Sokat sejtető félmosolyok az ellenzéki oldalon, kényszeredett, ellentmondásos magyarázkodás a kormányzatin - mindez azok után, hogy a Fidesz két vezetője adóvizsgálata kapcsán politikai támadást emleget.
Az USD-CHF visszaesett sávjának alsó oldalára, és valószínü, hogy újabb kiárusításra kerül sor. Átmenetileg javulhat a helyzet, és a nagyobb nyereségeknél eladásokra kerülhet sor. A cél az 1,1466-50-es és az 1,1300-1280-as érték. Ellenállás 1,1568-nál, támogatás pedig 1,1491-nél található. In-GFX
Az Airbus bejelentette: 1,2-1,4 milliárd eurós többletterhet jelentett a harmadik negyedévben, hogy az A400M jelű, óriás katonai szállító repülőgép első kiszállítása legalább félévet késik
Felipe Calderón mexikói elnök a világ segítségét kérte annak a hatalmas esőzésnek és áradásnak következtében keletkezett károk felszámolására, amely az ország déli Tabasco szövetségi államában...
Hétfőn dönthetnek az adócsomaggal kapcsolatos módosító javaslatokról, az Országgyűlés plenáris ülése délután szavaz ugyanis ezekről. A honatyák pontot tehetnek a kisadók összevonásáról szóló vita végére.
A Pannonplast kiugró nettó profitról és romló üzemi eredményről számolt be harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A portfolio.hu elemzője szerint a cég teljesítménye megfelel a két évvel ezelőtt bevezetett vagyonkezelési profilnak, ezeknél a cégeknél ugyanis inkább a pénzügyi eredmény alakul kedvezően. A társaság részvényeinek árfolyama eközben mára teljesen elszakadt a tényleges folyamatoktól,…
Kedden elkezdik azt a negyvenórás műtétet, amely túlélési esélyt kínál egy indiai kislány számára, aki négy karral és négy lábbal született. A kétéves Lakshmi Tatmát a gazdagság hindu istennőjéről nevezték el, akinek a hagyomány szerint ugyancsak négy karja van.
Ezen a héten megnyílnak az alap- és járóbetegellátás fejlesztését, illetve a mentésirányítási rendszer átalakítását segítő uniós pályázatok. A kiírások közel 55 milliárd forinttal járulnak hozzá a szükséges változtatásokhoz, a 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklusban pedig további 400 milliárd forintot lehet költeni egészségügyi fejlesztésekre. Fontos változtatás, hogy a kormány a jövőben…
Az államháztartás konszolidációja kissé gyorsabb és erőteljesebb a tervezettnél, a gazdasági növekedés viszont lassúbb, az infláció magasabb, összességében lanyha a fejlesztési aktivitás - áll a...
Magyarország az uniós csatlakozás óta 300 nemzetközi fejlesztésben vett részt, ezek nagy része a szomszédos országokba irányult – mondta el a külügyi tárca szakállamtitkára. Várkonyi László szerint az ország egyre inkább bekapcsolódik az országok közötti együttműködésbe, ezáltal nő a külpolitikai és gazdasági mozgástér. Ennek további lökést adhat, hogy az uniós vállalások értelmében 2015-re a…
Az export dinamikus bővülésének köszönhetően csaknem 1 milliárd euróval csökkent a külkereskedelmi hiány az első nyolc hónapban. A kivitelt továbbra is az európai konjunktúra húzza, emellett várhatóan a belső fogyasztás is erősödik a jövőben a megszorító intézkedések negatív hatásainak enyhülése miatt. A GKI kutatásvezetője a következő évben ugyan az export bővülésének kis mértékű visszaesésével…
Távozott a Nemzeti Hírközlési Hatóságtól (NHH) a hírközlési fogyasztói jogok képviselője, Juhász Károly. A szakember utódját már kinevezte a hivatal, a terület új felelőse eddig tanácsadóként dolgozott az NHH-nál.
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a Fed múlt szerdai kamatdöntéséről és a magyar makrohelyzetről is beszélt a Gazdasági Rádió reggeli műsorában. A riporter Borbély Péter volt. A beszélgetés 1. része.
Új étterem nyílik a Parlamentben hétfőn - tájékoztatta Magyary Jenő, az üzemeltető cég vezetője hétfőn az MTI-t. Az étterem az Országház alagsorában található, önkiszolgáló jelleggel működik...
Országos TCR-kampány kreatív- és médiafeladataira keres ügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) - írja a Közbeszerzési Értesítő. A tendernyertes ügynökséggel nettó 40 millió forint értékű szerződést köt a bizottság.
Az AUD-USD 0,91-nél be van biztosítva lefelé. Az ausztrál dollár amerikai dollárral szembeni kamatelönye a nemzetközi részvénypiaci veszteségekre való tekintettel ellensúlyozza a befektetök csökkenö kockázatvállalási készségét. Ahhoz, hogy a devizapár a héten 0,90 alá essen vissza, teljes kiárusításra lenne szükség a nemzetközi tökepiacokon. Érdemes lehet elönyben részesíteni a csökkenö árfolyam…
Balesetet szenvedett egy magyar olajszállító nyerges vonató hétfő hajnalban Ausztriában az A2-es autópályán. A sofőr nem szenvedett sérülést - közölte az osztrák autópálya-rendőrség. A...
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a Fed múlt szerdai kamatdöntéséről és a magyar makrohelyzetről is beszélt a Gazdasági Rádió reggeli műsorában. A riporter Borbély Péter volt. A beszélgetés 2. része.
Németország továbbra is ellenzi Törökország európai uniós tagságát - erősítették meg hétfőn berlini kormányforrások. A források szerint noha a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával mindenképp...
