Cristian Brocchi személyében kétszeres Bajnokok Ligája-győztes játékos veszi át a Milan Primavera-együttesének irányítását, miután Filippo Inzaghit kinevezték az első csapat élére.
A Williams-istálló szerint nemcsak Sergio Pérez, hanem csapata, a Force India is hibáztatható a mexikói pilóta Felipe Massával való ütközéséért, amely a Kanadai Nagydíj utolsó előtti körének elején történt. Az indiai csapat persze nem adta meg magát, azt állítja, Pérez büntetése ellenére Massa hibázott.
A Magyar Kupa-győztes Újpest labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Balajcza Szabolcs két évvel meghosszabbította a szerződését a klubbal.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Pécsről távozó Koller Krisztián iránt érdeklődik az NB I-ben újonc Dunaújváros, ám a középpályás ügyében nem született egyezség.
Magyarország a hetedik helyet foglalja el az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) férfi ranglistáján. Az elmúlt három világversenyt figyelembe vevő rangsorban a dánok vezetnek a spanyolok és a horvátok előtt. A mieink a lengyelekkel azonos pontszámmal állnak, és éppen vb-selejtezős ellenfelünket, Szlovéniát előzzük meg.
Schuch Timuzsin, a Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezőspecialistája bízik a szlovénok elleni vb-selejtezős sikerben, amely megadná az alaphangot az egy hónapos vakációra.
Sebastian Vettel nem fog szerződése lejárta előtt távozni a Red Bulltól csak azért, mert Adrian Newey kikerül a Formula–1-es projektből, és a jövőben csak tanácsadóként vesz részt benne – legalábbis így gondolja a csapatfőnöke, Christian Horner.
A barcelonai kiadású Sport sportnapilap értesülései szerint az FC Barcelona szóban már egyezségre jutott a vb-ről peches sérülése miatt lemaradó német Marco Reusszal, míg az idén nyári eladást határozottan elutasító Dortmundnak első nekifutásra 35 millió eurós vételi árat ajánl.
A kardozó Gémesi Csanád bejutott a negyeddöntőbe a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon, az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint Szatmári András számára azonban a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
Vádlisérülést szenvedett Nikola Karabatic, a francia kézilabda-válogatott és a spanyol Barcelona klasszis átlövője a Kuba elleni felkészülési mérkőzésen (44–23-ra nyertek a franciák).
Megérkezett a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság helyszínére az a négy angol szurkoló, akik három hónapot, s majd' kétezer kilométert gyalogoltak az argentínai Mendozából a brazíliai Porto Alegréig.
Negyeddöntős asszóját is megnyerte, így már biztosan érmet szerez a kardozó Gémesi Csanád a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon. A 2013-ban vb-7. Gémesi mellett egyébként három orosz vívó került a legjobb négy közé.
Eddig sem igazán tartották esélyesnek az angol válogatottat arra, hogy továbbjusson a vb D-csoportjából Olaszország és Uruguay mellől, mostantól azonban újabb részlet szól Roy Hodgson csapata ellen: nem sérülés, hanem a hírhedten rosszul jósoló Pelé meggyőződése.
Az Associated Press hírügynökség fotósa egészen különleges focipályákat örökített meg a 12 milliós Rio de Janeiro szegények lakta részein. A nyomornegyedekben a foci nemcsak időtöltést jelent, hanem segít megóvni a fiatalokat a bűnöző bandák karmaitól. Íme, a legjobb képek!
Thomas Doll nagyon boldog lenne, ha korábbi játékosa, Benjamin Lauth a Ferencvároshoz szerződne. A Herthától távozni készülő 32 éves csatár az ausztrál Brisbane ajánlatát elutasítva írna alá a Fradihoz.
Új szerződést ért Daniel Ricciardónak a Kanadai Nagydíjon aratott győzelme – írja a Bild, amely szerint a Red Bull-istálló nem csak a 2015-re szóló opcióval élne, hanem 2018 végéig magához kötné az idényt remekül kezdő ausztrál versenyzőt.
Meglepetésgyőzelmet aratott a Birminghamben zajló füves pályás női tenisztorna első fordulójában Babos Tímea, aki a visszalépő amerikai Irina Falconi helyett szerencsés vesztesként indult el a versenyen. A magyar hölgy a világranglista 65. helyén álló, tehát nála jóval előkelőbb pozíciót elfoglaló Marina Erakovicot verte meg két szettben.
A Magyar Kézilabda-szövetség magyarázatot vár az RTL Klubtól, amiért a csatorna vasárnap, a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőn a rendes játékidő letelte előtt megszakította a közvetítést, így a szurkolók nem értesülhettek a találkozó végeredményéről.
A minden idők legtöbb világbajnoki gólját szerző Ronaldo arra kérte a fortalezai brazilokat, babonázzák meg a 14 gólos német Miroslav Klosét, hogy ne szerezzen gólt a június 21-i, Ghána elleni csoportmérkőzésen. A brazil legenda ugyanis nagyon félti a világrekordját.
Az argentin sportági szövetség nyilvánosságra hozta a világbajnokságon részt vevő labdarúgó-válogatott tagjainak szobabeosztását a nemzeti csapat Belo Horizonte-i szálláshelyén.
Hiába kérdezték, nem tudott válaszolni. Paul Scholes, a Manchester United és az angol válogatott korábbi labdarúgója el sem tudta kezdeni a mondandóját a nemzeti csapat világbajnoki esélyeiről, mert két rendkívül hangos olasz szurkoló megzavarta. Ezért a kiváló középpályás labdával fejbe lőtte az egyik magáról megfeledkező drukkert.
A kanadai Matt Register a 2014–2015-ös szezonban csatlakozik a Fehérvár AV19 csapatához. A 25 esztendős bekk az ECHL-ben érdekelt Ontario Reigntől érkezik Székesfehérvárra.
Joachim Löw, a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra készülő német válogatott szövetségi kapitánya kedden arról beszélt, hogy a brazíliai hőségben különösen nehéz lesz összeállítani a kezdő tizenegyet. Még ő sem véglegesítette a magáét.
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi értesülései: az Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Kovács Zoltán lett a klub sportigazgatója.
A L'Équipe francia sportnapilap értesülése szerint az ősszel a labdarúgó Bajnokok Ligájában induló Monaco mégsem kívánja szerződtetni Víctor Valdést, a Barcelonától távozó, jelenleg súlyos sérülés miatt kényszerpihenőn lévő kapust.
Továbbra is kórházban fekszik Pintér Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, akit a szombati, Kazahsztán elleni válogatott felkészülési mérkőzés előtt szállítottak kórházba.
Kazahsztán ellen vívta utolsó hivatalos mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Ferenc Stadionban, amelyet multifunkcionális arénává alakítanak át a közeljövőben. Az NSO Tv-nek egykori játékosok, szurkolók mesélték el kedvenc élményüket.
Hét év után rendeznek újra Székesfehérvár-ralit szombaton és vasárnap, 2002 óta Magyarországon először vegyes burkolaton - hangzott el az országos bajnokság idei második futamának keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Új látványtervek kerültek fel a Győr Aréna hivatalos Facebook-oldalára. A januárban elkezdet, várhatóan októberben véget érő munkálatok természetesen javában tartanak, nemrég az NSO is fotósorozatot közölt a leendő Eb-helyszín már kész vázáról.
A Magyar Kézilabda Szövetség magyarázatot vár az RTL Klubtól, amiért a csatorna vasárnap, a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőn a rendes játékidő letelte előtt megszakította a közvetítést, így a szurkolók nem értesülhettek a találkozó végeredményéről.