2010. november 24. szerda

nov. 24
20:24
Átadták a Junior Prima Díjakat magyar tudomány kategóriában (Infostart)
Negyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában.

2010. november 25. csütörtök

nov. 25
6:45
Csődből húzták ki a József Attila Színházat (Spa Trend Online)
Előadás nélkül is drámai nyarat tudhat háta mögött a József Attila Színház. Méhes László új igazgató a beiktatása után egy héttel szembesült azzal, hogy az intézetet - közüzemi számlákra, illetve az adóhatóságnak bruttó 270 millió forint tartozás terheli. Az ügyben - sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával - jelenleg a Vám és Pénzügyörség vizsgálódik.
nov. 25
6:47
Indul a Budapest Art Fair (Spa Trend Online)
A legismertebb hazai galériák és számos izgalmas kulturális program mellett egy igazi nemzetközi szenzációval is jelentkezik az idei Budapest Art Fair - november 25-28-között - a Műcsarnokban. A Párizsi Biennálén tartott főpróbája után először nálunk mutatkozik be a Heroes Corner - majd 30 nemzetközi galéria vonultatja fel válogatott alkotásait Szarajevótól Rigáig, New Yorktól Jekatyerinburgig.
nov. 25
6:49
Pártkatonák kora (Spa Trend Online)
A napokban közös megegyezéssel távozott Rubovszky Rita a Hungarofest éléről. Hetekkel ezelőtt még terveiről beszélt, most nem nyilatkozik a döntésről, ahogy a Hungarofestet felügyelő minisztérium kommünikéje is úgy hangzik, mint a Kádár-kor kegyvesztettjeit búcsúztató megmosolyogtató formula: "érdemei elismerése mellett más fontos beosztásba helyezik".
nov. 25
6:51
Hosszú búcsú Harrytől (Spa Trend Online)
Nincs mese, megkezdődött a visszaszámlálás. Illetve éppen, mert van mese, itt van újra a Harry Potter, hozzá az befejező rész első fele, tehát nekiláthatunk búcsúzkodni Roxfort legkiválóbbjától és az ő barátaitól, mert jövő nyáron elkövetkezik a nyolcadik, végső adag, és kész. Nincs tovább.
nov. 25
7:21
Széchényi-hétvége a Magyar Nemzeti Múzeumban (Spa Trend Online)
Színházi előadással, félnapos családi programmal és tárlatvezetésekkel ünnepli a magyar múzeumügy kiváló dolgozóit és a Széchenyi világai című kiállítást november utolsó hétvégéjén a Magyar Nemzeti Múzeum- tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
nov. 25
12:18
Átadták az idei Junior Prima zeneművészeti díjakat (Infostart)
Harmadik alkalommal ítélték oda a Junior Prima díjakat a magyar zeneművészet kategóriában. Az elismerést tíz kitüntetett vehette át Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A fiatal tehetségeket a díj társalapítójának képviseletében Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója köszöntötte.

