Tovább folytatódott a sterling zuhanórepülése, miután csalódást okoztak a legutóbbi brit ipari szektorbeli adatok. Az ipari termelés szeptemberben éves szinten 0,2%-kal csökkent, miközben +0,4%-os értékkel számoltak a legutóbbi +0,7% után. A feldolgozóipari termelés 0,6%-os csökkenést mutatott, miközben +0,6%-os értékre számítottak az elözö havi +0,5% után. Támogatás 2,0780-nál, míg ellenállás…
Az államháztartás konszolidációja a tervezettnél kissé gyorsabb és erőteljesebb, aminek következtében a gazdasági növekedés lassúbb az idén, az infláció pedig magasabb lesz - áll a GKI Gazdaságkutató előrejelzésében.
Jövő hétfőn jelenik meg a kritikusok által már most az év egyik legszínvonalasabb dalának tartott Falling Down, amely a Duran Duran brit együttes és napjaink egyik legnépszerűbb popelőadója, Justin Timberlake közös műve. A The Times brit napilap egyenesen azt állítja, hogy ez a legerősebb anyag, ami a nyolcvanas évek korszakos zenekarától az elmúlt 15 évben megjelent.
Újabb áldozata van az amerikai jelzálog-válságnak. A súlyos negyedéves veszteségek miatt lemondott a világ legnagyobb bankjának tartott Citi elnöke. Charles Prince egy héten belül a második olyan vezető amerikai bankár, aki távozik posztrjáról.
Magyar kamiont ért baleset hétfő reggel Ausztriában: a nyergesvontató az A2-es autópályán a korlátnak ütközött és a pótkocsija felborult. A sofőr nem sérült meg a balesetben.
Novemberben 15,3 pontról 14,0 pontra csökkent az EU-s Sentix-befektetöi bizalom, meghaladva ezzel a 12,4 pontos elörejelzést. Az EUR-GBP erösödést mutatott a hét elején. A crossnak jól jöttek a gyenge brit ipari szektorbeli adatok is. Ellenállás 0,6963-nál és 0,6983-nál, míg támogatás 0,6919-nél található. In-GFX
Bogdán Árpád nyerte el a legjobb rendező díját, a vasárnap véget ért Genfi Filmfesztiválon. A versenyprogramban tizenöt, Svájcban eddig nem látott játékfilmmel szállt versenybe a Boldog új élet című alkotás.
A Humet Nyrt. 2007 első háromnegyedéves árbevétele és nyeresége jelentősen meghaladja a korábbi évekét, az előzetes adatok szerint az első kilenc hónap csoportszintű árbevétele 420,9 millió forintot ...
A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat keretében Gyukics Péter fotóművész Hidak Magyarországon című fotókiállítása lesz a győri Széchenyi István Egyetem aulájában. A kiállítást november 5-én 14 órakor dr. Koren Csaba egyetemi tanár, rektorhelyettes és dr. Tóth Ernő hídmérnök, hídtörténész (Gyukics Péter: Hidak Magyarországon című fotóalbumának szövegírója) nyitják meg.
Legkevesebb 29 halottja és 20 sérültje van egy börtönlázadásnak Argentína északi részén - közölte Ricardo Daives, Santiago del Estero tartomány igazságügyi minisztere hétfőn. Az elítéltek fogvatartásuk körülményei miatt tiltakoztak, és felgyújtották matracaikat.
Kialakultak az európai uniós emisszió-kereskedelem (ETS) jövő évtől érvényes feltételei, amelyek a várakozásoktól eltérően kevésbé környezetvédelmi, inkább ipari érdekeknek megfelelően véglegesedtek.
Húsz év bujkálás után Olaszországban letartóztatták a szicíliai maffia fejét. Salvatore Lo Piccolo azután lett a "főnökök főnöke", hogy tavaly az olasz rendőrség 40 év menekülést követően letartóztatta Bernardo Provenzanót.
A közbiztonságot fenyegető európai uniós állampolgárok kitoloncolására vonatkozó dekrétum igazságos, de kötelezettségekkel is jár a hatóságok számára. Szükség van szabályokra, de nem xenofób...
A forint ma a többi Emerging-Markets-devizával egyetemben gyengülést mutat a hét elején. A devizát megterhelik a nemzetközi részvénypiacok veszteségei és a befektetök ezzel kapcsolatos kockázatkerülése. Az EUR-HUF-ot 253,52-on jegyzik. Egy kereskedö szerint lehetséges, hogy ismét kicsit összeszedi magát a forint, és 252,20-30-ra esik vissza az árfolyam. In-GFX
A közbiztonságot fenyegető európai uniós állampolgárok kitoloncolására vonatkozó dekrétum igazságos, de kötelezettségekkel is jár a hatóságok számára. Szükség van szabályokra, de nem xenofób...
Lövésváltás zajlott le török katonák és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szeparatista szervezet gerillái között, az összetűzésben egy török katona és két PKK-fegyveres életét vesztette -...
Összeegyeztethető-e a választások szabadságával, hogy a törvény határozza meg a pártok számára a listák összeállítását? Több alkotmánybírósági döntés is jelzi: a kormánytöbbség alkotmányos érzéke rendkívül alacsony szinten áll. Ha ez tudatos politikai döntések eredményeként alakult, illetve alakul így, akkor ezen semmiféle kvóta nem segít. Üdvösebb lenne a változást nem adminisztratív erő…
Talmácsi Gábor legfőbb vetélytársa, Hector Faubel szerint az egész idényt tekintve sokkal jobb volt Talmácsi Gábornál, aki megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125-kcm-es kategóriájának világbajnoki címét.
