Jelentős szakmai szervezetek nem kaptak meghívót a miniszterelnök és pedagógiai szervezetek találkozójára - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csütörtökön az MTI-vel. Kerpen Gábor elnök szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányfő és az oktatási miniszter kizárólag azokkal a szervezetekkel tart megbeszélést, amelyek nem bírálják az Új Tudás programot.
Mahmúd Abbász palesztin elnök két napon belül lehetségesnek tartja a békét Izraellel, ha megvalósul Ehud Olmert távozó izraeli kormányfő elképzelése a közel-keleti konfliktus megoldásáról. Ha Olmer...
Október első hétvégéjén Villányra figyel minden borkedvelő, hiszen ekkor rendezik meg a már nagy hagyományokkal bíró Vörösbor Fesztivált. A finom borok, ételek és programok mellett szüreti felvonulás színesíti a fesztivált.
A magyar pénzügyi rendszer stabil, mert tőkeerős, jól működő bankok alkotják, de a fogyasztók pénzügyi tudatossága fejlesztésre szorul - mondta Simor András, az MNB elnöke. A válság tanulságaként a jövőben vélhetően egyetlen ország sem hanyagolja el a pénzügyi oktatást.
Megtiltotta a kifejezetten csecsemők és gyermekek táplálására szánt összetett, állati- és növényi eredetű termékeket egyaránt tartalmazó élelmiszerek kínai importját az országos főállatorvos. Süth Miklós az Európai Bizottság szeptember 26-án hatályba lépett iránymutatása alapján fogalmazta meg a rendeletet.
Tilos minden kifejezetten csecsemők és gyermekek táplálására szánt összetett, állati- és növényi eredetű termékeket egyaránt tartalmazó élelmiszer importja Kínából - tartalmazza az országos...
Feloszlatta magát a dámóci önkormányzat, a kevesebb mint félezer lakosú bodrogközi település képviselőinek többsége úgy döntött, hogy visszaadja mandátumát, ezzel egyedül Szajkó János polgármester nem értett egyet - közölte csütörtökön a község vezetője az MTI-vel.
A font eddig erősnek mutatkozott az euróval szemben. Az EUR/GBP benézett 0,79 alá, és napi minimumot ért el 0,7858-nál. A kereskedők szerint az EKB kamatdöntése után ismét emelkedés következhet, mivel Trichet nyilatkozata a vártnál kevésbé kamat-pesszimista lehet. Az elemzők változatlan 4,25%-os kamattal számolnak. A 0,7900-es érték visszahódítása esetén 0,7950-ig nyílhat potenciál. In-…
Az ENSZ elköltözteti a pakisztáni fővárosban állomásozó diplomatáinak gyermekeit az iszlámábádi Marriott hotel ellen elkövetett pokolgépes merénylet miatt - jelentette be a világszervezet...
A kormány szakképzésre kötelezné a 35 év alatti munkanélkülieket és kiterjesztené a közmunkaprogramot. Az Út a munkához programmal a munkaerőpiac gondjait orvosolná a kisebbségi kormány.
Mahmúd Abbász palesztin elnök két napon belül lehetségesnek tartja a békét Izraellel, ha megvalósul Ehud Olmert távozó izraeli kormányfő elképzelése a közel-keleti konfliktus megoldásáról. Ha...
Az ukrán elnök egy kényszerleszállás után „elorozta” a politikai riválisának számító kormányfő moszkvai utazására előkészített repülőgépét, és azzal folytatta tovább útját csütörtökön. Julia Tyimosenko miniszterelnök kénytelen volt egy másik gépet találni, hogy el tudjon indulni a Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel esedékes találkozójára.
Tilos minden, kifejezetten csecsemők és gyermekek táplálására szánt összetett, állati- és növényi eredetű termékeket egyaránt tartalmazó élelmiszer importja Kínából - tartalmazza az országos főállator...
Okos szépségeket keresnek VIVA-n a Szexi vagy nem? című műsor harmadik szériájában. Zola, a sorozat műsorvezetője időnként megdöbben a lányok önbizalmán.
Videóra vette a szállodai szobájában szexelő diákját egy brit tanár. A 17 éves fiú, aki alkalmi partnerével egy éjszakai bárban ismerkedett meg, kölcsönkapta A pedagógustól a szobát, ám a férfi a kameráját a helyiségben hagyta, bekapcsolva.
A globális pénzügyi válság miatt veszélybe került építőipari és ingatlanszektor megsegítésére a francia állam 5 milliárd euróért felvásárol 30 ezer olyan lakást, amelyek építése az értékesítési bizony...
A BKV-nak csak egy évig van joga behajtani a bliccelőkre kirótt pótdíjakat, és nem ötig, ahogyan most teszi - állapította meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté azt is kifogásolja, hogy nem minden BKV-állomáson lehet jegyet kapni, ráadásul a közlekedési társaság jegyellenőrei gyakran gorombák.
