2007. november 6. kedd

nov. 6
15:20
Az RMDSZ-es polgármester tojással akarta megdobáltatni Tőkést (HírTV)
Folytatta Maros megyei körútját Tőkés László: szombat délután Balavásárra, Szentdemeterre, Nagykendre és Kiskendre látogatott. Az ebédet Nagyernyére tervezték, a település polgármestere azonban ezt meggátolta: azzal fenyegette meg a helyi lelkészt, hogy bezáratja a templomot, elhelyezteti a papot, ráadásul még húszfős tojásdobáló csapatot is szervez Tőkés ellen.
nov. 6
15:24
Ezrek várták a világbajnok Talmácsi Gábort - képriport (Infostart)
Ferihegyen több ezren fogadták Talmácsi Gábort, a motorsport történetének első magyar világbajnokát. A városba vezető úton motoros rendőrök vezették fel a karavánt, a menet végéhez több szurkoló is csatlakozott.
nov. 6
15:29
Képviselők is vannak a halottak között a magyar érdekeltségű afgán tartományban (Infostart)
Egyelőre nehéz pontosan megmondani, hogy hányan haltak meg az Afganisztáni Baghlan városban, ahol öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet, épp, amikor parlamenti képviselők látogattak meg egy cukorgyárat. Míg az AP hírügynökség először 20 áldozatot, a Reuters 90-et említett. Baghlan tartományban szolgálnak az Afganisztánba küldött magyar katonák és ők vezetik a helyi újjáépítő csoportot. Magában…
nov. 6
15:30
Új uniós intézkedéscsomag a terrorizmus ellen (Gondola)
A légi utasok személyes adatainak nyilvántartását is előirányzó, új terrorellenes intézkedéscsomagot ismertetett kedden az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete. A javaslatok...
nov. 6
15:32
Új uniós intézkedéscsomag a terrorizmus ellen (Gondola)
A légi utasok személyes adatainak nyilvántartását is előirányzó, új terrorellenes intézkedéscsomagot ismertetett kedden az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete. A javaslatok...
nov. 6
15:34
Győri belháború (Infostart)
Hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen tett bejelentést a Legfőbb Ügyészségen a győri önkormányzat gazdasági bizottságának egyes döntései miatt egy helyi szocialista politikus.
nov. 6
15:36
Veres: Nem lesz rés a büdzsén (Privátbankár)
A parlament által hétfőn elfogadott adómódosítások nyomán sem keletkezik lyuk a költségvetésben, azaz a kieső adóbevételeket a többletbevétellel járó adómódosítások ellensúlyozzák - fejtette ki újságí...
nov. 6
15:40
Olyan, mint egy kisfiú, pedig 92 éves (Infostart)
Tíz új film és több alkotó is Budapestre érkezik az V. Közép-Európai Olasz Filmfesztiválra, ami keddtől november 15-ig tart a Puskin Moziban. A fesztivál díszvendége Mario Monicelli filmrendező, akinek munkáiból az Örökmozgó Filmmúzeum decemberben retrospektív sorozatot mutat be.
nov. 6
15:41
Csak korlátozott haladást állapított meg az EU a török reformfolyamatban (Gondola)
Korlátozottnak minősítette kedden az Európai Bizottság a haladást a törökországi reformfolyamatban, és az ország helyzetéről kiadott éves értékelésben egyúttal felszólította Ankarát, hogy adjon új...
nov. 6
15:41
Járdával szexelt a tinédzser (Blikk)
nov. 6
15:45
A Fidesz nem támogatja saját képviselői fizetésének emelését (Infostart)
A Fidesz elutasítja az országgyűlési képviselők fizetésének megháromszorozását. A párt elnöke szerint ez nem elfogadható, miközben a kormány csökkenti a lakosság reálbérét.
nov. 6
15:46
Ön jó programozó? (Piac és Profit)
Magyarország legjobb programozó csapatát keresik egy versenyen, ahol Windows kliensfejlesztés lesz a résztvevők feladata.
nov. 6
15:46
Csak korlátozott haladást állapított meg az EU a török reformfolyamatban (Gondola)
Korlátozottnak minősítette kedden az Európai Bizottság a haladást a törökországi reformfolyamatban, és az ország helyzetéről kiadott éves értékelésben egyúttal felszólította Ankarát, hogy adjon új...
nov. 6
15:46
Átadták a FAO-központot Budapesten (Privátbankár)
Átadta az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Közös Szolgáltató Központját Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Khalid Mehboob, a FAO főigazgató-helyett...
