2008. október 15. szerda

okt. 15
16:06
Vas János cáfolja a döntéséről szóló híreket (Infostart)
Vas János országgyűlési képviselő cáfolta, hogy Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának köze lenne ahhoz, hogy kilépett az MDF frakciójából.
okt. 15
16:06
Gyurcsány: A támadás első hullámát kivédtük (HírTV)
a támadás első hullámát kivédtük, de még messze nincs vége - mondta Brüsszelben Gyurcsány Ferenc. A magyar miniszterelnök leszögezte, a tőzsde és a forint gyengélkedése miatt folyamatos kapcsolatban van a jegybankkal, a valutaalaptól történő hitelfelvételről pedig úgy nyilatkozott, ez csak elméleti lehetőség.
okt. 15
16:06
Tovább gyengül az al-Kaida (Metropol)
Az amerikai hadsereg közleménye szerint amerikai katonák végeztek október 5-én az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezetének második számú vezetőjével az arab ország északi részén fekvő Moszul városában.
okt. 15
16:06
Egész nap tanácskoznak majd a nemzeti csúcson (Alternatív Energia)
Egész napos is lehet a szombatra összehívott nemzeti csúcs, amelynek már megvan az ülésrendje és a pártok felszólalási sorrendje. Erről Budai Bernadett kormányszóvivő beszélt szerdán az MTI-nek.
okt. 15
16:06
Gyurcsány: kezdeményezésekkel kell üzenni a piacoknak, hogy megnyugodjanak (hirado.hu)
A miniszterelnök úgy látja, hogy a magyar gazdaságban az alapok erősek, de az országra hatással van a világban tapasztalható bizonytalanság
okt. 15
16:08
A cigányság helyzete minden eddiginél súlyosabb (hirado.hu)
Számos olyan településen van, ahol a családok létfenntartása állandó veszélyben van
okt. 15
16:10
Szerelmes akar lenni a nápolyi maffia első számú célpontja (hirado.hu)
A Gomorra szerzője el akarja hagyni Olaszországot a maffiafenyegetések miatt
okt. 15
16:12
Szárazon megúszták a vezetők a bankpánikot (Pénzcentrum)
A Northern Rock megrohamozása a tavalyi év egyik sarkalatos pontja volt a britek számára. A bank végül államosításra került, s még idén felmerült, hogy jogi útra terelik a kérdést, hogy vajon volt-e szerepe a vezérigazgatónak és a könyvvizsgálóknak a bank tönkremenetelében....
okt. 15
16:15
Az Európai Bizottság még több garanciát adna a betéteseknek (Infostart)
Az Európai Bizottság 100 ezer euróra növelné azt az értékhatárt, amelyig az Európai Unió garantálja a bankbetétek visszafizetését pénzügyi válsághelyzet esetén. A testület az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek múlt heti elvi megállapodását változtatta meg, amelyben 50 ezer euró szerepelt. Az új javaslat értelmében ez azonnal hatályba lépne, egy év múlva pedig 100 ezer euróra emelkedne az…
okt. 15
16:24
Gyurcsány: folyamatos üzenetekkel kell nyugtatni a piacokat (Privátbankár)
Folyamatos kezdeményezésekkel kell üzenni a piacoknak, hogy Magyarország gazdasága, költségvetési és pénzügyi pozíciója, a magyar bankrendszer elég erős ahhoz, hogy kibírja a pénzügyi válság okozta ny...
okt. 15
16:24
Pendrive-on a Zanzibar Új nagylemeze (BorsOnline)
Az országban az elsők között adták ki múlt héten a Zanzibar tavasszal megjelent ötödik nagylemezét, az Őrangyalt pendrive-on. Közben a lassan tíz éve fennálló együttes gőzerővel készül a decemberi jubileumi koncertjére és a lemez második videóklipjét forgatja.
okt. 15
16:24
Szexbotránnyal került hatalomra, szexbotrány mondathatja le (Blikk)
okt. 15
16:24
A földre kényszerültek a szentpéterúri ovisok (+képek) (HírTV)
Kevés a hely a Zala megyei Szentpéterúr óvodájában. Ha minden gyerek ott marad délutánra, akkor van, akinek a földön kell aludni, mert nincs elég ágy - mondta el Farkas Ágota polgármester. Az önkormányzat pályázott a bővítésre és felújításra, de nem nyert.
okt. 15
16:24
Schulz: az EP szocialista frakciója támogatja a kormány lépéseit (Kripto Akadémia)
Kiáll az Európai Parlament szocialista frakciója a magyar kormánynak a pénzügyi válság elhárítására tett lépései és kezdeményezései mellett - szögezte le szerdán Brüsszelben kiadott közleményében Martin Schulz frakcióelnök.