A magánszemélyek körében realizált legnagyobb összevont jövedelem tavaly 1,7 milliárd forintot tett ki, ez 1,2 milliárddal alacsonyabb az előző évinél - derül ki a 2007. évi jövedelembevallásokból,...
Lola mellett a Zizi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus is dalol az idei 23. Plus Budapest Maratonon. A futóversenyhez kapcsolódó családi nap szervezésére a Plus tenderen választott partnert.
Két oktatási és pályaválasztási portál működésének kezdetét jelentették be október 2-án. Az oldalakon szülők, diákok, pedagógusok és intézményvezetők juthatnak hasznos információkhoz a fővárosi közoktatási intézményekkel kapcsolatban. Az internetes adatbázis valamennyi, Budapesten található, akkreditált képzést nyújtó oktatási intézmény adatait tartalmazza, így elektronikus felületet biztosít…
Az olasz költségvetési hiány a 2. negyedévben a GDP 0,5%-át tette ki. Legutóbb még 4,7%-os értékről adtak számot. Az EUR/CHF eddig veszteségeket könyvelt el, és hamarosan tesztelheti az 1,5688-as napi mélypontot. In-www.globalfx
Őrizetbe vette a rendőrség egy nagycsalád három tagját, köztük két nőt, miután mondvacsinált indok alapján, munkavégzése közben megtámadtak és megvertek egy óvónőt Kiskundorozsmán.
Hiba ezeknél a gépeknél már többször előfordult, melyre hibajavító kódot adtak ki, de ez a kondenzátor nem szerepelt a visszahívásra rendelt eszközök között
Határozottan cáfolja a vizitdíj visszaállításával kapcsolatos híreket az Egészségügyi Minisztérium. A csütörtöki Napi Gazdaság azt írta ugyanis megbízható forrásra hivatkozva, hogy a vizitdíj „nem tűnt el végleg”, és az eredetileg 300 forintos önrészt más csomagolásban ismét bevezetné az egészségügyi kabinet.
A tagállamok védelmi minisztereinek Dauville-i informális találkozóján tíz ország jelezte, hogy kész részt venni a szomáliai partok mellett garázdálkodó kalózok elleni, novemberre tervezett európai katonai műveletben.
Miután a GBP/USD átlépte a fontos 1,7710-es támogatást, az elemzők szerint tesztelhetik az 1,7446-os éves mélypontot. 1,7425-nél fontos Fibonacci-érték található. Ha ez alá megy a jegyzés, veszteségekkel kell számolni 1,7220-ig. A cél az 1,7045-ös és az 1,7075-ös érték. in-www.globalfx.hu
Az egészségtelenül élő emberek készpénzt vagy utalványt kapnának azért, hogy elmenjenek háziorvosaikhoz egészségügyi kivizsgálásra - legalábbis Nagy-Britanniában több szervezet is jó megoldásnak tartaná ezt a módszert.
Legkevesebb harminckét ember megsérült csütörtökön egy tajvani utasszállító repülőgép fedélzetén, miután a gép légörvénybe került Hongkongból útban a thaiföldi főváros, Bangkok felé - közölte egy...
Lapértesülés szerint Csányi Sándornak üzentek a lehallgatási üggyel kormányzati körök. A miniszterelnök egyre jobban félti a demokráciát az ország második leggazdagabb emberétől azóta, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója és Orbán Viktor Fidesz-elnök kapcsolata feltűnően javult.
AZ állampolgári jogok országgyűlési biztosa az InfoRádióban azt nyilatkozta, hogy a Ptk. szerint mindössze egy évre visszamenően lehet behajtani a büntetéseket.
Moszkva az elkövetett gyilkosságok számát tekintve Európában az első, a világon az ötödik helyen áll - a szomorú rekordot a Moszkovszkij Komszomolec című lap jelentette az amerikai Foreign Policy...
Az EKB kamatdöntése előtt eladási nyomás alatt állt az EUR/USD. Napi minimumot ért el a devizapár 1,3853-nál, mivel a piac arra számít, hogy az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a legutóbbinál sokkal inkább kamat-pesszimistán nyilatkozhat. Rosszul érintették az eurót az EU-s termelői árak, melyek augusztusban a várt szerint 8,5%-kal emelkedtek az (előző: 9,2%). Az elkövetkező hónapokban is tovább…
Benyújtotta az adatgyűjtési ügyben a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező javaslatát Gulyás József, az SZDSZ országgyűlési képviselője csütörtökön. A Fidesz később alakítja ki álláspontját a javaslatról, de a házbizottságban nem támogatta a házszabálytól való eltérést az ügyben.
A BKV egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást a május végén nyilvánosságra került magán e-mailek, illetve a társaság rendszerére telepített állítólagos kémprogramok ügyében indult nyomozás lezárásáról.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön, az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően változatlanul, a jelenlegi 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot - jelentette be az EKB. (ProfitLine.hu)
Az Európai Központi Bank változatlanul, a jelenlegi 4,25 százalékon hagyta az irányadó kamatot - jelentette be az EKB. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. Jean-Claude Trichet a kamatdöntést ...