Tizenhárom "bosszúforgatókönyvet" jelentett be Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára kedden, válaszul Kászim Szulejmáni tábornok halálára, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak.
Harmincöt ember meghalt, 48 megsérült kedden az iráni Kermán városában, a meggyilkolt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának temetésén történt tolongásban - számolt be a helyi televízió. A világhálóra felkerült videofelvételeken élettelen testek láthatók az út szélén, miközben többen s
Térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította be a székelyudvarhelyi rendőrség azt a harminc éves bákói férfit, aki fekete festék sprayvel mázolta le a székelyföldi helységtáblák magyar feliratait vasárnap éjszaka.
A hivatalos eredmények is megerősítették Zoran Milanović volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt jelöltjének győzelmét a horvátországi elnökválasztás második fordulójában.
Az osztrákok azt várják, hogy olyan kormányuk legyen, amely nyugodtan és lelkiismeretesen tevékenykedik az országért - mondta a ceremónián Alexander Van der Bellen államfő a Hofburgban.
Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
Ha az év egészében fennmarad a feszültség az Egyesült Államok és Irán között, akkor 5-10 dollárral drágulhat az olaj - mondta az InfoRádiónak Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-, és gázipari elemzője.
Az iráni televízió szerint 35 ember meghalt, 48 megsérült kedden az iráni Kermán városában, a meggyilkolt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának temetésén történt tolongásban. Más forrás szerint a halottak száma 32, a sérülteké 190.
A honvédelmi miniszter megjegyezte, evakuálásra is fel vannak készülve. E tekintetben most jobb helyzetben van a Magyar Honvédség, hiszen vannak saját csapatszállító gépeik.
Juan Guaidót mintegy ötven ország elismerte Venezuela legitim vezetőjének, más országok – például Oroszország és Kína – továbbra is Nicolás Madurót tartják a latin-amerikai állam vezetőjének.
Rendkívüli tanácskozást tart délután Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország külügyminisztere Brüsszelben a Líbiában, valamint az Irakban és Iránban kialakult helyzet miatt.
Negyvenhatmillió dolláros (12,9 milliárd forintos) kártérítést fizet az IKEA egy párnak, akiknek a gyermeke amiatt halt meg, mert a svéd bútorgyártó vállat egyik komódja rádőlt – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.
Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
Az Acorn a 2008-as elnökválasztás előtt választói regisztrációval foglalkozó csoportok között volt, és a republikánus gyanú szerint felelősség terhelte őket a regisztrációs csalásokért – írja a Tűzfalcsoport.
A magyar katonák főként az ország északkeleti részén elterülő autonóm területén dolgoznak, amelynek saját biztonsági erői is vannak, így közvetlen veszélyben nincsenek.
A Notre-Dame még nem menekült meg, a tűzvész sújtotta párizsi katedrális továbbra is veszélyben van: a boltíves mennyezet bármikor beomolhat - közölte a székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos. Takács Imre, az ELTE művészettörténeti tanszékének oktatója elmagyarázta a InfoRádióban, mi jelenti a legnagyobb veszélyt.
Az orosz államfő előre be nem jelentett látogatásra Damaszkuszba utazott kedden, ahol Bassár el-Aszad szíriai elnökkel találkozott - közölte az orosz elnöki szóvivő Moszkvában.
Az egyház, az egyházak akkor fognak megújulni, ha azt a lelki feladatot végzik, amelyet Jézus Krisztus rájuk bízott – mondta az Mee elnök-püspöke kedden Budapesten.
Kasszem Szulejmani meggyilkolása egy pillanat alatt egységbe kovácsolta az amúgy nagyon is megosztott országot, ahol pár hónapja még halálos zavargások voltak. Irán vezetői egyelőre kiélvezik ezt a helyzetet. De szavakban már nagyon komolyan fenyegetőznek.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő állásfoglalásában közölte, hogy az iraki időszerű helyzetre való tekintettel, amely miatt a NATO-küldetés leállítására került sor, a biztonsági előírásokkal összhangban, átmenetileg Irakon kívülre helyezték át a küldetésüket teljesítő hét szlovák katonát.