okt. 15
16:24
Divatba jött Marx (hirado.hu)
Jól fogynak a tudományos szocializmus atyjának könyvei
okt. 15
16:24
USA - A vártnál kisebb mértékben bővültek a nagykereskedelmi készletek (ProfitLine)
A feldolgozóipari és kereskedelmi raktárkészletek a szezonálisan kiigazított adatok alapján júliusról augusztusra 0.3 százalékkal emelkedtek, míg éves szinten 6.7 százalékkal. Az előzetes elemzői várakozások 0.5 százalékos készletbővülésre számítottak. (ProfitLine.hu)
okt. 15
16:26
Maratoni menet lehet a nemzeti csúcs (Privátbankár)
Egész napos is lehet a szombatra összehívott nemzeti csúcs, amelynek már megvan az ülésrendje és a pártok felszólalási sorrendje - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő. A tanácskozás délelőtt 10 órak...
okt. 15
16:26
Elfogták a kábeltolvajokat (HírTV)
A rendőrök szerdán délután elfogták azokat a fiatalokat, akiket a Monorierdőnél balesetet szenvedett vonat kábeleinek ellopásával gyanúsítanak - tájékoztatott közleményében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A kábelek még kedden meglettek.
okt. 15
16:26
Megkezdődött az EU pénzügyi válságcsúcsa Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Megkezdődött szerda délután az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója Brüsszelben: az ülést ezúttal - egyéb témákat háttérbe szorítva - az egyre terebélyesedő nemzetközi pénzügyi válság uralja.
okt. 15
16:26
Megölték az al-Kaida második számú vezetőjét (hirado.hu)
Az amerikai katonák az iraki Moszul városában végeztek a terroristával
okt. 15
16:27
Ki segíthet rajtunk? Kormány, jegybank, külföld? (Portfolio)
Az utóbbi egy hónapban alaposan átértékelődtek a gazdaságpolitikai prioritások Magyarországon. A kormányzat és a jegybank egyaránt rákényszerül, hogy a stabilitási szempontok minden mást háttérbe...
okt. 15
16:28
Harper és Finley, Hollywood legifjabb sztárikrei! (hirado.hu)
Nyilvánosságra hozták Lisa Marie Presley és Michael Lockwood kislányainak nevét
okt. 15
16:29
Elképesztő: 270 felett az euro! (2.) (Portfolio)
Több mint 7%-os napon belüli zuhanáson van túl a forint délután 4 órára, az euróval szembeni jegyzések amellett ugrottak 270 fölé, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Király Júlia jegybanki...
okt. 15
16:31
Államosíthatják az osztrák bankokat (Portfolio)
Végső megoldásként a bankok államosításáról dönthet az osztrák állam a pénzügyi mentőcsomag keretein beül - jelentette be az osztrák kancellár, Alfred Gusenbauer a mai napon. A bankok államosítása...
okt. 15
16:42
ÁKK: biztosított a finanszírozás, akár deviza nélkül is (Privátbankár)
Az államadósság idei finanszírozása a pénteken bejelentett csökkentett forintkibocsátással is biztosított, akár devizakibocsátás nélkül is, mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ...
okt. 15
16:42
Berlusconi vandálkodott Bushnál (BorsOnline)
Úgy tűnik, jó erőlétnek örvend Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Az amerikai elnökkel, Geroge W. Bush-sal való találkozása során egyszer csak rácsapott az előtte álló pulbitusra, amely darabokra esett.
okt. 15
16:42
Barcsay-kiállítás a Haas Galériában (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt hunyt el Barcsay Jenő festőművész, grafikus. A Haas Galériában október 17-én nyíló kiállatás a két világháború között készült munkáiba enged betekintést.
okt. 15
16:42
Az influenza-világjárvány Magyarországot sem kerüli el (Infostart)
Növelni kell az antivirális gyógyszerkészletet és a szezonális influenza elleni védőoltásban részesülők számát, hiszen az influenza-világjárvány Magyarországot sem kerüli el - figyelmeztet a Magyar Pandémiás Prevenciós Bizottság elnöke. Bujdosó László az InfoRádiónak elmondta: a járvány három hullámban érkezik majd, a betegek száma elérheti a 3 milliót, a halálos áldozatoké pedig a 60 ezret.
okt. 15
16:42
Bárki megveheti Talma motorját (Blikk)
A világbajnok tiszteletére az Aprilia gyár legyártotta a kétkerekűt
okt. 15
16:42
Szombaton hétköznap lesz Budapesten (HírTV)
Az október 23-i ünnep miatt változik a parkolási rend a fővárosban. Az október 18-ai szombat munkanap, míg október 24-ei péntek szünnap lesz.
okt. 15
16:42
Orbán üzent Gyurcsánynak! (Alternatív Energia)
A Fidesz közleményében a következőket juttatta el a médiához.
