2007. augusztus 12. vasárnap

aug. 12
0:40
Hullámok négylábú hercege (Blikk)
Hat éve pattant rá gazdája szörfdeszkájára, és kétségtelen, hogy ma Buddy a világ első számú szörföző kutyája.
aug. 12
0:44
Így nézett ki a bükki erdő (Blikk)
Kardfogú tigrisek, hiénák, őselefántok és emberszabású majmok éltek a bükki erdőlombkoronái alatt.
aug. 12
0:44
Már a hét végén kiszabadulhatnak a dél-koreai túszok (Gondola)
Az afganisztáni tálibok szerint jól haladnak a szöuli küldöttséggel folytatott tárgyalásaik, s talán már szombaton vagy vasárnap kiszabadulhat a szervezet fogságában lévő 21 dél-koreai túsz. Kari...
aug. 12
0:48
Csúcsforgalom Kecskemét légterében (Blikk)
Kecskemét - Akár a repülőnapok etalonja is lehetne a mostani - ez volt az általános véleménye a IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató látogatónak tegnap. A hétvégén mintegy száz repülő húzott csíkot, vagy éppen pörgött-forgott Kecskemét egén, a nézők pedig elragadtatva bámulták a bemutatót.
aug. 12
6:24
Mecénás és környezettudatos is egyben (Piac és Profit)
A magyarországi kultúrát másfél évtizede támogató AEGON Magyarország Zrt. tavaly jelentős összegű kortárs művészeti díjat alapított azzal a céllal, hogy elismerje a hazai művészeti ágak kiválóságait, s ezzel felhívja rájuk a figyelmet. A biztosítótársaság CSR tevékenysége azonban nem csupán ebből áll: a társadalom iránti felelősségérzet áthatja a vállalat egész működését. Legújabb termékük…
aug. 12
6:40
A tálibok nem engednek el két beteg dél-koreai túszt (Kripto Akadémia)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszugf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva. Ahmadi néhány órával ezelőtt még azt mondta mobiltelefonon nyugati tudósítóknak, hogy "jó szándékuk jeléül" cselekedtek így, vagyis nem szabtak feltételt ehhez a a túszok…
aug. 12
6:50
Polgármestert választanak Szamostatárfalván (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma Szamostatárfalván - közölte a csengeri körjegyzőség helyettes vezetője. A kis település helyi választási bizottsága a szavazást a korábbi önkormányzati vezető, Porkoláb Dániel lemondása miatt írta ki, aki egészségi állapotára hivatkozva köszönt le tisztségéről - mondta Magyari Ferenc aljegyző.A választásra jogosult 245 szamostatárfalvai szavazó reggel 6…
aug. 12
7:01
Falnak ütközött - szörnyethalt (Alternatív Energia)
Egy 25 éves férfi vesztette életét vasárnap hajnalban Budapesten a Hegyalja úton. Az áldozat gépkocsijával az Erzsébet-híd felől haladt, amikor ismeretlen okból egy kőfalnak ütközött, és kirepült a járműből - tájékoztatta az MTI-t a BRFK ügyeletese. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
aug. 12
7:17
Elfogták a képmutató Robin Hoodot (Infostart)
Robin Hoodnak képzelte magát egy spanyol tolvaj, ragadványnevén A magányos. A férfi azt állítja: csak azért rabolt bankokat, mert azok ellopják az emberek pénzét.
aug. 12
7:40
Művészeti szakközépiskola indul Szolnokon (Spa Trend Online)
Spiritusz néven művészeti szakközépiskola indul a 2007/2008-as tanévben Szolnokon; az érettségire épülő kétéves, nappali rendszerű képzést hét szakon tervezik elindítani - közölte az ötletgazda Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke. A szakközépiskola létrehozását az a felismerést indította el, hogy Szolnokon, ahol az ország első, több mint 100 éves művésztelepe található, jelenleg nem tanulhatnak…
aug. 12
7:46
Kikapott a magyar válogatott (HírExtra)
Kikapott a magyar férfi kosárlabda-válogatott Szófiában. Az Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária - Magyarország 79-74. Sztojan Ivkovics csapatának legeredményesebb pontszerzője Báder Márton volt, aki 22 pontot ért el, de ez sem volt elég a győzelemhez.
aug. 12
7:47
Több mint háromszázszor riasztották a tűzoltókat (Alternatív Energia)
Szombaton több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok elhárítására - tudatta Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Ez a szám azonban ma még emelkedni fog, mert még mindig több helyen dolgoznak a tűzoltók - mondta. A leginkább érintett területek Pest megye és Bács-Kiskun megye. Pest megyében főként Pilisszentiván, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Tura, Galgahévíz, Gödöllő,…
aug. 12
7:58
Rejtélyes véletlen hozta össze a tíz éve szétszakadt családot (Infostart)
Mindent megtett, hogy rátaláljon tíz éve nem látott lányára egy brit férfi, míg végül a lány bukkant rá egy különös fotó segítségével.
aug. 12
8:04
Faithless és Sinéad O,Connor ma este a Sziget nagyszínpadán (Spa Trend Online)
Ír és brit zenei kavalkád lesz jellemző ma este a Sziget nagyszínpadára: minden idők egyik legfontosabb női popelőadója Sinéad O,Connor után a brit house-pop leginkább ismert zenekara, a Faithless lép majd fel. Az énekesnő és a zenekar is arról nevezetes, hogy zenéjükben rengeteg stílusjegyet ötvöznek. Sinéad O,Connor például legutóbb reggae-lemezével már sokadszor kezdte újra azóta, hogy a 80-as…
aug. 12
8:15
A tálibok két nőt elengedtek (HírExtra)
A tálibok szombat este szabadon engedtek két dél-koreai nőt, akit 21 társukkal együtt még július 19-én raboltak el Afganisztán déli részén. A segélymunkások közül két férfit korábban már meggyilkoltak. Afgán vagy dél-koreai források egyelőre nem jelezték, hogy a két elengedett túsz meg is érkezett volna hozzájuk.
aug. 12
8:15
A Sporting nyerte a portugál Szuperkupát (Gondola)
A Sporting Lisboa nyerte a labdarúgó portugál Szuperkupát, miután a szombat esti, leiriai mérkőzésen egy góllal jobbnak bizonyult a bajnok FC Portónál. A fővárosi csapat története hatodik...
aug. 12
8:20
Úszó bordélyház és nyilvános szex a nudista strandon (Infostart)
Egy népszerű angliai nudista strandon gyűjti ügyfeleit egy úszó bordélyház; a rendőrök tehetetlenek.
aug. 12
8:20
NATO-katonák halála Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban két különböző összecsapásban - jelentette be vasárnap a szövetség által vezetett afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).Mindkét haláleset szombaton történt, az egyik egy, az ország déli részén a tálibok által végrehajtott támadás során, a másik pedig Kelet-Afganisztánban, amikor egy járőr útjába robbanószerkezetet helyeztek el. Az ISAF közleményében…
aug. 12
8:26
Tűzzel-vassal irtja az EU a dopping-kereskedőket (Piac és Profit)
Jan Figel, az Európai Unió (EU) oktatási, ifjúsági és sportbizottsági tagja szerint a doppingszerek terjesztőit ugyanolyan módszerekkel kell üldözni, mint a drogkereskedőket.
aug. 12
8:26
A magyarok könnyen, a szerbek fogcsikorgatva a döntőben (HírExtra)
A férfi vízilabda Világliga elődöntőjében a magyar csapat 16-7-re győzött az ausztrál válogatott ellen, így bejutott a döntőbe. A másik ágon Szerbia 8-7-re nyert a németeket ellen, így Szerbia - Magyarország döntőt játszanak vasárnap 15 órakor, Berlinben.
aug. 12
8:32
Halálos baleset a Hegyalja úton (Gondola)
Egy 25 éves férfi vesztette életét vasárnap hajnalban Budapesten a Hegyalja úton. Az áldozat gépkocsijával az Erzsébet-híd felől haladt, amikor ismeretlen okból egy kőfalnak ütközött, és kirepült...
aug. 12
8:38
Torres győzelemmel mutatkozott be (HírExtra)
Idegenben nyert a Liverpool az Aston Villa ellen 2-1-re az angol labdarúgó-bajnokság első fordulójának szombat esti mérkőzésén. Az idén 36 millió euróért igazolt Fernando Torres a kezdőben kapott helyet, de nem sikerült gólt lőnie.
aug. 12
8:38
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban (Gondola)
Két NATO-katona halt meg Afganisztánban két különböző összecsapásban - jelentette be vasárnap a szövetség által vezetett afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF).Mindkét haláleset szombaton...
aug. 12
8:44
Polgármester-válsztás Bátonyterenyén (Alternatív Energia)
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol áprilisban lemondott a város vezetője - közölte a jegyző.Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Vanya Gábor (MSZP) április 30-ával lemondott tisztségéről, hogy a gazdasági szférában helyezkedhessen el - mondta Romhányi Gyula. A mintegy 15 ezer lakosú város 11.400 választásra jogosult lakója reggel 6 és este…
aug. 12
8:49
Tökölit a biztonságiak fogták le (Infostart)
Botrányos jelenetek játszódtak le a Paks-Honvéd NB I-es labdarúgó mérkőzésen. A meccs Tököli Attilának köszönhetően nem a kispestiek fölényes, 3-0-ás sikeréről marad emlékezetes.
aug. 12
8:49
Száz napja tűnt el a kislány - talán már nincs életben? (HírExtra)
A négy éves brit kislány eltűnésének századik napján, szombaton szólt először a portugál rendőrség arról, nem zárják ki, hogy a kislány már nincs életben. Madeleine McCann még májusban tűnt el egy portugáliai üdülőhelyen a család szállodai szobájából, mialatt szülei egy szomszédos étteremben vacsoráztak.
aug. 12
8:55
Nyert a Fehérvár és a Győr (HírExtra)
Gólzáporos találkozón 5-2-re nyert a Fehérvár a Vasas ellen a labdarúgó NB I 4. fordulójában, szombaton. Ez volt a Marijan Vlak csapatának első győzelme a szezonban, igaz a budapestiek egy órán át emberhátrányban játszottak.
aug. 12
8:55
Békegyűlésre Kabulba érkezett Musarraf pakisztáni elnök (Kripto Akadémia)
Kabulba érkezett vasárnap délelőtt Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával egy három napos békegyűlésen vegyen részt. A "béke-dzsirga" célja, hogy Kabul és Iszlámábád közös tálib-ellenes stratégiát dolgozzon ki.
aug. 12
9:00
Modern életvitel: egyenes út a rákhoz? (Infostart)
A tüdőrákos megbetegedések száma csökkent, a melanómás esetek száma viszont jelentősen nőtt - állítják brit tudósok. A szigetország szakértői szerint az egyre több daganatos betegségnek a modern életvitel az oka.
aug. 12
9:00
Több mint háromszázszor riasztották a tűzoltókat (Infostart)
Országszerte több mint 300 alkalommal riasztották a tűzoltókat a vihar okozta károk elhárításához - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 12
9:00
A tálibok nem engedik szabadon a két beteg dél-koreai túszt (Gondola)
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom...
aug. 12
9:01
Szerelés az űrben (Kripto Akadémia)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. A 6 óra 17 perces munka alatt elhelyeztek egy 1,58 tonna tömegű 3,37 méter hosszú és 4,24 méter magas tartószerkezetet, amelyre majd később egy újabb napelemtáblát illesztenek. Az…
aug. 12
9:06
Baleset az 1-es főúton (HírExtra)
Frontálisan ütközött két személyautó szombat este 8 óra előtt az 1-es főút ikrényi leágazójánál. A balesetben öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A sérülteket a győri kórház baleseti osztályára szállították. Az egyik sofőr a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense.
aug. 12
9:06
Hullócsillagok láthatóak vasárnapról hétfőre virradóra az égbolton (Gondola)
Szent Lőrinc könnyei, azaz a Perseidák meteorraj érkezése a legérdekesebb égi jelenség augusztusban, a legtöbb hullócsillag vasárnapról hétfőre virradó éjszaka figyelhető meg az égbolton - mondta a...
aug. 12
9:06
Karambol a ferihegyi gyorsforgalmin - hét sérült, az utat lezárták (Alternatív Energia)
Heten megsérültek, amikor két autó frontálisan összeütközött a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton vasárnap reggel, az utat lezárták - közölte a rendőrség. A baleset a Határ úti felüljárónál történt - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese, aki a sérültek állapotáról egyelőre nem tudott beszámolni.
aug. 12
9:06
Nem tűnik veszélyesnek a rés a hőpajzson (Kripto Akadémia)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép hét asztronautája közül ketten közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra az előre eltervezettnek megfelelően elvégezték első külső űrszerelési munkájukat a Nemzetközi Űrállomáson. Ennek során kiderült, hogy az űrsikló hőpajzsának sérülése nem olyan veszélyes, mint először gondolták.
aug. 12
9:11
Nyert az FTC (HírExtra)
A hosszabbításban szerzett két találatával győzött a Ferencváros a BKV Előre ellen az NB II első fordulójában, szombaton. Lipcsei a 93. percben, Ndjodo a 95. percben vette be az ellenfél kapuját. Ez volt Csank János első bajnoki mérkőzése a Fradi kispadján azóta, hogy nyáron ismét a zöld fehér csapathoz szerződött. Labdarúgó NB II, 1. forduló: Ferencváros - BKV Előre 2-0 (0-0) g.: Lipcsei…
aug. 12
9:17
Oroszország új szövetsége (Privátbankár)
A Sanghaji Együttműködési Szervezet Békés Misszió 2007 fedőnevű terroristaellenes hadgyakorlatba kezdett az oroszországi Uralban. A hat ázsiai tagállam együtt több katonával rendelkezik, mint a NATO
aug. 12
9:17
Vízkárelhárításra több mint 300-szor riadóztatták a tűzoltókat (Gondola)
Szombaton több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok elhárítására - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Ez a szám azonban vasárnap emelkedni fog,...
