2014. október 16. csütörtök

okt. 16
15:33
A magyarok több mint felének stresszes a munkahelye (Infostart)
A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly - becslések szerint 440 milliárd forint - veszteséget okoz a vállalkozásoknak is - ismertették egy uniós felmérés adatait a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

2014. október 17. péntek

okt. 17
23:30
Magyar-orosz levéltári együttműködési tárgyalások Moszkvában (Infostart)
Hosszú évek után újra magas szintű levéltári együttműködési tárgyalások zajlottak a héten az orosz fővárosban - tájékoztatott pénteken Seres Attila, a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet vezetője.

2014. október 19. vasárnap

okt. 19
9:12
Közelebb kerültek kínai kutatók a jóslócsontok titkaihoz (Infostart)
Harmincnégy, eddig ismeretlen kínai karaktert, illetve szimbólumot fedeztek fel régészek az északkelet-kínai Lusun város múzeumában őrzött jóslócsontokon. A felfedezést újabb áttörésként értékelte a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kutatója, a feliratokat kutató szakértők vezetője.

2014. október 20. hétfő

okt. 20
13:03
Szenzációs leletek Komáromban (Infostart)
Az ókori Brigetio katonavárosának díszes fürdőkomplexuma, csatornázott, padlófűtéses házai kerültek napvilágra a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi projekt keretében végzett megelőző ásatásokon - tájékoztatta Borhy László akadémikus, az ELTE Régészettudományi Intézetének igazgatója az MTI-t.
okt. 20
20:12
Valóban hamuból készült italt ihattak a gladiátorok (Infostart)
Valóban hamuból készült italt ihattak a gladiátorok, ahogy azt az ókori források feljegyezték - derült ki egy most publikált régészeti kutatásból.
okt. 20
21:57
Egymillió év múlva tér vissza a Naprendszerbe a Mars-súroló üstökös (Infostart)
Egymillió év múlva tér vissza a belső Naprendszerbe a C/2013 A1 (Siding Spring) üstökös, amely vasárnap este száguldott el a vörös bolygó közvetlen szomszédságában.
okt. 20
22:33
A húsmentes étrend károsíthatja a férfiak termékenységét (Infostart)
A gyümölcsökben és zöldségekben gazdag, ám húsmentes étrend károsíthatja a férfiak nemzőképességét - derült ki a kaliforniai Loma Linda Egyetem szakembereinek tanulmányából.

2014. október 21. kedd

okt. 21
12:39
Áttörést jelentő sejtátültetés után újra jár egy bénult férfi (Infostart)
Áttörést jelentő sejtátültetés után járókeretbe kapaszkodva újra tud járni egy bolgár férfi, aki egy késes támadás után mellkastól lefelé megbénult - olvasható egy, a műtétről megjelent tanulmányban.

2014. október 22. szerda

okt. 22
21:30
Riba András László történész kapta a Kátay-ösztöndíjat (Infostart)
Riba András László, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) tudományos segédmunkatársa kapta ebben az évben a Kátay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat. A 200 ezer forint összegű, fiatal történészeknek, kutatóknak megítélt támogatást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerdán Lakiteleken adta át a díjazottnak.
okt. 22
21:32
Gyorsabban takarítottak az oroszok (Infostart)
A tervezettnél hamarabb, mintegy 3 és fél óra alatt teljesítette az űrsétára kiszabott "szemételtakarítói" feladatokat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének két orosz tagja - tájékoztattak a Moszkva környéki orosz űrrepülés-irányító központban szerdán.

