2007. július 21. szombat

júl. 21
10:07
Kiderült a bizarr szexjelenet titka (Infostart)
Minden bizonnyal az Utolsó tangó Párizsban című film volt az elmúlt évszázad egyik leghatásosabb és legvitatottabb alkotása. Az akkor 48 éves Marlon Brando és a 19 éves, korábban ismeretlen Maria Schneider főszereplésével készült film mutatta be a mozivásznon minden idők egyik legbecstelenebb szexjelenetét.
júl. 21
10:10
Helyreállt a vasúti közlekedés az országban (Gondola)
A kánikulára visszavezethető üzemzavarok után szombat hajnaltól két kivétellel mindenütt - az elővárosi vonalakon is - helyreállt a vasúti közlekedés - közölte Kavalecz Imre MÁV-szóvivő az MTI-vel....
júl. 21
10:11
Árverés - 300 fontról 200 ezer fontra (Spa Trend Online)
Nem mindennapi licit zajlott le a napokban a közép-angliai Market Harborough településen, ahol a kis Gilding,s aukciós ház által szervezett árverés 403-as tételéért folyt éles csata.
júl. 21
10:11
Német túszaik megölésével fenyegetőztek a tálibok Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A hét közepén Dél-Afganisztánban elrabolt két német túsz megölésével fenyegetőzött szombaton a vallási fanatikus tálibok szóvivője. Kari Mohammed Júszuf közölte: ha közép-európai idő szerint fél tízig nem történnek lépések a német alakulatok Afganisztánból való kivonására, illetve a bebörtönzött tálibok szabadon bocsátására vonatkozó követelésük teljesítésére, megölik a két európait.
júl. 21
10:12
Bamir Topit az új albán államfő (Gondola)
Bamir Topi biológiaprofesszort, a kormányzó Albán Demokrata Párt helyettes vezetőjét választotta meg államfőnek pénteken az albán parlament.A jobbközép kormánykoalíció jelöltjének megválasztását az...
júl. 21
10:22
Fogy a Balaton, de jó a vize! (Piac és Profit)
Kétnaponta egy centiméternyit apad a Balaton a hőségben a nagy párolgás miatt, ennek ellenére elegendő és jó minőségű a Balaton vize - mondta Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Balatoni kirendeltségének vezetője az MTI-nek.
júl. 21
10:36
Halálos közlekedési baleset történt a 86-os főúton (Gondola)
Meghalt annak a szlovák rendszámú autónak a vezetője, akinek a 86-os főúton járműve összeütközött egy magyar gépkocsival; a balesetben további 5 ember sérült meg - közölte a rendőrség szombaton az...
júl. 21
10:37
A Miniszterelnöki Hivatal aláírta az augusztus 20-i ünnepségsorozat szerződését (Alternatív Energia)
Miniszterelnöki Hivatal aláírta az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat megszervezéséről szóló szerződést a közbeszerzési pályázat győztesével, az Expander 2000 Kft.-vel - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI kérdésére szombaton.
júl. 21
10:40
A MEH aláírta az augusztus 20-i ünnepségsorozat szerződését (Gondola)
A Miniszterelnöki Hivatal aláírta az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat megszervezéséről szóló szerződést a közbeszerzési pályázat győztesével, az Expander 2000 Kft.-vel - mondta Daróczi Dávid...
júl. 21
10:43
Dél-Korea nem enged a táliboknak (Gondola)
Dél-Korea nem gyorsítja fel csapatai tervezett kivonását Afganisztánból, annak ellenére sem, hogy tálib lázadók elrabolták mintegy húsz állampolgárát és a túszok kivégzésével fenyegetőznek -...
júl. 21
10:47
Óvodásokra támadt egy elmebeteg Kínában (Gondola)
Tizennyolc óvodás gyermeket, valamint óvónőjüket is megsebesítette csavarkulccsal egy zavart elméjű férfi Kína déli részén.A beszámolók szerint a negyvenes éveiben járó férfi péntek délután...
júl. 21
11:10
A hőkimerüléstől a hőgutáig - mit tegyünk? (Infostart)
A kánikulában a legnagyobb veszélyt a hőkimerülés és a napszúrás jelenti az emberek számára - mondta az InfoRádió által megkérdezett orvos, aki tanácsokat is ad arra az esetre, ha valaki hőgutát kapna.
