2007. november 10. szombat

nov. 10
7:23
Szokatlan szerepben a Terminátor: békéltet (Infostart)
Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger közvetít a sztrájkoló forgatókönyvírók és a filmstúdiók között.
nov. 10
8:32
Lesse ki titkainkat! (Spa Trend Online)
A Népszava és a Magyar Író Akadémia (MIA) szeretettel hív minden kedves olvasót, írót, reménybeli olvasót és reménybeli írót jövő pénteken, november 16-án a budapesti Nyugati téri Alexandra Könyváruház rendezvényére.
nov. 10
11:32
Nádas Péter a New York-i Közkönyvtár vendége volt (Spa Trend Online)
Telt ház előtt tartotta meg amerikai útjának második hivatalos író-olvasó találkozóját Nádas Péter pénteken este New Yorkban, ahová a hét elején érkezett új könyvének bemutatójára. A Kossuth-díjas magyar íróval folytatott kétórás, jó hangulatú beszélgetésre több mint kétszázan voltak kíváncsiak a Manhattan szívében található New York-i Közkönyvtárban. "Akkor készen álltok egy kis magyar…
nov. 10
12:35
DVD-n örökítik meg az olasz tévé kultikus reklámjait (Spa Trend Online)
Húsz éven át, 1957-től 1977-ig minden este a tévé elé szegezte Olaszország apraját-nagyját, csak nagypénteken, valamint két tragikus esemény, John F. Kennedy amerikai elnök 1963. november 22-i meggyilkolása és az 1969. december 12-i milánói terrormerénylet napján nem került adásba. A benne elhangzott mondatok ma már nemcsak az itáliai kollektív emlékezet, hanem a mindennapi élet "hívószavai" is…
nov. 10
12:56
Nem lesz nyitófilm a 39. Magyar Filmszemlén (Spa Trend Online)
Nem vetítenek nyitófilmet a jövő évi, 39. Magyar Filmszemlén, ehelyett apróbb műsorszámokkal szeretnék pergőbbé tenni az esemény kezdetén tartandó ünnepséget - mondta Herendi Gábor, a szemle tanácsának elnöke szombaton. Herendi Gábor annak kapcsán közölte mindezt, hogy Tarr Béla rendező csütörtökön közleményben tudatta: a szemle tanácsa visszautasította azt a felajánlást, miszerint új filmje, A…
nov. 10
14:14
Elhunyt Norman Mailer amerikai író (Infostart)
Nyolcvannégy éves korában veseelégtelenségben elhunyt Norman Mailer amerikai író.
nov. 10
14:32
Meghalt Norman Mailer amerikai író (Spa Trend Online)
Elhunyt Norman Mailer amerikai író. A New York-i Mount Sinai kórházban halt meg veseelégtelenségben. 84 éves volt. A regényíró, újságíró, forgatókönyvíró és rendező Norman Mailer pályafutása során kétszer kapott Pulitzer-díjat, és elnyerte az amerikai könyves szakma legrangosabb elismerését, a National Book Awardot is. Mailer a Meztelenek és holtak című, 1948-ban megjelent II. világháborús…
nov. 10
19:58
André Kertész drágábban, mint a tavaszi Kieselbach aukción (Spa Trend Online)
Amint az várható volt, ismét André Kertész fotóját vitték el a legdrágábban a Kieselbach Galéria 2. fotóárverésén szombaton délben. De jelentős áremelkedéssel vették meg a többi fényképet is. A múlt század eleji, a két világháború közötti és a kortárs fotográfiák is szinte kivétel nélkül tulajdonosra találtak. Növelte az érdeklődést, különösen a klasszikus anyag iránt, hogy mind a 122 tétel…
nov. 10
20:56
Timaffy-emlékszoba nyílt Dunaszigeten (Spa Trend Online)
A Timaffy-család néprajzkutató tagjainak munkásságát bemutató emlékszoba nyílt szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Dunasziget községben. Az emlékkiállítást a Timaffy Endre Általános Iskolában alakították ki, a hatosztályosra lecsökkent oktatási intézményben ugyanis helyiségek szabadultak fel - mondta Hargitai Frigyes, a dunakiliti iskolával társult dunaszigeti tagintézmény vezetője. Az…
nov. 10
21:35
Az egyik legnagyobb Artemisz-templomot találták meg (Spa Trend Online)
A legnagyobb Artemisz-templomok egyikét fedezték fel görög és svájci régészek Euboián, a második legnagyobb görög szigeten. Az "Artemisz Amarinthia" néven ismert templom az ókorban az Eretria kikötővárostól mintegy 11 kilométerre fekvő Amarinthosz kisváros közelében emelkedett - amint azt Pauszaniasz, az ókori földrajztudós a Kr.u. II. században leírta. Régészek évtizedeken át találgatták, hol is…
nov. 10
21:45
A 40 éves Rolling Stone megkerülhetetlen (Spa Trend Online)
Ezen a hétvégén van a Rolling Stone magazin 40. születésnapja. A megkerülhetetlen, ám nem tévedhetetlen rockzenei szaklap első száma 1967. november 9-én jelent meg, címlapján John Lennon fényképével. A lapot Jan Wenner, a jelenlegi főszerkesztő és kiadó indította el Ralph J. Gleason zenekritikussal együtt San Franciscóban. Székhelyét közel tíz év után New Yorkba tette át. Azokban az időkben…
nov. 10
22:01
A Katolikus Karitász uniós pályázattal készül karácsonyra (Spa Trend Online)
A Katolikus Karitász az uniós pályázati lehetőségeket is megragadja, hogy segítsen a rászorultakon karácsony táján és az adventi időszakon kívül is - közölte Nagy Károly, a szervezet igazgatója. Idén is megismétlik a tavaly elkezdett, Hívjon meg egy nélkülözőt asztalához című programot, amelynek egyik hajtómotorja az az európai uniós összeg, amelyet ebben az évben először pályáztak meg. A karitász…
nov. 10
22:23
Jubileumi Bluespatika Jamboree (Spa Trend Online)
A 10 éves Bluespatika Közhasznú Alapítvány Rolling Jamboree rendezvénysorozatot indít útjára. A X. Bluespatika Jamboree karavánként átvonul az országon, és még azon is túl. November 12. és 17. között hat helyszínen (Debrecen, Pécs, Gyula, Budapest, Érsekújvár, Szekszárd) a blues nagyasszonyai lépnek fel. A fesztivál szervezői szeretnék, ha minél többen megismernék a fekete blues kortárs előadóit.…

