Időszámításunk előtt 50-ben járunk, egész Galliát elfoglalták a rómaiak... Egész Galliát? - így kezdődik Asterix, a gall minden kalandja. A kis növésű, de annál bátrabb Asterix és elmaradhatatlan barátja, Obelix immár ötven éve, 1959. október 29. óta szálka a rómaiak és Julius Caesar körme alatt. A világ azonban támogatja a kis gall falu ellenállását, ezt bizonyítja a 330 millió eladott…
Megjelent az MTI által kiadott FOTÓS SZEM fotómagazin idei negyedik száma, amely több mint száz válogatott sajtófotóval mutatja be az elmúlt hónapok nagy horderejű és érdekes eseményeit szerte a nagyvilágból.
Állatkertként működik tovább a veresegyházi medveotthon, mivel néhány hiányosságtól eltekintve megfelel a nemrég hatályba lépett, kormányrendeletben rögzített feltételeknek - közölte Kuli Bálint, az otthon vezetője.
Számos híresség jelenlétében mutatták be Los Angelesben a This Is It című Jackson-filmet, amelynek képsorait az azonos című koncertsorozat próbáin rögzített felvételekből állították össze Michael Jackson váratlanul bekövetkezett halála után. Az első kritikák szerint a film tisztelgés a zenész nagysága előtt, a rajongók közül több százan sírva nézték végig az alkotást, amelyet mindössze két hétig…
Számos híresség jelenlétében mutatták be Los Angelesben a This Is It című Jackson-filmet, amelynek képsorait az azonos című koncertsorozat próbáin rögzített felvételekből állították össze Michael Jackson váratlanul bekövetkezett halála után.
Ingyenes koncertet ad Berlinben november 5-én a U2; a rockbanda négy nappal a hírhedt Fal leomlásának huszadik évfordulója előtt lép fel a brandenburgi kapunál.
Ingyenes koncertet ad Berlinben november 5-én a U2; a rockbanda négy nappal a hírhedt Fal leomlásának huszadik évfordulója előtt lép fel a brandenburgi kapunál.
A rendszerváltás témáját járják körül más-más megközelítésből a Schiffer Pál Filmklub Az áttörés pillanatai elnevezésű dokumentumfilm-sorozatának alkotásai. A budapesti DocuArt moziban decemberig tartandó vetítéssorozaton az alkotókkal és filmes szakemberekkel is találkozhatnak az érdeklődőknek.
Egy magyar zenekar, a The Unbending Trees egy dalát is feldolgozza készülő új lemezére Tracey Thorn, az 1980-as, 1990-es évek sikeres brit indie-pop együttese, az Everything But The Girl egykori énekesnője.
A fanatizmus, a szegénység, a nemi identitás, a politikai elnyomás és a rasszizmus témáit is körüljárják a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon szereplő filmek; a világ minden tájáról származó alkotásokat felvonultató seregszemlét november 3-án Soros György nyitja meg Budapesten.
Megnyílt a Botticellitől Tizianóig - Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzeumban szerdán. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a megnyitón a tárlatot a "világ egyik legizgalmasabb kiállításának" nevezte, amely a "reneszánsz legjavát" tárja a látogatók elé.
Úgynevezett public art, vagyis köztéri művészeti alkotás keretében futóreklámokon olvasható Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye Egerben a város főterén, a Dobó téren - adta hírül a város önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat honlapján.
Kamarás Máté musicalénekesnek ítélték idén a Miskolci Múzsa Díjat; az egyik legrangosabb vidéki kulturális elismerést a magyar kultúra napjához kapcsolódó gálán adják át január 22-én - jelentette be Patkó Gyula, a Miskolci Múzsa Díj Alapítvány kuratóriumának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Miskolcon.
This is it címmel mindenütt a világon szerdán kerül a mozikba a Michael Jacksonról készült utolsó filmfelvétel, amelyet a londoni koncertsorozatának próbáin rögzítettek. Az 50 koncertes megaturnéra -, ami júliusban kezdődött volna - elővételben minden jegy elkelt, de a rajongók már csak a filmvásznon láthatják a sztárt, a mindössze két hétig vetített dokumentumfilmen.
Jövő héten kerül a mozikba a Szobafogság, amelynek rendezője, Daniel Young úgy véli: filmjével új műfajt teremtett. A "női thriller" férfi főszereplője Nagy Ervin, aki élvezi, hogy végre gonosztevőt játszhat.
November 4–7. között újra Balkán Világzenei Fesz tivált rendeznek Pé csett. A legnagyobb durranás azonban nem a Balkán ról, hanem Franciaország ból érkezik: jövő csütörtökön Sergent Garcia lép fel akusztikus együttesével.
Apai nagyapja Szegeden, édesanyja Zalaegerszegen született, ő pedig a jugoszláviai Kanizsán, egy szerbek, németek, magyarok és zsidók lakta városban látta meg a napvilágot. Az elemi iskola első osztályát ott végezte magyarul, majd a deportálás elől kellett menekülnie. Sok országot megjárt, majd Izraelben talált otthonra Dan Reisinger, aki mindezek ellenére kiválóan beszéli a magyar nyelvet.