júl. 21
11:31
Hová mennek a magyarok? (Piac és Profit)
A C-Travel.hu internetes utazási portál 2007 első féléves adatai szerint az internetes utazásszervezések száma 30 százalékkal növekedett a 2006-os év adataihoz viszonyítva. Az elmúlt hat hónapban több mint 17 ezer ajánlatot kértek külföldi vagy belföldi utazásra, szállásfoglalásra az internetes oldalon keresztül.
júl. 21
11:31
Kiderült Harry Potter sorsa - csak a kíváncsiaknak! (Infostart)
Több száz példányban kelt el a Harry Potter-sorozat utolsó, hetedik kötete Budapesten a világpremier utáni első órákban. A varázslótanonc történetének brit kiadója úgy rendelkezett: londoni idő szerint éjfélkor kezdhetik meg a világ országaiban a kötet árusítását.
júl. 21
11:47
Tovább drágul az élelmiszer (HírTV)
Csődök és drágulás – ezzel a két következménnyel jár, hogy az idén a szokásosnál jóval kevesebb kalászos gabona, valamint zöldség és gyümölcs termett az országban. Mindehhez még a nemzetközi agrárpiacokon tapasztalható áremelkedés társul. Jobb, ha lelkiekben már most felkészülünk arra, hogy tartósan drága marad az élelmiszer.
júl. 21
11:47
A világűrbe lövik a világ hét új csodáját (Gondola)
A világ hét új csodájának ötletgazdája bejelentette, ki szeretné juttatni a világűrbe a megválasztott hét új remekmű 3 dimenziós képeit, hogy ezáltal akkor is megmaradjanak, ha a világ elpusztul....
júl. 21
11:47
Makói buszbaleset: újabb halott (HírTV)
Meghalt a szegedi traumatológián a makói buszbaleset koponyasérültje, aki csütörtök óta válságos állapotban volt. Így már nyolc halálos áldozata van a tragédiának.
júl. 21
11:48
Megkezdődött a Pécsi Nemzetközi Kultúrhét (Spa Trend Online)
Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XI. Pécsi Nemzetközi Kultúrhét a baranyai megyeszékhelyen szombaton. Európa egyik legjelentősebb diákfesztiváljára ezúttal három kontinens huszonnyolc országából kétszázhúsz fiatal érkezett, a kísérőrendezvényeken pedig várhatóan több ezer érdeklődő lesz jelen - mondta Tarrósy István alapító-főszervező a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón.
júl. 21
11:49
Sürgető megállapodás a génkezelt burgonya ügyében (HírTV)
Noha az uniós agrárminiszterek hétfőn nem tudtak megegyezni egy génmódosított burgonyafajta kereskedelmi termesztésében, néhány hónap múlva várható, hogy a német BASF vegyipari óriásvállalat Amflora nevű génkezelt krumplijának széles körű termesztése elől elhárulnak majd az akadályok.
júl. 21
11:49
Kivégezték az egyik német túszt a tálibok Afganisztánban (Gondola)
Megölték egyik német túszukat a vallási szélsőséges afganisztáni tálibok. Szóvivőjük szombati bejelentése szerint, erre azután került sor, hogy lejárt a fogvatartottak szabadon bocsátása fejében...
júl. 21
11:50
Megöltek két német túszt? (Infostart)
Saját közlésük szerint mindkét német túszukat megölték az afganisztáni tálibok, miután Németország és Dél-Korea nem teljesítette követelésüket. A német külügyminisztérium szerint az egyik túsz szívrohamban halt meg, a másik pedig életben van.
júl. 21
11:50
Nem alkotmányos az OVB döntése? (Gondola)
Megtámadta az Országos Választási Bizottság döntését egy alkotmányjogász az Alkotmánybíróságon. Gulyás Gergely szerint a kormánypárti többségű szervezet rosszul értelmezte az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatát, amikor úgy döntött, hogy Kálmán László nyelvész és a Fidesz népszavazási kérdéseit is hitelesíti.