nov. 6
15:46
Bon Jovi II. Erzsébet királynőnek énekel (HírTV)
Az amerikai rocker, Bon Jovi lesz az idei Királyi Revü sztárvendége. A hagyományoknak megfelelően az estet II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg is megtiszteli jelenlétével - közölték kedden a szervezők.
nov. 6
15:46
iProspect - magyarországi irodát nyitott (Kreatív Online)
iProspect Hungary néven működik tovább a Kirowski digitális ügynökség keresőmarketing divíziója - jelentette be a cég november 6-i sajtótájékoztatóján. Az Isobar hálózatához tartozó iProspect Közép-Kelet-Európában először nyit saját márka alatt futó irodát, melynek igazgatója a Kirowski keresőmarketing divízióját eddig is vezető Keresztúri Gergely. Az amerikai cég alapítója és vezetője, Fredrick…
nov. 6
15:56
Derce a Szigetről: senkinek sincs joga, hogy mást pihenésében zavarjon (Alternatív Energia)
A Sziget fesztivál ellehetetlenítését jelentené, ha a bíróság a IV. kerületi önkormányzat kérése alapján megtiltaná a 22 és 6 óra közötti rendezvényeket - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője újságíróknak kedden Budapesten. Derce Tamás polgármester közölte: mindenkinek joga van pihenni, arra viszont senkinek sincs joga, hogy mást pihenésében zavarjon. Arra a kérdésre, hogy…
nov. 6
15:57
Veres: nem lesz lyuk a költségvetésben (Gondola)
A parlament által hétfőn elfogadott adómódosítások nyomán sem keletkezik lyuk a költségvetésben, azaz a kieső adóbevételeket a többletbevétellel járó adómódosítások ellensúlyozzák - fejtette ki...
nov. 6
15:57
Itt az idő: lehet vinni a magyar cégeket (Privátbankár)
A magyarországi cégfelvásárlási piac a korábbi évek rekordjai után is további növekedésre számíthat Toby Mansel-Pleydell, a Concorde pénzügyi tanácsadásért felelős ügyvezető igazgatója szerint
nov. 6
15:57
A kaució (HírTV)
A Lakáscentrum kérdez, a Dr. Kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda válaszol 37.A lakás, vagy egyéb ingatlan bérleti szerződéseknél mindig találkozhatunk a kaucióval. Nem árt azonban tudni, hogy pontosan mi is ez.A kaució - a jogi nyelvben óvadék - egy szerződési biztosíték, melyet valamely követelés biztosítására nyújt a szerződés kötelezettje. Mit is jelent ez egy lakás bérleti szerződésnél? A bérlő egy…
nov. 6
15:57
Vádemelés a volt szocialista politikus ellen (Blikk)
nov. 6
15:57
A koldulást is büntetné Rogán (Blikk)
Az V. kerület rendeletet alkot a szemetelők és a hajléktalanok ellen
nov. 6
15:59
A menekültügyi főbiztosság a nyírbátori szállás biztonságossá tételét szorgalmazza (Gondola)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a nyírbátori közösségi szállás biztonságosabbá tételét szorgalmazza, miután a létesítményben gyilkosság történt a múlt szombaton - közölte a szervezet...
nov. 6
16:02
Lezuhant és maghalt egy tetőfedőmunkás Mándokon (Gondola)
Lezuhant a magasból és meghalt egy tetőfedőmunkás kedden Mándokon - közölte a rendőrség az MTI-vel. A Záhonyhoz közeli kisvárosban egy pajta tetőfedését végezte az 50 éves helybeli férfi,...
nov. 6
16:03
102 évesen vette el 76 éves aráját (Blikk)
nov. 6
16:07
Vádat emeltek Vadász János ellen a biciklisfutáros incidens ügyében (Alternatív Energia)
Lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikust ellen - tudatta a Fővárosi Bíróság kedden. A Pesti Központi Kerületi Bírósághoz hétfőn érkezett meg a vádirat Vadász János és társa büntetőügyében - közölte a bíróság sajtótitkársága. A tájékoztatás szerint a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség Vadász Jánost lőfegyverrel visszaélés…
nov. 6
16:07
Budapesten tanácskozik a Világpolitikai Fórum (Kripto Akadémia)
Európai álom - ígéretek és valóság címmel az Európai Unió előtt álló kihívásokról rendez tanácskozást november végén Budapesten a Mihail Gorbacsov által alapított Világpolitikai Fórum; a volt szovjet elnök és Horn Gyula, a szervezet magyar alapító tagja meghívására a nemzetközi politikai élet számos neves képviselője érkezik a magyar fővárosba. Ezt Horn Gyula volt miniszterelnök titkársága tudatta…
nov. 6
16:13
Nem is a fizetés a vonzó a munkavállalók számára? (Infostart)
Nem a magas fizetések teszik vonzóvá hosszú távon a munkahelyeket, sokkal inkább az erkölcsi elismerés - derült ki a Hewitt felméréséből.
