2008. október 2. csütörtök

okt. 2
8:27
Magyar Nemzet: betiltják a higanyos lázmérőt (Gondola)
Már beiktatták a hazai jogrendbe, s várhatóan még a hónap első felében kihirdetik azt a közösségi jogszabályt, amely szerint áprilistól tilos lesz higanyos, nem elektronikus mérőműszereket...
okt. 2
8:27
Felgyújtottak egy Mazdát Budán (Blikk)
okt. 2
8:27
Sztrájkot helyeztek kilátásba a postások (Alternatív Energia)
Ágazai kollektív szerződést szeretnének, hogy mindenkinek be kelljen tartani a posta számára előírt szabályokat.
okt. 2
8:27
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/CHF árfolyama 63 pipes sávban mozgott, 1,5787 és 1,5724 között. Támogatás 1,5702-nél, míg ellenállás 1,5835-nél található. Az AUD/JPY kurzusa 84,17 és 83,43 között alakult. Az USD/JPY árfolyama emelkedő tendenciát mutatott, és csúcsot ért el 106,27-nél, majd visszaesett 105,64-re. Támogatás 105,45-nél, ellenállás pedig 106,64-nél van. Kínában ma ünnepnap van. 11.00-kor teszik közzé az EU-s…
okt. 2
8:27
Megválik százhúsz dolgozótól a Debreceni Hús Zrt. (HR Portál)
Véglegesen eldőlt: megválik százhúsz alkalmazottjától a Debreceni Hús Zrt. Az üzem vezetősége szerdán eredményes megállapodást kötött a munkavállalók képviselőivel az alkalmazottaknak nyújtandó szociális intézkedéscsomagról - tájékoztatta Varagya Szilvia, vállalati kommunikációs vezető az MTI-t közleményben.
okt. 2
8:29
Bugyihorgász (Gondola)
Bugyihorgászt fogott a rendőrség Japánban. A tokiói férfi 3 méter hosszú pecabottal dolgozott és a rádamilozott horoggal fogott száradó bugyikat erkélyekről. Bőven volt kapása, mert a rendőrség...
okt. 2
8:29
Balla György vallott fogvatartójáról (HírTV)
Részletes személyleírást adott Balla György arról a férfiról, aki az MDF választmányi ülése előtti éjszaka fogva tartotta. A párt Somogy megyei elnöke az elkövető nevét és a címét is elmondta a Nemzeti Nyomozó Irodánál tartott hét és fél órás kihallgatáson.
okt. 2
8:29
Áram nélkül maradt a Zalabaromfi (HR Portál)
Kikapcsolja az áramot a szolgáltató csütörtökön a Zalabaromfi telephelyén, közölte szerdán az MTI-vel a cégcsoport igazgatóságának névtelenséget kérő képviselője, rámutatva: pontosan egy hónappal számláik zárolása után sincs egyezség a CIB Bank és a zalaegerszegi társaságok között.
okt. 2
8:31
Kamionok ütköztek össze a 81-es főúton (Gondola)
Egy ember súlyosan megsérült, amikor két kamion és egy személygépkocsi ütközött csütörtök reggel a 81-es főúton. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta,...
okt. 2
8:31
Egyenlő munkabért követelnek a kölcsönzöttek (HR Portál)
A Munka törvénykönyvének módosítását szorgalmazza a Vasas Szakszervezeti Szövetség, csatlakozva a Fémipari Szakszervezetek Világszövetsége felhívásához, amelyet a bizonytalan foglalkoztatás ellen, a tisztes munka érdekében indított el - tájékoztatta Balogh Béla a szakszervezeti tömörülés elnöke az MTI-t szerdán.
okt. 2
8:33
Rekord mértékű csökkenés a kínai feldolgozóipari beszerzőmenedzser indexnél (ProfitLine)
Az előző hónapot követően szeptemberben is csökkent a kínai feldolgozóipari szektor aktivitása, miután a megrendelések rekord mértékben estek vissza, válaszul a csökkenő belföldi és külföldi igények miatt. (ProfitLine.hu)
okt. 2
8:33
Venezuelában lelőttek egy ellenzéki diákvezért, aki Chávez ellen kampányolt (Gondola)
Megöltek Venezuelában egy ellenzéki diákvezért, aki segédkezett Hugo Chávez baloldali elnök alkotmánymódosításai elleni tüntetések megszervezésében. Júlio Sotót helyi idő szerint szerdán ölték meg...
