Észak-Korea szakértői szintű katonai tárgyalásokat javasolt Dél-Koreának a két ország közötti viták megoldására - közölte csütörtökön a szöuli védelmi minisztérium.
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg az ügyészség a Buenos Aires-i River Plate egyik labdarúgóját, aki három ember halálát eredményező közúti balesetet okozott tavaly decemberben.
Nem okoznának kárt Iránnak azok az újabb szankciók, amelyekkel nukleáris programja miatt sújtanák - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az NBC amerikai televízióban bemutatott interjújában.
Elvetette a görög adósságállomány átalakításának gondolatát csütörtökön Londonban megjelent nyilatkozatában a görög pénzügyminiszter, aki szerint ha Görögország leáll az adósságtörlesztéssel, az "megtörné" az euróövezet egységét.
Az Európai Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy Franciaország teljesítse a személyek szabad mozgását biztosító európai előírásokat - foglalt állást csütörtökön a heves viták tárgyává vált romaügyben Yves Leterme, az uniós soros elnökségét adót Belgium ügyvezető miniszterelnöke.
Nagy-Britanniába érkezett csütörtökön XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő a skóciai fővárosban, Edinburghban kezdi négynapos állami látogatását, ahol fogadja őt vendéglátója, II. Erzsébet királynő.
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő arra készül, hogy indul a 2012-es elnökválasztáson - közölte az elnök tanácsadója a Szvoboda Szlova című helyi lap csütörtöki számában megjelent nyilatkozatában. Jermuhamet Jertiszbajev szerint az államfő 2020-ig nem szándékozik távozni a hatalomból.
A francia parlament véglegesen elfogadta a szerda esti végszavazáson azt a kormánypárti javaslatot, amely alapján rendszeres iskolai hiányzás esetén, egy első figyelmeztetés után megvonhatóvá válik a családi pótlék a szülőktől.
Nagy-Britanniába érkezett csütörtökön XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő a skóciai fővárosban, Edinburghban kezdte négynapos állami látogatását. Itt fogadta őt vendéglátója, II. Erzsébet királynő. XVI. Benedek az első pápa, aki a brit uralkodó vendégeként, azaz hivatalosan államinak minősülő látogatásra érkezett Nagy-Britanniába.
A római katolikus egyház "kigúnyolására" hivatkozva tiltották be Nagy-Britanniában egy jégkrémgyártó cég hirdetését, amelyen egy terhes apáca reklámozza a legújabb fagylaltkülönlegességet.
Moszkva határozottan ellenzi az Északi-sark militarizálását, de határai és a hajózási útvonalak biztonságáról gondoskodni fog - mondta egyebek között Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában, kanadai kollégájával, Lawrence Cannonnal tartott megbeszélése után.
Az áttörést nem hozó közvetlen izraeli-palesztin megbeszélések után Mahmúd Abbász palesztin elnök csütörtökön azt mondta, nem lát más lehetőséget, mint folytatni a béketárgyalásokat egy végső egyezmény reményében.
A tiltott drogok fogyasztásának aránya tavaly emelkedett a legmagasabbra az elmúlt évtizedben az Egyesült Államokban, elsősorban a marihuána, az ecstasy és a metamfetamin használatának megugrása miatt - vált ismertté egy szerdán közzétett amerikai kormányzati jelentésből.
Pekingben feladta magát az a 26 éves kínai férfi, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak - tudta meg az MTI norvég forrásból a kínai fővárosban.
Elrabolták fegyveresek - vélhetően egy iszlamista csoport tagjai - a francia Areva és Satom vállalatok hét alkalmazottját, öt francia, egy togói és egy madagaszkári állampolgárt csütörtökre virradóra Niger északi részén - erősítette meg Párizsban a francia külügyminisztérium az érintett cégek bejelentését.
A teljes egészségügyi kiadások negyedét zsebből fizetik a magyarok, ami mind az ellátás, mind a rendszer szintjén számos kockázatot rejt - többek között ezt állapítja meg a Stabilitás Pénztárszövetség és a KPMG közös tanulmánya.
Az amerikai lakosságon belül a szegények aránya 2009-ben elérte a 14,3 százalékot, jelentette az amerikai népesség-nyilvántartási hivatal.Amerikának minden hetedik lakosa szegénynek számított tavaly.
Éles szóváltás zajlott le José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök és Nicolas Sarkozy francia államfő között a franciaországi romakitoloncolások témájáról az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői találkozóján, csütörtökön Brüsszelben - közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök.
Faji diszkrimináció vádjával feljelentést tesz két francia jogvédő szervezet a francia belügyminiszter, Brice Hortefeux ellen, amiért az illegális telepek felszámolására vonatkozó augusztusi belügyminisztériumi körlevélben elsősorban a romák táborainak a megszüntetésére adott utasítást a tárca - közölték csütörtökön a szervezetek képviselői.
Az Arab Liga kairói ülésén csütörtökön közölte, hogy meghosszabbítja békeajánlatát Izraelnek, és felszólította a palesztinokat, tárgyalási pozíciójuk erősítése céljából számolják fel megosztottságukat.
Az iraki kormány csütörtökön egyhangúlag jóváhagyott egy 400 millió dolláros kártérítési keretet a megbuktatott Szaddám Huszein rendszere amerikai áldozatai számára.
Éles szóváltás zajlott le José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök és Nicolas Sarkozy francia államfő között a franciaországi romakitoloncolások témájáról az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői találkozóján, csütörtökön Brüsszelben - közölte újságírókkal Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök.
A romák helyzetével kapcsolatos európai uniós stratégia napirendre kerül az EU-tagországok állam- és kormányfőinek egyik következő találkozóján - jelentette be csütörtökön Brüsszelben a kormányfői tanácsot elnöklő Herman Van Rompuy.
