2020. január 16. csütörtök

jan. 16
17:08
A lengyel kormánypárti szenátorok botrányosnak tartják a Velencei Bizottság jelentését (USAracing)
A 47 országot tömörítő Európa Tanács szakértői testülete, a Velencei Bizottság a lengyel szenátusban minap vitára bocsátott törvénymódosítások elutasítását javasolta azzal, hogy a lengyel igazságügyi rendszer „további gyengítésének lehet tekinteni” őket.
jan. 16
17:12
Az amerikai Kormányzati Ellenőrő Hivatal szerint Trump törvényt sértett az ukránoknak szánt támogatás visszatartásával (444.hu)
Ez a jogi szakvélemény hátrányosan érinti az elnököt az impeachment eljárásban is.
jan. 16
17:15
Harminc kilométeres olajszennyezés úszik a Dunán Bécsnél (SzMo)
Lezártak minden ivóvízkutat Bécs térségében és leállt a hajóforgalom is.
jan. 16
17:18
Sokan meghaltak Idlíb tartományban a kormányerők és a dzsihadisták heves összecsapásaiban (USAracing)
.
jan. 16
17:27
Végre esik Ausztráliában (Kripto Akadémia)
A bozóttüzektől legjobban sújtott államban, Új-Dél-Walesben a hétvégére további csapadékot ígérnek.
jan. 16
17:45
Hatalmas pusztítást végeznek Amazónia esőerdőiben (SzMo)
Az elmúlt öt év legkiterjedtebb erdőirtása volt Brazíliában. A pusztító tüzek száma pedig közel 90 ezerre nőtt, ez 30 százalékkal több, mint egy éve.
jan. 16
17:48
Megismétlődni látszik Vlagyimir Putyin 2008-as forgatókönyve (Infostart)
Elemzők egybehangzóan a legfelső szintű hatalmi átmenettel, a 2024-es oroszországi elnökválasztással hozták összefüggésbe az orosz elnök alkotmánymódosítási javaslatait. A posztszovjet térségben többféle utódlásról is megy a találgatás.
jan. 16
18:00
A Velencei Bizottság a bíróságokról szóló lengyel törvénymódosítások elvetését javasolja (USAracing)
Az alsóházban, a szejmben – ahol a kormánypárt van többségben – tavaly decemberben megszavazott tervezet fegyelmi intézkedéseket tenne lehetővé a politikai tevékenységet folytató, illetve kollégáik legitimitását megkérdőjelező bírák esetében.
jan. 16
18:06
Heiko Maas: Hajlandó a tűzszünetre a líbiai kormány legfőbb ellenfele (USAracing)
A német diplomácia vezetője elmondta: Halífa Haftar tábornok arra is hajlandó, hogy részt vegyen Berlinben a nemzetközi Líbia-konferencián.
jan. 16
18:12
Putyin újra felforgatja az orosz politikai életet (ATV)
Mi vár Oroszországra a kormány lemondása után?
jan. 16
18:18
A Fico vezette kormánypárt nyerheti a parlamenti választást egy felmérés szerint (USAracing)
A felmérés eredményei szerint az Irányt a megkérdezettek 18,7 százaléka választaná. Ez az eredmény nem tér el jelentősen az utóbbi hónapokban mért, 20 százalékot közelítő támogatottságtól, ugyanakkor számottevő visszaesés lenne az Irány 2014-es eredményéhez képest, amikor a voksok 28,28 százalékát kapták meg.
jan. 16
18:30
60 százalékkal nőtt a robbantások száma Svédországban 2019-ben (444.hu)
A támadások drogterjesztő bandák közti leszámolásokhoz kapcsolódnak.
jan. 16
18:36
Ausztria nem mindenben értett egyet a V4-ekkel (Infostart)
Másfél év után ismét részt vett a Visegrádi Négyek csúcstalálkozóján az osztrák kancellár. Sebastian Kurz Prágában ült tárgyalóasztalhoz Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország miniszterelnökével, hogy biztonsági kérdésekről, menekültpolitikáról, uniós költségvetésről, klímavédelemről, valamint energiatermelésről egyeztessen.
jan. 16
18:54
Fúzióra készül az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt (USAracing)
.