Elkészült minden idők legsikeresebb amerikai regényének, az Elfújta a szélnek a "harmadik része". A "Rhett Butler népe" a jövő héten kerül a boltokba az Egyesült Államokban.
Balesetet szenvedett egy magyar olajszállító nyerges vonató hétfő hajnalban Ausztriában az A2-es autópályán. A sofőr nem szenvedett sérülést - közölte az osztrák autópálya-rendőrség. A...
Amíg tartja magát a 2,0780-as érték, kedvezönek mondhatók a devizapár átmeneti kilátásai. Ha sikerül átlépni a 2,0900-as értéket, a 2,0985-ös és a 2,1150-es érték lesz a cél. A fontnak jól jön, hogy a kedvezö gazdasági adatokra való tekintettel egyre kevésbé számítanak a BoE kamatcsökkentésére. Ráadásul a dollár is gyengének mutatkozik. A figyelmet a 10.30 órai brit adatok vonják magukra. Az…
A hongkongi Jegybank egyik tagja szerint megmarad a hongkongi dollár zöldhasúval szembeni erössége. Ezzel véget vetettek a spekulációknak, melyek szerint át kívánnak térni egy rugalmasabb árfolyamra. A hongkongi dollár nagyfokú volatilitásának megakadályozása érdekében a devizatartalékok további növelését tervezik. A bank szerint középtávon a 7,75-ös érték az USD-HKD sávjának alsó oldala. A…
Oroszországot vádolta Mihail Szaakasvili grúz elnök a Tbilisziben negyedik napja tartó tüntetések megszervezésével egy helyi idő szerint vasárnap este sugárzott tévéinterjújában.
Az emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek zaj- és rezgésvédelméről hozott kormányrendelet a lakó- és üdülő épületek mellett kiterjed a szállodákra, éttermekre, kórházakra is - a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
A román fiatalok számára egyre csábítóbb az önkéntes katonai szolgálat, amely sokuk szemében a külföldi munkavállalás alternatívája lehet. Senki sem tudja, hogy Romániából pontosan hányan mentek ki külföldre dolgozni, de nem hivatalosan már hárommillió személyről is beszélnek, sőt vannak olyanok is, akik a négymilliós adatot sem tartják túlzottnak. A kivándorlás mértékét azonban most csökkentheti…
Kaposváron mintegy 300-an, Siófokon valamivel több mint félszázan élnek fedél nélkül; előbbieknek csak harmada, utóbbiak fele fogad el segítséget - írta hétfői számában a Somogyi Hírlap.
Továbbra is Horváth Ágnes és Kóka János a legnépszerűtlenebb politikus Magyarországon a Szonda Ipsos legújabb felmérése szerint. Gyurcsány Ferenc és Veres János is a sorrend végén található.
Alacsony forgalom mellett nagy kilengések jellemezték a forint árfolyamát a nemzetközi devizapiacokon a négy napos magyarországi kereskedési szünet alatt, majd hétfőn reggel Budapeste...
Brutálisan meggyilkoltak egy 63 éves gyulai asszonyt a hétvégén; a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a nő fiát gyanúsította, aki hétfő hajnalban egy Kecskeméthez közeli balesetben meghalt -...
Milyenek lesznek a könyvtárak az "Új Magyarországon"? Hogy alakul a magyar könyvtárügy 2008-2013 között? Miben segíthet az internet kulturális javaink megőrzésében? November 15-16-án a I. Masters of Library Science Conference című rendezvényen könyvtáros szakemberek vitatják meg a kérdéseket, és igyekeznek kiutat találni a felmerülő problémákra. A konferencia helyszíne az ELTE Bölcsészettudományi…
Amikor a szociális válság eléri a legszegényebbeket és a megélhetés válik kérdésessé, akkor ez indulatokat kavar, elsősorban azokban, akik ezt elszenvedik - mondta Orbán Viktor a Kiút a szociális válságból címmel megrendezett konferencián. Orbán szerint a leszakadók és a középosztály között történelmi szövetséget kell létrehozni. A Fidesz elnöke kizárta a nagykoalíció lehetőségét.
Az Egyesült Államok elhalasztotta a Pakisztánnal e hétre tervezett védelmi együttműködési tárgyalásokat - jelentette be hétfőn a Pentagon. A pekingi látogatáson tartózkodó Robert Gates amerikai...
Milla Jovovich szombaton egy Los Angeles-i kórházban megszülte első gyermekét. A 31 éves amerikai színésznő és vőlegénye, Paul W. S. Anderson filmrendező, producer az Ever Gabo Anderson nevet adta...
A dollárnak a hét elején jól jönnek a nyereség-kivétek, miután új abszolút csúcsot ért el 1,4526-nál. Támogatás 1,4425-00-nél található. Amíg 1,4280 fölött marad az árfolyam, továbbra is kedvezöek a középtávú kilátások. Ha átlépik a csúcsot, nyereségekkel kell számolni 1,5015-ig. in-GFX
Nem csak egy zöld-ombudsman megválasztásáról beszélünk, a magyar parlament bizonyos értelemben úttörő szerepet játszik a tekintetben is, hogy olyan új intézményt vezet be, amely ilyen formában máshol, legalábbis az Európai Unióban, nem nagyon van jelen. Kevés alkalommal mondhatjuk el magunkról, erre büszkék is lehetünk!
Heteken belül újabb háború törhet ki az Afrika szarván fekvő, egymással határvitában álló Etiópia és Eritrea között, ha a nemzetközi közösség erőteljes nyomásgyakorlással nem fékezi meg őket - figyelmeztetett hétfőn a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű befolyásos szakértői csoport.