2014. október 24. péntek

okt. 24
6:48
Megoldódott az óriáskarú dínó rejtélye (Infostart)
Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült megoldania egy titokzatos óriáskarú dinoszaurusz rejtélyét, amely fél évszázadon át tartotta izgalomban az őslénykutatókat.
okt. 24
7:42
Mi az összefüggés a születési idő és a hangulati zavarok között? (Infostart)
A születés évszaka és a hangulati zavarok kialakulásban szerepet játszó affektív temperamentumok összefüggést mutatnak, ennek felfedezése újabb segítség lehet a betegségek okainak megértésében és hatékonyabb gyógyításában - mondta el az MTI-nek Gonda Xénia, a Semmelweis Egyetemen készült tanulmány első szerzője, klinikai szakpszichológus, gyógyszerész.
okt. 24
8:00
Valami bűzlik az üstökösön (Infostart)
Istálló- és záptojásszagra, valamint alkoholra emlékeztető bűz keveredik egyéb kellemetlen szagokkal a Csurjumov-Geraszimenko üstökösön - közölte a Berni Egyetem, amelynek Rosina nevű spektrométere augusztus óta elemzi az égitest gázokból és porszemekből álló csóvájában talált molekulákat az üstököst kísérő Rosetta európai űrszonda egyik mérőműszereként.
okt. 24
16:21
A napfény segíthet megelőzni a cukorbetegséget (Infostart)
Az ésszerű mértékű napozás segíthet megelőzni a cukorbetegséget és az elhízást - derült ki egy pénteken megjelent tanulmányból.
okt. 24
23:33
Nem működő szíveket élesztettek fel és ültettek be a tudósok (Infostart)
Nem működő szíveket élesztettek fel és ültettek be ausztrál tudósok - jelentették be az áttörést jelentő új eljárást pénteken Sydneyben.

2014. október 25. szombat

okt. 25
6:18
Megdőlt a sztratoszféraugrás Baumgartner által felállított rekordja (Infostart)
Átadta a múltnak Felix Baumgartner 2012-ben elért mintegy 39 ezer méteres rekordját a Google konszern egyik vezetője, az 57 éves Alan Eustace, aki az osztrák extrémsportolónál is magasabbról, több mint 41 ezer méterről hajtott végre sztratoszféraugrást.

2014. október 27. hétfő

okt. 27
23:03
Dzsingisz kán utódainak városát tárják fel Oroszországban (Infostart)
Dzsingisz kán utódai által alapított várost tárnak fel Oroszországban, a Volga partján.
okt. 27
23:57
Megalkották a világegyetem "ifjúkori" 3D-s térképét (Infostart)
A világegyetem "ifjúkori" háromdimenziós térképét alkották meg a Max Planck Csillagászati Intézet és a Kaliforniai Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Astrophysical Journal Letters folyóirat következő számában ismertetik.

2014. október 29. szerda

okt. 29
12:33
Az "ősi" Ausztrália töredékére bukkantak (Infostart)
Az "ősi" Ausztrália töredékét fedezték fel a kutatók a kontinenstől északkeletre fekvő vulkanikus szigetcsoport, Vanuatu alatt: a szakemberek szerint a felfedezés újabb kérdéseket vet fel a földrészek kialakulásával kapcsolatban.
okt. 29
20:21
Az erőszakos bűncselekményekhez köthető két gént azonosítottak (Infostart)
Csaknem kilencszáz finnországi elítélt genetikai vizsgálata révén két olyan gént azonosítottak, amelyek az erőszakos bűncselekmények elkövetésének rizikóját növelhetik. A kutatás eredményeiről a Molecular Psychiatry című folyóiratban jelent meg tanulmány.
okt. 29
23:21
A génműködés "csúcsidőszakait" térképezték fel amerikai kutatók (Infostart)
A gének többsége a hajnali órák és alkonyat előtt a legaktívabb - erre a következtetésre jutottak ötéves állatkísérletek alapján a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik szerint eredményeik figyelembevételével sokkal hatékonyabban lehet a jövőben alkalmazni a gyógyszerkészítményeket.

2014. október 30. csütörtök

okt. 30
8:57
Hétszáz éves vírusokat támasztottak fel amerikai kutatók (Infostart)
Hétszáz éves vírusmaradványokat fedeztek fel amerikai kutatók rénszarvasok jégbefagyott ürülékében, majd a kórokozók DNS-ével növényeket fertőztek meg.
okt. 30
20:48
Miniatűr gyomrot alkottak felnőtt őssejtekből amerikai tudósok (Infostart)
Először alkottak miniatűr, az emberihez hasonló gyomrot felnőtt őssejtekből amerikai tudósok kutatási célra.
okt. 30
23:27
Amelia Earhart gépének darabjaként azonosítottak egy két évtizede talált fémlapot (Infostart)
1937-es földkörüli útjának utolsó szakaszán eltűnt legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart gépének egy darabjaként azonosítottak a kutatók egy alumíniumdarabot, amelyet évtizedekkel ezelőtt találtak a csendes-óceáni Kiribatihoz tartozó, ma már lakatlan Nikumaroro-atollon.

