2007. november 6. kedd

nov. 6
13:53
Mi lesz ebből? Sosem látott számokat produkál Kína (Privátbankár)
Magasan elsőrendű befektetői kategóriába sorolta át a kínai szuverén adóskockázatot a Fitch Ratings, a világrekord kínai folyómérleg-többletre és az ebből eredő, igen erős külső fizetési pozícióra hivatkozva.
nov. 6
14:01
160 fős kontingenssel vesz részt az EU csádi missziójában (Kripto Akadémia)
Ausztria százhatvan fős kontingenssel vesz részt az Európai Unió csádi katonai vállalkozásában, amelynek célja, hogy védelmet nyújtson a szudáni menekülteknek.
nov. 6
14:03
Csányi: az AXA nincs versenyben az OTP Garancia Biztosítóért (Infostart)
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója cáfolta a hírt, miszerint az AXA venné meg az OTP Garanciát és jutna 10 százalékos részesedéshez a bankcsoportban. Csányi Sándor a Pénzügyi Szervezetek Felügyelete által szervezett konferencián a jelzálogpiaci válságról is beszélt.
nov. 6
14:05
Gyurcsány: Most először csökkent a szürke- és feketegazdaság aránya (Infostart)
A miniszterelnök és a pénzügyminiszter is a gazdaság kifehérítéséről beszélt az Európai Kereskedelem Napja alkalmából rendezett konferencián. Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy egyetért az átlagos adóterhelés csökkentésének szükségességével, de ehhez az adófizetők körét szélesíteni, az állami kiadásokat pedig csökkenteni és ellenőrizni kell.
nov. 6
14:06
Húszezer vizsgálat a szűrési program budapesti rendezvényén (Alternatív Energia)
Több mint húszezer vizsgálatot végeztek el ingyenesen a Szűréssel az Életért Program (SZ.É.P) november 3-i rendezvényén, mely része annak a hét hetes programnak, amit a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezett, és civil, valamint állami egészségügyi szervezetek összefogásában jött létre.
nov. 6
14:07
Vidékfejlesztésről nem beszélhetünk..! (Gondola)
Ez a költségvetés sem az önkormányzatok költségvetése! Különösen nem azoké az önkormányzatoké, akik hátrányos helyzetű térségekben vannak, illetve az önhibájukon kívül vannak hátrányos helyzetben. Szomorúan látjuk: a hátrányos helyzetű térségek támogatása évek óta stagnál. A jövő évi költségvetésben is ugyanaz az összeg, szerepel, mint a 2007. éviben.
nov. 6
14:07
Havonta 3 ezerrel nő az AIDS-esek száma Kínában (Blikk)
nov. 6
14:07
Nappali foglalkoztató épült autistáknak (HírTV)
Autista gyerekeknek épült nappali foglalkoztató intézmény Békéscsabán. Az intézmény húsz, 3 és 16 év közötti gyermek egyéni fejlesztését és nappali ellátását oldja meg. A központot kedden délelőtt, Magyar Bálint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára adta át.A központot az AUT-PONT Autista Gyermekekért Alapítvány pályázati forrásból építette, a beruházás 150 millió forintba került.
nov. 6
14:09
Arany- Új abszolút csúcsra számítanak (HírTV)
Az arany ma új 28 éves csúcsot ért el 821,70 dollárnál, és megközelítette a 850,00-es abszolút csúcsot. Az érték elött ellenállások találhatók 823,00-nál és 831,00-nél. A kereskedök szerint a nyomás alá került dollár az arany vételeihez vezetett. Még az idén elérhetik az abszolút csúcsot, föleg ha nyomás alatt marad a deviza. In-GFX
nov. 6
14:13
Ezrek várták Talmácsit Ferihegyen (Blikk)
nov. 6
14:15
Fidesz: Gyurcsány tudott a kőbányai korrupcióról (Privátbankár)
Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Gyurcsány Ferenc és az MSZP más vezető politikusai is tudtak a kőbányai szocialisták korrupciós pártszervezéséről.