2007. november 11. vasárnap

nov. 11
10:35
"Kéjes utazása az igazság nevű hölgyemény ölében" (Spa Trend Online)
Slawomir Mrozek Vatzlav című darabjának bemutatójára készül a Térszínház, a premier november 24-én lesz - közölte Bucz Hunor igazgató-rendező. A darabnak már az alcíme is sokatmondó: "egy óvilági fogoly tündöklése és bukása, avagy a szabadság, egyenlőség, testvériség rabjainak kéjes utazása az igazság nevű hölgyemény ölében" - tette hozzá.
nov. 11
12:22
Vasarely a szupersztár... (Spa Trend Online)
A milánói Bovisa Triennálén január 27-ig látogatható Victor Vasarely életmű-kiállítása. A művész születésének 100. évfordulója alkalmából az egész pályáját átfogó mintegy 150 kép, rajz látható a tárlaton, valamint olyan dokumentumok, amelyek megkönnyítik munkásságának megértését.
nov. 11
17:59
Sikeres volt a Téli Könyvfieszta (Spa Trend Online)
Négy nap alatt több ezren fordultak meg a Műcsarnok melletti fűthető sátorban a vasárnap estig tartó első - ahogy a szervezők nevezik: nulladik - Téli Könyfiesztán. Különösen erős volt az érdeklődés az új könyvek iránt szombaton - monda a zárás előtt Iglódi Csaba a szervező NetAktív vezetője.
nov. 11
20:57
Stohl Andrást beájul a gyönyörtől (Spa Trend Online)
Előre lehetett sejteni, hogy fölényesen győz a szokvány. Hogy a kevésbé megszokott, a populáris tévéprodukcióktól némileg is eltérő mutatvány szépen kihull majd a rostán. Ha nem az aranyszájú zsűri pontozza le, akkor majd a közönség tolja félre sms szavazataival. Így azután az a bizonyos csillag, amely állítólag kerestetik egy mai ki mit tudnak aposztrofált, ám valójában szokványos hangoskodással…

