Idén 382 ezren látogattak ki a Szigetre, ami némi visszaesés a tavalyi rekordhoz képest, ugyanakkor a szervezők - tekintettel a válság hatására - megbecsülik ezt az adatot. Jövőre már nem szeretnék tovább emelni a jegyárát, ám ezt a tervet felülírhatja a legnagyobb sztárok horribilis gázsi igénye.
Vasárnaptól nyolc napon át kórusfesztiválnak ad otthont Pécs. Európa Kulturális Fővárosába 1988 után látogat el a nemzetközi rendezvény, közel húsz ország énekeseinek részvételével.
Hol jólesően, hol értetlenkedve, hol kérkedőn állapítjuk meg ilyenkor nyáron, hogy nincs az a kisváros, vagy nagyobb község, mely ne tartana valamilyen fesztivált a főterén.
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója koncertezik az Budapest Jazz Clubban, az Operaházban Verdi A trubadúr című művét adják elő, Esztergomban pedig a tízéves ExperiDance társulata lép fel.
Befejeződött az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó megmaradt hadihajójának, a Lajta monitornak a rekonstrukciója. A hajót augusztus 20-án a parlament előtt keresztelik újra, majd jövő évtől a neszmélyi Hajóskanzenben lesz látható.
De mennyire kell! Nem azért, hogy leértékelt szereposztással énekeltessenek népszerű remekműveket, operaslágereket, mint a múltban többször is történt, hanem mert a közönségnek kell.
Rátóti Zoltán válthatja a tavasszal elhunyt Schwajda Györgyöt a kaposvári Csiky Gergely Színház élén. A szakmai tanácsadó testület jelenlévő hat tagja mind támogatta Rátóti pályázatát, négyen Keszég Lászlót is alkalmasnak tartanák. Rátóti nem zárkózott el attól, hogy együtt dolgozzon Keszéggel.
Nem akarják átvenni a színházi hatalmat, mondja a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, csak dialógusra, és az előadóművészeti-törvény megváltoztatására törekszenek. A debreceni Csokonai Színház igazgatója szívesen lenne a Nemzeti igazgatója, de szerinte nem biztos, hogy ennek most jött el az ideje.
Azért került a Balassi Intézet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá, hogy több figyelmet kapjon - mondta az InfoRádiónak az intézet főigazgatója. Hatos Pál közölte azt is, hogy tárcaközi bizottság alakult, amely az intézet működésével foglalkozik. Hozzátette: eddig az országkép építése nem kapta meg azt a helyet és szerepet, amit megérdemelt volna.
Az Üres szoba és a Szállítmány után Antal Nimród harmadik hollywoodi filmje kasszasiker lett Amerikában. A mától nálunk is látható Ragadozók Oscar-díjas főszereplővel, Robert Rodriguez producerségével, valamint 40 millió dolláros költségvetéssel készült. A produkció máris megtérült, 120 millió dolláros bevételt termelt eddig. A fiatal rendező hétfőn utazik vissza Los Angelesbe, lapunknak a…
Az ember ne sajnálja az időt és ne sajnálja a fáradságot. Ha egy jó filmért el kell menni Csepelre, a Cinema Csepel premier előtti vetítésére, hát az ember engedjen a csábításnak és menjen.
Szeptember közepén egy évre bezár a debreceni Déri Múzeum. A nagy múltú intézményt, amely régészeti, ásványi és ornitológiai kiállítások mellett a Munkácsy-trilógia kiállítóhelyeként is szolgált, európai uniós pályázati forrásból korszerűsítik, és jövőre megújult állandó kiállításokkal is visszavárja majd a látogatókat.
Négy napos vásári kavalkád a tradicionális magyar népművészet jegyében: a 24. alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepe idén is bizonyítja, nem szabad lebecsülni a folklór kreativitását. Megyei népművészeti egyesületek, egyéni kiállítók, őstermelők képviseltetik magukat a csütörtökön nyitott, holnap estig tartó fesztiválon. És mint a helyszínen kiderült, művészetük azonban sokaknak már nem jelent…
Megkezdődik hétfőn Pedro Almodóvar La piel que habito (A bőr amelyben élek) című filmjének forgatása, amely két évtized után újra összehozta a spanyol rendezőt és a közben Hollywoodban is befutott Antonio Banderast.
Hosszú betegség után szombaton elhunyt Christoph Schliegensief film-, színház- és operarendező, a Burkina Fasóban létrejött Operndorf alapítója. Schliegensiefet ötvenéves korában érte a halál. Budapesti bemutatkozását a Magyar Állami Operaházban betegsége súlyosbodása miatt mondták le.
Hosszú betegség után szombaton elhunyt Christoph Schliegensief film-, színház- és operarendező, a Burkina Fasóban létrejött Operndorf alapítója. Schliegensiefet ötvenéves korában érte a halál. Budapesti bemutatkozását a Magyar Állami Operaházban betegsége súlyosbodása miatt mondták le.
James Patterson a világ legjobban fizetett írója, a Forbes magazin szerint az amerikai regényíró évi 70 millió dollár (15 milliárd forint) bevételre tesz szert.
Mozgásnyelv-újítóként dolgozom - mondta Novák Ferenc koreográfus-rendező az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth-díjas alkotó az interjúban beszélt a táncművészet nehéz helyzetéről, a fiatal táncosok problémáiról, és arról, hogy több mint öt évtizedes pályája során hogyan próbálta meg közelebb hozni a néptáncot az emberekhez.
Az öt alkalommal Pécsett az Európa Kulturális Fővárosa program keretében egy cirkuszi sátorban vendégszereplő La Clique nemzetközi társulat produkciójának legfőbb erénye, hogy tényleg képes meghökkenteni a közönséget.