nov. 6
14:17
Kóka: a vállalkozások évente a GDP 5 százalékát költik állami bürokráciára (Adózóna)
A rendszerváltozás óta Magyarországon most először csökkent mérhetően a szürke- és feketegazdaság aránya és keletkezett érezhető többletbevétel a gazdaság tisztulásából - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott díjkiosztó rendezvényen Budapesten. Kóka János a közteherviselés áfogó reformját és szemléletváltást sürgetett a versenyképesség növelése…
nov. 6
14:18
Az anya nyomozott fia gyilkosa ügyében (HírTV)
Ebben az évben várhatóan már nem születik ítélet annak a komlói gyilkosságnak az ügyében, amely hat évvel ezelőtt történt, és amelyben most perújítás miatt jár el a Baranya Megyei Bíróság - derült ki a keddi tárgyaláson.
nov. 6
14:23
Országos tiltakozás a koalíciós adattárolási tervek ellen (Kripto Akadémia)
Tiltakozó megmozdulások kezdődtek kedden Németországban a kormány biztonsági célokat szolgáló adattárolási tervei ellen.
nov. 6
14:23
Gyurcsány tudott a kőbányai korrupcióról (Gondola)
Gyurcsány Ferenc és az MSZP felsővezetése tudott a korrupciós ügyekről Kőbányán - jelentette ki Révész Máriusz. A politikus emlékeztetett arra, hogy nemrég nagy vihart kavart Kaszab Csaba kőbányai képviselő ügye, akit két év szabadságvesztésre ítéltek.
nov. 6
14:24
Belgiumnak rekord ideje nincs kormánya (HírTV)
Belgiumnak kedden 149 napja nincs kormánya: ezzel megdöntötte saját korábbi rekordját.
nov. 6
14:25
Magyar filmek külföldi fesztiválokon (Spa Trend Online)
Több európai filmfesztivál mellett egyesült államokbeli és argentin seregszemléken mutatkoznak be magyar játékfilmek és rövidfilmek a következő napokban - tájékoztatta a Magyar Filmunió kedden az MTI-t.
nov. 6
14:29
Az EU kész parafálni a stabilizációs és társulási megállapodást Szerbiával (Gondola)
Az Európai Unió kész parafálni Szerbiával a már kidolgozott stabilizációs és társulási megállapodást - jelentette be kedden Brüsszelben az Európai Bizottság bővítési biztosa. Olli Rehn...
nov. 6
14:34
Lesz holnap vasutas sztrájk (Alternatív Energia)
A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 6
14:34
Blanchett és Aguilera gyermeket vár (Gondola)
Gyermeket vár Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő és Christina Aguilera popsztár - az örvendetes fejleményről mindketten a sajtó útján értesítették a közönséget. Blanchett az Elizabeth: Az...
nov. 6
14:34
Legalább ötven halott egy afganisztáni öngyilkos merényletben (Kripto Akadémia)
Legalább ötven ember, köztük több parlamenti képviselő életét vesztette vagy megsebesült egy öngyilkos merényletben, amelyet egy cukorgyárban hajtottak végre Afganisztán északi részében - közölte kedden az afgán belügyminisztérium.
nov. 6
14:35
Legalább ötvenen haltak meg egy afganisztáni öngyilkos merényletben (Blikk)
nov. 6
14:35
Dante-kódex bemutató a Szegedi Tudományegyetemen és az ELTE-n (HírTV)
A Szegedi és a Veronai Tudományegyetem közösen jelentette meg a XIV. századi Dante-kódex hasonmás kiadását. A kódexet és a hozzá kapcsolódó tanulmánykötetet a két intézmény vezetői és a szerkesztők november 8-án délután 16 órakor mutatják be Szegeden, a József Attila Tanulmányi Központ Kiállítási terében, valamint egy nappal korábban, november 7-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi…
nov. 6
14:36
Hol a legjobb dolgozni? (Privátbankár)
Az idei év legjobb munkahelye a nagyvállalatok kategóriájában a Market Építő Zrt., a kis- és középvállalatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett - mondta a Hewitt Kft. ügyvezetője.
