2009. november 11. szerda

nov. 11
21:30
Anarchistákkal harcolt a rendőrség (Kripto Akadémia)
Heves összecsapások robbantak ki szerda este a lengyel fővárosban anarchista tüntetők és a rendőrség között - jelentette a lengyel közszolgálati televízió.
nov. 11
22:06
Meggyilkolt diáklányról nevezett el ösztöndíjat az Oxfordi Egyetem, Irán tiltakozik (Kripto Akadémia)
Irán hivatalosan tiltakozott az Oxfordi Egyetemnél, mert ösztöndíjat létesített Neda Aga-Szoltánnak, az iráni elnökválasztást követő tüntetések során lelőtt diáklánynak az emlékére.

2009. november 12. csütörtök

nov. 12
6:12
Több tízmillióan maradtak villany nélkül Dél-Amerika legnagyobb államában (Kripto Akadémia)
Sötétbe borult Brazília nagy része keddről szerdára virradó éjszaka. Technikai hiba miatt ugyanis az Itaipu vízi erőmű nem tudott szállítani energiát a brazil nagyváro­sokba, ezért Sao Paulóban, Rio de Janeiróban és Belo Horizontéban is szünetelt az áramellátás. A városokban pánik tört ki, az emberek attól féltek, hogy a bűnözők a sötétség leple alatt bűncselekmények sorát hajtják végre.
nov. 12
6:14
Minősített többséggel is dönthetnek az unió első emberének posztjáról (Kripto Akadémia)
Egy hét múlva, jövő csütörtökön rendezik meg Brüsszelben azt a munkavacsorát, ahol az Európai Unió állam- és kormányfői döntenek az Európai Unió első állandó elnökének személyéről. Ezt Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő, az EU jelenlegi soros elnöke nyilatkozta a Financial Times brit gazdasági lapnak adott interjújában.
nov. 12
6:27
ENSZ-békefenntartókat kér Mexikó a bűnözés letörésére (Infostart)
ENSZ-békeerők kivezénylését kérték városukba szerdán a mexikói Ciudad Juárez munkaadói szervezetei, a bűnözés elleni harc, a drogkartellek elleni fellépés segítésére.
nov. 12
6:45
Izrael kész újraindítani a béketárgyalásokat Szíriával (Infostart)
Izrael kész bármikor, s minden előfeltétel nélkül újraindítani a béketárgyalásokat Szíriával - közölték egybehangzó izraeli és francia források, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán Párizsban megbeszélést folytatott Nicolas Sarkozy francia elnökkel.
nov. 12
9:12
Ismét előzetesben vannak az őssejtügy gyanúsítottjai (Kripto Akadémia)
Két hét házi őrizet után ismét előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Yurij Baltaytis professzort és asszisztensét, akik a gyanú szerint társaikkal együtt tiltott őssejtkezeléseket végeztek Magyarországon - adta hírül a FigyelőNet szerda este.
nov. 12
9:14
Áder a heiligenkreuzi szemétégető uniós támogatása ellen szólalt fel az EP-ben (Kripto Akadémia)
Felszólította az Európai Bizottságot Áder János (Fidesz) európai parlamenti képviselő szerdán arra, hogy ne hagyjon jóvá uniós támogatást az ausztriai Heiligenkreuzban tervezett szemétégető megépítéséhez, mert a beruházás uniós szabályba ütközik.
nov. 12
9:48
Kikötő blokáddal a kalózok ellen (Kripto Akadémia)
A madridi kormány azt akarja, hogy az Európai Unió haditengerészeti erői vonják blokád alá azokat a szomáliai kikötőket, ahonnan a kalózhajók legnagyobb része elindul az indiai-óceáni zsákmányszerzésre - közölte szerdán Carme Chacon spanyol védelmi miniszter.
nov. 12
10:42
"Ezek az Európából jött emberek szájhősködnek, mutogatják kiválóságukat, gőgjüket, és beleavatkoznak a szegény országok belügyeibe" (Kripto Akadémia)
Nicaragua felszólította a holland Hans Van Baalent, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért európai parlamenti képviselőcsoport tagját, hogy hagyja el az országot.