aug. 12
9:22
Zűrös sztárpár: "nem szabad, hogy ezek együtt mutatkozzanak" (Infostart)
Együtt nyaralt az Egyesült Államokban a válófélben lévő házaspár, Paul McCartney és Heather Mills. A zenészt és az egykori modellt a hírek szerint csak a kötelességtudat késztette arra, hogy együtt töltsenek néhány napot.
aug. 12
9:22
Baleset miatt lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat, 7 sérült (Gondola)
Heten megsérültek, amikor két autó frontálisan összeütközött a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton vasárnap reggel, az utat lezárták - közölte az MTI-vel a rendőrség. A baleset a Határ úti...
aug. 12
9:23
Pest és Bács-Kiskun megyében volt a legtöbb eső (Alternatív Energia)
Baján még dolgoznak a tűzoltók a vízkárok elhárításán - mondta el Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap reggel; előző nap több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok miatt. Bács-Kiskun megyében főleg Baja városát és környékét öntötte el jelentősen az eső - mondta el Dobson Tibor, hozzátéve, hogy Baján még 80 helyen kell pincékből, garázsokból, szuterénekből…
aug. 12
9:23
Sziget - Hobo, Hoochie Coochie Gals, Sonny-koncert, (Spa Trend Online)
Új dalt is bemutatott Hobo szombaton este a Sziget Blues Színpadán. A Hobo Blues Band előtt Orosz Andrea, Tóth Anett és a Hoochie Coochie Gals mutatta be programját. Orosz Andrea és együttese a blues és rhythm and blues legjobb előadóitól mutatott be átdolgozásokat. Orosz Andrea az együttes vezetője, aki már régóta ismert a magyar blueskörökben, elmondta, hogy ez a formáció egy éve létezik. Blues…
aug. 12
9:28
Janics Natasa most sem maradt le az aranyról (Infostart)
Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők 200 méteren a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 12
9:33
Egy békegyűlésre Kabulba érkezett Musarraf pakisztáni elnök (Gondola)
Kabulba érkezett vasárnap délelőtt Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Látogatásának célja, hogy afgán kollégájával, Hamid Karzaival és a két ország mintegy 700 közjogi méltóságával egy három napos...
aug. 12
9:34
Kilencen sérültek meg a ferihegyi úti karambolban (Alternatív Energia)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A balesetben két autó ütközött frontálisan a Határ úti felüljárónál - mondta el Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese.
aug. 12
9:39
Az elsős tankönyvek és tanszerek 20-25 ezer forintba kerülnek (Spa Trend Online)
Az Accor Services ügyfelei között készített felmérés alapján, a béren kívüli juttatások közül a munkahelyi étkezést biztosító utalványok után a beiskolázási utalvány a legnépszerűbb - közölte az Accor Services. Az Accor közleménye szerint a Ticket Service beiskolázási utalványt október 31-ig lehet felhasználni országosan 9.000 üzletben, köztük több mint 600 üzletben 5-15 százalékos kedvezménnyel.
aug. 12
9:45
Lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat (Infostart)
Összesen kilencen sérültek meg, közülük ketten súlyosan abban a balesetben, amely vasárnap reggel történt a fővárosban a ferihegyi gyorsforgalmi úton - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
aug. 12
9:45
Önátműtés férfiből nővé (Gondola)
A saját kezével műtötte át magát nővé - legalábbis az első vágásokat megtéve - egy kétgyermekes családapa Nagy-Britanniában. A 42 éves illető azután esett magának, hogy megtudta, legalább két évet...
aug. 12
9:45
Nem áll meg a Lépj egyet előre program (Spa Trend Online)
Ősztől folytatódik a Lépj egyet előre program, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható adatok szerint 10,665 milliárd forint ráfordítással két év alatt 21 ezer személy vonható be a szakképzésbe. Ismét lehetőséget kapnak a szakképesítéssel nem rendelkezők arra, hogy a munkaerőpiacon keresett szakmát sajátítsanak el ingyenesen. A programba bizonyos arányban bevonhatók azok is akik már…

Keresés