Nem jelent meg időben a munkahelyén Gajdos Tamás, így György Gabriellának kell levezetnie az esti híradót az ATV hírcsatornán.Gajdos Tamás a mai napon nem jelent meg az ATV Híradó stúdiójában – áll az ATV közleményében. Nem ment be dolgozni A csatorna etikai kódexe szerint a műsorvezetőknek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben
Az ördög a részletekben van elhantolva - mint tudjuk. Egyszer megkértek, hogy tartsak főzőtanfolyamot. Elkezdtem magyarázni a hölgyeknek, ám ők átvették a szót és sorban egymás után elmesélték, milyen fantasztikus ételekkel kényeztetik a családjukat, de a hálátlanok nem értékelik a fáradozást. Na - gondoltam -, nincs itt rám semmi szükség! Aztá
Elkopott a mostani központja, újat építenek a világ legnagyobb nyomozószervezetének. Ám a vezetői és Virginia állam egyes politikusai szeretnék felülvizsgáltatni ezt a kormányzati döntést. A kiválasztott Maryland állam irányítói viszont örülnek, szerintük robbanásszerű fejlődést hozhat az óriásberuházás, további cégek és szolgáltatások fognak odate
A világ minden szegletébe eljutott a módszer, amivel a nők könnyebben szabadulhatnak meg a felesleges kilóiktól. A vényköteles injekciót azonban nem erre fejlesztették ki, ráadásul veszélyes is.
Mi a Hamász? Milyen a gázai társadalom? Miért történt az október 7-i terrorcselekmény? Nagyinterjúnkban többek között erről kérdeztük a térség szakértő kutatóját, Sayfo Omart, aki szerint a konjunktúra idején Európát nem annyira érdekelte a Közel-Kelet, ma pedig már a világgazdaság Ázsiába való eltolódása miatt lehet kisebb a térség jelentősége. Be
A világ legnagyobb tenger alatti kincséért indult versenyfutás, miután Kolumbia partjainál megtalálták az egykori spanyol San Jose aranyhajót. Kende Tamás nemzetközi jogászt kérdeztük, aki elmondta, van kolumbiai, spanyol, amerikai és indián szál is a történetben.
Az Attenborough-hangyászsün 60 éve nem mutatkozott kutatók előtt, így félő volt, hogy kihalt. Egy expedíció azonban nemcsak ezt a kis kloákást találta meg, hanem új fajokat és egy 15 éve nem látott madárfajt is.
A magyar női csapat nagyszerűen kezdett az 1988-as sakkolimpián, amikor Mádl Ildikó vőlegénye halálos balesetet szenvedett. A 19 éves Mádl még a sokkhatás alatt állva, a szintén sakkozó párjának méltó emléket állítva, az általa kifejlesztett újítással verte meg szovjet ellenfelét, szinte esélytelen helyzetből indulva, így lett meg a magyar aranyére
Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében.
Hatalmas volt a botrány, aztán kiderült, hogy egy gigantikus átverés az egész, de a célját elérte: a nézők tízezrével jelentkeztek szervdonornak. A történet vége egy Emmy-díj és törvénymódosítás lett.
Szabó Olivér Norton csillagász azt mondja, a kisebb napviharokat átvészelik a rendszereink, de egy igazán nagy ellen védtelenek. Igaz, azok nagyon ritkák. Most viszont épp egy napciklus maximuma jön.
A Mars Sample Return büdzséje az eredetileg tervezett 4,4 milliárd dollár helyett 8-11 milliárd dollár lehet. A misszió akkora összegeket emészthet fel, hogy a Vénusz tanulmányozására irányuló küldetést már törölték is a pénzhiány miatt.
A húsz centiméteresre is megnövő afrikai óriáscsiga egyre népszerűbb háziállatnak számít Európában, egy svájci kutatás szerint azonban veszélyes lehet az ember számára.
A rejtett kancsalságot nagyon gyakran félrediagnosztizálják, vagy nem veszik észre, főleg gyerekeknél. Járhat fejfájással, szédüléssel és egy rakás más problémával, de az is lehet, hogy az ember úgy éli le az életét, hogy észre sem veszi, hogy prizma kéne a szemüvegébe.
Utána bárki le tudja másolni az adott megoldást, és meg tudja valósítani – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. Farkas Szabolcs szerint egy kutató Nobel-díjas elismerése GDP-növekedéssel járhat az adott állam számára, és az ország hírnevét is öregbíti.