2007. november 12. hétfő

nov. 12
5:30
Hogyan lett egy munkásruhából szimbólum? (Spa Trend Online)
A farmer kultikus ruhadarabjának szentelte legújabb kiállítását a Néprajzi Múzeum. A tárlat azt a hihetetlen történetet követi végig, ahogy egy XIX. századi munkásruha egy idő után az ifjúság jelképes viselete lett – és maradt mind a mai napig.
nov. 12
7:54
Jon Anderson ismét Budapesten (Spa Trend Online)
A rockzene egyik legkülönlegesebb hangja szólal meg ismét élőben Budapesten: Jon Anderson, a Yes egykori alapítója és frontembere, aki néhány éve szólóban énekel, november 15-én, csütörtökön a Petőfi Csarnokban lép fel európai turnéja negyedik állomásán.
nov. 12
9:36
Blattner, a "modern európai bábjátszás atyja" (Spa Trend Online)
Blattner, a "modern európai bábjátszás atyja" címmel nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten; a tárlat megnyitóján "életre kel" Blattner Géza egyik megsemmisült billentyűsbábja is. A tárlatot a Blattner-nap keretében, a magyar tudomány ünnepe alkalmából rendezik meg a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A kiállítást 2008. január 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők, csütörtöktől vasárnapig, 14 és 18 óra…
nov. 12
9:38
A fogadósnő - Bemutató a Vidám Színpadon (Spa Trend Online)
A fogadósnő címmel tűzi műsorára a Vidám Színpad Goldoni vígjátékát, a Mirandolinát; a Novák Eszter rendezte előadás budapesti bemutatóját pénteken tartják.
nov. 12
10:03
Jagger-fiú az apa szerepében (Spa Trend Online)
James Jagger, Mick Jagger fia alakítja apját abban a játékfilmben, amelyet Julian Temple készít a Rolling Stones zenekar korai korszakáról.
nov. 12
12:10
Izraeli film nyerte a rövidfilmfesztivált (Spa Trend Online)
Az izraeli Rodeon Brodsky Tolya című filmje nyerte el a XV. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál nagydíját.
nov. 12
17:54
Az utolsó vacsora hangjai - egy 40 perces zenemű kottája (Spa Trend Online)
Egy olasz számítástechnikus és zeneszerző szerint a Da Vinci-kód igazi megfejtése az, hogy Az utolsó vacsora egy 40 perces zenemű kottáját rejti magában - olvasható a BBC News honlapján. Nemrég megjelent könyvében (La Musica Celata - A rejtett zene) Giovanni Maria Pala nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Leonardo híres festményére öt kottavonalat húzott, s a képen látható kenyereket, valamint…
nov. 12
20:36
Milliókba kerül New Yorknak a Broadway-sztrájk (Spa Trend Online)
Napi 17 millió dollár veszteséget okoz New Yorknak a színházi dolgozók sztrájkja. A szombaton kezdődött munkabeszüntetés miatt naponta több mint két tucat előadás marad el és ennek nem csupán a színházak, hanem a belvárosi éttermek, üzletek és egész New York is a kárát látja. A díszletmunkásokat képviselő Local One szakszervezet becslése szerint az összesített bevételkiesés eléri a napi 17 millió…

