Megjelenik-e a pszichiátriai betegség a kezelés közben született műalkotáson? - ez az egyik kérdés, amelyre választ kaphatnak kutatók az Országos Pszichiátriai Intézet mintegy ezer festményből és rajzból álló gyűjteményének elemzésével. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta: az Akadémia gondozásába került gyűjteményből készülő időszakos tárlatok a nagyközönség számára is…
Egy nagy-britanniai házaspár tíz gyermeket nevel, annak ellenére, hogy csak segélyekből tartják fenn magukat. A pénzük kevés, több támogatásra lenne szükségük. Csupán egy heti élelmiszer-kiadásuk 80 ezer forintnak megfelelő font - tudósít az Inforadio.
A két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László rokkantsági nyugdíjba helyezését kezdeményezte a szocialista politikus felesége a közelmúltban - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
Egy dél-koreai bíróság öt évi börtönre ítélt szerdán egy észak-koreai nőt, aki a dél-koreai tisztviselőktől kapott titkos információkat szerelmi szolgáltatásokkal viszonozta.
Az európai gépjármű értékesítés a múlt hónap során 8.2 százalékkal esett vissza, a magas üzemanyag árak és a hitelpiaci válság következtében csökkenő vásárlói igények hatására, mely a GM és a BMW márkákat sújtotta leginkább. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,74 pontos csökkenéssel, 16.127,36 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest a mutató így 1,88 százalékkal gyengült. A mai napon egyébként...
Megnyílt a regionális pályaválasztási kiállítás és állásbörze Nyíregyházán kedden, ahol péntekig kaphatnak információt a továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségekről a fiatalok, valamint a pályakezdő álláskeresők. A következő hetekben a keleti régió több városában is tartanak hasonló rendezvényt.
A devizahitelezés visszafogása – amit az MKB mellett már a Volksbank is bejelentett – katasztrofális hatásokkal járhat a lakáshitelezésben. Az idei első hat hónapjában ugyanis az engedélyezett hitelek számának 80, összegének pedig közel 90 százalékát tette ki a deviza.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA ISMÉT LEJTMENETBE KAPCSOLT -a vezető amerikai piacokról gyorsan elillant a jó hangulat, az indexek ismét mínuszban zártak -a befektetőkön ezúttal a...
A banki tájékoztatásra és a hitel-megállapodásokra vonatkozó jogszabályok módosítását, s az energiapiac liberalizációjával összefüggő fogyasztói problémák kezelését szorgalmazza az elmúlt időszakról szóló jelentésében az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága....
A MÁV a mozdonyvezető szabályszegésével magyarázza a Monorierdőnél történt múlt heti tragikus balesetet. A vezető 16 másodperccel a tragikus ütközés előtt kezdett el lassítani. Óránként 78 kilométeres sebességgel haladt a személyvonat, amikor belecsapódott az előtte lassan mozgó intercitybe.
Magyarország makrogazdasági sebezhetőségére hivatkozva 7,500 forintról 4,800 forintra csökkentette az OTP részvényekre adott célárfolyamát a Merrill Lynch ma reggeli elemzésében. 36%-kal 4,800...
A kormány garanciavállalása a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésében komoly biztosítékot jelent a pénzintézetek részére, így van esély arra, hogy a versenyképes cégek életben maradjanak, s átvészeljék a válságot - értesült a Világgazdaság....
Az ipari termelés 2008 augusztusában az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,9 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 1,2 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A tegnapi 3.2%-os esést ma újabb 1%-os leértékelődés követte a WTI novemberi határidős piacán. Az elmúlt napok felfele korrekcióját követően elfogyott a lendület, a banki mentőakciók miatt várhatóan...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 309,74 pontos csökkenéssel, 16.127,36 ponton nyitott szerdán. 2-kor a csökkenés elérte a 7,4 százalékot. A nyugat-európai részvénypiacok, követve a Wall Street keddi "jótanácsát", lefelé tartottak, de a veszteség nem zuhanásszerű, inkább kiigazítás a hét eleji fellendülés után.
Az elmúlt időszakban csak a modern Nostradamusként emlegetett Nouriel Roubini szerint komoly recesszióra és részvényárfolyam zuhanásra lehet számítani Amerikában. A recesszió hatására az amerikai...
A forint árfolyama kedden egész nap hétfői szintjénél erősebb pozícióban alakult. A budapesti bankközi devizapiacon kedden délután fél ötkor 251,00/30 forint volt az euró árfolyama, ami 1,2 százalékos...
Az internet (szinte) mindenre használható: ha Ön például aggódik, hogy depressziós, a világhálón erre is választ kaphat. A Kútvölgyi Kórház Pszichiátriai Klinikai Csoportjának honlapján egy 25 kérdésből álló önértékelő kérdőívet talál, amely őszinte válaszai esetén könyörtelenül megmondja: "Önnek valószínűleg hangulatzavara van, érdemes pszichiáterhez fordulnia". Kérdés, hol talál szakrendelést…
Ukrajnai áramimportunk zavarához vezethet, hogy keleti szomszédunk elvette Kapolyi László cégétől, a System Consulting Zrt.-től magyarországi behozatali jogának közel egészét, annak monopolhelyzetére hivatkozva.
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 augusztusában 5,9%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 1,2%-kal csökkent - közölte a KSH. A Központi Statisztikai Hivatala datai szerin...
Eddig ismeretlen okból kigyulladt egy személyautókat szállító kamion szerda reggel az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Mosonmagyaróvár térségében; személyi sérülés nem történt, félpályán halad a forgalom - közölték a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén.