nov. 12
10:44
Észak-Korea megfenyegette déli szomszédját (Kripto Akadémia)
Észak-Korea sajtója útján azzal fenyegette meg csütörtökön déli szomszédját, hogy "nagy árat" fog fizetni a két nappal korábbi tengeri incidensért.
nov. 12
10:57
Kiadják Charles Zentait Magyarországnak (Infostart)
Az ausztrál szövetségi kormány jóváhagyta csütörtökön a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását Magyarországnak.
nov. 12
11:54
Olyan vidéki embereket zárnak be, akik panaszt akarnak tenni a központi hatóságoknál valamely őket ért sérelem miatt (Kripto Akadémia)
Titkos, úgynevezett "fekete" börtönök működnek Kínában, ahová többségükben olyan vidéki embereket zárnak be, akik panaszt akarnak tenni a központi hatóságoknál valamely őket ért sérelem miatt - állította csütörtökön közzétett jelentésében a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet.
nov. 12
12:30
Ausztrália jóváhagyta Zentai kiadatását Magyarországnak (részletek) (Kripto Akadémia)
Az ausztrál szövetségi kormány jóváhagyta csütörtökön a háborús bűnnel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását Magyarországnak - jelentették ausztráliai hírportálok.
nov. 12
13:06
Slota: ez a magyarok bosszúja! (Kripto Akadémia)
Ján Slota a magyarok bosszújának tartja, hogy a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke egyhavi képviselői fizetésének elvételét javasolta, mert októberben nem vett részt a bizottság ülésein.
nov. 12
14:00
"Én a képviselők felét nem is ismerem, mert nullák" (Kripto Akadémia)
Ján Slota a magyarok bosszújának tartja, hogy a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke egyhavi képviselői fizetésének elvételét javasolta, mert októberben nem vett részt a bizottság ülésein.
nov. 12
15:45
25 millió euró a romaoktatás fejlesztésére (Infostart)
Brüsszelben összesen 25 millió eurót (6,7 milliárd forint) ajánlottak fel a résztvevő országok és szervezetek a közép-, és kelet-európai romaoktatás fejlesztését célzó kétnapos adományozó konferencia zárónapján.
nov. 12
16:24
A pápához látogat Bajnai (Kripto Akadémia)
Bajnai Gordon kormányfőt pénteken magánkihallgatáson fogadja a Vatikáni Könyvtárban XVI. Benedek pápa. A magyar politikus ezt követően Tarcisio Bertonéval, a vatikáni államtitkárság vezetőjével is megbeszélést folytat.
nov. 12
16:26
Támogatja az Európai Parlament a nyugat-balkáni vízummentességet (Kripto Akadémia)
Támogatta az Európai Parlament csütörtökön azt az előterjesztést, hogy a Nyugat-Balkán országait vegyék le a vízumköteles államok listájáról, de egyetértett azzal is, hogy Albániának és Bosznia-Hercegovinának ehhez még több feltételt kell teljesítenie.
nov. 12
16:57
Bajnai Gordon találkozik a pápával (Infostart)
Magánkihallgatáson fogadja pénteken a magyar kormányfőt a Vatikánban XVI. Benedek pápa. Bajnai Gordon tárgyal Tarcisio Bertonéval, a vatikáni államtitkárság vezetőjével is.
nov. 12
17:18
Obama nagyobb világutazó, mint bármelyik elődje (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök első hivatali évében nagyobb világutazónak bizonyult, mint bármelyik elődje - jelentette csütörtökön a USA Today napilap.
nov. 12
18:12
Nem akarják Afganisztánba küldeni fiaikat az amerikaiak (Kripto Akadémia)
Az amerikaiak több mint fele ellenzi az afganisztáni csapaterősítést - közölte friss kutatási eredményét csütörtökön a Gallup intézet.
nov. 12
18:48
Sötéten látják a jövőt az amerikaiak (Kripto Akadémia)
Az amerikaiak nagy többsége elégedetlen azzal, ahogy hazájukban a dolgok alakulnak - ismertette a csütörtöki Los Angeles Times két friss felmérés eredményét.
nov. 12
18:50
Az észt elnök is pályázik az EU elnöki posztjára (Kripto Akadémia)
Toomas Hendrik Ilves észt elnök is pályázik az EU elnöki posztjára, illetve a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői megbízatásra - jelentette be csütörtökön Tallinnban Andrus Ansip miniszterelnök.