nov. 6
14:36
Az USA nem akar tartósan orosz katonákat jövőbeni csehországi bázisán (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok egyáltalán nem számol azzal, hogy a Csehországba tervezett amerikai radarállomáson tartósan lehetnének jelen orosz katonák - jelentette ki Václav Klaus cseh államfő a cseh nemzetbiztonsági tanács ülése utáni sajtóértekezleten kedden Prágában. Az oroszok esetleges jelenlétéről Robert Gates, amerikai védelmi miniszter beszélt október közepén prágai látogatása során. Szavai éles…
nov. 6
14:37
Megoperálják a nyolc végtagú indiai kislányt (HírTV)
Ritka műtétet hajtanak végre indiai orvosok: egy kétéves kislányt operálnak meg, aki 4 karral és 4 lábbal jött a világra- adta hírül a BBC brit közszolgálati médium kedden. A gyerek tulajdonképpen ki nem fejlett ikertestvérével nőtt össze a gerincénél. Az orvosok most arra vállalkoztak, hogy Laksmi Tatmáról leoperálják testvérét.
nov. 6
14:40
A vasutas szakszervezetek megtartják a szerdai sztrájkot (Gondola)
A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és Simon Dezső, a...
nov. 6
14:40
Kinyírják a Sziget fesztivált? (Blikk)
A bíróság a IV. kerületi önkormányzat kérése alapján megtiltaná a 22 és 6 óra közötti rendezvényeket.
nov. 6
14:40
Blanchett és Aguilera is gyermeket vár (Blikk)
Gyermeket vár Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő és Christina Aguilera popsztár. Blanchett az Elizabeth: Az aranykor című filmjének sydney-i premierjét haszálta fel az állapotáról szóló hírek megerősítésére.
nov. 6
14:40
Halálos zuhanás a pajta tetejéről (HírTV)
Életét vesztette az a férfi, aki lezuhant egy pajta tetejéről Mándokon - értesült a HavariaPress.
nov. 6
14:41
Az AXA nem versenyez az OTP Garanciáért (Privátbankár)
Közel tíz pályázó volt az OTP Garancia Biztosító megvásárlására az első fordulóban, és közülük négyen kerültek a második fordulóba, de ezek között az AXA nem szerepel - mondta Csányi Sándor, az OTP Ba...
nov. 6
14:46
Megtérült az e-piactér fejlesztése... (Piac és Profit)
Az elmúlt két évben 1,5-1,5 milliárd forint körüli megtakarítást ért el a K&H Bank az elektronikus aukcióknak és a központosított, átlátható beszerzési rendszerének köszönhetően. Mint Majorosi Gábor, a Non-ICT beszerzési osztály vezetője lapunknak elmondta, mindössze néhány fős szervezettel látják el a korábbinál hatékonyabban a Marketline rendszerén a teljes K&H Csoport beszerzéseit.
nov. 6
14:46
Orbán: A Fidesz nemet mond az erkölcstelen döntésekre (HírTV)
A Fidesz a következő időszakban csak olyan döntések meghozatalához járul hozzá a Parlamentben, amelyek nem aknázzák alá a következő kormányzat erkölcsi alapjait - mondta Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke kedden egy fideszes oktatási tanácskozáson Budapesten.
nov. 6
14:47
Két órára leállnak a vonatok holnap reggel (Privátbankár)
A vasutas szakszervezetek szerdán 6 óra és 8 óra között megtartják a kétórás országos sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete elnöke.
nov. 6
14:51
Orbán: oktatásellenes a kormányzati politika (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán beszélt kedden a fővárosban. Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány kifejezetten ellenfelének tekinti az oktatási intézményeket, az óvodák és iskolák nem a jövő esélyét jelentik, hanem a pénzügyi megtakarítások lehetséges helyszínei. Az ellenzéki…
nov. 6
14:52
Bő 26 órás teniszmeccset vívtak (Blikk)
nov. 6
14:52
Forrong a Kelud vulkán Indonéziában (HírTV)
Hamut és füstöt lövell magából a Kelud vulkán Indonéziában. Kutatók arra figyelmeztetnek, több jel is arra utal, hogy hamarosan kitör a tűzhányó.