2014. november 1. szombat

nov. 1
6:06
A fekete lyukak új típusát fedezték fel (Infostart)
A fekete lyukak új típusát azonosították finn, amerikai és mexikói csillagászok.
nov. 1
7:36
Száznál több génmutáció játszik közre az autizmus kialakulásában (Infostart)
Brit és amerikai kutatók száznál több olyan génmutációt azonosítottak, amely szerepet játszik az autizmus létrejöttében.

2014. november 3. hétfő

nov. 3
5:21
Talán nem is létezik a rejtélyes negyedik sírkamra Amphipoliszban (Infostart)
Csalódottan jelentette be a görög kulturális minisztérium a héten, hogy nem találják a Nagy Sándor korához köthető észak-görögországi monumentális temetkezési helyen, a feltárás alatt álló Amphipoliszban a lázasan keresett negyedik termet, a feltételezett sírkarmát, ahol egy magas rangú ókori személyiségnek, leginkább a nagy makedón hódító egyik családtagjának - esetleg magának az ókori…
nov. 3
13:27
A tudomány ünnepe - Kiemelkedő kutatói teljesítményeket díjaztak (Infostart)
Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a Magyar Tudomány Ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.
nov. 3
17:36
A szűrés utáni négy évben látványosan csökken a bélrák kockázata (Infostart)
A szűrés utáni négy évben látványosan csökken a bélrák kialakulásának kockázata - mutatta ki az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) nagy létszámú vizsgálata.

2014. november 4. kedd

nov. 4
6:09
Az elmúlt negyedszázad legnagyobb napfoltját észlelték (Infostart)
Az elmúlt 24 év legnagyobb napfoltját észlelték a NASA csillagászai, a képződmény a Jupiterrel mérhető össze.

2014. november 5. szerda

nov. 5
16:42
Először láttak hópárducot az északnyugat-kínai Kanszu tartományban (Infostart)
Először láttak hópárducot egy vadrezervátumban a Kína északnyugati részén fekvő Kanszu tartományban.
nov. 5
19:24
A tudomány ünnepe: felelősség a jövendő nemzedékekért (Infostart)
El kell gondolkodnunk azon, hogy egy véges rendszeren belül miként biztosíthatjuk a fenntartható fejlődés lehetőségeit, hiszen felelősséggel tartozunk a jövendő nemzedékekért - hangsúlyozta Németh Tamás, az MTA rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia agrártudományi osztályának elnöke.
nov. 5
23:18
Műholdakkal óvnák az amazóniai törzseket (Infostart)
Műholdfelvételek segítenek a kutatóknak abban, hogy megóvják a külvilágtól jórészt elszigetelten élő indián törzseket Amazónia őserdeiben - derült ki egy amerikai tanulmányból.

2014. november 6. csütörtök

nov. 6
8:30
Ég és föld titkai tárulnak fel a Budaörsi úton (Infostart)
November 6-án, csütörtökön reggel 10-től színes programokkal várják az akadémiai kutatók az érdeklődőket az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Budaörsi út 45. címen található intézeteiben. Az Utazó Planetárium bemutatói, a laboratóriumi látogatások, a látványos ismeretterjesztő előadások minden korosztály számára értékes időtöltést nyújtanak.
nov. 6
13:36
Így öregszünk! (Infostart)
Egyre több a hatvan év feletti ember a világon: számuk a jelenlegi 841 millióról kétmilliárd fölé emelkedhet 2050-ig - olvasható az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) öregedésről szóló tanulmányában.
nov. 6
14:09
Palkovics: a jövő kulcsa a kutatás-fejlesztésben rejlik (Infostart)
Magyarország versenyképességének és gazdasági növekedésének egyik kulcsa a kutatás-fejlesztésben rejlik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben.

2014. november 7. péntek

nov. 7
21:21
Pillantson be az első európaiak genetikai történetébe (Infostart)
Az első európaiak genetikai történetébe enged betekintést egy nemzetközi kutatás, amelynek eredményeit a Science pénteki számában ismertetik a Koppenhágai Egyetem és a Cambridge-i Egyetem tudósai.