Büntetőfeljelentést tesz és kártérítési pereket indít a székesfehérvári önkormányzat a Vörösmarty Színház négy évvel ezelőtti felújítása miatt - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
NEO FM néven indítja el november közepétől a Sláger Rádió mostani frekvenciáján jelentkező adóját az FM1 konzorcium - tudatta a társaság csütörtökön, megerősítve ezzel az MTI előző napi értesülését.
A mindenszentek és halottak napja körüli időszakban rendre megszólalnak a nagy zeneszerzők gyászmiséi, elsősorban Mozart és Verdi Requiemje, de műsorra tűznek különleges, ritkán hallható darabokat is a budapesti koncerttermekben.
Rekordok ugyan nem dőltek, de tekintélyes, 4,4 millió dolláros (817 millió forintos) bevétellel zárták a This Is It című Michael Jackson-film első két vetítési napját az észak-amerikai piacon.
Mintegy 1200-1400 magyar állampolgárságú hallgató tanul az osztrák felsőoktatásban - mondta el a bécsi Magyar Diákok Egyesületének elnöke. Az MTI annak kapcsán kérdezte Szabados Viktort a magyar diákok lehetőségeiről, hogy az egy hete tartó diáktüntetések ráirányították a figyelmet a szomszédos országra.
Újabb könyv jelent meg - benne két első közléssel - Kertész Imre Nobel-díjas író közelgő 80. születésnapjára. A megfogalmazás kalandja című kötet a Vigilia Kiadó gondozásában látott napvilágot.
A próféta kapta a legjobb film idén alapított díját az 53. londoni filmfesztivál zsűrijétől; Jacques Audiard börtöndrámáját májusban a cannes-i zsűri is nagydíjjal jutalmazta.
Andrew G. Vajna után újra egy magyar származású producer sikerétől hangos Amerika. A FlashForward az ősz egyik legnagyobb sikere az Egyesült Államokban, és hamarosan vetítik Magyarországon is A jövő emlékei címmel.
Hogyan élhet egy ember, egy művész, ha megtudja, hogy már csak egy éve van hátra? - teszi fel a kérdést Bartis Attila Romlás című darabja, melyet november 3-án mutat be a Vígszínház Házi Színpada Szikora János rendezésében.
A Karamazov testvérekből készített két felvonásos, egész estét betöltő táncdrámát a világhírű orosz koreográfus, Borisz Eifman; Dosztojevszkij monumentális regényének balettszínpadra alkalmazott változatát november 7-én és 8-án mutatja be a Magyar Állami Operaházban a Magyar Nemzeti Balett.
Érdemes tévét nézniük Bob Dylan rajongóinak: a Magyarországon is vetített NCIS című sorozat egyik új epizódjában ugyanis egy még soha nem hallott, 1965-ből származó Dylan-dal hallatszik majd fel.
Mackós termet, szakáll, lapáttenyér és hatalmas szív - így szerette meg a világ Piedonét, azaz Bud Spencert, aki október 31-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
Rekordok ugyan nem dőltek, de tekintélyes, 4,4 millió dolláros (817 millió forintos) bevétellel zárták a This Is It című Michael Jackson-film első két vetítési napját az észak-amerikai piacon - számolt be a Variety online kiadása.
India két nagyvárosában, Mumbaiban és Kalkuttában is a filmeké a főszerep novemberben. A Mumbai Filmakadémia szervezte nagyszabású fesztiválon 56 ország kiemelkedő mozgóképeiből látható válogatás november első hetében.
Prosztatatrákban szenved Dennis Hopper hollywoodi filmsztár, és a kezelések miatt egyelőre minden tervezett utazását lemondta - jelentett be az ügynöke.
Ismét a trance műfaj tarolt a brit DJ Magazine TOP100-as felmérésén: Armin van Buurent zsinórban harmadszor választották meg a világ legjobb lemezlovasának, a második Tiesto, a harmadik David Guetta lett. A listára ezúttal két magyar producernek is sikerült felkapaszkodnia.
Három magyar lemezlovas, Dave Martin, Hamvai PG és Roberto Winny Automatic-remixe a legjobb tíz között végzett azon a versenyen, amelyet a Flamingo Records-os Funkerman hirdetett meg.
A Dr. Beat a mai harmincasok-negyvenesek egyik kedvenc zenekara volt húsz évvel ezelőtt; a Valami bizarr dolog című dallal befutott, szintipopot játszó csapat lemeze két évtized elteltével a napokban jelent meg cd-n; az együttes ismét aktív és nosztalgiázás helyett egy új albumon dolgozik.
Tízmillió rajongó követte nyomon a U2 YouTube internetes oldalon élőben közvetített kaliforniai koncertjét; ez rekordot jelent a videomegosztó portál történetében.
Gyülekeznek a fekete öltönyösök: a Sony Pictures belevágott a Men in Black - Sötét zsaruk harmadik részének előkészítésébe. A sci-fi vígjáték forgatókönyvét Ethan Cohenre bízták, az első két epizódot is jegyző Barry Sonnenfeld pedig hajlandóságot mutat a rendezésre, bár konkrét ajánlatot még nem kapott a stúdiótól - számolt be a The Hollywood Reporter.