Angelina Jolie beismerte az egész világnak, hogy már azelőtt egymásba szerettek Brad Pitt-tel, mielőtt a sármos színész bejelentette volna házassága végét Jennifer Anistonnal.
A KDNP elnöke szerint a Nemzeti Fórum képviseli a valódi nemzeti értékeket, míg a szombatra összehívott nemzeti csúcs csak "adminisztratív módon" fogta át az egész nemzetet, amit az is jelez, hogy a meghívottak közül hiányoztak a nemzet fontos szereplői. Minderről Semjén Zsolt a Nemzeti Fórum III. országos gyűlésén beszélt vasárnap Budapesten.
Nem mintha ez a világ legjobban leplezett titka lett volna, de a pár tartotta magát ahhoz a sztorihoz, miszerint az ő kapcsolatuknak semmi köze Brad Pitt válásához, ők csak azután jöttek össze.
Ugyanakkor a nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékés részét, valamint a családi pótlék emelését szeptemberre halasztják - ez az államnak 30 milliárd forintos megtakarítást jelent
Akkor érdemes a magyar vállalkozóknak lemondani az adócsökkentésről, ha látják, hogy a kormányzat a befolyó jövedelmeket hatékonyan osztja el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A kelet-európai átalakulás finanszírozására alakult londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) munkatársa lett az a magyar hölgy, akinek állítólagos viszonyát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával ez utóbbi pénzügyi szervezetnél már vizsgálják.
Kihirdették az idei Aranylabda 30 jelöltjének névsorát. Heten szerepelnek az Európa-bajnok spanyol válogatottból, de csupán egy brazil, a tavalyi győztes Kaká kapott helyet a listán.
Az MSZP választmánya 2009. március 21-22-re összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amely dönt majd a szocialisták európai parlamenti választási listájáról is - jelentette be Tukacs István, a választmány szervezeti, személyi és költségvetési bizottságának vezetője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
A nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részének és a családi pótlék emelésének jövő év szeptemberre való halasztása 30 milliárd forintos költségvetési kihatással jár - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Ez a hétvége azt bizonyította, hogy a kisebbségi kormány egy gigantikus megszorító csomag bevezetésére készül - rta közleményében Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint "a szocialisták újra azokkal akarják megfizettetni a válságkezelés és saját alkalmatlanságuk árát, akik egyáltalán nem tehetnek a kialakult helyzetről".
Befektetőket keresnek Joszif Sztálin egykori bunkerének helyreállítására. A világ legnagyobb föld alatti bázisában múzeumot, illetve szállodát alakítanának ki.
2009. március 21-22-ére hívta össze az MSZP tisztújító kongresszusát a párt országos választmánya vasárnap délután. A helyi szervezeteknél a tisztújítás már hétfőn elkezdődhet.
Hétfőn vitázik és szerdán szavaz az Európai Parlament arról az előterjesztésről, amely támogatásáról biztosítja az Európai Bizottság javaslatát a nethasználat során szükséges gyermekvédelemről.
Az orosz részvényindex pénteken újabb mélységekbe zuhant, az RTS 6.5%-os mínuszban fejezte be kereskedést a hét utolsó napján, ezzel éves szinten már 71%-os az esés mértéke. Az elemzők sem kímélik az...
Megint nem jutott be az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásába David Beckham csapata, a Los Angeles Galaxy. Az eltiltott angol sztár távollétében a kaliforniaiak 3-0-ra kikaptak a Houston Dynamo otthonában.
Több száz tonna homokot loptak el Jamaica északi partjain egy strandról. A karib-tengeri szigeten még júliusban fedezték fel, hogy eltűnt 500 kamionnyi homok egy tervezett üdülőhely strandjáról. Az ellenzék most az ügy eltussolásával vádolja a rendőrséget, mivel július óta még senkit sem vettek őrizetbe.
A pénzügyi válság sem tudta elvenni a kedvét a felzárkózó országok hatalmas összegekkel rendelkező állami vagyonalapjainak attól, hogy keressék a jó befektetési lehetőségeket nyugati pénzintézetekben és vállalatokban. Ez az érdeklődés igen jól jön a jelenlegi helyzetben, amikor a bankok és a vállalatok likviditási gondokkal küzdenek.
Ma a Roma az Intert fogadja. A tabella alapján a derbi nem számít rangadónak, hiszen a tavalyi második Roma a 14. helyen áll, hat meccséből kettőt nyert meg. Ebben szerepe van annak is, hogy az elmúlt szezon legjobb góllövője, Francesco Totti – térdsérülése miatt – 13 percet játszott idén. Várhatóan ma pályára lép.
A nyugdíjkorrekciós program 2009-re esedékes részének és a családi pótlék emelésének szeptemberre halasztása 30 milliárd forinttal kevesebbet jelent az érintetteknek - mondta a szociális és munkaügyi miniszter az MSZP választmányának ülése után.
Jens Lehmann a novemberi Németország-Anglia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen lépne utoljára pályára a válogatottban - nyilatkozta vasárnap a Stuttgart kapusa.
A pénzügyi válság kapcsán az FBI is többet vizsgálódna, de ehhez jelenleg nincs elegendő munkatársa és forrása - írja az Index. A The New York Times vasárnapi kiadásának nyilatkozva az FBI...
85 éves korában meghalt egy montreali kórházban Ben Weider, akit testvérével, Joe-val együtt a testépítés atyjának hívtak - közölték a férfi hozzátartozói vasárnap.
Dél-Koreában is stabilizációs lépéseket hirdetett meg a kormány, egészen 100 milliárd dollárig garantálnák a kereskedelmi bankok hiteleit. Emellett adókedvezményben részesülnének a stratégiai...
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint állami segítségre szorulhat az eddig stabilabbnak tűnő ING is, miután története első veszteséges negyedévéről számol be a közeljövőben. Tárgyalások...
A Szegedi Vadasparkból meglépett egy hiúz tegnap dél körül, miután valaki kibontotta az állat kifutójának kerítését. Miután a vadaspark munkatársai észlelték a szökést, azonnal értesítették a rendőrséget és az állat keresésére indultak.
Csaknem 100 éves, még egyben van, és legtöbbször szülő kismamák ültek abban a motor kerékpárban, amelyet vasárnap mutattak be a Tolna megyei Attalán. Az 1900-as évek elején szinte ez volt az egyetlen jármű a településen. Sokszor mentettek vele életeket is.
A brit bevándorlási miniszter a bevándorlás korlátozását helyezte kilátásba a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva, továbbá hozzátette, a kormány nem engedi meg, hogy az ország lakossága elérje a 70...
Valószínűleg 1 millió hordóval csökkenti a napi kitermelést az Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete novembertől, hogy megállítsa az árzuhanást.
Az önálló kis boltok rovására tovább erősödtek a nagy kereskedelmi láncok 2007-ben Magyarországon, tavaly közel 3000 kisbolt húzta le végleg a rolót - írja a Napi online. A kiskereskedelmi ágazat...
Egy kanadai kutatás szerint az erősen szennyezett levegő növeli a felnőttkori vakbélgyulladás kialakulásának esélyét. Dr. Gilaad G. Kaplan szerint ez az összefüggés magyarázatot ad arra is, miért növekedett meg ugrásszerűen a megbetegedések száma az utóbbi időkben.