Az öt alkalommal Pécsett, egy cirkuszi sátorban vendégszereplő La Clique nemzetközi társulat produkciójának legfőbb erénye, hogy tényleg képes meghökkenteni a közönséget.
Bluesfeldolgozásokat, rézfúvós zenekarral rögzített felvételeket és új számokat egyaránt tartalmaz a gitárlegenda Eric Clapton friss albuma, amely szeptember 28-án jelenik meg.
Benkó Sándor, a magyar dzsessz világszerte ismert, Kossuth-díjas művésze augusztus 25-én lesz 70 éves. Az általa 1957-ben alapított Benkó Dixieland Band világszerte elismert, Magyarországon pedig az egyik legnépszerűbb dzsesszegyüttes.
Vissza az Avatar a mozikba péntektől, a tavalyi bemutatónál kilenc perccel hosszabb változatban Észak-Amerikában és a világ számos országában. James Cameron rendező a minap elmondta, az Avatar: Special Edition azért kerül a mozikba, mert még sokat kell várni a film folytatására, s így igyekszik a technika segítségével fenntartani a rajongók érdeklődését.
Magács László, a Merlin Színház igazgatója, a Befogadószínházak Társulásának elnöke, reagálni akart arra a Vidnyászky Attilával, a debreceni Csokonai Színház igazgatójával, készült interjúra, ami a lapunkban csütörtökön megjelent. Egyben bejelenti, hogy bár pénzhiány miatt elmarad a Debreceni Alternatív Színházi Szemle, a Melinben szeptember 10-14-ig látható lesz a versenyprogram. Az együttesek…
A Magyar Mozgókép Közalapítvány elutasította a TT Filmműhely tízrészesre tervezett Reneszánsz tévéfilmsorozatának első három részére a korábbi kuratórium által szándéknyilatkozatban ígért összeg átminősítését támogatási összeggé. Ilymódon a filmek terve meghiúsult.
Tizennégy filmből áll az a program, amely a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a CineFest nagyjátékfilmes blokkját alkotja a szeptember 10-től 19-ig tartó idei mustrán.
A Nyomorultak című musical bemutatójával indul szeptember 24-én a kecskeméti Katona József Színház 115. évadja - jelentette be Cseke Péter direktor kedden a teátrumban tartott évadnyitó társulati ülésen.
A ráckevei Savoya-kastélyban forgatja Tímár Péter legújabb vígjátékát, az 1998-as Zimmer Feri folytatását. Mint a rendező az MTI-nek kedden a helyszínen elmondta, bár nem szereti a folytatásokat, most mégis úgy érezte, érdemes belevágni a Fikász-család újabb kalandjaiba.
A fővárosi Syma csarnokban ad koncertet szeptember 1-jén a Vaya Con Dios; a Dani Klein énekesnővel a nyolcvanas-kilencvenes években népszerűvé vált csapat ezúttal akusztikus hangszerelésben játssza el ismert slágereit.
Negyedik alkalommal látogatott Budapestre a new york-i születésű Bobby McFerrin, akinek vasárnap este megint sikerült intim, közeli kapcsolatba kerülni közönségével. A koncertet ugyan még a színpadon kezdte, zárni viszont már a közönség széksorai közt zárta önjelölt duett-társával együtt.
Ma ünnepli 70. születésnapját Benkó Sándor, a Benkó Dixieland névadó alapítója. Az 1957-ben alapított zenekar világszerte tízezernél is több koncertet adott, a legendák szerint a műszaki diplomával rendelkező zenekarvezető négymillió kilométert vezetett az utazások során.
Rettenetes állapotban van a színház épülete, az infrastruktúra, továbbá megingott a dotációs rendszer - így nyitotta meg az új évadot Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ).
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan csütörtökön dönt két Budapesti színházigazgatói kinevezésről. Demszky Gábor előterjesztése alapján 2011 február 1-től öt éven át Máté Gábor irányítaná a Katona József Színházat, Bálint András pedig a Radnóti Miklós Színházat.
Ami ezen a hétfőn az Operaházban történt mintegy bevezetője annak a "forradalmi" gőzhengernek, amely a színházi világ egészében megindult már. A Fideszes többségű megyékben így alakult ez az elmúlt esztendőkben is, tekintet nélkül arra, hogy érvényes megbízatások törvényesen meddig szólnak.
Még csaknem háromnegyed év van hátra az Euróvízió jövő évi dalversenyéig, de Németország városai között máris megindult a vetélkedés a rendezés jogának elnyeréséért. Az utolsó pillanatban Berlin is benyújtotta pályázatát, így összesen négy város,Berlin, Düsseldorf, Hamburg, Hannover van versenyben a 2011. május 14-én tartandó dalfesztivál rendezéséért.
Angelina Jolie amerikai filmszínésznő első rendezőként készülő filmjében egy szerb színész, Rade Serbedzija is szerepet kapott; a mozi nagy részét ősszel Budapesten fogják forgatni.
A társulaton belüli feszültségek elsimítását és az intézmény felújításának lebonyolítását tartja legfontosabb feladatának Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatója. A színművész, akit Schwajda György halálát követően pályáztatás útján 2014-ig neveztek ki az intézmény élére, tervei szerint az idei évadban még megtartja szerepeit a Nemzeti Színházban, és szeretné folytatni…
Ifjú Harangozó Gyula miniszteri biztosként dolgozik az Operaházban - derült ki az MTI tegnapi híradásából, és első intézkedéseként szóban azon nyomban kiadta az útját Keveházi Gábornak, az eddigi balett igazgatónak.
A krimik reneszánszát éljük. Csak kapkodjuk a fejünket, hány és hány friss fordítás jön Norvégiából, Svédországból, vagy épp Izlandról, Amerikáról, és a felfrissített Chandlerekről ne is beszéljünk.