2010. november 26. péntek

nov. 26
7:03
Az alternatívok reménye (Spa Trend Online)
Javult valamelyest a 6-os kategóriába sorolt független társulatok kilátása, miután a fideszes többségű kulturális és sajtó bizottság tegnapi ülésén némi meglepetésre elfogadta az LMP-s alelnök, Karácsony Gergely módosító ajánlását, amely a jelenleginél alacsonyabb, de rögzített összegben határozza meg támogatásukat.
nov. 26
7:05
Moderátorok (Spa Trend Online)
Egy könyvbemutatón ülök (de mondhatnék szakmai vitát, vagy más kerekasztal-beszélgetést) és az idő múlásával lassacskán a kérdezővel kezdek foglalkozni. Nem a tárggyal, a méltatott, vagy épp jól kifaggatott íróval, költővel, tudóssal, hanem a beszélgetés moderátorával, aki - csak egy példa - papírra írt kérdéseit olvassa, teszi fel barátjának, aki jámboran, de állja a sarat. Felelget, igyekszik,…
nov. 26
7:07
Filmes háború: Lehallgatott kocsmai beszélgetés (Spa Trend Online)
"Nemcsak felelőtlenül osztogatta a pénzt a filmfinanszírozásért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány előző vezetése, de a pénzosztók maguk is vitték a pénzt - erről beszélt Kőrösi Zoltán, az alapítvány elnöke a frissen kiállított gazdasági audittal a kezében egy júniusi szakmai megbeszélésen". Ezt állítja állítja tegnapi cikkében az Index, egy szerkesztőségükhöz eljuttatott, júniusi…
nov. 26
11:15
A harangok Passauba mennek (Spa Trend Online)
Kiemelték a toronyból a Mátyás-templom két harangját pénteken, hogy Passauba szállítsák őket áthangolásra, ahol már készen áll három új harang is. Ezek mellett egy Szent Margit tiszteletére készült kisharang is érkezik a templomba - csak úgy mint a többi, ez is december 16-án. A harangokat várhatóan csak január közepén emelik be a toronyba. Addig az érdeklődők a Mátyás-templom előtt tekinthetik…
nov. 26
15:54
Elhunyt Tomka Miklós (Infostart)
Életének 70-ik évében elhunyt Tomka Miklós professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének korábbi vezetője.
nov. 26
20:42
Megszülte első gyermekét az 54 éves énekesnő - videó (Infostart)
Világra hozta első kisbabáját Gianna Nannini 54 éves olasz énekesnő pénteken.

2010. november 27. szombat

nov. 27
6:45
Fokozható Kispál-közelség (Spa Trend Online)
Már a múlt héten elfogytak a jegyek az országos eseménnyé nőtt Kispál-film bemutatójára, amelyet az ország 22 mozijában csaknem 4 és fél ezer néző követett végig egy időben. Az online-közvetítés központjában, a West Balkánban igazi emberdugó volt. Lovasi András itt azt is elárulta, mikor koncerteznek legközelebb.
nov. 27
6:47
Új törvényt akarnak az írószervezetek (Spa Trend Online)
Több témában is egyeztetnének az új kulturális kormányzattal a hazai írószervezetek. A Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége és a JAK konkrét elképzelésekkel menne a tárgyalásra: szerintük, a film- és színházi törvényhez hasonlóan szükséges az irodalom területéhez kötődő törvény létrehozása, továbbá kérik a díjak és ösztöndíjak adómentesítését, új díj létrehozását…
nov. 27
6:49
Hálaadás után fókuszban Amerika (Spa Trend Online)
A 9. Kortárs Drámafesztivál keretében a Trafó Kortárs Művészetek Házában november 26 - december 4. között az Egyesült Államok színháza kerül a fókuszba. Az amerikai álom kulisszái mögé nyerhetünk bepillantást: iróniában, társadalomkritikában, humoros provokációban, elgondolkodtató pillanatokban és műfaji keveredésekben tehát nem lesz hiány.
nov. 27
6:51
Kényszerű deklaráció (Spa Trend Online)
Nyolc Kossuth-díjas filmrendező, a hazai modern filmművészet immár klasszikusnak számító, kimagasló alkotói nyilatkozatot juttattak el lapunkhoz. A Kényszerű deklaráció 2010 november 19-én címet viselő nyilatkozatot szó szerint adjuk közre, a benne foglaltak fontosságára való tekintettel. "A magyar nemzeti kultúra elválaszthatatlan része a magyar film és mozgókép.
nov. 27
6:53
Egy színész énekel (Spa Trend Online)
A kereskedelmi televíziók milliós nézettségű énekes tehetségkutatói korában meghirdetni egy színházban egy lemezbemutatót, lehetne kockázatos vállalkozás. Kulka János Akarod vagy nem című új korongjának premierjét két este is a Nemzeti Színházban rendezték meg. Ezúttal nem voltak táncosok, szerencsére zsűri sem, villódzó fények is csak ízlésesen, visszafogottan.
nov. 27
13:21
Fáradt ujjak - 12 órán át zongorázna (Spa Trend Online)
Bogányi Gergely zongoraművész a hétvégén eljátsza Chopin összes zongoraművét Budapesten, a Művészetek Palotájában. Szombaton délelőtt tíz órakor ül le hangszeréhez és este tízig tart majd a koncert a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Vasárnap ismét maratoni előadással várja a közönséget a Kossuth-díjas zenész.
nov. 27
14:51
Egy teljes napig rejtvényt fejtenek a fővárosban (Spa Trend Online)
Huszonnégy órás, nemzetközi rejtvénybajnokságot tartanak Budapesten a hétvégén.
nov. 27
16:48
Ki jár jól az egymilliárdos Márai-programnak köszönhetően? (Infostart)
A magyar irodalmi kultúra ápolása nemzetstratégiai kérdés, ezt jelzi az egymilliárd forintos kerettel induló Márai-program is - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Írószövetség szombati budapesti tisztújító közgyűlésén mondott köszöntőjében; az ülés alkalmával a szervezet új választmányt, elnökséget és elnököt is választ.
nov. 27
16:57
Elképesztő érdeklődés Tarzan ösvénye iránt (Spa Trend Online)
A félmilliomodik látogatót köszöntötték szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. A szerencsés egy fővárosi fiatal pár, Radnai Dóra és Kocsis Bence volt, őket Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Gajdos László, a park igazgatója fogadta, méghozzá ajándékkal: egy aranygyűrűt és egy fából faragott varáuszt kaptak.
nov. 27
19:30
Szentmártoni János lett az írószövetség új elnöke (Infostart)
Szentmártoni János József Attila-díjas költőt választotta három évre a Magyar Írószövetség elnökének a szövetség tisztújító közgyűlése szombaton - tájékoztatta Bajnai Zsolt, a közgyűlés sajtófőnöke az MTI-t.