okt. 2
8:33
Sztrájkjog híján tüntettek a rendőrök Csehországban (HR Portál)
Béremelést követelnek a csehországi tűzoltók és a rendőrök. A belügyminisztérium prágai székhelye előtt szerdán délután lezajlott tüntetésen mintegy ezren vettek részt.
okt. 2
8:35
USA - Október 17-ig még tilos a Naked Short (ProfitLine)
Az amerikai szövetségi felügyeleti szervek a tegnapi napon meghosszabbították a short pozíciók felvételére vonatkozó tiltást, mely több mint 800 pénzügyi részvényt tartalmaz, legalább addig, míg a kongresszus törvénybe nem iktatja a pénzügyi mentőcsomagot. (ProfitLine.hu)
okt. 2
8:35
Gyászol az internetes médiavilág: elhunyt Piros (Gondola)
Október 1-jén meghalt a magyar konzervatív szellemi közélet egyik szürke eminenciása, György Lajos, akit Piros néven ismertek a magyar internethasználók.
okt. 2
8:36
Szélvihar szélcsendben? (Piac és Profit)
Jó árat ad az állam a szélerőművekkel energiát termelőknek, akiknek ahhoz, hogy termelhessenek, éppen az állam szabályaival kell - stílusosan - szélmalomharcot vívniuk. Vagy inkább "csak" az áramellátás biztonságáért is felelős hatóság olykor "üzletellenes" óvatosságával?
okt. 2
8:36
A mentőöv felnyomta az olajárat (Privátbankár)
A nyersolajpiacon csütörtök reggel emelkedtek az árak arra a várakozásra, hogy a kongresszus végül jóvá fogja hagyni a pénzügyi mentőcsomagot, ami a gazdaság stabilizálódását - és a nyersolajkereslet ...
okt. 2
8:36
Tüntet a kormányfő, de nem örülnek neki (BorsOnline)
Baljós árnyak vetülnek a szombati "Tarka Magyar" névre hallgató, az elharapódzó erőszakot elutasító demonstrációra. Gyurcsány Ferenc kormányfő például elmegy feleségével a tüntetésre, ami többeknek nem tetszik, mondván eredetileg politikamentesnek indult az akció.
okt. 2
8:36
"A gyerekkori elhízás csak mítosz" (Infostart)
A reklámipar szerint semmiféle összefüggés nincs az élelmiszer-reklámok és a gyerekkori elhízás között, sőt, egy ausztrál parlamenti vizsgálat során egy még nem nyilvánosságra hozott kutatás eredményére hivatkozva azt állították, hogy a gyerekkori elhízás nem több mítosznál.
okt. 2
8:45
Elfogadta a Szenátus az átdolgozott tervezetet (HírTV)
Az USA-ban a Szenátus elfogadta a 700 milliárd dolláros segélytervezet átdolgozott változatát. Most már csak annyi lenne hátra, hogy aq Kongresszus is elfogadja az átdolgozott tervezetet. A Kongresszus, ha minden jól megy, ma washingtoni idő szerint délben ülésezik és ekkor döntenek majd a tervezet elfogadásáról is. (OT/www.globalfx.hu)
okt. 2
8:45
Összeütközött és a tengerbe zuhant két francia vadászgép (Gondola)
Összeütközött és a tengerbe zuhant szerdán gyakorlatozás közben két francia vadászgép, az egyik pilótának sikerült katapultálnia, a másik sorsa ismeretlen - közölte a francia védelmi minisztérium....
okt. 2
8:45
Fogyaszthatnak kumiszt a kazah autósok (Blikk)
okt. 2
8:45
Új vezérigazgató a Drehernél (Kreatív Online)
Hector Gorosabel után új vezérigazgatója van a Dreher Sörgyáraknak. Az októberben kinevezett angol származású Gary Whitlie-nek ismerős lesz a terep, ugyanis korábban már dolgozott Magyarországon.
okt. 2
8:47
Az elmúlt ötven év legnagyobb árvize pusztít Mexikóban (HírTV)
Mexikóban már több mint 31 ezren menekültek el a két hete kezdődött áradások elől. A folyók több mint 9 ezer hektárt öntöttek el. A kormány szerint ez az elmúlt fél évszázad legnagyobb árvize Mexikóban.
okt. 2
8:47
Öngyilkos merénylet két bagdadi mecset ellen: 12 halott (Gondola)
Legalább 12 halottja és 31 sebesültje van annak kettős öngyilkos merényletnek, amelyet két bagdadi síita mecset ellen követtek el csütörtökön reggel. A rendőrség szerint a ramadán böjthónap...