nov. 12
19:39
Macedónia időpontra vár az uniós csatlakozási megkezdésére (Infostart)
Macedónia azt kérte csütörtökön az Európai Uniótól, hogy a következő, decemberi csúcsértekezletén jelöljön meg egy konkrét időpontot, amikor megkezdi vele a csatlakozási tárgyalásokat.
nov. 12
20:54
Komolyan veszi a klímaváltozást Dánia (Kripto Akadémia)
Csaknem kétszáz állam- és kormányfőt hívott meg a decemberi koppenhágai klímavédelmi konferenciára a házigazda Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő - közölték csütörtökön Koppenhágában.
nov. 12
22:03
Állítólagos titkosügynök pereli a monacói herceget (Infostart)
Tiltakozik a monacói hercegi ház egy állítólagos titkosügynök vádjai ellen. A Kaliforniában élő Robert Eringer azt állítja, II. Albert herceg megbízásából kiépítette a monacói titkosszolgálatot, több év szolgálat után azonban a herceg 2007 márciusában kifizetetlen számláival gyütt faképnél hagyta. Eringer ezért Amerikában beperelte a herceget és titkosügynökként végzett munkájának kifizetését…

2009. november 13. péntek

nov. 13
5:36
Tudja tartani a lépést Oroszország? Csúcstechnológia és demokratizálódás kell! (Kripto Akadémia)
Oroszország nyersanyagexporttól való függőségének csökkentését, új, csúcstechnológiákra alapozott gazdaság kiépítését sürgette Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön.
nov. 13
6:27
Barrosónak a Rubik-kocka segít (Infostart)
A Rubik-kocka segíthet megoldani az Európai Unióban jelenleg zajló "pozíciópókert" - mondta egy kacsintás kíséretében Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
nov. 13
7:03
Obama nem habozna katonai erőt bevetni (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette: soha nem habozna katonai erőt bevetni Amerika, vagy az ország érdekei védelmében, de egy ilyen esetben szükség van a megfelelő stratégiára, a feladatok egyértelmű meghatározására, a megfelelő felszerelésre és a közvélemény támogatására.
nov. 13
7:24
Obama is harcias elnök? (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette: soha nem habozna katonai erőt bevetni Amerika, vagy az ország érdekei védelmében, de egy ilyen esetben szükség van a megfelelő stratégiára, a feladatok egyértelmű meghatározására, a megfelelő felszerelésre és a közvélemény támogatására.
nov. 13
7:42
Iszlám központokat foglalnak le Amerikában (Kripto Akadémia)
Az amerikai szövetségi igazságszolgáltatás lépéseket tett csütörtökön négy olyan iszlám központ és egy New York-i felhőkarcoló lefoglalására, amelyek tulajdonosa a feltételezések szerint az iráni kormány "meghosszabbított karjának" számít az Egyesült Államokban.
nov. 13
7:44
Terrortámadás a pakisztáni hadsereg ellen (Kripto Akadémia)
Nagy erejű pokolgép robbant pénteken a legfőbb pakisztáni hírszerző szolgálat pesavari épületénél.
nov. 13
8:36
Továbbra is jegeli az iráni pénzeket Obama (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön újabb egy évre meghosszabbította az iráni javak egyesült államokbeli befagyasztását.
nov. 13
8:54
Terrortámadás az aganisztáni NATO-erők ellen (Kripto Akadémia)
Robbanás történt pénteken a NATO vezette nemzetközi erők egyik kabuli támaszpontjánál.
nov. 13
10:24
Nem jövünk ki szomszédainkkal? Tovább éleződhet a magyar-szlovák viszony (Kripto Akadémia)
A szlovák kormány egyelőre letett ugyan arról, hogy végrehajtsa "rosszul szövegezett" és "tolakodónak tűnő" új nyelvtörvényét, de Szlovákia és Magyarország között megmaradtak a problémák - írta pénteken megjelent kommentárjában a European Voice című brüsszeli hetilap.
nov. 13
10:42
Németország is katonákat küld Afganisztánba (Kripto Akadémia)
Németország januárban százhúsz katonával növeli afganisztáni kontingensének létszámát - jelentette be pénteken az afganisztáni látogatásán tartózkodó Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter.