2007. november 13. kedd

nov. 13
7:07
Hollywood elszámította magát (Infostart)
Rosszul mérte fel Hollywood a közönség igényét az Irak és a terrorizmus elleni háborút bemutató filmek iránt. Hiába a világsztárok, a háborús filmeket félig üres mozikban vetítik az Egyesült Államokban.
nov. 13
7:49
Színházi beszélgetések a Sirályban (Spa Trend Online)
Színházi beszélgetéseket rendeznek a héten a budapesti Sirály kulturális központban, amelynek vendége szerdán Németh Gábor drámaíró, csütörtökön pedig Zsótér Sándor rendező és Vajdai Vilmos színész lesz - tudatta Deme László sajtóreferens. A nézőtérrel szemben című, drámaírókat bemutató sorozat következő részében, szerdán Németh Gábor filmről, színházról, irodalomról beszél.
nov. 13
9:03
Kételyek A milicista halála körül (Spa Trend Online)
A milicista halála című legendás képet hivatalos változat szerint Robert Capa fotózta 1936. szeptember 5-én a férfi halálának pillanatában. A kép a spanyol polgárháború és a sajtófotó ikonjává vált. Negyven évvel később azonban kételyek kezdtek felmerülni hitelességével kapcsolatban. Egy újságíró akkor beszélt először arról, hogy Capa arra kérte: rendezzenek valami katonai mozgást, amiről képet…
nov. 13
10:14
Drog, szerelem, őrület (Spa Trend Online)
A díszvendég, Izrael színházi életének bemutatása mellett kanadai, romániai, német és orosz társulatok produkciói is szerepelnek a jövő pénteken kezdődő Kortárs Drámafesztivál Budapest nemzetközi programjában.
nov. 13
12:27
Zűrös könyvtár: kétszáz évig bújkáltak a Leonardo-művek (Infostart)
Megkerült azoknak a különlegesen értékes térképeknek a jelentős része, amelyeket a spanyol nemzeti könyvtárból loptak el.
nov. 13
13:36
Grunwalsky: zöbb pályázati lehetőségre lenne szükség (Spa Trend Online)
A filmes szakmai szervezetek támogatják a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) jelenlegi kuratóriuma mandátumának meghosszabbítását - jelentette ki Grunwalsky Ferenc, az MMK elnöke kedden Budapesten az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésén. Sámuel Balázs, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettese hozzátette, hogy a szaktárca is támogatja…
nov. 13
14:39
Boross: magyarnak lenni hivatás (Spa Trend Online)
A hivatalos kultúrpolitika adjon támogatást a valódi értékeknek, azoknak a kezdeményezéseknek, mint amilyen a Hungaricum című, újonnan indított folyóirat - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten, a lap első számát bemutató sajtótájékoztatón. Szili Katalin elmondta, hogy a folyóirat előkészületi munkálatait is figyelemmel kísérte, ennek során meggyőződött arról, a…
nov. 13
17:54
"Kicsi az ország, de nagyok a tapasztalataink" (Spa Trend Online)
Szabó István Csodálatos Júlia című filmjével kezdődött meg kedden Pekingben a Magyar Filmhét, amelynek keretében öt nap alatt kilenc magyar alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A filmes seregszemle megnyitóján az Oscar-díjas filmrendező mellett Hiller István oktatási és kulturális miniszter is részt vett, aki egyhetes látogatást tesz a távol- keleti országban a szeptemberben kezdődött kínai…
nov. 13
20:00
Amerigo Tot grafikáiból nyílt kiállítás Budapesten (Spa Trend Online)
Amerigo Tot magyar származású, Olaszországban élt szobrászművész grafikáiból nyílt kiállítás Mappák Rómából címmel kedden Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének Parthenon-fríz termében. A december 1-jéig megtekinthető tárlaton összesen 27 grafika és rajz látható, a munkák többsége a művész pályájának klasszikus, figurális időszakából való. A kiállítási anyagban erotikus rajzok,…
nov. 13
21:15
A Viasat3 amúgy még a legnézhetőbb csatorna (Spa Trend Online)
Csatornák-szerte dúl a tehetségkutatás, lassan már csak az nem lesz felfedezve öt (és még csak nem is tizenöt) percre médiasztárnak, aki nem akarja. Nem csoda, ha az ember felkapja a fejét a tehetségtelenségkutató show olvastán. Végre valami más, és tán nem újabb és újabb csillagocskákat akarnak lenyomni a torkunkon a szorgos médiasáfárok. Lássuk hát! Pláne, hogy a maga helyén (Tuti fuvar)…
nov. 13
22:24
Kertész Imre olvas fel a Nemzetiben (Spa Trend Online)
Kertész Imre író olvas fel műveiből és dedikál december 5-én este Budapesten, a Nemzeti Színházban, ahol abból az alkalomból tartanak ünnepséget, hogy a szerző öt évvel ezelőtt kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. A Magvető Könyvkiadó az évfordulóra két új kiadványt jelentet meg. A könyves műhely gondozásában a napokban jelenik meg Kertész Imre Világpolgár és zarándok (Káin és Ábel) című…