okt. 2
8:49
EUR/USD A szenátus jóváhagyta a mentőcsomagot (HírTV)
A szenátus jóváhagyta az amerikai kormány mentőcsomagjának 2. változatát. 74 szenátor szavazott igennel a 700 milliárdos segély ügyében, míg 25-en ellene voltak. A képviselőházban pénteken döntenek. Az EUR/USD-ot 1,3937-en jegyzik. Ellenállások 1,4540-nél, 14600-nál és 1,4683-nál, míg támogatások 1,4470-nél, 1,4371-nél és 1,4300-nál találhatók. In-www.globalfx.hu
okt. 2
8:51
Japán - 1.9 százalékkal 3 éves mélypontra esett a Nikkei 225 (ProfitLine)
Nem hatotta meg a japán részvénypiacot, hogy az amerikai szenátus tegnap este elfogadta a pénzügyi mentőcsomag módosított változatát, a befektetők már jobban aggódnak a globális recesszió miatt. A tokiói részvénypiac fő mutatója, a Nikkei 225 index ennek megfelelően 213.50 ponttal, 1.9 százalékkal három éves mélyponton 11,154.76 pontra csökkent. A Topix index értéke 2,2 százalékos eséssel 1076,97…
okt. 2
8:54
Kína: tejstop! (Privátbankár)
A kínai hatóságok felfüggesztik a tejipari termékek kivitelét mindaddig, ameddig nem garantált azok biztonsága - értesültek kínai partnereiktől japán kormányzati illetékesek. A kínai élemiszer-bizt...
okt. 2
8:54
Morbid gyilkosság: agyonnyomta a kisgyereket a kövér nagynéni (Infostart)
Túl kövér, ezért nem tud elmenni a bírósági tárgyalásra az a texasi nő, akit 18 hónapos unokaöccse meggyilkolásával vádolnak. A kicsi koponyáját valósággal összemorzsolták, de Mayra Rosales azzal védekezik: nem bántotta a gyereket, csak véletlenül ráesett.
okt. 2
8:56
A 700 milliárd segíti a forintpiacot is (Privátbankár)
A szakértők azt várják, hogy enyhül a kockázatvállalástól való idegenkedés, és a befektetők visszatérnek a helyi valutákhoz és a részvénypiacokhoz. A 700 milliárd dollár sok mindenkinek mentőöv
okt. 2
9:03
Fegyveres rablókat fogtak Kecskeméten (Blikk)
okt. 2
9:03
Új pr-ügynökséggel dolgozik az LG (Kreatív Online)
A Hill & Knowlton után új pr-ügynökséggel dolgozik az LG Electronics. A cég négy ügynökség közül választotta ki az új partnerét, amellyel októbertől határozatlan idejű szerződést kötött.
okt. 2
9:03
Mire lesz elég az OMSZ-nek az egyszázalékos emelés? (HírTV)
Nagyjából egy százalékkal - 230 millió forinttal - kap többet az Országos Mentőszolgálat 2009-ben, mint kapott 2007-ben. A kormány a tavalyi szinten fagyasztja be az OMSZ jövő évi büdzséjét, miközben idén 6, jövőre pedig további 4,3 százalékra becsülik az inflációt.
okt. 2
9:05
Brit Nationwide-házárindex: -12,4%- előrejelzés. -12,6% (HírTV)
Szeptemberi brit Nationwide-házárindex: -12,4%- előrejelzés. -12,6%- előző havi érték: -10,5%. Részletek következnek… in-www.globalfx.hu
okt. 2
9:06
Európai Madármegfigyelő Napok - határokat nem ismerő utazás (Édenkert)
Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, hogy megfigyelhessék az országok felett átkelő madarakat. Indul a verseny!