nov. 13
10:44
Vezércsere a Német Szociáldemokrata Párt élén (Kripto Akadémia)
Hét héttel a párt számára súlyos kudarccal végződött parlamenti választások után új elnököt, illetve vezetőséget választ pénteken kezdődött drezdai kongresszusán a Német Szociáldemokrata Párt (SPD).
nov. 13
11:33
A nyelvtörvény megsértése miatt kihallgatták Nagytárkány polgármesterét (Infostart)
Elfogadhatatlannak tartja a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), hogy a nyelvtörvény állítólagos nem megfelelő végrehajtása miatt a rendőrség lakossági bejelentés alapján kihallgatta Nagytárkány polgármesterét.
nov. 13
12:12
Védik a magyar nyelvet Székelyföldön (Kripto Akadémia)
Székelyföldön gyűjtést szerveznek minden felvidéki magyar számára, akit a szlovák hatóságok azért bírságolnak meg, mert használta a magyar nyelvet - jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
nov. 13
12:30
Először járt magyar kormányfő XVI. Benedeknél (Kripto Akadémia)
Magánkihallgatáson fogadta Bajnai Gordon miniszterelnököt pénteken XVI. Benedek pápa a könyvtárszobájában.
nov. 13
12:32
Nem tesz eleget a Közel-Keletért Obama (Kripto Akadémia)
A szíriai államfő szerint az Egyesült Államoknak több erőfeszítést kellene tennie a közel-keleti béke érdekében.
nov. 13
12:48
Békülnének Palesztinával az izraeliek (Kripto Akadémia)
Az izraeliek többsége támogatná a párbeszédet a Hamásszal, ha a palesztin szervezet hajlandó lenne elismerni a zsidó államot - derült ki egy pénteken közzétett felmérésből.
nov. 13
13:06
Ukrajnában is üldözik a magyart? (Kripto Akadémia)
A külügyminisztérium helyettes szakállamtitkára pénteken hivatalába kérette Dmitrij Tkacsot, Ukrajna Magyarországra akkreditált nagykövetét, miután tudomására jutott: az ukrán oktatási minisztérium nem rendelte meg anyanyelvű fordításban a mintegy száz kárpátaljai magyar iskola számára a 2010-2011-es tanévre előirányzott tankönyveket, így jövőre magyar könyvek nélkül marad a tanintézetek 10.…
nov. 13
14:36
Jó a kapcsolatunk a Vatikánnal (Kripto Akadémia)
A magyar kormány és a Vatikán kapcsolatai erősek és kiegyensúlyozottak - közölte Bajnai Gordon, miután magánkihallgatáson fogadta őt pénteken XVI. Benedek pápa.
nov. 13
16:21
Kiürítettek 240 falut Jemenben (Infostart)
Az ENSZ Gyermekalapjának adatai szerint 240 falut ürítettek ki és 50 iskolát zártak be Jemenben a lázadók és a kormányerők összecsapásai miatt.
nov. 13
18:45
Hűtlen kezelés miatt indul eljárás az uniós biztos ellen (Infostart)
Vizsgálatot indított egy spanyol bíróság az uniós ügyekért felelős spanyol külügyi államtitkár ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. Diego López Garrido egy jogi központ által benyújtott panasz szerint több tízezer euró értékben ítélt meg kormányzati támogatást annak a kormányzó Szocialista Párthoz közelálló tanácsadó cégnek, amelynek korábban a vezetője volt.
nov. 13
19:03
Robbanás Uljanovszkban - sokan eltűntek (Infostart)
Oroszországban robbanás történt egy uljanovszki fegyverraktárban; a detonáció után tűz keletkezett.
nov. 13
19:05
New Yorkban állítják bíróság elé az Amerika elleni terrortámadás értelmi szerzőjét (Infostart)
Amerikai sajtójelentések szerint New Yorkban állítják bíróság elé az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás értelmi szerzőjét és négy társát.
nov. 13
19:21
Ukrajnában nem hozzák nyilvánosságra az újinfluenzás megbetegedések számát (Infostart)
Ukrajnában nem hozzák nyilvánosságra az újinfluenzás megbetegedések számát. Ezt az egészségügyi miniszter első helyettese közölte Kijevben.

Keresés