A Sony vitte a legérdekesebb újítást a napokba rendezett Las Vegas-i CES elektronikai kiállításra. A japán elektronikai gyártó egy önvezetési funkcióval is rendelkező elektromos koncepcióautót mutatott be, sorozatgyártásra azonban nem számít az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő.
Alexandra 12 éve költözött ki Ausztráliába. Családjával Sydneyben élnek, de van egy vidéki házuk is, ami az elmúlt hónapokban három alkalommal is veszélybe került a tüzek miatt.
A szenátusi tárgyalás jövő kedden kezdődik meg, miután a tárgyalást vezető főbíró, a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, valamint a szenátus tagjai csütörtökön letették az esküt.
Betilthatják a műanyag csomagolást az Európai Unióban – erről a környezetért és az óceánokért felelős biztos beszélt a német Die Welt című lapnak. Az InfoRádiónak nyilatkozó klímakutató szerint azért is sürgető a szigorítás, mert folyamatosan nő a műanyaghulladék mennyisége.
Irán Ukrajnába küldi az iráni hadsereg által január 8-án véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait - jelentette szombaton a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség egy helyi légügyi tisztségviselőre hivatkozva.
A Spiegel szerint míg Herman van Rompuy korábbi belga miniszterelnök, az Európai Tanács első elnöke a kizárást pártfogolná, addig Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár a maradást támogatja.
Kelemen Hunor felkérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség területi szervezeteit, kezdjék el az aláírásgyűjtést. 200-220 ezer támogatóra van szükség.
Először Kijevben próbálják meg kinyerni az adatokat a a súlyosan megrongálódott adatrögzítőkből. Ha ez nem sikerül, akkor Franciaországba küldik majd a feketedobozokat.
Az eső a folyóba mosta a bozóttűz hamuját, ami miatt tömegesen elpusztultak a halak. Évtizedekbe telhet, mire helyreáll a Macleay folyó ökoszisztémája.
Romániában összeolvadt az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt, így Szatmárnémeti és Marosvásárhely ügyében nehéz napok várnak az erdélyi magyar képviseletre.
Több válság van ma, mint Trump elnöksége előtt, az utóbbi 2 évben ő és az amerikai kormányzat világszerte csak nyugtalanságot szított – mondta Haszan Róháni.
Kiújultak a harcok Szíriában, ahol szakértők szerint meghiúsult a tűzszünet. Kormányerők szerda óta lövik a dzsihadista kormányellenes erők fellegvárának számító Idlíb tartományt, ahol a velük szimpatizáns szervezetek szerint civil áldozatai is vannak a támadásoknak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette szombaton, hogy ellenzi azt az elképzelést, hogy az ország vezetője korlátlan ideig maradhasson tisztségben, ahogyan az egykor a Szovjetunióban volt.
Azt mondta, nagyon zavaró lenne visszatérni az 1980-as évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.
Az ismeretlen művész a bozóttűzben elpusztult egymilliárd állat mellett az oltásban résztvevő tűzoltókra is gondolt. Nekik és készített egy óriási alkotást.
Az orosz elnök úgy fogalmazott: nagyon zavaró lenne visszatérni a nyolcvanas évekbeli helyzethez, amikor is az állam vezetői sorban egymás után életük végéig hatalmon maradtak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (Emnp) és a Magyar Polgári Párt (Mpp) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (Emsz) nevet fogja viselni.
Több mint harminc kereskedelmi egyezményt kötött a hét végén Kína és Mianmar Hszi Csin-ping kínai elnök ranguni látogatásának alkalmából, és ezzel Peking egyértelműen kinyilvánította támogatását Mianmarnak, amelyet – a rohingja kisebbség körében végrehajtott tisztogatásai miatt – már több mint két éve elkerülnek a nyugati befektetők.
1999 szilveszterén Jelcin leköszönt, és a kormányrudat Vlagyimir Putyinra bízta. A KGB utódszervezetéből „előhúzott” utód 20 év után most úgy próbálja átalakítani a hatalmi egyensúlyt, hogy magát és országát is erősebb pozícióba vigye. Nem ez lenne az első ilyen húzása. A Hetek cikke.
A Liga vezére azt ígérte Maranellóban szombat délután tartott egyik kampányzáró eseményen, hogy kormányváltás jöhet a január 26-i tartományi választások után.
Műszaki hibával magyarázta a Facebook szombaton, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök neve a Xi Jinping angol átírás helyett Mr. Shithole (pöcegödör) formában jelent meg a közösségi portálra kitett, burmai nyelvről angolra fordított kommentekben, és bocsánatot kért a sértésért.