2020. január 31. péntek

jan. 31
10:24
Nem akarnak Kínába repülni az amerikai pilóták (ATV)
Száztíz embert, köztük 83 brit állampolgárt hozott ki a brit kormány Vuhanból a járvány gócpontjának számító közép-kínai városból - jelentették be pénteken Londonban.
jan. 31
10:27
Olaszországban is megjelent a koronavírus (HírTV)
Felfüggeszti a Shanghai Airlines két budapesti járatát.
jan. 31
10:36
Itt a koronavírus a szomszédban – két férfit vizsgálnak Szlovákiában (Infostart)
Koronavírus gyanújával kezelnek két férfit a turócszentmártoni kórházban. Mindketten Kínából érkeztek haza Szlovákiába és a koronavírus tüneteit észlelték magukon. Csehországban eközben már tizenkettőre emelkedett a influenzában elhunytak száma ezen a télen, ezért jobban félnek tőle, mint a koronavírustól.
jan. 31
10:36
Asztalos Csaba: A magyar kormányzati kommunikációnak is köszönhető a gyergyóditrói migránspánik (444.hu)
Az alaptalan félelmeket le kell bontani, figyelmeztetett az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
jan. 31
10:42
Putyin bölcsen hallgatott (Kripto Akadémia)
Netanjahu villámlátogatása Moszkvában.
jan. 31
10:42
DK: azonnal állítsák le a magyar-kínai légiforgalmat! (ATV)
A koronavírus miatt már több ezren megbetegedtek, és egyre több a halálos áldozat is. "Nem új járatot kell indítani, ahogy Szijjártó teszi, hanem azonnal fel kell függeszteni a jelenlegi járatokat, ahogy más országok és légitársaságok tették" - véli a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Rónai Sándor szerint egyetlen emberéletet sem szabad kockázt
jan. 31
11:00
Angliában is megjelent a koronavírus (ATV)
Nagy-Britanniában is megjelent az új koronavírus okozta betegség. A brit egészségügyi minisztérium pénteken közölte, hogy két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában.
jan. 31
11:09
Koronavírus gyanújával vizsgálnak két férfit Szlovákiában (SzMo)
Mindketten jártak nemrég Kínában. Most karanténban vannak a turócszentmártoni kórházban.
jan. 31
11:18
Döbbenetes kép Vuhanból – a koronavírus pusztító hatása (Infostart)
Már 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma.
jan. 31
11:39
Koronavírus: megszólalt egy férfi, aki túlélte a betegséget (SzMo)
A 23 éves férfi néhány nap alatt felgyógyult a kórból. A bizarr sajtótájékoztatón maszkban, szemüvegben és kapucniban dicsérte a kínai kormányt és a kórházat, ahol ápolták.
jan. 31
11:41
Koronavírus: már az Egyesült Királyságban is van fertőzött (SzMo)
Egy angliai család két tagjánál diagnosztizálták a kórt.
jan. 31
11:48
Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus (Kripto Akadémia)
Két embernél mutatták ki a megbetegedést. Jelenleg vizsgálják, hogy kivel kerültek kapcsolatba a betegek.
jan. 31
11:51
Erdogan: Törökország katonai erőt alkalmaz, ha az idlíbi helyzet nem normalizálódik (HírTV)
Törökország nem vonakodik katonai erőt alkalmazni, ha az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a helyzet nem normalizálódik minél előbb.
jan. 31
12:06
Törökország bekeményít, ha a helyzet nem változik (ATV)
Törökország nem vonakodik katonai erőt alkalmazni, ha az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a helyzet nem normalizálódik minél előbb - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában.
jan. 31
12:21
Nem indíthat törvényhozási felhatalmazás nélkül háborút az USA (Kripto Akadémia)
Az amerikai képviselőház csütörtökön megszavazta az erről szóló módosításokat.
jan. 31
12:33
Készülnek a kilépésre a britek (HírTV)
A helyszínről a Hír Tv nézőit Zöldhegyi Katalin tudósította.
jan. 31
12:42
A Brexit hosszú útja: a népszavazástól a kilépésig (ATV)
Az Egyesült Királyság 2016 júniusában tartott népszavazást követően 2017 tavaszán jelentette be kilépési szándékát az Európai Unióból, és magyar idő szerint péntek éjfélkor távozik a szervezetből.
jan. 31
12:45
Ledöntötte a szél az amerikai-mexikói határfal egyes elemeit (HírTV)
Az amerikai határőrség közlése szerint az újonnan felhúzott, 9,1 méter magas elemek egy útra borultak.