nov. 6
16:13
Hol a legjobb dolgozni? (Privátbankár)
Az idei év legjobb munkahelye a nagyvállalatok kategóriájában a Market Építő Zrt., a kis- és középvállalatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. lett - mondta a Hewitt Kft. ügyvezetője.
nov. 6
16:14
Orbán Viktor: oktatásellenes a kormányzati politika (Gondola)
A Fidesz elnöke szerint oktatásellenes kormányzati politika zajlik Magyarországon. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán beszélt kedden a fővárosban. Orbán azt...
nov. 6
16:17
Orbán: az ellenzéki politikusok fizetését szigorúan tilos megemelni (Alternatív Energia)
A Fidesz visszautasít minden olyan kormányzati kezdeményezést, amely közös gödörbe taszítaná a pártot a jelenleg hatalmon lévőkkel - mondta Orbán Viktor az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető tanácsán kedden, hozzátéve: nem fogadják el a képviselői fizetések jelenlegi mértékének háromszorosra emelését. Az exkormányfő fontosnak nevezte, hogy csak olyan döntéseket támogassanak a parlamentben,…
nov. 6
16:20
Jól halad Horvátország EU-csatlakozási folyamata (Gondola)
Jól halad Horvátország európai uniós csatlakozási folyamata - tette közzé megállapítását az Európai Bizottság. A horvát országjelentés szerint Zágrábnak még lépéseket kell tennie az...
nov. 6
16:22
Lesznek metróvezetők, de csak hogy ne féljünk (Infostart)
Vonatfelügyelők lesznek a 4-es metró automata szerelvényein, mert nemzetközi tapasztalat szerint az emberek eleinte tartanak attól, hogy vezető nélküli járművön utazzanak - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Siemens bejelentette, hogy elkezdte a metró biztonsági és automata berendezéseinek tervezését.
nov. 6
16:23
Az Európai Unió Horvátországgal és Szerbiával is elégedett (Infostart)
Az Európai Unió kész jóváhagyni a Brüsszel és Szerbia közötti, már kidolgozott stabilizációs és társulási megállapodást.
nov. 6
16:23
Szocialista politikusok tiltakoznak a békési vasúti szárnyvonalak bezárása ellen (Alternatív Energia)
Nyolc Békés megyei szocialista párti országgyűlési képviselő tiltakozik a személyszállításnak a vasúti szárnyvonalakon tervezett megszüntetése ellen. A képviselők erről levélben is tájékoztatták Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert. Mint írják: "Békés megye közvéleménye megdöbbenéssel értesült arról a tervezetről, amelyet a GKM hozott nyilvánosságra a vasúti szárnyvonalak ügyben.…
nov. 6
16:25
Lőfegyverrel való visszaélés miatt vádemelés Vadász János volt szocialista politikus ellen (Gondola)
Lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikust ellen - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság az MTI-t. A Pesti Központi Kerületi...
nov. 6
16:25
Fónagy János: a vasút közszolgáltatás, nem pedig vállalkozás (Alternatív Energia)
A magyar vasút nem nyereségorientált vállalkozás, hanem közszolgáltatás, amit a magyar kormánynak veszteséges működés mellett is fenn kell tartania - mondta Fónagy János a Fidesz szakpolitikusa a vasúti vonalak megszüntetése kapcsán kedden. A politikus közölte: tiltakozik további vasúti szárnyvonalak megszüntetése ellen és kéri Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot, hogy vizsgálja felül erre…
nov. 6
16:25
Gyurcsány elismerte: sokkal több adót fizetünk (HírTV)
A miniszterelnök a Vállalkozók Országos Szövetségének kereskedelemnapi konferenciáján elismerte, hogy a kormány pénzt von el az egészségügytől, és a magyarok sokkal több adót fizetnek, mint a környező országok lakói.