2014. november 8. szombat

nov. 8
6:21
A túlsúlyos dínók is jó szülők voltak (Infostart)
A túlsúlyos dinoszauruszok is gondos szülők voltak, megtalálva a módját, hogy kikölthessék fiókáikat - állítja Tanaka Kohei, a Calgary-i Egyetem paleontológusa, aki kutatási eredményeit Berlinben, a Gerinces Őslénytani Társaság éves közgyűlésén ismertette.
nov. 8
8:09
Kileste a csillag születését az ALMA (Infostart)
Egy ifjú csillag bolygórendszerének születését kapta lencsevégre tesztelése során a chilei Atacama-sivatagban 5000 méteres tengerszint feletti magasságban felépült rádiótávcső-rendszer, az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array).
nov. 8
10:15
Pontosabb, hatékonyabb szemműtétek ingyenesen (Infostart)
A következő hónapokban egy kísérleti kutatás keretében lézeres műszerekkel olyan szemészeti műtéteket lehet elvégezni, amelyek sokkal pontosabb eljárást biztosítanak, mint a hagyományos beavatkozások - mondta Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.
nov. 8
15:03
"A kommunizmus a szocializmus leggyilkosabb fajtája" (Infostart)
Az egyenlőség erőszakkal párosuló evilági megvalósítása pokoli következményekkel járt - vallja a Johns Hopkins Egyetem Külpolitikai Intézetének tudományos munkatársa. Joshua Muravchik dolgozott Ronald Reagen és George W. Bush mellett is. 2002-ben írt, a szocializmus történetéről szóló könyve, a Földre szállt mennyország most jelent meg a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom…

2014. november 11. kedd

nov. 11
0:12
Ingyenes online tudományos könyvtárat nyitott az UNESCO és a Nature (Infostart)
Ingyenes online tudományos könyvtárat nyitott az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a tekintélyes Nature folyóirattal közösen a természettudományok kutatói és tanulói számára hétfőn.
nov. 11
13:21
Íme a házimacska teljes genetikai kódja (Infostart)
Először írták le a házimacska teljes genetikai kódját, melyből kiderült, milyen változásokat okozott a több évezredes együttélés az emberrel.

2014. november 12. szerda

nov. 12
6:06
Injekcióval "kikapcsolható" a prosztatarák növekedése (Infostart)
Injekcióval "kikapcsolható" a prosztatarák növekedése - derült ki brit kutatók laboratóriumi állatkísérleteiből.
nov. 12
20:12
Szenzációs évtized - Először szállt le űrszonda egy üstökösön (Infostart)
Az Európai Űrügynökség (ESA) bejelentette, hogy szerdán először szállt le űrszonda egy üstökösön. A Rosetta űrszonda leszállóegységének, a Philaenek a landolása egy évtizedes misszió csúcspontja, amelynek során elérték a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstököst. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az AP hírügynökség anyaga alapján.
nov. 12
20:48
Leonardo da Vinci óta ritkán dob ekkorát a tudomány (Infostart)
Ünnepel a tudományos világ: sikeresen landolt a Rosetta űrszonda Philae-leszállóegysége a 67/P Csurjumov-Geraszimenko nevű üstökösön, amely jelenleg 500 millió kilométerre van a Földtől - jelentették be a darmstadti irányítóközpontban. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő, Vizi Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának munkatársa azt mondta: az emberiség egy nagy…

2014. november 13. csütörtök

nov. 13
12:36
Rosetta - Újra küld adatokat a leszállóegység (Infostart)
A Philae minilabor újra küldi az adatokat a 67P-Csurjumov-Geraszimenko üstökösről az éjszakai kényszerszünet után - közölte csütörtökön az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontjának szóvivője.
nov. 13
21:33
A pocsolyáktól függ egy újonnan felfedezett brazil halfaj életciklusa (Infostart)
A pocsolyáktól függ egy újonnan felfedezett brazil édesvízi halfaj életciklusa - írták le brazil biológusok.

2014. november 14. péntek

nov. 14
5:51
Nem találták meg a hosszú élet génjét (Infostart)
A világ legidősebb, még élő embereinek genetikai kódját írták le amerikai tudósok, ám a hosszú élettel kapcsolatos genetikai receptre nem akadtak rá.
nov. 14
15:00
Rosetta - Megkezdődött a fúrás (Infostart)
Megkezdte a talajfúrást mintavétel céljából az üstökös felszínén a Philae leszállóegység, de elképzelhető, hogy a tápegységek lemerülése miatt az adatok már nem jutnak el a Földre - közölték az Európai Űrügynökség (ESA) németországi irányítóközpontjában.

Keresés