jan. 31
13:06
Nyilvános az új közel-keleti béketerv, nem aratott osztatlan sikert (ATV)
Megosztotta a Közel-Keleten élőket az izraeli-palesztin konfliktus lezárását célzó amerikai béketerv. A palesztinok határozottan ellenzik, és még a bemutatása előtt meghirdették a Harag Napját. Az izraeli kormánypártok közül van, amelyik nem hajlandó területi engedményekre, sem egy palesztin állam elismerésére. A muzulmán országok egy része elutasí
jan. 31
13:09
A jövő autójáról tárgyalt Palkovics Berlinben (HírTV)
Kiváló a magyar-német ipari együttműködés, nincsenek konfliktusos kérdések, és az autóiparban megszűnt az utóbbi éveket jellemző bizonytalanság.
jan. 31
13:48
Koronavírus: már Angliában a járvány, egyre több a halott (Infostart)
A brit egészségügyi minisztérium közölte, két páciens szervezetében azonosították a kórokozót Angliában, Németországban pedig ötre emelkedett a fertőzöttek száma pénteken. Közben egyre több nemzetközi utazási korlátozást léptetnek életbe az országok az új koronavírus okozta járványra hivatkozva.
jan. 31
13:48
Gyergyóditrói polgármester: A magyar közmédiából a migránsellenesség jön át, az emberek átérezték a félelmet (444.hu)
Puskás Elemér szerint még egy multicégnek sem örülnek a helyiek, hát még a két Srí Lanka-i péknek.
jan. 31
13:57
A koronavírus-gyanús, Budapesten járt betegnek hagyományos influenzája van (SzMo)
A férfi Sanghajból utazott Budapest érintésével Bécsbe.
jan. 31
14:00
Így reagált Brüsszel a brexitre (Infostart)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, Charles Michelle, az Európai Tanács, és David Sassolival, a parlament elnökével közösen az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a tapasztalatok szerint az erő nem az elszigeteltségben, hanem a közös munkával felépített unióban rejlik.
jan. 31
14:00
Orbán Viktor uszít, vagy a társadalom igazságérzetét fejezi ki? (ATV)
Magyarországon a rendszerváltás óta tabunak számít a bíróságok munkájának bírálata, de az Egyesült Államokban ez nem tabu – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az ATV Start című műsorában arról, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a társadalom igazságérzetét sértőnek nevezte a börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések ü
jan. 31
14:06
Von der Leyen: "az erő nem az elszigeteltségben, hanem a közös munkában van" (ATV)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, Charles Michelle, az Európai Tanács, és David Sassolival, a parlament elnökével közösen az Európai Parlamentben tartott pénteki sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a tapasztalatok szerint az erő nem az elszigeteltségben, hanem a közös munkával felépített unióban rejlik.
jan. 31
14:12
A gyulaferhérvári katolikus érsekség elítélte a gyergyóditrói migránsellenes diskurzust (444.hu)
Jakubinyi György nyugalmazott érsek szerint a gyergyóditrói segédlelkész egy olyan konfliktus középpontjába keveredett, ami meghaladja kompetenciáit és ami nem egyezik az egyház álláspontjával.
jan. 31
14:33
Koronavírus: két fertőzöttet találtak Oroszországban (SzMo)
Mindketten kínai állampolgárok, mindkettőjüket elkülönítették.
jan. 31
14:42
Csökkent az olasz és a francia GDP a negyedik negyedévben (444.hu)
Az elemzők nem számítottak erre.
jan. 31
15:00
Oroszországban is megjelent a koronavírus (ATV)
Két koronavírus-fertőzésben szenvedő beteget regisztráltak Oroszországban. Mindketten kínai állampolgárok, egyiküket a Kazahsztánhoz közeli Tyumenyi körzetben, a másikat pedig a Bajkálon túli körzetben helyezték karanténba.
jan. 31
15:18
Oroszországban is felbukkant a koronavírus (444.hu)
Két kínai állampolgár szervezetében mutatták ki a vírust. A hatóságok szerint a betegség oroszországi terjedésének veszélye nem áll fenn.
jan. 31
15:36
Közegészségügyi kockázatot jelent Gwyneth Paltrow netflixes sorozata (444.hu)
A brit Egészségügyi Szolgálat vezetője szerint.
jan. 31
15:39
Hétfőn dőlhet el, lesz-e kormánya Koszovónak (HírTV)
Politikai elemzők azonban nem tartják kizártnak, hogy újra előrehozott választást kell tartani a kis balkáni államban.