2010. november 28. vasárnap

nov. 28
7:48
Magyar siker Bécsben (Infostart)
A magyar Capella Silentium nyerte meg a 27. bécsi Nemzetközi Schubert Kórusverseny és Fesztivál vegyes kamarakórus kategóriájában az első díjat.
nov. 28
9:18
Ma van advent első vasárnapja (Infostart)
Ma van advent első vasárnapja; a december 25-ig, Jézus Krisztus születésnapjáig tartó időszak a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. Advent első vasárnapja a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
nov. 28
19:03
EuShorts Rövidfilm Fesztivál csütörtöktől Budapesten (Spa Trend Online)
Alig egy hónappal Magyarország uniós elnökségének kezdete előtt, december 2-án, csütörtökön startol az idei EuShorts - Európai Rövidfilm Fesztivál a budapesti Toldi Moziban. A közönség négy nap alatt összesen 41 alkotást láthat, köztük az idei Oscar-díjas animációs rövidfilmet is. Magyarországot három fiatal rendező munkája képviseli a rendezvényen.

2010. november 29. hétfő

nov. 29
7:03
Chopin-maraton két nap alatt (Spa Trend Online)
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a hétvégén két nap alatt tíz koncerten eljátssza Chopin mind a kétszáztizenhat szólózongorára írt darabját. A művésszel a rendhagyó maratonra való felkészülés örömeiről és nehézségeiről beszélgettünk.
nov. 29
7:05
Az utóbbi húsz év magyar és lengyel drámairodalma (Spa Trend Online)
Ütközések címmel kezdődött tegnap az utóbbi húsz év magyar és lengyel drámairodalmát bemutató rendezvénysorozat.
nov. 29
7:07
Nap embere: Szentmártoni János (Spa Trend Online)
Fennállásának 65 éve alatt nem volt még ilyen fiatal elnöke a Magyar Írószövetségnek, mint Szentmártoni János költő, szerkesztő, aki a hétvégén 35 évesen vehette át a posztot a leköszönő Vasy Géza irodalomtörténésztől.
nov. 29
7:09
A bölcs Bors néni (Spa Trend Online)
Bors néni évtizedek óta nyolcvanéves. Nemes Nagy Ágnes formálta pöttömnyi, szeretni valóan kedves, gömbölyded bejárónőjét mesealakká, és éppen nyolcvan esztendőssé, akinek szülinapját ünneplik az őt rajongó játszótársként kedvelő gyerkőcök.
nov. 29
11:51
Licit a demokráciáért! - Karácsonyi Szép Szó aukció (Spa Trend Online)
A Népszava aukciót szervez azzal a céllal, hogy minél több támogatást szerezzünk különszámunk megjelentetésére és színvonalas, tartalmas kiadványt tudjunk Önöknek, olvasóknak átnyújtani. Két különleges és szinte páratlan kiadványra lehet licitálni: József Attila halálára szerkesztett 1938-as Szép Szóra, valamint József Attila a Szépség koldusa címmel megjelent első verseskötetét kínálta…
nov. 29
12:36
Gyermekcsatorna lesz az m2 (Infostart)
Tematizálják a közszolgálati tv-adókat, így az m2 gyermek-, a Duna Autonómia pedig kulturális csatorna lesz. Erről a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója beszélt a Ma reggel című műsorban.