2007. november 14. szerda

nov. 14
5:22
Hazánkban a forgalmazással vannak súlyos bajok (Spa Trend Online)
Tervei szerint márciusra lesz kész új filmjével, A piros esernyők munkacímű alkotással Bacsó Péter. A történet egy intézeti lány sorsát dolgozza fel, aki belesüllyed a prostitúcióba, aztán egy pályázatnak köszönhetően menedzser válik belőle. Bacsó Péter súlyos problémának tartja, hogy nagy költségvetésű magyar filmek csak néhány ezer főhöz jutnak el. Véleménye szerint meg kellene változtatni a…
nov. 14
6:47
Valódi ritkaság a Nemzeti Hangversenyteremben (Spa Trend Online)
Valódi ritkaságot hallhat a közönség vasárnap este Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: neves szólisták az Orfeo Zenekarral és a Purcell Kórussal közösen adják elő Henry Purcell Artúr király című művét, Vashegyi György vezényletével - közölte a Művészetek Palotája az MTI-vel.
nov. 14
8:19
Aranyszem Operatőr Fesztivál (Spa Trend Online)
Több mint 50 film versenyez az Aranyszem Operatőr Fesztiválon, amelynek közönségvetítései szerdán zárulnak a fővárosban; a seregszemle díjait december 19-én adják át - tájékoztatta Novák Emil, a fesztivál szervezőbizottságának vezetője az MTI-t.
nov. 14
9:51
Meghalt Ira Levin (Spa Trend Online)
Hetvennyolc éves korában New Yorkban kedden meghalt Ira Levin amerikai író, aki feszült, fordulatos regényeivel és színdarabjaival, de mindenekelőtt az ezekből készült filmekkel, köztük a Halálcsapdával vált híressé.
nov. 14
12:03
A cseh filmvilág az Örökmozgóba költözik (Infostart)
A legfrissebb cseh filmtermésből válogat az Örökmozgó Filmmúzeum Cseh Filmhétvége elnevezésű vetítéssorozata péntektől vasárnapig. A kínálatról Sárközi Lóránt kérdezte Gál Róbertet, a Cseh Centrum kulturális referensét.
nov. 14
12:54
Férfi hastánc a PeCsában (Spa Trend Online)
Magyarország első férfi hastáncosa is bemutatkozik november 25-én este a Petőfi Csarnokban, a VI. Keleti Táncok Fesztiválján. Seres Zoltán, a "hastáncúttörő" tanítványaival, a Pfarao táncstúdió tagjaival együtt lép majd fel az egzotikus táncokat bemutató fesztiválon - olvasható a szervezők közleményében.
nov. 14
12:59
Francia mozikban a Fehér tenyér (Spa Trend Online)
Nagy érdeklődés mellett mutatták be Párizs egyik leglátogatottabb multiplex-mozijában, az UGC Les Halles-ban kedden este Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét, amelyet húsz kópiával jövő héttől vetítenek egyszerre francia művészmozik és a legnagyobb hálózatok, a Gaumont és az UGC termeiben.
nov. 14
13:31
Egy élet 375 percben (Spa Trend Online)
Ezen a héten jelent meg Paul McCartney egész pályafutását áttekintő tripla DVD-összellítás. A The McCartney Years mintegy 375 percben tekinti át Sir Macca zenével szorosan összefonódott élettörténetét.
nov. 14
13:39
Titokzatos halálesetek a forgatáson (Infostart)
David Lynch legújabb filmje és a Tel Aviv-i nők életét bemutató izraeli dráma szerepel az eheti filmbemutatók között.
nov. 14
14:29
Átadták az Akadémiai Nívódíjakat (Spa Trend Online)
Az Akadémiai Kiadó tizenhárom kiadványának szerzője, szerkesztője részesült az idén Akadémiai Nívódíjban; a kitüntetettek között van Kornai János közgazdász, a Harvard Egyetem professzor emeritusa, aki a Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás című tanulmánykötetével érdemelte ki az elismerést.
nov. 14
14:55
A kis Vuk december 20-ra készül el (Spa Trend Online)
December 20-ra készül el A kis Vuk; a 3D-s animációs filmet várhatóan karácsony és szilveszter között mutatják be a magyar mozikban - közölte Gát György, az alkotás producere szerdán az MTI-vel.
nov. 14
14:57
West End-musical a Madonna-filmből (Spa Trend Online)
Musical készült Madonna egyik legnagyobb mozisikeréből, a Kétségbeesve keresem Susant című filmből. A Blondie muzsikájával felcsendülő zenés darabot a londoni West End egyik színházában kezdik játszani csütörtökön.
nov. 14
15:33
Rúzsa Magdi Szlovéniában és Szlovákiában énekel (Spa Trend Online)
Rúzsa Magdi, a magyar könnyűzenei élet egyik jeles képviselője föllép szombaton az érsekújvári Millenáris Sportcsarnokban. A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet és az Érsekújvári Polgári Klub közösen szervezte Rúzsa Magdi fellépését - mondta el Krasztev Péter, az intézet igazgatója.
nov. 14
20:13
Hip-hopp, a két ünnep között jön Vuk! (Infostart)
A tervezettnél később, december 20-ra készül el a Vuk című rajzfilm folytatása. Gát György producer elmondta: a magas elvárások miatt folyamatosan javítgatnak az animációs filmen. A kis rókát a két ünnep között láthatják először a nézők.

Keresés