Ha a Starship ismét meghibásodik, a következő holdraszállást valószínűleg elhalasztják. A világ legerősebb és legmagasabb rakétája november 17-én teljesítheti második tesztrepülését.
A Magyar Tudomány Ünnepén Benedek Zsófia biológus, közgazdász a helyi élelmiszerek termelését és a fenntarthatóság kapcsolatát mutatta be. Eloszlatta azt a tévképzetet, hogy minden jobb, amit közelről kell szállítani, de a mezőgazdaság rendszerhibái is előkerültek.
Futótűzként terjed a TikTokon egy videó, amelyen az látszik, hogy egy repülőgép mozdulatlanul lebeg a levegőben. Ez nem hiba a mátrixban, egyszerű optikai csalódás.
Akár a páciens egészségi állapotára vagy a jövőben kialakuló betegségeire is következtetni lehet az anyagcsere-folyamatokból a jövőben egy új módszernek köszönhetően, amelyet a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) kutatói fejlesztettek ki.
Egy törvényjavaslat szerint lenne így, amiben szó van még például arról, hogy Palkovics László egyeteme ingatlanokat kap, és arról, hogy megerősítik a kutatói hálózat elnökének jogköreit.
Rekordmagas szintet ért el tavaly az üvegházhatású gázok kibocsátása világszinten, és egyelőre nincs esély a folyamat megfordítására - figyelmeztetett az ENSZ szakintézményeként működő Meteorológiai Világszervezet.
Mesterséges intelligencián alapuló, a betegséget korai stádiumában felismerő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával.
A magisztrális gyógyszerek körül a napokban nagy vita alakult ki Novák Hunor gyerekorvos egy bejegyzése miatt. Az díjak több mint húsz év után emelkednek.
A CRISPR-eljárás le tudja nullázni az örökletes betegségeket, ezért járt a kémiai Nobel-díj 2020-ban. Most két vérzékenységhez kapcsolódó betegségre alkalmazzák majd.
Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemképes kínai fejlesztésű új lítium-akkumulátort mutatott be a Sencsenben zajló CHTF (China Hi-Tech Fair) fejlett technológiai kiállítás- és vásáron a Shenzhen Institutes of Advanced Technology (SIAT) kutatóintézet.
Egy régóta kutatott kommunikációs jelenség, az ellenségesmédia-effektus is állhat a háttérben. A lényege: minél erősebb véleményünk van valamiről, annál elfogultabbnak érezzük a saját álláspontunkkal szemben az objektív cikkeket is.
A nagy folyók árterületei a Föld legveszélyeztetettebb ökoszisztémái közé tartoznak, és használatuk a jövőben várhatóan tovább növekszik, a megőrzésükhöz vagy helyreállításukhoz fontos megismerni, hogy miként alakultak át az emberi tájhasználat hatására - hangsúlyozta Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója, a kutatás vezetője.
Egy amerikai kutatócsoport a kísérletében arra jutott, hogy az erős szél által hordott homok ki tud dörzsölni heverő macska- vagy oroszlánformát kőtömbökből. Szerintük a 20 méter magas, 73 méter hosszú mitikus egyiptomi szobor is így alakult ki.
Texas állam területéről a SpaceX űripari vállalat ismét felbocsátotta Starship nevű űrrakétáját, de a kísérlet ezúttal sem sikerült. mert mindkét gyorsítórakéta a leválás után felrobbant, az űrhajóval pedig megszűnt a kommunikáció.
A rovarevéstől Európában sokan viszolyognak, pedig itt sem ismeretlen a történelem során, Erdélyben még az 1900-as években is lárvával puhított sajtot készítettek. A tücsökcsipsz még prémium termék, de lassan rá leszünk kényszerülve, hogy alternatívát találjunk a jelenlegi élelmiszer-termelésre. Kipróbáltuk, milyen íze van a barbecue-s hínárnak, a
2025-ben átmenetileg eltűnnek a Szaturnusz látványos gyűrűi. Kiss László csillagász szerint a jelenség csupán optikai csalódás a Földről nézve, ugyanakkor a tudósok számára mindenképp izgalmas megfigyeléseket tartogat ez az időszak. A csillagászati érdekességről és a James Webb eddigi eredményeiről kérdeztük a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi