Második német túszuk megölését is bejelentették szombaton az afganisztáni tálibok, miután lejárt a határidő, amelyet követelésük teljesítésére szabtak. A kivégzésekre bizonyítékokkal egyelőre nem szolgáltak.
Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a szegények világa között, s ezt a Fidesz hivatott megteremteni - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: ma Európában újfajta korszellem van kialakulóban, a mai magyarországi politika azonban provinciális, kisszerű és dogmatikus. A mai "új jobboldal" Magyarországon nemzeti, demokrata,…
Két személygépkocsi frontális ütközése miatt teljes szélességében lezárták a 4-es főút nyíregyházi kivezető szakaszát - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság...
A következő egy év legnagyobb társadalompolitikai kérdése Orbán Viktor szerint, hogy a középosztály képes-e nyitni a szegények felé, akiknek számát a Fidesz elnöke 3 és fél milliósra becsülte.
A tavalyi év végén Magyarországon összesen 8,2 millió bankkártya volt forgalomban, ennek 65 százaléka, vagyis 5,3 millió plasztik viselte a MasterCard kártyacsalád logóinak valamelyikét - áll az MNB, fizetési üzletágat elemző 2006-os éves jelentésében.
A hatóságok a közép-olaszországi Perugiában letartóztattak három marokkói férfit, akik a gyanú szerint terrorcselekmény elkövetésére készültek. Egy negyedik gyanúsítottat még keresnek.
2007. július 18-án, szerdán este a Kárpátia zenekar lépett fel a délvidéki Zentán megrendezett VIII. Nyári Ifjúsági Játékokon. Mint sok fiatal, én is ezért a koncertért látogattam ki a...
Szeptembertől kölcsönt vehetnek fel a daganatvizsgálatra azok a betegek, akik nem tudnak 250 ezer forintot kifizetni érte. Az országban egyedül a kecskeméti kórház vizsgálatait nem támogatja az egészségbiztosító, pedig a CT-berendezést állami pénzből vették.
Nagyobb nyitható ablakokkal és egyetlen, a középső kocsiszekrény fölé beszerelt légkondicionáló berendezéssel tervezi megoldani BKV Zrt. a Combinók hűtését - írta közleményében a társaság. A rendszert 600-700 millió forintból lehetne megvalósítani.
Gyurcsány Ferenc pazarló működéssel vádolta meg a kórházakat. A miniszterelnök azt mondta: az intézmények egy része csak elvár, de semmit sem tesz saját helyzetének javítására. Szerinte nem a kormány feladata, hogy rendezze a kórházak adósságát.
Ugyanaz a cég rendezheti az augusztus 20-ai tűzijátékot, mint tavaly.Az Absolut Pyro Kft. a tavalyi tragikus kimenetelű rendezvényt szervező Nexus Kft. alvállalkozójaként volt a tűzijáték kivitelezője.
Kellenek, de nem így – nagyjából ezzel a pár szóval jellemezhetnénk a választópolgárok hozzáállását a reformokhoz egy közvélemény-kutatás adatai alapján. A Medián felmérése szerint a legtöbben tartanak attól, hogy reformok nélkül leszakadunk a fejlődésben, ugyanakkor egyre bizonytalanabbak vagyunk abban is, hogy jó irányban haladnak-e a dolgok.
Elhunyt Cseh-Szombathy László szociológus, Széchenyi-díjas akadémikus. Cseh-Szombathy Lászlót 82 éves korában, hosszú betegeskedés után szombaton reggel érte a halál. A szociológus,...
A jelenlegei kormány építi fel a polgári Magyarországot, nem az, amelyik ma is jelzőként használja saját kormányzására ezt a szót - mondta Gyurcsány Ferenc a Népszava szerkesztőségének...
Európában új politikai gondolkodásmód alakult ki, ezzel szemben Magyarországon még mindig a régi, provinciális gondolkodás jellemzi a kormány politikáját – jelentette ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn.
Internetes hangüzenetben jelentette be az afgán tálibok szóvivője, hogy kivégezték a két német túszukat, de bizonyítékkal nem szolgált. Az afgán kormány cáfol, a hivatalos közlés szerint az egyik fogoly valóban meghalt, de nem a tálibok, hanem betegsége és a hőség végzett vele.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított egy játékvezető ellen, aki fogadásokat kötött az általa irányított mérkőzésekre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Hamarosan újabb magyar futballista kerülhet a Liverpool labdarúgócsapatához. Tamási Zsolt, az agárdi Sándor Károly Futballakadémia igazgatója az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-döntős angol együttes augusztus elejéig dönthet Gulácsi Péter (MTK) leigazolásáról.
Hosszabb várakozási idővel kell számolni a határátkelőknél szombaton - tájékoztatta a határőrség az MTI-t. Hegyeshalomnál és Záhonynál körülbelül egyórát kell állniuk a Magyarországra érkező...
Csaknem kilencven fekete-afrikai menekült lelte halálát a tengerben, miután felborult a csónakjuk útban a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek felé - mondták el túlélők szombaton a spanyol rádió adásában. A 48 túlélő beszámolója szerint 135-en utazhattak a szerda éjjel 170 kilométernyire Tenerifétől az Atlanti-óceánba borult csónakon, azaz vagy 90-en odaveszhettek. A mentők mindössze három…
Szombatra már összesen 500 kilométeren vezetett be sebességkorlátozást a MÁV a hőség miatt. Az érintett szakaszokon 15-20 perces késésekre kell számítani - közölte Kavalecz Imre. A kánikula kezdete óta eddig 120 kilométeren volt kolrátozás a melegben eldeformálódó sínek és felsővezetékek miatt.
Szombaton kezdődnek a badacsonyi bornapok. A rendezvényen tíz badacsonyi pincészet borait kóstolhatják meg a látogatók, egyebek mellett az igazi kuriózumnak számító badacsonyi kéknyelűt.
A közép-olaszországi Perugiában letartóztattak három marokkói férfit terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A hatóságok egy negyedik férfit még keresnek.
Biztonsági emberek megverték Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét szerdán, a zentai Nyári Ifjúsági Játékok nyitókoncertjén - jelentette szombaton a szabadkai...
Szakértői szinten, az esetleges vasárnapi megállapodás szövegének pontosításával folytatódnak az egyeztetések szombaton a vasúti szakszervezetek és a gazdasági tárca által megbízott szervezet között - mondta a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke. Borsik János szerint a pénteki egyeztetések után megnőtt az esély a megállapodásra.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a sok napsütés mellett vasárnap délután északon és nyugaton már többször erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan számíthatunk záporokra,...
India történetében először nőt választottak szombaton az ország elnökének Pratibha Patil személyében. A 72 éves ügyvéd, a kormányzó Kongresszus Párt jelöltje könnyedén nyert ellenfele, Bhairon Szingh Sekhavat leköszönő alelnök előtt, akit az ellenzéki Bharatija Dzsanata indított. Indiában az elnöki tiszt alapvetően protokolláris.
Szakadó eső és szélvihar okozott jelentős közlekedési fennakadásokat Londonban és Anglia nagy részén, ahol a hőmérséklet már jó ideje a kora őszt idézi.
Csődök és drágulás – ezzel a két következménnyel jár, hogy az idén a szokásosnál jóval kevesebb kalászos gabona, valamint zöldség és gyümölcs termett az országban. Mindehhez még a nemzetközi agrárpiacokon tapasztalható áremelkedés társul. Jobb, ha lelkiekben már most felkészülünk arra, hogy tartósan drága marad az élelmiszer.
Csődök és drágulás – ezzel a két következménnyel jár, hogy az idén a szokásosnál jóval kevesebb kalászos gabona, valamint zöldség és gyümölcs termett az országban. Mindehhez még a nemzetközi agrárpiacokon tapasztalható áremelkedés társul. Jobb, ha lelkiekben már most felkészülünk arra, hogy tartósan drága marad az élelmiszer.
Dél-Korea kapcsolatban áll a tálibokkal, hogy rávegye őket Afganisztánban elrabolt állampolgárainak elengedésére - közölte egy szöuli illetékes szombaton, miközben a vallási fanatikus mozgalom...
A szabályozás alkalmazásában van az unió közös közlekedéspolitikájának gyenge pontja - mondta Barsiné Pataky Etelka az InfoRádió Aréna című műsorában. A néppárti európai parlamenti képviselő szerint csak akkor szabad kitenni a versenynek a Magyar Postát, amikor a társaság már felkészült erre.
George Bush szombat reggel néhány órára átruházta elnöki jogköreit Dick Cheney alelnökre, az altatásban végzett béltükrözése idejére, amelyet a Camp David-i elnöki üdülőben végeznek el - jelentette be a Fehér Ház.
A finn Kimi Raikkönen (Ferrari) indulhat az első helyről a Forma-1-es Európa Nagydíjon. A címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren) a második, a brazil Felipe Massa (Ferrari) a harmadik helyről indulhat.
India történetében először nőt választottak szombaton az ország elnökének Pratibha Patil személyében. A 72 éves ügyvéd, a kormányzó Kongresszus Párt jelöltje könnyedén nyert ellenfele, Bhairon...