2010. november 30. kedd

nov. 30
7:03
X-Megasztár-Faktor (Spa Trend Online)
Az X-Faktor az RTL Klubon, a Megasztár a TV2-ön,nagy rajongótáborral rendelkezik, és viták kereszttüzében áll. Mindkét tehetségkutató műsor a vége felé közeledik, így itt az ideje az összegzésnek.
nov. 30
7:05
Romák, zsaruk (Spa Trend Online)
Tiszta, egyszerű film a Romazsaruk. A Csukás Sándor és Oláh Kata szerzőpáros három szereplőt követ nyomon dokumentumfilmjében. Egyikük gyakorló rendőr, járőrvezető a "nyóckerben". Inas, komoly, eltünődő. Járőrözik, vezeti a rendőrautót, intézkedik, figyeli a jómadarakat, figyelmeztető szót vált velük, beviszi az elkapott fickót az örsre.
nov. 30
7:07
Mégsem megy el Alföldi az albizottság ülésére (Spa Trend Online)
Korábbi tervével ellentétben nem megy el Alföldi Róbert a parlament kulturális és sajtó bizottsága tevékenységét ellenőrző albizottság csütörtöki ülésére - értesült lapunk a Nemzeti Színháztól. Az igazgató - más érintett politikusokkal egyetértésben - azzal indokolta döntését, hogy leváltásáról nem illetékes napirenden tárgyalni az említett albizottság.
nov. 30
7:09
Erőtől duzzadó naivság (Spa Trend Online)
A rosszul őrzött lány, amelyet az első polgári balett komédiának tart a szakirodalom, hamvasan bájos. Provokatívabban azt is mondhatnám, hogy olyan benne a falu népe, ahogy azt Móricka elképzeli. Erőtől kicsattanó, kikeményített, hercig ruhájú, nett sereglet, melynek minden tagja fürdik a boldogságban.
nov. 30
9:18
Kiderült, kik lesznek az Oscar házigazdái (Infostart)
Anne Hathaway és James Franco lesznek a februári Oscar-gálaest házigazdái - jelentették be a szervezők.
nov. 30
15:27
Zeneiskolások szólista szerepben (Spa Trend Online)
Hét kiválasztott tehetséges zeneiskolás gyerek volt a főszereplője hétfő este a Budapesti Fesztivál Zenekar elegáns gálakoncertjének, az egyik Erzsébet körúti szálloda báltermében. A zenekar tagjaiból alakult zsűri által kiválasztott gyerekek egy estére a világhírű együttes szólistái lehettek.
nov. 30
18:36
Elhunyt Székelyhidi Ágoston író, irodalomtörténész (Infostart)
Hajdúböszörményi otthonában tragikus körülmények között keddre virradóan elhunyt Székelyhidi Ágoston író, irodalomtörténész.
nov. 30
18:54
Az utolsó vacsora, ahogy még sohasem láthattuk (Infostart)
Multimediális kiállításon mutatja be Leonardo Az utolsó vacsora című remekművének részleteit egy most nyílt kiállítás a Milánó melletti Vigevanóban: a tárlaton a festmény alapanyagait, eszközeit, színeit, technikáit, témáit és szereplőit egyaránt alaposan tanulmányozni lehet.

Keresés