Kigyulladt egy autószállító tréler szerda reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé tartó oldalán, Mosonmagyaróvár térségében. A tűz a vezetőfülkében keletkezett, egyelőre nem tudni, miért, és pillanatok alatt átterjedt az autókra is.
A sztárházaspár angliai rezidenciáján dolgozó két házvezetőt tartóztatott le a rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy a Beckham-villából több értékes tárgyat loptak el és bocsátották áruba az interneten.
Több mint 8%-os mínuszban tartózkodik az OTP árfolyama, a bankrészvényekkel 4,080 forint környékén születnek a kötések. Az elmúlt két nap száguldása után újra hanyatlásnak indultak az OTP...
Alig néhány héttel azelőtt, hogy az egyik izlandi bank bejelentette, hogy nem tudja kifizetni a betétesek pénzét, a 48 éves bankvezér Sigurder Einarsson és felesége 10,5 millió fontért (3,4 milliárd forintért) vásárolt egy négyszobás luxusingatlant London nyugati részén. A helyiek szerint a hitelintézet elnöke felelőssé tehető a brit betéteseket ért veszteségek miatt....
A globális pénzügyi rendszer átalakulásán dolgozó vezetőknek jó példaként szolgálhat, hogy a II. Világháborút követően milyen fegyelmezettséggel működtek a pénzpiacok - nyilatkozta Jean-Claude...
Magyarországon idén húsz felsőoktatási intézmény vett részt a legnagyobb olyan évente ismétlődő európai szintű közvélemény-kutatásban, amely az egyetemi és főiskolai hallgatók véleményét, elégedettségét és jövőbeni elvárásait vizsgálta a saját képzésüket illetően....
Magyarország eddig megfelelő válaszokat adott a világméretű pénzügyi válságra - mondta a házelnök kedden Budapesten. Szili Katalin azt követően nyilatkozott, hogy a kormányfő bejelentette: Magyarország négypontos javaslatot terjeszt az unió elé a válság leküzdése érdekében. A Fidesz jelezte: örül annak, hogy a kormány felismerte: Magyarországot is érinti a válság.
Magyarország a listavezető országok közé tartozik alkoholfogyasztásban, míg másodikok vagyunk az öngyilkosok számát tekintve. Sok a drogprobléma, és az emberek mintegy 20 százaléka szenved élete során legalább egyszer depresszióban. Mindezek ellenére komoly elmaradások mutatkoznak a pszichiátriai ellátásban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pszichiátriai vészhelyzetet jósol Magyarországon. A…
A japán egészségügyi minisztérium szerdán elrendelte, hogy minden, Kínából származó fagyasztott babot vegyenek le a boltok polcairól. A tárca azután döntött így, hogy kedden kórházba került egy nő, miután a kínai termékből fogyasztott.
Még a tévénézőkön is érződik a társadalmi fásultság az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága szerint: idén nyáron alig feleannyi panasz érkezett, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb kifogás az RTL Klub, a Magyar Rádió és a városi tévék adásait érintette.
Gyakorlatilag lehetetlen svájci frankhoz jutni a bankközi piacon, így a hitelintézeteknek sürgősen át kell alakítaniuk a hitelezési politikájukat. A törlesztőhitelek drasztikusan megemelkedhetnek - írja az egyik gazdasági napilap.
Brüsszelben a gazdasági válság a fő témája a szerdán kezdődő kétnapos uniós csúcsnak is. A 27 tagállam állam- és kormányfői vitatják meg, milyen közös fellépésre van lehetőség. A magyar kormány a szigorú uniós költségvetési politika lazítását szeretné elérni.
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelés augusztusban 0.8%-kal nőtt. Az adat három hónap csökkenése után kedvező hír, hiszen a szektor...
A fűtési szezon hivatalos kezdete az ország 650 ezer távfűtéses lakásában élő család számára azt jelenti, hogy külön kérés nélkül melegek lesznek a radiátorok. A kormányrendelet szerint október 15-től április 15-ig tart a fűtési idény, de amennyiben az időjárási körülmények indokolják egy-egy hónappal meghosszabbítható a szolgáltatás....
Továbbra is kevesen érdeklődnek a felsőfokú szakképzések iránt, a bejutók száma 2008-ban nem érte el a 8 ezret - olvasható az Educatio Kht. legfrissebb elemzésében, amelyet az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján tettek közzé.
Európában szeptemberben 1,305 millió új autó kapott rendszámot, 8,2 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor - jelentették az európai autógyártók szövetségében
A globális pénzpiaci válság miatt az emberek felét álmatlanság gyötri, legalábbis Nagy-Britanniában. Egy internetes felmérés során megkérdezettek fele rosszabbul alszik mostanában, mint egy évvel ezelőtt.
Egy felmérés szerint 2008 első hét hónapjában 819 személy haláláért volt felelős a Rio de Janeiro-i rendőrség, amelyet módszerei miatt sok bírálat ér. A riói rendőrök a feltételezett bűnözőkkel...
Októbertől új formában és tartalommal jelenik meg a Reader's Digest magyar kiadása. A kiadó egyébként egy új kiadvánnyal gazdagodott, ősztől a TV Paprika Magazin is hozzá tartozik.
Még néhány napig bent tartják a kórházban a dalai lámát, hogy további vizsgálatokat végezzenek el rajta - közölte szerdán a kezelőorvosa. Az Újdelhiben lévő Sir Ganga Ram Kórházban ápolt tibeti vallási vezető szervezetéből pénteken távolítottak el epekövet.