdítva őket, hogy nézeteltéréseiket félretéve szavazzák meg a törvénytervezetet.
Az egykori Blackwater amerikai biztonsági magáncég valószínűleg egymillió dollárral vásárolta meg titokban iraki tisztviselők hallgatását a 2007-es bagdadi lövöldözés után - írta helyi idő szerint kedden megjelent oknyomozó riportjában a The New York Times.
A kereszténységet és az iszlámot támadta az egyik legbefolyásosabb japán politikus, a kormányzó Japán Demokrata Párt főtitkára - jelentették szerdán a távol-keleti ország médiumai.
A Bruxinfo értesülései szerint reális esélye van Andor Lászlónak arra, hogy megkapja a regionális politikai portfóliót a hamarosan újjáalakuló Európai Bizottságban, mert számos jel arra mutat, hogy nincs igazán rivális.
"Abszolút elhibázottnak" nevezte az osztrák alkancellár szerdán az Európai Emberi Jogok Bíróságának ítéletét, amely megtiltotta feszületek elhelyezését Olaszország iskoláiban.
A "magyar kártya" is előkerült a szlovákiai megyei választási kampány hajrájában. Ezúttal azonban a "magyar veszéllyel" való riogatás nem olyan intenzitású, mint a tavaszi államfői választás alkalmával volt. Szlovákiában szombaton választják meg a megyei parlamentek képviselőit, illetve a megyei elöljárókat.
Rendhagyó módon ünneplik Párizsban az első világháborút lezáró 1918. november 11-i fegyverszünetet: a ceremóniára ugyanis most először meghívták a Franciaországban több mint másfél évszázadon át ősellenségnek tekintett Németország kancellárját is. A munkaszüneti nappal ünnepelt eseményen Nicolas Sarkozy államfő a francia-német kapcsolat megerősítésének egy újabb állomását akarja jelezni, amikor a…
Egy görög teherhajót és egy jemeni halászhajót kerítettek hatalmukba szomáliai kalózok - közölték szerdán a tengeri rablók és európai uniós illetékesek.
Koszorúzással tisztelegtek szerdán a litván fővárosban a balti állam területén az I. világháborúban elesett magyar katonák emléke előtt - tájékoztatta a vilniusi magyar nagykövet az MTI-t.
Elveszíti egyhavi képviselői fizetését és összes juttatását Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, mert októberben igazolatlanul hiányzott a parlament emberi jogi bizottságának üléseiről - jelentette be szerdán Berényi József, a bizottság elnöke.
Nagy-Britannia lemondana két ciprusi katonai támaszpontja területének csaknem a feléről, hogy ezáltal megpróbáljon friss lendületet adni a megosztott földközi-tengeri szigetország egyesítéséről folytatott tárgyalásoknak - közölte az ENSZ.
Moszkva csökkenteni fogja az Ukrajnán keresztül Európába szállított földgáz mennyiségét, ha Kijev a számla kiegyenlítése nélkül, törvénytelenül megcsapolja a szállítmányokat - mondta Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.
Az afgán rendőrség és a nemzetközi erők katonái Kandahár tartományban rábukkantak 250 tonnányi műtrágyára, amely több száz pokolgép előállításához elegendő - jelentette be szerdán a NATO.
Grúzia azzal vádolta meg szerdán Oroszországot, hogy parti őrsége elrabolt öt grúz halászt a Fekete-tengeren, és az ilyen provokációival rendkívüli mértékben rontja a helyzetet a térségben.
Romániában árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szamos és a Tisza mentén, mivel az elmúlt órákban az esőzések miatt megnőtt a folyók és a patakok vízhozama.
A rendőrség őrizetbe vett egy fiatalt az olaszországi Dél-Tirolban és vizsgálatot indított 16 bőrfejű, közte kilenc fiatalkorú ügyében, mert náci ifjúsági szervezetet alakított - közölték szerdán a helyi hatóságok.
Őrizetbe vette a rendőrség a leányfalui ír gázolót szerdán írországi otthonában, a férfit elővezették a bíróságon - jelentette az RTÉ ír közszolgálati tévé és rádió.
A bolgár kormány bejelentette szerdán, hogy új vagyonelkobzási törvényt fog benyújtani a parlamentnek a korrupció és a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében.
Száznyolcvankilencen haltak meg influenzában és felső légúti megbetegedésekben Ukrajnában, ahol az elnök és a kormányfő egymást vádolta szerdán a válság rossz kezelésével.
Több ismert, a cseh közéletben máig aktívan tevékenykedő személy neve is megtalálható az egykori csehországi kommunista hírszerzők jegyzékében, amelyet a hét elején hoztak nyilvánosságra az interneten Prágában.
Heves összecsapások robbantak ki szerda este a lengyel fővárosban anarchista tüntetők és a rendőrség között - jelentette a lengyel közszolgálati televízió.