jan. 16
19:00
Teljesen megváltoztatta az iráni válság megítélését az Irán légterében lelőtt ukrán repülő (USAracing)
Nógrádi György Iránt nevezte meg a tragédia felelőseként, mert a gépet azt követően érte találat, hogy az Usa likvidálta Szulejmánit, és erre válaszként Irán Irakban lévő amerikai célpontokat bombázott.
jan. 16
19:09
Kártérítést követelnek Irántól az áldozatok országai (HírTV)
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben csütörtöki londoni ülésükön a szerencsétlenségben érintett országok.
jan. 16
19:12
A lengyel igazságügyi miniszter komolytalannak nevezte a Velencei Bizottság állásfoglalását (USAracing)
Zbigniew Ziobro a lengyel bíróságokról szóló törvénymódosítások elutasítását a valódi jelentés paródiájának nevezte.
jan. 16
19:18
Alacsony zsírtartalmú tej fogyasztásával lassabban nő a felnőtt szervezet biológiai életkora (USAracing)
.
jan. 16
19:30
Mintha kilépnénk az EU-ból, aztán Orbán egyik lánya hozzámenne egy svéd szociáldemokrata félvérhez és kiköltöznének Romániába (444.hu)
Nem érted, mi ez a hatalmas felhajtás az angoloknál Harry herceg és Meghan hercegné körül? A mai nap híreit megnézve megpróbáljuk megérteni a Megxit-jelenséget.
jan. 16
19:30
Tűzszünetet javasolnak az amerikaiaknak az afganisztáni tálibok (USAracing)
.
jan. 16
19:39
Kormányzati ellenőrző szervezet: A Fehér Ház törvényt sértett az ukrajnai segély visszatartásával (HírTV)
A Fehér Ház törvényt sértett az Ukrajnának megszavazott segély visszatartásával.
jan. 16
19:39
Kártérítést követelnek Irántól a lelőtt ukrán utasszállító áldozatainak országai (Kripto Akadémia)
Nagy-Britannia, Kanada, Svédország, Ukrajna és Afganisztán külügyminisztere csütörtökön Londonban tanácskozott.
jan. 16
19:48
Ilyen magas pozícióban nő még nem volt a Vatikánban (Infostart)
Ferenc pápa a szentszéki államtitkárság egyik vezető jogi pozíciójába helyezte Francesca Di Giovannit, aki 1993 óta a Vatikán alkalmazottja.
jan. 16
20:00
Merkel szerint nem szabad fenyegetésként tekintenünk Kínára (444.hu)
Helyette el kell fogadnunk, hogy rengeteg dologról másként gondolkodunk és fair partnerei lennünk egymásnak.
jan. 16
20:06
Hivatali jogkörrel való visszaélés miatt őrizetben a volt főügyész (Infostart)
Hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt. Zuzana Čaputová köztársasági elnök Dobroslav Trnka letartóztatásának hírét a szlovák igazságszolgáltatás szempontjából nagy áttörésnek nevezte.
jan. 16
20:18
Elindult a Trump elleni vádemelési eljárás (Infostart)
Megkezdődött a Donald Trump elnök elleni alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás az amerikai törvényhozás felsőházában csütörtökön.
jan. 16
20:18
Harry herceg jövő héten utazik Kanadába - részletek (ATV)
Először jelent meg a nyilvánosság előtt Harry herceg, mióta feleségével bejelentették, hogy függetlenednének a királyi családtól. Közben Meghan hercegné, aki a bejelentés után egyből Kanadába utazott, egy kislányokat támogató jótékonysági szervezetet látogatott meg.
jan. 16
20:24
Kártérítést követelnek Irántól a lelőtt ukrán gép áldozatainak országai (USAracing)
.
jan. 16
20:30
Biztonsági okokból bezárták a 2016-os riói olimpiai létesítményeit (USAracing)
.
jan. 16
20:42
Még mindig több tízezren tüntettek a francia nyugdíjreform ellen (USAracing)
.
jan. 16
20:48
Megkezdődött a Trump elleni vádemelési eljárás a szenátusban (ATV)
Megkezdődött a Donald Trump elnök elleni alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás az amerikai törvényhozás felsőházában csütörtökön.
jan. 16
21:00
A hondurasi migránskaraván tagjainak tucatjai illegálisan bejutottak Guatemalába (USAracing)
Az Egyesült Államokba eljutni akaró legalább száz hondurasi állampolgár lépett be illegálisan Guatemala területére, miután tömegesen megrohamozták a Guatemalával közös határt Honduras északnyugati részén – állapította meg az Efe spanyol hírügynökség.