nov. 6
14:58
Heccből tették a vasbetonaljt a sínekre (Blikk)
nov. 6
14:58
I. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia Miskolcon (HírTV)
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, valamint a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztálya közösen szervezte meg idén első alkalommal az I. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát, amelyre Pécstől Nyíregyházáig különböző típusú középiskolákból 80 diák jelentkezett és amit november 9-10-én rendeznek meg a Miskolci Egyetem A épületében.
nov. 6
15:02
Legalább ötven halott egy afganisztáni öngyilkos merényletben (Gondola)
Legalább ötven ember, köztük több parlamenti képviselő életét vesztette vagy megsebesült egy öngyilkos merényletben, amelyet egy cukorgyárban hajtottak végre Afganisztán északi részében - közölte...
nov. 6
15:03
Orbán: A kormány ellenségnek nézi az oktatást (Privátbankár)
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány kifejezetten ellenfelének tekinti az oktatási intézményeket.
nov. 6
15:03
Robbanás egy afgán cukorgyárban: több mint 90 halott (HírTV)
Több mint kilencven ember vesztette életét egy Észak-Afganisztáni robbanásban írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva a BBC honlapja.
nov. 6
15:04
Legalább ötven halott egy afganisztáni öngyilkos merényletben (Gondola)
Legalább ötven ember, köztük több parlamenti képviselő életét vesztette vagy megsebesült egy öngyilkos merényletben, amelyet egy cukorgyárban hajtottak végre Afganisztán északi részében - közölte...
nov. 6
15:05
Fidesz: férj és rózsaszín retikül a harctéren (HírTV)
A Fidesz aggályosnak tartja Horváth Ágnes afganisztáni útját, mert oda delegáltként a férjét vitte magával, viselkedésével pedig a katonák életét veszélyeztette. A legnagyobb ellenzéki párt arra szólítja fel a miniszterelnököt, mondja el, milyen közfeladatot lát el, kinek a megbízására és milyen pénzből ment külföldre a miniszter asszony férje.
nov. 6
15:08
Orbán: oktatásellenes a kormányzati politika (Gondola)
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán beszélt. Orbán Viktor azt mondta, hogy...
nov. 6
15:08
Forrong a Kelud vulkán Indonéziában (HírTV)
Hamut és füstöt lövell magából a Kelud vulkán Indonéziában. Kutatók arra figyelmeztetnek, több jel is arra utal, hogy hamarosan kitör a tűzhányó.
nov. 6
15:12
A Fidesz aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes rózsaszín retikült és férjet is vitt Afganisztánba (Alternatív Energia)
A Fidesz országgyűlési frakciója aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert hivatalos afganisztáni látogatására férje is elkísérte - közölte Csampa Zsolt fideszes országgyűlési képviselő kedden. A honvédelmi miniszter felajánlása az Egészségügyi Minisztérium részére szólt két főre; Horváth Ágnes férje pedig nem a tárca dolgozója - mondta Csampa Zsolt. Az ellenzéki honatya…
nov. 6
15:13
Fidesz: aggályos, hogy Horváth Ágnest férje is elkísérte Afganisztánba (Gondola)
A Fidesz országgyűlési frakciója aggályosnak tartja, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert hivatalos afganisztáni látogatására férje is elkísérte - közölte Csompa Zsolt fideszes országgyűlési...
nov. 6
15:19
Új uniós intézkedéscsomag a terrorizmus ellen (Kripto Akadémia)
A légi utasok személyes adatainak nyilvántartását is előirányzó, új terrorellenes intézkedéscsomagot ismertetett kedden az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete. A javaslatok értelmében az utaslisták adatainak módszeres begyűjtése mellett ki kell terjeszteni a büntető törvények érvényét a terroristák toborzására, kiképzésére, valamint a terrorizmusra való felbujtásra is. Fokozni…
nov. 6
15:20
Visegrádon már esik a hó (Blikk)
Különleges meglepetésben lehetett része a Visegrádra látogatóknak: a dunaparti városban ma leesett az első hó.

Keresés