okt. 2
9:09
Anglia - További csökkenés az ingatlanpiacon (ProfitLine)
Az angliai ingatlanárak szeptemberben 1.7 százalékkal csökkentek a tavalyi szintjükhöz képest az előző havi 1.9 százalékos csökkenésről 1.7 százalékos csökkenésre módosított felülvizsgált mérséklődés után - áll a NationWide felmérésében. (ProfitLine.hu)
okt. 2
9:11
1998 óta először csökkent az orosz kőolaj kitermelés (ProfitLine)
Csökkent Oroszország kőolaj kitermelése szeptemberben, miután a vállalatok emelkedő költségekkel és kiöregedett kőolajmezőkkel találták szembe magukat, ezzel a világ második legnagyobb kőolaj exportáló országa 1998 óta először élt át éves szintű csökkenést a kitermelésében. (ProfitLine.hu)
okt. 2
9:12
Kecskemét: 1 órán belül elcsípték a rablókat (Privátbankár)
Egy órán belül elfogták azt a két férfit, aki egy maroklőfegyverrel megpróbált kirabolni egy boltot múlt éjszaka Kecskeméten - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. Amikor a felszólításra az ...
okt. 2
9:12
Leállt Janet Jackson veséje (BorsOnline)
Janet Jackson hétfő esti koncertje előtt rosszul lett, összeesett és szörnyű fájdalomra panaszkodott. Az énekesnőt azonnal kórházba szállították, ahol kiderült: leállt az egyik veséje.
okt. 2
9:12
A boldogság forrása: öt perc alvás egy rózsaszínű koporsóban (Infostart)
Thaiföldön egy buddhista kolostor azt ajánlja a híveknek, hogy megfelelő pénzösszeg fejében maguk mögött hagyhatják problémáikat. Ehhez csak azt kell tenniük, hogy bemásznak egy koporsóba, "meghalnak", majd újjászületnek.
okt. 2
9:14
Politikus és közgazdász egyetért (Privátbankár)
Számos politikus és közgazdász a kamatok leszállítását javasolja, az EKB azonban várhatóan nem változtat az irányadó kamaton. Makacs a központi bank?
okt. 2
9:16
BÉT: csak óvatosan a jókedvvel! (Privátbankár)
A nyugat-európai részvénypiacokhoz hasonlóan mérsékelt optimizmussal nyithat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön, miután az amerikai szenátus előző nap elfogadta a pénzügyi mentőcsomagot. Illés Lás...
okt. 2
9:21
Visszatérnek a szlovák vendégmunkások (HírTV)
A gyors béremelkedés és az árfolyamváltozások miatt egyre több szlovák vendégmunkás dönt a hazatérés mellett - írja a Világgazdaság. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint az idei második negyedévben - a 2004-es EU-csatlakozás óta először - csökkent a külföldön dolgozók száma.
okt. 2
9:21
Behúzott futóművel landolt egy Boeing 737-es a kalinyingrádi repülőtéren (Gondola)
Behúzott futóművel landolt a kalinyingrádi repülőtéren egy Boeing-737-300 típusú repülőgép, a balesetben senkinek sem esett baja. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség csütörtökön adott hírt arról,...
okt. 2
9:21
Megoldódik a rejtély? Megtalálták Fossett gépét (Blikk)
Egy év után végre megoldódhat a milliomos kalandor, Steve Fossett eltűnésének rejtélye
okt. 2
9:21
Megállapodtak a buszos szakszervezetekkel is! (Alternatív Energia)
A BKV buszágazatát képviselő szakszervezetek is megállapodásra jutottak Kocsis Istvánnal, a cég vezérigazgatójával; december 15-ig nem lesz sztrájk - közölte a csütörtök reggeli tárgyalás után Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője az MTI-vel.
okt. 2
9:23
Fizethetnek a hűtlen szakorvosok (HírTV)
Visszafizettetné a kormány a szakorvosképzés alatt nyújtott mintegy 2 millió forintos állami támogatást, ha a frissen végzett doktor nem a képzésében részt vevő kórházban vállal munkát - írja a Népszabadság.
okt. 2
9:23
Az EKB a kamatpolitikáról tanácskozik (Gondola)
A pénzpiaci zavarok közepette az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kamatdöntő tanácskozást tart. Bár számos politikus és közgazdász a kamatok leszállítását javasolja, az EKB azonban várhatóan...
okt. 2
9:23
Vér szivárog a bőréből (Blikk)
ÚJDELHI — Napjában ötször, de akár hússzor is vérezhet pórusaiból egy indiai lány, betegségére egyelőre nincs semmilyen gyógymód.
okt. 2
9:25
Megnősül a világ legkövérebb férfija (+képriport) (HírTV)
Október 26-án elveszi kedvesét a mexikói Manuel Uribe, aki a legutóbbi, 2007-es Guinness-rekordok könyve szerint a világ legsúlyosabb embere – mondta el az AFP hírügynökségnek a 43 éves, nemrég még 590 kilogrammos férfi.

Keresés