júl. 21
11:50
Százezreket takaríthat meg a munkáltató a Start Extra kártyával (Gondola)
Több mint 800 ezer forintot takaríthat meg a munkáltató, ha Start Extra kártyával rendelkező munkavállalót alkalmaz két éven keresztül legalább a minimálbér kétszeresét jelentő munkabérrel - derül...
júl. 21
11:51
Makói buszbaleset: újabb halott (HírTV)
Meghalt a szegedi traumatológián a makói buszbaleset koponyasérültje, aki csütörtök óta válságos állapotban volt. Így már 8 halálos áldozata van a tragédiának.
júl. 21
11:51
Nyolcra emelkedett a makói baleset áldozatainak száma (Gondola)
Meghalt az a 25 éves román férfi, aki a csütörtök hajnali súlyos makói balesetben életveszélyesen megsérült - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t. A karambolban, amelyben egy turistákat...
júl. 21
11:51
Gyurcsány megcsinálta - három hét szabi (Gondola)
Három hétre szabadságra vonul Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ugyanekkor nyaral Kiss Péter kancelláriaminiszter, így minden héten más tárcavezető helyettesíti majd a kormányfőt. Ismert: Gyurcsány azt ígérte, hogy idén nem megy szabadságra a kormány.
júl. 21
11:52
Utálni fogjuk az új Harry Potter könyvet? (Gondola)
A hírek szerint vérfagyasztó lesz a Harry Potter sorozat utolsó kötete, amelyben a szereplők egy része meghal, többeket pedig megkínoznak.
júl. 21
11:53
Gyurcsány Ferenc szerint túl vagyunk a váltóállításon (Gondola)
A kormány és az ország félúton van az új polgári értékrend és attitűd kialakításában -erről beszélt egyebek közt Gyurcsány Ferenc kormányfő a Népszava szerkesztőségében tett pénteki látogatása...
júl. 21
11:54
Atomerőművet atomerőműre cserélnének (Infostart)
Észak-Korea egy könnyűvizes atomreaktor megépítését kéri a teljes nukleáris leszerelésért cserébe - közölte az ügyben illetékes phenjani főtárgyaló, miután Pekingben befejeződtek az ország atomprogramjáról zajló hatoldalú tárgyalások.
júl. 21
11:58
A melegben csak cammognak a vonatok (Infostart)
Több helyen kell szombaton is sebességkorlátozásra számítani a vasúti közlekedésben a meleg miatt.
júl. 21
12:01
Ugyanaz a cég lövi a rakétákat augusztus 20-án, mint tavaly (Infostart)
Aláírta a szerződést az augusztus 20-ai állami ünnepségsorozat megszervezéséről a közbeszerzési pályázaton győztes Expander 2000 Kft.-vel a Miniszterelnöki Hivatal - közölte a kormányszóvivő.
júl. 21
12:07
Kóka távozik: a pártok elégedettek (HírTV)
A párton és a koalíción belül is elvesztette támogatását Kóka János, és nem élvezi már Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmát sem. Ezért kényszerű távozni a gazdasági minisztérium éléről.
júl. 21
12:08
Ökomozaik (Gondola)
Ha a jelenlegi ütemben fogyasztjuk olaj- és földgázkészleteinket, azok legfeljebb négyszáz évig tartanak; ha évente öt százalékkal bővül az igény, csak ötven évig.
júl. 21
12:14
Hatalmas áradás során jöttek létre a brit szigetek (Gondola)
Minden bizonnyal jóval nehezebb dolga lett volna a brit szigetek lakóinak, ha több százezer évvel ezelőtt a mai Északi-tenger helyén elterülő hatalmas tó át nem töri azt a természetes gátat, amely egykor összekötötte a mai szigetet a kontinenssel.
júl. 21
12:19
Ítéletidő pusztít Angliában és Walesben (Gondola)
Több száz autós kényszerűségből a kocsijában töltötte a péntek éjszakát Angliában és Walesben, miután tekintélyes mennyiségű eső esett, amely áradásokat okozott, és ellehetetlenítette a közlekedést...
júl. 21
12:23
Támogatja az MDF a Markó-Tőkés együttműködést (Gondola)
Az MDF támogatja a Markó Béla és a Tőkés László között körvonalazódó együttműködést, amely pozitívan hathat az erdélyi magyar közéletre - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum...
