Látványos fizikai és kémiai kísérletek, távcsöves csillagászati megfigyelés és más ismeretterjesztő és szórakoztató programok is szerepelnek a pénteki Kutatók éjszakája kínálatában, amit országszerte 33 városban 101 helyszínen rendeznek meg.
A felbocsátás után hat órával, péntek hajnalban csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a Szojuz űrhajó, holott nem nyílt ki egyik napeleme, ami miatt kétségessé vált a gyorsított dokkolás lehetősége.
Négyhónapos csehországi távollét után péntek reggel visszatért a veszprémi állatkertbe Pablo, a szélesszájú orrszarvúbika - tájékoztatta az MTI-t az állatkert igazgatója.
Károsodhat az agyműködése, érzelmi problémái alakulhatnak ki annak, aki több monitort figyel egyszerre: tévét néz, közben internetezik, esetleg az okostelefonján a közösségi oldalakat is követi - derül ki egy brit tanulmányból.
Egyedülálló óriászenekar vezette fel a Punnany Massif koncertjét Pénteken a Budapest Parkban a Kutatók éjszakája alkalmából: négyezer fős nagyközönség PVC csövekkel játszotta el Beethoven IX. Szimfóniájának Örömódáját, amivel beírták magukat a Guinness-rekordok könyvébe.
A földi óceánok vizének akár a fele is régebbi eredetű lehet, mint a Nap: egy amerikai modellkísérlet szerint olyan csillagközi porból keletkezhetett, mely már a Nap születése előtt létezett.
A magyar számítógép felhasználók több mint 15 százaléka teszi ki magát külön veszélynek azzal, hogy még mindig a gyártó által már nem támogatott Windows XP operációs rendszert használja - derül ki a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat Windows-használat és sérülékenységek című tanulmányából.
Neves egyiptomi régészek azt követelik, hogy Tutanhamon fáraó Luxor városában kiállított, szétesőfélben lévő múmiáját vitrinéből helyezzék vissza abba az aranykoporsóba, amely több mint háromezer éven át szolgált természetes környezetéül - adta hírül hétfőn az as-Sark al-Auszat című pánarab hírportál.
A tüdőrák egyes sejtjei ellen is hatásosak a koleszterincsökkentők - mutatták be bécsi kutatók laboreredményeiket hétfőn a Madridban zajló Európai Rákkongresszuson (ESMO).
Lehetséges a kemo- és a sugárterápia a várandósság alatt, legalábbis a második harmadtól kezdve - derült ki a Madridban folyó Európai Rákkongresszuson (ESMO) elhangzott egyik előadásból.
Megállapították Európa legősibb tava, a Macedónia és Albánia közt fekvő Ohridi-tó korát: több mint egymillió éves, fiatalabb, mint hitték - olvasható a Pisai Egyetem portálján.
A világ első, mikroorganizmusokat bemutató állatkertjét nyitotta meg kedden Maxima holland királyné Amszterdamban. A mikroorganizmusok "elfogyaszthatják" a műanyagot, segíthetnek a szennyvíztisztításban és a gyógyszerek fejlesztésében vagy az ürülékből történő biogáz-előállításban - írta közleményében a Micropia.
A gyulladásos betegségek kialakulásának egyik kulcsszereplőjét azonosították a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének munkatársai állatkísérletek során, kutatásaik távlatilag akár új diagnosztikai és terápiás eljárások kifejlesztéséhez is elvezethetnek.
"Tűzokádó" apró csillagot fedeztek fel amerikai asztrofizikusok a NASA Swift űrteleszkópja segítségével - a mindössze 60 fényévnyire lévő vörös törpe tízezerszer nagyobb erejű flereket bocsát ki, mint a valaha mért legerősebb napkitörés volt.
Magmakitörés, azaz vulkáni tevékenység hozhatta létre az "emberi arcot", amelyet sokan a teliholdra pillantva látnak - derült ki a GRAIL amerikai holdmisszió adatainak elemzéséből.
A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Húszezer, eddig ismeretlen víz alatti hegycsúcs szerepel a tengeraljzat új gravitációs térképén, amelyet két műhold felvételei alapján állított össze egy nemzetközi tudóscsoport.
A nagyhatalmak határozták meg Magyarország sorsát a 20. században - mondta Romsics Ignác történész, akadémikus a Megszállástól megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944-1949 című konferencián a Parlamentben a héten. Számvéber Norbert hadtörténész szerint a magyar honvédség 1944 tavaszán nem volt abban az állapotban, hogy hatékony ellenállást fejtsen ki a bevonuló németekkel…
Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
Nem Kolumbusz Kristóf híres zászlóshajóját, az 1492-ben elsüllyedt Santa Maríát találták meg májusban Haiti partjainál - jelentette be hétfőn az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
Kisebb sokkot kapott, és még mindig nem ocsúdott fel abból a hírből a norvég May-Britt Moser, hogy - a bejelentés pillanatában éppen repülőn ülő - férjével, Edvard Moserrel és egykori tanárával, John O'Keefe kutatóval együtt neki ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
A tanulási és a memóriafolyamatok megismerésében játszott kiemelkedő szerepet az idei orvosi Nobel-díj három kitüntetettje - mondta az MTI-nek Freund Tamás Agy-díjas neurobiológus, aki szerint az amerikai-brit John O'Keefe, valamint a norvég May-Britt Moser és férje már rég kiérdemelte az elismerést.
