A lakásvásárlási igények és szokások időről-időre változnak Magyarországon is. Az ingatlanforgalmazók szerint már nem divat az amerikai konyha, viszont szükség van gardróbszobára, háztartási...
A palesztin elnök elvágta a kormányát az iszlamista Hamász mozgalommal összekötő utolsó szálakat, amikor pénteken este rendeleti úton eltávolította a végrehajtó hatalomból a Hamászhoz hű utolsó...
Ma adta volna át három észak-borsodi településnek Árpád-sávos zászlaját a Jobbik a nemzet együvé tartozásának 1100 éve alkalmából, de Varbóc, Szögliget és Perkupa önkormányzata nem merte felvállalni az átvételt a szocialisták fenyegetésétől félve, holott korábban határozatba foglalták a lobogó igénylését.
Helyreállt a vízszolgáltatás Miskolcon szombaton, amely kedd óta akadozott a borsodi megyeszékhelyen, a tisztiorvosi szolgálat engedélyezte a miskolctapolcai kút újraindítását - tájékoztatta...
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a kormány vagyonosodási vizsgálattal büntetni szándékozik azokat az autósokat, akik visszaigényelték a regisztrációs adót - közölte a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten. Font Sándor sajtótájékoztatón közölte: a Fidesz szerint nem véletlen, hogy azoknak az embereknek egy részét, akik visszaigényelték a regisztrációs adót, az Apeh vagyonosodási…
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a kormány vagyonosodási vizsgálattal büntetni szándékozik azokat az autósokat, akik visszaigényelték a regisztrációs adót - közölte a párt országgyűlési...
A jövő héten várhatóan emelkednek az üzemanyagárak - kalkulált a Portfolio gazdasági online-újság. Az ok a forint jelentős gyengülése a dollárhoz képest. 4-5 forinttal emelkedhetnek az árak - az online-újság szerint.
Még keresik a rendőrök annak a tigrispitonnak a gazdáját, amely három rendkívül értékes papagájt, keát fojtott meg a hét elején a Fővárosi Állatkertben - tudta meg a Független Hírügynökség.
Egy ember meghalt, hatan pedig eltűntek a dél-angliai Newquay-ben szombaton kitört szállodatűzben. Bár a helyi tűzoltók órákon át próbálták megfékezne a hajnalban felcsapott lángokat, a tűz következtében a Penhallow Hotel nagy része beomlott. Az épületből 86 vendéget sikerült kimenekíteni. Három embert kisebb sérülésekkel a helyi kórházba szállítottak. A Cornwall grófsági tűzoltó-parancsnokság…
Városvezetőként magam is tisztában vagyok vele, hogy nehéz gazdasági helyzetben nem lehet mindig népszerű intézkedéseket hozni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenbe belekapunk, mindent tönkreteszünk. A legnagyobb probléma, hogy még csak nem is látszik az alagút vége.
Domborműve most már Pázmány és Székely Bertalan szobrai közé került a püspöki palota oldalába, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok megalapítójáé. Ez utóbbi csak azért kínos, mert nem igaz. Mindez sohasem jelenthet olyan érdemet, hogy egy elvakult sztálinista, Rákosi és Kádár János kiszolgálója a nemzet nagyjai közé kerülhessen 2007-ben. Márpedig ez történt.
Az MSZP és a Fidesz is nyitott lenne a pártok közötti egyeztetésre, amelyet Sólyom László kezdeményez. Az államfő a Magyar Hírlapnak adott interjújában jelentette be, hogy még ebben a hónapban tárgyalásra hívja a parlamenti pártokat.
Őrizetbe vettek egy férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy megölte azt a nőt, akinek holttestére egy járókelő talált rá a budapesti Nagyvárad téren - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség honlapján közzétett információk szerint az elvégzett helyszíni szemle során megállapították, hogy a 35 éves nő péntek délelőtt bűncselekmény áldozata lett.…
Röszkénél már öt, Záhonynál pedig három órát kell várniuk az országba belépőknek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szekeres Tibor, a Határőrség szóvivője.
A Fidesz részt venne egy, a Sólyom László köztársasági elnök által kezdeményezett egyeztetésen, amelyről a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban beszélt az államfő - mondta az...
A költségvetési szabályok megújítását célzó, már megkezdett folyamat sikerét elősegítheti a köztársasági elnök által kezdeményezett több párti tárgyalás, ezen természetesen az MSZP kész részt venni - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton. A Fidesz helyettes szóvivője, Cser-Palkovics András szintén azt közölte, hogy pártja részt venne egy, a Sólyom László köztársasági elnök által…
Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter gazdasági társaságokká alakítaná a költségvetéshez tartozó kórházakat, így az ott dolgozóknak megszűnne a közalkalmazotti státusza és 13. havi fizetés sem járna nekik - írja a Népszabadság. Gyurcsány: még nincs kormánydöntés.
A költségvetési szabályok megújítását célzó, már megkezdett folyamat sikerét elősegítheti a köztársasági elnök által kezdeményezett több párti tárgyalás, ezen természetesen az MSZP kész részt venni...