A dél-afrikai rand összeszedte magát. Az elemzök szerint a dollár gyengesége, az emelkedö olaj-, és aranyárak nem veszélyeztetik a randot. A szakemberek szerint ma 6,53 és 6,60 között mozoghat az árfolyam. Ellenállás 6,6607-nél, míg támogatás 6,4998-nál található. In-GFX
A korábbi amerikai pénzügyminiszter, Robert Rubin lett a Citigroup új elnöke. Rubin nevéhez fűződik Bill Clinton elnökségének több gazdasági sikere is. A világ legnagyobb bankjának elnöke és vezérigazgatója, Charles Prince vasárnap lemondott, miután komoly veszteségek érték a céget. A vezérigazgatói posztot ideiglenesen Sir Win Bischoff tölti be.
Lebukott az a középkorú férfi, aki bombarobbantással fenyegetőzött a hétvégén. Kiderült, korábban már megbüntették hasonló tettéért, ráadásul még körözték is.
A Summa Artium Kht. november 29-én rendezi meg a harmadik Mecénás Napot, amelyen művészeteket kiemelkedő módon támogató vállalatokat és magánszemélyeket is díjaznak. A közel 80 nevezés közül 11 jutott a döntőbe, köztük egyedüli reklámügynökségként a Young & Rubicamé (Y&R).
Elfogott egy bombarobbantással fenyegetődző férfit a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a 49 éves mándoki lakost őrizetbe vették - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője....
Igazságtalannak tartja a gazdagoknak kedvező amerikai adórendszert és többet akar befizetni a közös kasszába Warren Buffett, a világ második leggazdagabb embere.
Élesen elítélte az olaszországi románok elleni erőszakos cselekményeket és az emberi jogaikat sértő, bujtogató megnyilatkozásokat Traian Basescu román államfő, a román kormány pedig az atrocitások...
Miután nem tartotta magát a 114,35-ös támogatás, romlottak az USD-JPY rövidtávú kilátásai. Támogatás 113,75-nél található, azonban fennáll annak a veszélye, hogy 112,60-ra esik vissza az árfolyam. In-GFX
Összesen 80 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchan, a Cora és a Metro kiskereskedelmi áruházláncra. A GVH szerint az áruházak
Talmácsi Gábor vasárnap megszerezte a világbajnoki címet a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokságon. A szezonzáró Valenciai Nagydíjat a spanyol Hector Faubel nyerte a magyar versenyző előtt, akivel az AS spanyol sportlap készített interjút.
Élesen elítélte az olaszországi románok elleni erőszakos cselekményeket és az emberi jogaikat sértő, bujtogató megnyilatkozásokat Traian Basescu román államfő, a román kormány pedig az atrocitások...
Donald Tusk, a lengyelországi parlamenti választásokon nyertes Polgári Platform (PO) miniszterelnök-jelöltje megerősítette, hogy majdani kormánya jövőre véget vet országa iraki küldetésének,...
November 1-jei hatállyal Vratislav Kulháneket nevezték ki a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett AAA Auto Group N.V. igazgatótanácsának elnökévé. A cég a legnagyobb forgalmú közép-európai használtautó-k...
Először próbálkozik meg egy magyar egyedül az Atlanti-óceán átevezésével. A 35 éves Vasvári János - az óceánt nemrég párosban átszelő Rakonczai Gábor és Pálos Andrea által tervezett és épített - a Tűzhangya névre keresztelt, 9 méter hosszú csónakkal decemberben indul.
Szerdáig lehet pályázni a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A tárca várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra, hányan pályáztak a vezetői állásra. Valószínűleg csak a pályázók egy részének neve lesz nyilvános, hiszen kérhetik, hogy az illetékes minisztérium ne adja ki az adataikat. A tervek szerint december elejére eldől, ki vezeti jövő év januárjától a teátrumot.
Az MSZP nyugdíjemelést, korrekciót és növekedő reálértéket, a Fidesz válságot és „nyugdíjas-inflációt” emleget. Ígéretekből jövőre is van elég, de lesz-e jobb megélhetésük az időseknek? A Kontrasztban Csákabonyi Balázs, az MSZP és Iván László, a Fidesz szakpolitikusa. Európa legjobb 13 projektje közé választották az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-hitelkártyát. Lát...
Donald Tusk, a lengyelországi parlamenti választásokon nyertes Polgári Platform (PO) miniszterelnök-jelöltje megerősítette, hogy majdani kormánya jövőre véget vet országa iraki küldetésének,...
Visszakapta az Egészségbiztosítási Felügyelettől a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház azt a hárommillió forintos bírságot, amellyel egy mindszenti beteg halála miatt sújtották a dél-alföldi város egészségügyi intézményét - értesült az InfoRádió.
Nagyon valószínű, hogy a délvidéki magyar pártok közös jelöltet állítanak a valamikor az év végén, vagy a jövő év elején esedékes szerbiai elnökválasztásra - közölte Pásztor Bálint, a belgrádi...