Sorozatot indít új kutatási eredményeinek bemutatására a Veritas Történetkutató Intézet. Az első beszélgetésen, kedd este a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös Osztrák-Magyar Monarchia jövőjével kapcsolatos elképzeléseit járják körül a rendezvény résztvevői - mondta el Marinovich Endre, az intézet tudományos főigazgató-helyettese az MTI-nek.
Fénytani kutatásaikért három japán kutató, Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi kapja az idei fizikai Nobel-díjat - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
Egy rosszul nyomtatott térkép okozta Bonaparte Napóleon francia császár csapatainak vesztét a waterlooi csatában - állítja egy dokumentumfilm, amelyet hétfőn mutattak be a francia televízióban.
Az agykutatásban elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O`Keefe, illetve a norvég veheti át megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
Nagy örömmel fogadta Bársony István akadémikus, hogy a fizikai Nobel-díjról döntő bizottság - amely kedden bejelentette, hogy a kék LED felfedezéséért ítélte oda a legrangosabb tudományos elismerést - nemcsak az úgynevezett nagy fizika jelenségeire figyel, hanem a fizikai felismerésekből kiinduló olyan műszaki eredményeket is elismer, amelyek óriási gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak.
Nem sajnálja az elismerést a kiválasztott három japán tudóstól - egyiküket még ismeri is -, azt azonban nem érti Nick Holonyak Jr., hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia miért csak a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) felfedezését jutalmazta kedden Nobel-díjjal, és miért mellőzte őt és csapatát, amellyel megalkotta az első LED-et. Az idős amerikai kutató sértve érzi magát.
A nanoszkópia biológiai-orvosbiológiai jelentőségére hívta fel a figyelmet az idei kémiai Nobel-díjasok munkásságát értékelve Homolya László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora.
A Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák az idei kémiai Nobel-díjjal elismert nanoszkópiai módszert, az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken az eljárást alkalmazó mikroszkópot építenek, melyet elsősorban agyi folyamatok vizsgálata során használnak majd.
Nagy érdeklődés mellett mutatták be szerda este Catherine Horel francia történész, Közép-Európa szakértő L'Amiral Horthy (Horthy admirális) című életrajzi munkáját a Párizsi Magyar Intézetben.
A hüllők is képesek az utánzásos tanulásra: egy brit kutatás során szakállas agámák bizonyították, hogy képesek utánozni egy társukat, hogy megszerezzenek egy jutalomfalatot.
Délelőtt tízkor kezdik az iskolát brit középiskolások az Oxfordi Egyetem négy évig tartó vizsgálatában, amely annak akar utánajárni, javulnak-e a vizsgaeredmények, ha később kelnek a diákok.
Az autósok közlekedési információkat, illetve szabad parkolóhelyekről, valamint sebesség-ellenőrző radarokról szóló, elsősorban valós idejű tájékoztatást szeretnének kapni autóik informatikai központi egységétől, a szórakoztató elektronikai funkciók viszont kevésbé érdeklik őket - idézi a német Automobilwoche hírportál a YouGov piackutató intézet tanulmányát.
Jéghegyek érték el Florida partjait 21 ezer évvel ezelőtt - derítették ki amerikai kutatók, akik a legutóbbi jégkorszak alatti észak-atlanti áramlási rendszer szimulációs modelljét készítették el.
Ausztrál és francia csillagászok habzsoló fekete lyukat fedeztek fel, amely tízszer nagyobb sebességgel szippantja be a gázokat, mint bármely más ismert "fajtársa".
A gyerekkori lisztérzékenység okait kutató Korponay-Szabó Ilmának, a kemoterápiában használható fémvegyületek emberi szervezetben való viselkedését vizsgáló Enyedy Éva Annának, valamint a füves gyepek ökológiai egyensúlyának helyreállításáért dolgozó Valkó Orsolyának ítélték oda a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű, 11 ezer euró összdíjazású ösztöndíját.
A legújabb számítások szerint a Tejútrendszerben feleannyi a rejtélyes sötét anyag, mint eddig feltételezték, az ausztrál Nemzetközi Rádiócsillagászati Kutatóközpont (ICRAR) csillagászai eredményeiket a The Astrophysical Journal legújabb számában ismertetik.
Ausztrál tudósok szerint az elmúlt évszázad során nagyobb mértékben emelkedett a globális tengerszint, mint az elmúlt hatezer év bármely hasonló hosszúságú időszakában.
Nagy előrelépés történt az 1-es típusú cukorbetegség őssejtes gyógyításában azzal, hogy a Harvard Egyetem kutatócsoportjának sikerült úgynevezett pluripotens őssejtekből százmilliós nagyságrendben bétasejteket előállítaniuk - mondta el az MTI-nek Körner Anna, a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinika Diabétesz Osztályának vezetője kedden.
Új, 3 Teslás funkcionális mágneses rezonanciás (MR) képalkotó berendezés beszerzéséről írtak alá szerződést a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont (MTA TTK) vezetői. Az új készülékkel az agyi képalkotás területén végzett élvonalbeli kutatási és fejlesztési feladatok válnak elérhetővé.