jan. 31
15:39
"Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben" - üzent Orbánnak néppárti társa (Kripto Akadémia)
Mikulás Dzurinda, a néppárti Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnökének, volt szlovák miniszterelnöknek a nyílt levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
jan. 31
16:06
Átrendezi az EP erőviszonyait a brit szkepszis eltűnése (Infostart)
Jelentősen megváltozhat az európai politikai térkép azt követően, hogy a britek a hétvégén kilépnek az Európai Unióból - mondta az InfoRádiónak a Bruxinfo elemzője. Átalakulnak az erőviszonyok az összlétszámában is csökkenő Európai Parlamentben, gyengül az EU-szkeptikusok aránya.
jan. 31
16:39
Az Eu 10 millió eurót különít el a koronavírussal összefüggő kutatásokra (HírTV)
A tájékoztatás szerint az uniós bizottság a járvány terjedése indokolta sürgős reagálás jegyében mobilizálta az összeget.
jan. 31
16:45
Koronavírus - Két fertőzöttet találtak Oroszországban (Kripto Akadémia)
Két új koronavírus-fertőzött személyt azonosítottak Oroszországban - jelentette ki Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezést irányító törzset irányító orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak pénteken Moszkvában.
jan. 31
17:00
Koronavírus-gyanú egy embernél: megérkezett az első repülőgép a lezárt városból Franciaországba (Infostart)
A franciákat Vuhanból hazaszállító első repülőgép megérkezett egy dél-franciaországi katonai repülőtérre, egy utasnál jelentkeztek a tünetek.
jan. 31
17:21
Brexit: a brit nagykövet videóban üzent a magyaroknak (SzMo)
„Továbbra is szívesen látjuk az ott élő magyarokat, mivel jelentős mértékben hozzájárulnak országunk kulturális és tudományos sokszínűségéhez, prosperitásához” - mondta Iain Lindsay.
jan. 31
17:27
Kulcsát kereste a kanapé mélyén, de egy 180 centis óriáskígyót talált helyette (SzMo)
Az amerikai Kansas városában történt az ijesztő eset.
jan. 31
17:39
Boris Johnson brit miniszterelnök kilépési beszédét 23 órától a Hír Tv Élőben közvetíti (HírTV)
A brit Eu-tagság helyi idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnik meg.
jan. 31
17:48
Brexit: Nigel Farage már megkezdte az ünneplést (ATV)
Nigel Farage már megkezdte az ünneplést - derül ki legfrissebb Facebook-posztjából, melyet egy pub-ból posztolt.
jan. 31
17:51
Koronavírus: egy 5 éves gyerek is megfertőződött Németországban (SzMo)
Egy család minden tagjának szervezetébe bejuthatott a kórokozó, ezért az édesapa és a kisgyermek mellett az édesanyát és a másik két gyereket, köztük egy csecsemőt is kórházba szállították.
jan. 31
18:15
„Nehezebb lesz, de maradunk” – mi vár a Brexit után az angliai magyarokra? (SzMo)
A többség teljesen bizonytalan, de a pesszimisták mellett beszéltünk olyan kint élő magyarral is, aki szerint a brit gazdaság nyerni fog az EU-ból való kilépéssel. Körkérdés.
jan. 31
18:24
Koronavírus - Hatra emelkedett a fertőzöttek száma Németországban (Kripto Akadémia)
Hatra emelkedett az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban, van köztük egy ötéves gyermek is - jelentették be illetékesek pénteken.
jan. 31
18:26
Gyűlöletexport egy percben: két Srí Lanka-i migránspék tartja lázban Gyergyóditrót és a nemzetközi médiát (Kripto Akadémia)
A magyarországi közszolgálati média pánikkeltése határon túl is eredményes, de az eset összetettebb, mint első látásra tűnik.
jan. 31
18:54
Kamu díjat alapított a vlogger, csak azért, hogy a brit szélsőjobboldali celeb egy Picsa felirat előtt pózolhasson (444.hu)
A nagyon kitervelt átverésről szóló videót egy nap alatt közel kétmillióan látták.
jan. 31
18:57
Kilépnek a britek az ismeretlenbe (Kripto Akadémia)
Diadalittas ünneplés, és búskomor beletörődés kettőssége határozta meg a közhangulatot az Egyesült Királyság utolsó, az Európai Unió teljes jogú tagjaként töltött napján.
jan. 31
18:59
Sok hűhó valamiért: lezárul a Trump elleni kongresszusi eljárás (Kripto Akadémia)
Sok minden eldől holnap virradóra, de az semmiképpen sem, hogy Donald Trumpnak lesz-e még négy éve a Fehér Házban.
jan. 31
19:03
Szili: A kárpátaljai magyar sajtó fontos szerepet játszik a nemzeti összetartozás erősítésében (HírTV)
A nemzet semmivel nem helyettesíthető érték, a közösségi összetartozásunk lényege - hívta fel rá a figyelmet a miniszterelnöki megbízott.

Keresés