Franciaországban folytatódik az illegális táborok felszámolása, bármilyen származású emberek lakják is azokat - jelentette ki Nicolas Sarkozy elnök Brüsszelben.
Franciaországban folytatódik az illegális táborok felszámolása, bármilyen származású emberek lakják is azokat - jelentette ki Nicolas Sarkozy elnök csütörtökön Brüsszelben.
Oroszország szolgálatában állhatott, és valószínűleg emigráns csecsenek lehettek a célpontjai annak a férfinak, aki múlt pénteken robbantott egy olcsó koppenhágai szállodában, de csak magának okozott sérülést - vélekedtek csütörtökön dániai csecsenbarát körök.
Diszkriminációnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy az egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárakat előíró tagállamok pótlólagos pénzügyi áldozatvállalását.
A The Sun című angol bulvárlap internetes oldalán közölt információ szerint "vezető pornószínész" volt az a magyar férfi, akinek latexruhás holttestét kedd délután vitték be az egyik budapesti kórházba; a férfi több hónapja halhatott meg.
Ha az Európai Unió sikeres szereplő akar lenni a világporondon, akkor "saját háza táján" is sikeresnek kell lennie - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az EU főbb külpolitikai törekvéseinek szentelt uniós csúcstalálkozó után.
Erős gazdaságnak és megnövekedett belső összetartásnak kell megalapoznia azt a képességet, amellyel az Európai Unió növelni tudja politikai befolyását a nemzetközi színtéren - állapították meg csütörtökön Brüsszelben a témáról tartott találkozójukon a tagországok állam- és kormányfői az ülésről kiadott zárónyilatkozat szerint.
Franciaországban folytatódik az illegális táborok felszámolása, bármilyen származású emberek lakják is azokat - jelentette ki Nicolas Sarkozy elnök csütörtökön Brüsszelben.
Ellentétes értesülések jelentek meg arról, hogy vajon Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek és Mahmúd Abbász palesztin elnöknek szerdai jeruzsálemi találkozójukon sikerült-e haladást elérniük a ciszjordániai zsidó települések továbbépítésének kérdésében. A zsidó állam tavaly ezekre az építkezésekre moratóriumot mondott ki, amely szeptember 26-án lejár.
Latin-Amerika szerte idén emlékeznek meg a függetlenségi küzdelmek kezdetének 200. évfordulójáról; Mexikóban csütörtökre virradóra zajlottak az országos ünnepségek, csupán Mexikóvárosban félmillióan gyűltek össze a bicentenárium köszöntésére, Chilében hagyományosan szeptember 18-án tartják a függetlenség napját. Mexikóban az eldurvuló drogháború, Chilében az idei földrengés, s a…
Történelmi találkozóra került sor a tegnap Nagy-Britanniába érkezett XVI. Benedek pápa és II. Erzsébet között. A skóciai, holyroodi királyi rezidencián megtartott rövid találkozójukat ökumenikus minicsúcsként értékelik, hiszen hivatalosan a királynő az anglikán egyház feje. Ráadásul első ízben fogadta brit uralkodó a pápát. A palota parkjában XVI. Benedek beszédet mondott a mintegy négyszáz…
Egyre erősödik a Mexikó partjai felé tartó Karl hurrikán, s így a latin-amerikai ország állami olajvállalata, a Pemex kénytelen volt elrendelni a szélvihar útvonalába eső tengeri fúrótornyok kiürítését.
Őrizetbe vették Varsóban Ahmed Zakajev csecsen lázadóvezért, aki ellen terrorista tevékenység gyanújával, Moszkva kérésére nemzetközi elfogatóparancs van érvényben - jelentette pénteken a PAP lengyel hírügynökség.
Felmérések szerint a szélsőjobboldali Svéd Demokraták (SD) támogatottsága a vasárnapi választások előtt magasan meghaladja a parlamentbe jutás 4 százalékos küszöbét, s bár a jobbközép kormánypártok győzelme egyértelműnek látszik - a koalíciót vezető Mérsékelt Párt (MS) az abszolút többség megőrzésének lehetőségéről beszél -, nem kizárt, hogy az SD a mérleg nyelvévé válik, s ez politikai válsághoz…
Megállt az élet pénteken Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban, miután előző este késsel megölték a helyi vezető párt egyik képviselőjét Londonban.
Összesen 19 embert, köztük két képviselőjelöltet és egyikük kilenc munkatársát, valamint a választásokat szervező és megfigyelő testület nyolc tagját rabolták el a tálibok péntek hajnalban Északkelet-Afganisztánban - közölték a hatóságok.
Őrizetbe vették Varsóban Ahmed Zakajev csecsen lázadóvezért, aki ellen terrorista tevékenység gyanújával, Moszkva kérésére nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
Három év óta először szállít jelentős segélyt Dél-Korea a világtól elzárkózó, sztálinista vezetésű Északnak. Előbb csütörtökön egy liszt-, majd pénteken egy rizsszállító konvoj lépte át a két ország határát.
Berobbant egy robbanóanyagot tartalmazó konténer az egyik Srí Lanka-i rendőrőrsnél, s a baleset következtében 27-en meghaltak - közölte a hadsereg szóvivője, aki korábban több mint hatvan halottról tájékoztatott.
A német kancellár pénteken visszautasította azt a párizsi állítást, miszerint hamarosan német földön is megkezdődik illegális cigánytáborok felszámolása.
A svédek hamarosan parlamentjükben szembesülhetnek a jobboldali populistákkal. A média mégsem szentel nekik figyelmet, s e mellőzés miatt is csak a szomszédos dánok izgatják magukat.