Vízbetörés következtében két szénbányában összesen 181-en rekedtek a föld alatt a kelet-kínai Santung (Shandong) tartománybeli Hszintajban (Xintai). Mint az Új Kína szombaton jelentette, először a Huajüan (Huayuan) bányavállalat egyik tárnájában történt vízbetörés. A sűrű esőzések miatt pénteken megáradt a bánya közelében lévő Ven (Wen) folyó, amely áttört egy gátat. A víz egy régi aknán keresztül…
A Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a kormány vagyonosodási vizsgálattal büntetni szándékozik azokat az autósokat, akik visszaigényelték a regisztrációs adót - közölte a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten. Bakonyi Ágnes, az Apeh szóvivője kijelentette: nem kiválasztási szempont a vagyonosodási vizsgálatnál a regisztrációs adó visszaigénylése. Előfordulhat ugyan, hogy olyan…
A kilenclyukú híd lábánál szombaton megkezdődött a hagyományos hortobágyi hídi vásár. A puszta lovasnapok utáni második legnagyobb rendezvényére ezúttal is több száz árus érkezett az ország minden részéből. A Pásztormúzeum melletti területen ezúttal is kialakították a gulyás, a kondás, a csikós utcákat, ahol régi mesterségek mai képviselői, népművészek, népi iparművészek, kézművesek kínálják a…
Tizenkilenc személyt vett őrizetbe a német rendőrség pénteken este a bajor fővárosban rendezett neonáci felvonulás és az ellene tiltakozó baloldali tüntetés résztvevői közül. A neonácik Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese halálának 20. évfordulójára időzítették utcai felvonulásukat, amelyet hivatalosan a véleménynyilvánítás szabadsága melletti kiállásként jelentettek be. A müncheni hatóságok…
A Duna közepéről, egy hajóról irányítja a tűzijátéknál felmerülő biztonsági intézkedéseket a rendőrség - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy-Juhák István, az augusztus 20-i rendezvények biztosításának parancsnoka szombaton. Beszámolt arról, hogy a hajón fogadni tudják a jelentősebb helyszíneken lévő térfigyelő kamerák képeit, illetve a hajóról is tudnak élőképet küldeni. A budapesti…
Megadta magát a török hatóságoknak az a két géprabló, aki szombaton reggel, 142 emberrel a fedélzetén eltérítette az Atlas-Jet török légitársaságnak az Észak-ciprusi Török Köztársaságból Isztambulba tartó utasszállító repülőgépét. A két férfit a földközi-tengeri török kikötőváros, Antalya repülőterén vették őrizetbe a hatóságok többórás alkudozást követően, miután elengedték utolsó túszaikat is.…
Az SZDSZ részt venne egy, a köztársasági elnök által kezdeményezett, egyebek mellett a költségvetési szabályok betartásáról szóló egyeztetésen - mondta Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár szombaton. "Fontosnak tartjuk a köztársasági elnök jelenlétét, ugyanakkor azt is látni kell, a kormányzás és a törvényhozás a kormány és a parlament dolga. Tehát itt meg kell…
A Duna közepéről, egy hajóról irányítja a tűzijátéknál felmerülő biztonsági intézkedéseket a rendőrség - mondta a kormányszóvivői tájékoztatón Nagy-Juhák István, az augusztus 20-i rendezvények...
Nem mindennapi látványosságban volt részük Hajdúböszörmény lakóinak, amikor előbb pénteken este az idei traktorhúzó-verseny résztvevői végigvonultak a városon, majd szombaton "egymásnak estek",...
Az SZDSZ részt venne egy, a köztársasági elnök által kezdeményezett, egyebek mellett a költségvetési szabályok betartásáról szóló egyeztetésen - mondta Horn Gábor, a koalíciós koordinációért...
Fesztivált szerveztek a miniszterfiúk. Nagynevű támogatók, védelmi pénz és hatalom. A HírTV Célpont című műsorában rejtett kamerával leplezte le a Nyírség kiskirályságot és az egyik Veres fiút.
A brazil válogatott középpályása, Emerson az olasz La Gazzetta dello Sport című napilap hasábjain egyértelműen jelezte, szeretné elhagyni a spanyol bajnok Real Madridot, és újra az olasz bajnokságban szeretne futballozni.
Az MDF nagyon fontos és nagyon pozitív kezdeményezésnek tartja, hogy Sólyom László ötpárti tárgyalást tervez egyebek mellett a költségvetési szabályok betartását kikényszerítő szerv felállításáról;...
A hatvan aláíró kezdeményezéséhez csatlakozva az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom szeptember 8-án tiltakozó megmozdulást szervez az alkotmánysértő vagyontörvény ellen.
Belgrádi kijelentésekre reagálva a NATO szombaton kizárta, hogy szerb fegyveres erők visszatérhetnének Koszovóba, ahonnan nyolc évvel ezelőtt kényszerültek távozni. A szerb csapatok nem fognak...
Az egyensúlyteremtés sikeres, nincs szükség megszorításokra, elegendő a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás - tolmácsolta Gyurcsány Ferenc szavait a kormányszóvivő szombaton. Daróczi Dávid tájékoztatása szerint abban széleskörű egyetértés van Magyarországon, hogy az állam szerepét újra kell gondolni. A miniszterelnöknek meggyőződése, hogy a felülvizsgálatot folytatni kell, de a cél nem a…
Belgrádi kijelentésekre reagálva a NATO szombaton kizárta, hogy szerb fegyveres erők visszatérhetnének Koszovóba, ahonnan nyolc évvel ezelőtt kényszerültek távozni. A szerb csapatok nem fognak engedélyt kapni a tartományba való visszatérésre - közölte Pristinában a francia hírügynökséggel Michael Knop ezredes, a koszovói békefenntartó alakulatok (KFOR) szóvivője. Szerbia pénteken nyilatkozatot…
Az RMDSZ és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek egyaránt úgy látják, hogy biztosítani kell a politikai pluralizmust, értékelésük szerint azonban ezt oly módon kell gyakorolni, hogy ez ne veszélyeztesse az erdélyi magyarság helyhatósági, parlamenti és európai parlamenti jelenlétét - nyilatkozták pénteken, Marosvásárhelyen a szervezetek képviselői.
Az Aspar-csapat magyar versenyzője, Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a gyorsasági motoros világbajnokság cseh nagydíjának második időmérőedzésén szombat délután.