nov. 6
16:28
Népszavazási roadshow-ra indul Tarlós István (Alternatív Energia)
Országjárásra indul a Fidesz népszavazási kampányának vezetője, Tarlós István, aki csaknem 30 városba és 120 kistelepülésre látogat el a következő hónapokban. Tarlós István kedden a Clark Ádám téren a nulla kilométerkörnél tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az országjárás célja, hogy a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések közvetlen tartalmáról és a…
nov. 6
16:29
Havi 660 ezer: tripláznák a képviselők fizetését! (Privátbankár)
Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat elfogadásával nőni fog a képviselők jövedelme, és nőni fog az általuk befizetett járulék is - mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
nov. 6
16:30
Lőfegyverrel való visszaélés miatt vádemelés Vadász János volt szocialista politikus ellen (Gondola)
Lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikust ellen - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság az MTI-t. A Pesti Központi Kerületi...
nov. 6
16:36
Orbán: tilos az ellenzéki képviselők fizetésének háromszorosra emelése (Gondola)
A Fidesz visszautasít minden olyan kormányzati kezdeményezést, amely közös gödörbe taszítaná a pártot a jelenleg hatalmon lévőkkel - mondta Orbán Viktor az ellenzéki párt oktatási érdekegyeztető...
nov. 6
16:39
Horváth Ágnes: Az otthonszülést választókat is megilleti a támogatás (Infostart)
Az egészségügyi miniszter szerint azok a nők, akik otthon akarnak szülni, ugyanolyan járulékfizetők, mint azok, akik a kórházban akarják világra hozni gyermeküket.
nov. 6
16:39
Új rendőri vezetők (Alternatív Energia)
Új rendőri vezetők kinevezését jelentette be közös keddi sajtótájékoztatóján Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter és Bencze József országos rendőr-főkapitány a rendőrség és a határőrség integrációja kapcsán. Az Országos Rendőr-főkapitányság új bűnügyi főigazgatója Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy, az új rendészeti főigazgató Samu István határőr vezérőrnagy lesz, a gazdasági…
nov. 6
16:41
Az F-15-ösök Afganisztánban sem repülhetnek (Gondola)
A Pentagon az Afganisztánban állomásozó F-15-ösök számára is megtiltotta a repüléseket, miután az amerikai légierő vezetése földre rendelte az ország egész F-15-ös flottáját egy vadászgép balesete...
nov. 6
16:45
Kötelező: kedvezményekkel csábít az Uniqa (Privátbankár)
Az Uniqa Biztosító az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban a casco és a kötelező biztosítás együttkötését támogatja kedvezménnyel - mondta Ertl Pál a nem életbiztosításokért ...
nov. 6
16:45
Gyurcsány: történelmi esély van az ország megújítására (Alternatív Energia)
Történelmi esélyt ad Magyarország megújítására az a jelentős összeg, ami a következő években érkezik az országba - mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Pest megyei Tápiógyörgyén, országjáró körútja első állomásán. A miniszterelnök elmondta: az elmúlt 17 évben Magyarország elfordult a vidéktől, most viszont korábban soha nem látott összeg, 500-600 milliárd forint érkezik a vidék és ugyanennyi a…
nov. 6
16:45
Mi alapján veszünk lakást? (Piac és Profit)
Változnak a lakásvásárlási szokások, a jövőben a bűn-, zaj és hőtérkép alapján választhatunk ingatlant.
nov. 6
16:47
Lift-ügy: nem javasolnak fegyelmit a János kórház főigazgatójának (Alternatív Energia)
Nem volt tudomása a János kórház főigazgatójának az általa vezetett intézmény liftjeinek rossz műszaki állapotáról, ezért nem javasol fegyelmit a vezető ellen a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága által megbízott fegyelmi biztos - közölte Szolnoki Andrea. A testület elnöke elmondta, hogy az általa kedden megismert vizsgálóbiztosi jelentés szerint a főigazgató sem szóban, sem írásban nem…
nov. 6
16:49
Akár 25 százalékkal is drágulhatnak a BKV jegy- és bérletárai! (Infostart)
Az InfoRádió úgy értesült, hogy egy szakmai egyeztetésen levő előkészítő anyag szerint három változat készült a BKV jövő évi tarifaemelésére, ami egy átlagosan 11-12 százalékos, egy 17-18 százalékos és egy 22-25 százalékos drágulást tartalmaz. Felvetődött még, hogy bevezetik a csúcsidei és a hétvégi bérletet, valamint hogy az éjszakai járatokra ne legyen érvényes a bérlet, csak jeggyel lehessen…

Keresés