jan. 16
21:06
Románia továbbra is támogatja az EU nyugat-balkáni bővítését (USAracing)
.
jan. 16
21:21
Január 21-én kezdődhet az alkotmányos eljárás Donald Trump ellen (HírTV)
Ez az Egyesült Államok történetében a harmadik ilyen eljárás.
jan. 16
21:24
Ukrán repülő: kártérítést követelnek Irántól az áldozatok országai (ATV)
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben csütörtöki londoni ülésükön azoknak az országoknak a külügyminiszterei, amelyeknek állampolgárai a múlt héten Teherán közelében lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen utaztak.
jan. 16
21:24
Megkezdődött a Trump elleni vádemelési eljárás az amerikai szenátusban (USAracing)
.
jan. 16
21:48
Kurz közölte a V4-ekkel: nem kér a keleti és a nyugati EU-tagállamok között kialakult feszültségből (Kripto Akadémia)
Uniós alapból pedig egy fillért sem adna atomenergiára - a régi-új osztrák kancellár minden másban egyetértett a visegrádi országok miniszterelnökeivel.
jan. 16
21:54
A tenger felé terjeszkedik Monaco (Infostart)
Hat hektárnyi területet töltenek fel a Földközi-tengerből a luxuslakások kedvéért.
jan. 16
22:12
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberben az Egyesült Államokban (USAracing)
Nőtt a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma decemberben az Egyesült Államokban, már a harmadik egymást követő hónapban. A háztartások, az autóvásárlásokat leszámítva, nem fukarkodtak az év utolsó hónapjában, ami azt jelezheti, hogy az amerikai gazdaság mérsékelt ütemben bővült a tavalyi év végén.
jan. 16
22:36
Gyerektesteket rejtő tömegsírt találtak egy szekta birtokán Panamában (USAracing)
Gyerektesteket rejtő tömegsírt találtak Panamában a La Nueva Luz de Dios (Isten új fénye) nevű szekta birtokán, ahol tizenöt fogva tartott személyt kiszabadítottak.
jan. 16
23:42
Majdnem egy tonna kokaint találtak holland vámosok banánok közé rejtve (USAracing)
.
jan. 16
23:54
Pénteken temetik a Peter Cerny Alapítvány létrehozóját (USAracing)
.

2020. január 17. péntek

jan. 17
0:03
Zöld színű kutyakölyök született az Egyesült Államokban (Bank360 blog)
A kutyus találó módon a Marvel-képregényekből ismert karakter, Hulk nevét kapta meg
jan. 17
0:07
A bevándorláspárti többségű Európai Parlament hozta a formáját: Magyarország ellen szavazott (Bank360 blog)
Az EP Magyarországot elmarasztaló határozata a Soros-szervezetek és a bevándorláspárti erők újabb nyomásgyakorlása - jelentette ki Hidvéghi Balázs
jan. 17
0:11
„Az Európai Parlamenti szavazás súlyos érv lesz, hogy új szövetségeseket keressen a Fidesz” (Bank360 blog)
Novák Katalin elárulta, a magyar jogállamiságról tartott szavazást is figyelembe veszik majd, amikor a néppárti tagságról döntenek
jan. 17
0:15
Kártérítést követelnek Irántól az repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak országai (Bank360 blog)
Iránnak maradéktalanul felelősséget kell vállalnia a gép lelövéséért, és el kell ismernie az áldozatok családjaival szembeni kötelezettségeit - áll az érintett országok külügyminiszterei által kiadott közleményben
jan. 17
0:19
Megkezdődött a Trump elleni vádemelési eljárás a szenátusban (Bank360 blog)
A hírügynökségek szerint nem valószínű, hogy a republikánus többségű testületben meglegyen a kétharmados szavazati arány az elnök elmozdítása mellett
jan. 17
4:45
Elfogadta az oktatási törvény módosítását a kijevi parlament (Bank360 blog)
Ukrán kisebbségek
jan. 17
4:51
Ismét nagy mennyiségben dúsítanak uránt Iránban (Bank360 blog)
„Eladták a megállapodást”
jan. 17
4:55
Róma kinyitná a kapukat (Bank360 blog)
Salvini migrációs csomagjának eltörlését tervezi az olasz kormány

Keresés