júl. 21
12:49
Meghalt a makói buszbaleset egyik sérültje (Infostart)
Meghalt a szegedi klinikán a csütörtök hajnali makói buszbaleset egyik sérültje - erősítette meg Ágoston Zsuzsanna, a klinika ügyeletes szakorvosa.
júl. 21
12:51
Súlyos baleset a 86-oson (Infostart)
Egy ember meghalt, öten megsebesültek, amikor a 86-os főúton egy szlovák rendszámú autó egy magyar gépkocsival ütközött - közölte a rendőrség.
júl. 21
12:53
Szél lesz, de a hőség nem enyhül (Infostart)
Ma többfelé megélénkül a szél, de a hőmérséklet továbbra sem enyhül, délután 37-42 Celsius-fokra lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján.
júl. 21
13:09
Meghalt Cseh-Szombathy László (Infostart)
Elhunyt Cseh-Szombathy László szociológus - közölte a Széchenyi-díjas akadémikus családja.
júl. 21
13:09
Tovább tombol az ítéletidő Angliában (Infostart)
Több száz embernek kellett az autójában töltenie az éjszakát Angliában és Walesben, miután hatalmas mennyiségű eső esett, amely ellehetetlenítette a közlekedést több főúton.
júl. 21
13:11
Nagyon gazdagok és nagyon szépek -képgaléria (Privátbankár)
A Forbes legújabb gazdaglistája a topmodellekkel foglalkozik: Gisele Bündchen a leggazdagabb, 33 millió dollárt kasszírozott az elmúlt 12 hónap során. A drogbotrányairól elhíresült Kate Moss még a második, és Heidi Klum is felfért a dobogóra.
júl. 21
13:11
Orbán: A magyar politika kisszerű és dogmatikus (Infostart)
Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a szegények között, ezt a Fidesz hivatott megteremteni - jelentette ki Tusnádfürdőn a Fidesz elnöke.
júl. 21
13:13
Továbbra is titkolózik a kormány (Infostart)
A törvény ellenére számos területen nem érvényesül az elektronikus információszabadság, a törvényjavaslatok többségét nem teszik elektronikus úton hozzáférhetővé. Lapszemle.
júl. 21
13:13
Raikkönen nem veszít lendületéből (Infostart)
Továbbra is remek formában van Kimi Raikkönen: a Ferrari finn pilótája az elmúlt két futamon aratott sikere után most simán megnyerte a Forma-1-es Európa Nagydíj utolsó szabadedzését.
júl. 21
13:14
Újabb doppingbotrány a Tour éllovasa körül (Infostart)
Újabb súlyos vádak érték a Tour de France profi kerékpáros körverseny éllovasát, a dán Michael Rasmussent.
júl. 21
13:15
Várakozási toplista: Röszke, Záhony, Hegyeshalom (Infostart)
Záhonynál és Hegyeshalomnál a befelé, Röszkénél az országból kifelé tartóknak kell számítaniuk nagyobb torlódásra - közölte az InfoRádióval a határőrség sajtóosztályának vezetője. A letenyei határátkelőnél nem kell várakozni.
júl. 21
13:21
A Kemény-legények most is megleckéztették a világbajnokot (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott öt góllal, 14-9-re nyert a világbajnok horvátok ellen a Világliga európai 2. csoportjának második selejtezőkörében, a spanyolországi Portugaletében.
júl. 21
13:24
A Fidesz hivatott megteremteni a szövetséget a középosztály és a szegények között (Gondola)
Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a szegények világa között, s ezt a Fidesz hivatott megteremteni - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor.A Fidesz elnöke...
júl. 21
13:24
Rolling Stones: nagy siker volt a koncert (HírTV)
Magyarul köszöntötte Mick Jagger péntek este a Puskás Ferenc Stadion közönségét. A következő két órában slágerparádét hallatott, aki kilátogatott a koncertre, a Satisfaction, a Honky Tonk Woman, a Brown Sugar, vagy épp a Jumpin' Jack Flash is elhangzott az öreg, ámde fiatalos rockerek részéről.

Keresés