okt. 15
16:42
Egymást eszik a pulykák: feljelentést tettek az állatvédők (hirado.hu)
A több mint egy hónapja nem működő Zalabaromfi beszállítóinál 355 ezer pulyka vár vágásra
okt. 15
16:44
Műszívet kapott egy kislány (Infostart)
Megtörtént az első magyarországi gyermekkori műszívbeültetés, a műtét szövődménymentes volt, a kislány jól van - jelentette be Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgató-főorvosa.
okt. 15
16:51
Árengedmények a kereskedelem napján (Piac és Profit)
Az Európai Kereskedelem Napját negyedik alkalommal rendezik meg. A rendezvény a vásárlókhoz is szól, kiket akciókkal, nyereményjátékokkal várnak.
okt. 15
17:00
Fekete szerda: vér folyt a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.953 pontos, 11,88 százalékos csökkenéssel, 14.484,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények...
okt. 15
17:00
Társadalmi egyeztetés az Új Magyarország Fejlesztési Tervről (Infostart)
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a kabinet az Új Magyarország Fejlesztési Terv következő két éves operatív programjainak újabb akcióterveit.
okt. 15
17:00
Politkovszkaja-ügy - a feltételezhető elkövető nincs a vádlottak között (Infostart)
Moszkvában megkezdődött a meggyilkolt újságírónő, Anna Politkovszkaja ügyének pere. A vádlottak között azonban nincs ott a feltételezett elkövető, az írásaiban a Kremlt ostorozó riporter családjának ügyvédje pedig azt állítja - halálosan megfenyegették.
okt. 15
17:00
Koeman együtt edzett focistáival (Blikk)
A szövetségi kapitány bemutatót tartott a Málta elleni mérkőzés előtt
okt. 15
17:00
A magyar válogatott búcsúzik a továbbjutástól (HírTV)
A magyar női kézilabda válogatott 29-24-re kikapott Oroszország legjobbjaitól a dániai világkupa szerdai, második fordulójában. Imre Géza tanítványai ezzel a vereséggel gyakorlatilag elbúcsúztak a továbbjutástól, mert a két négyes csoportból csak az első két helyezett jut tovább.
okt. 15
17:00
Elhunyt Várkonyi Péter (Blikk)
okt. 15
17:00
Megmenekült Bogyó, a törpevidra (Blikk)
Testvérei kitúrták, most gondozója eteti a kisvidrát
okt. 15
17:00
Műszívet kapott egy kislány (Metropol)
Megtörtént az első magyarországi gyermekkori műszívbeültetés, a műtét szövődménymentes volt, a kislány jól van. A 2,5 éves, tíz kilogrammos kislányon két hete végezték el a beavatkozást, miután keringését semmilyen más gyógyszerrel nem tudták fenntartani.
okt. 15
17:00
Az MSZP és a Fidesz összefog (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnökén keresztül azt kérte Orbán Viktortól, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az európai konzervatív pártok is támogassák a Magyarország által javasolt négy pontot. Erről a kormányszóvivő tájékoztatta az MTI-t szerdán. A Fidesz szóvivője közleményben reagált; mint közölte, Orbán Viktor közbenjár az Európai Néppárthoz tartozó pártvezetőknél a…
okt. 15
17:01
Íme a menetrend: egész napos is lehet a szombati csúcs (hirado.hu)
A tanácskozás délelőtt 10 órakor kezdődik, és legkésőbb délután 5 óráig tart
okt. 15
17:02
Meghalt egy magyar kamionsofőr Ausztriában (HírTV)
Lezuhant egy irodaépület lépcsőjéről és meghalt egy magyar kamionsofőr a burgenlandi Pándorfalunál /Parndorfnál. A szerencsétlenül járt férfin a gyors orvosi beavatkozás sem tudott segíteni.
okt. 15
17:02
Nem adott elsőbbséget, hárman súlyosan megsérültek (Blikk)
okt. 15
17:02
A nemzeti csúcs alkalom lehet Gyurcsány és Orbán vitájára (Alternatív Energia)
A szombati nemzeti csúcs azon ritka alkalmak egyike lesz, ahol Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nyilvánosság előtt ütköztetheti véleményét. A két politikus ugyanis a 2006-os parlamenti választások kampánya óta csak egyszer, a parlamentben vívott szópárbajt.
okt. 15
17:03
Kevesebb olajra lesz szükség az OPEC szerint (Portfolio)
A világ olajkitermelésének hozzávetőlegesen 40%-át adó OPEC a pénzügyi válság negatív hatásaira hivatkozva lefele módosította 2009-es globális olajkeresleti várakozását. A WTI 5.1%-os esést mutat és...
okt. 15
17:03
Elhunyt Várkonyi Péter (hirado.hu)
A politikus 1983-89 között irányította a Külügyminisztériumot
okt. 15
17:04
Társadalmi egyeztetés a 2009-2010. évi akciótervekről (Alternatív Energia)
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) operatív programjainak 2009-2010. évi újabb akcióterveit - jelentette be Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára szerdán kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Keresés