Hatan meghaltak a dél-koreai fővárosban, amikor egy ámokfutó felgyújtotta motelszobáját és halkéssel szurkálta össze a menekülőket - adta hírül a szöuli rendőrség hétfőn. A nyomozás szerint a munkanélküli férfit a nehéz anyagi helyzet borította ki.
"Csak" kevesebb, mint tíz százalékkal nő a kínai gazdaság a korábbi, közel 12 százalékos ütem helyett. Mindez azt is jelenti, hogy emberek tömegei veszítik el munkahelyüket az amerikai piacok zsugorodása nyomán. Dél-Kínában egymás után zárnak be a Nyugatot ellátó játékgyárak, és van, ahol rohamrendőrök őrzik az üzemeket.
A feltörekvő piacokról összességében 2,4 milliárd dollár áramlott ki az elmúlt héten. Hasonló a helyzet a szűkebb régiónkat is magába foglaló EMEA (feltörekvő Európa, Közel-Kelet és Afrika) térségben is, ahonnan a tőkekiáramlás érezhetően megnőtt a megelőző héthez képest, sőt, a három héttel ezelőtti 800 milliós tőkekivonást leszámítva ismét rekordszintek közelébe kúszott a befektetők által…
A jegestea népszerűsége világszerte növekszik, köszönhető ez annak is, hogy egyre több ízben és kiszerelésben kapható. A férfiak azonban jobb, ha vigyáznak, mivel egy új felmérés eredménye szerint náluk növeli a vesekő kialakulásának kockázatát.
A gépjármű finanszírozási feltételek tisztulására, a kisvállalatok uniós támogatásánál a lízing társfinanszírozás lehetővé tételére és az ügyféltudatosság növekedésére számít a Lízingszövetség a pénzügyi válság következményeként.
A Fed-elnök, Ben Bernanke mai beszédében egy újabb konjunktúracsomag kidolgozását helyezte kilátásba, mely az amerikai gazdaság tartós gyengülését hivatott megakadályozni. Részletek kvöetkeznke
„Az 1930-as évek gázreklámja” címmel új tárlattal bővült múlt héten a Fővárosi Gázművek Gázmúzeumának gyűjteménye. A kiállítás részben a vállalat jövőre tervezett nagyszabású és aktív reklámpiaci megjelenésének előfutára kíván lenni.
Börtönbüntetésre ítéltek Angliában egy magyar motorost, aki több mint 200 kilométeres sebességgel haladt egy keskeny országúton, és az erről készült felvételt feltöltötte a YouTube videómegosztó portálra.
A Fidesz szerint nem fog csúszni a Magyarország és az Egyesült Államok közötti vízummentességről szóló megállapodás hatályba lépése amiatt, hogy a köztársasági elnök hétfőn visszaküldte az utolsó megállapodást a parlamentnek; Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője erről újságíróknak beszélt.
Izland 6 milliárd euró értékű gazdaságmentő csomaggal készül kirukkolni, és ebben egymilliárd eurós részt vállalna a Nemzetközi Valutaalap (IMF), értesült hétfőn a Financial Times brit gazdasági lap. Egyelőre bizonytalan Oroszország szerepvállalása a mentőtervben, Moszkva még tanulmányozza az izlandi elképzeléseket. A terv többi résztvevői a skandináv országok központi bankjai és a japán központi…
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) levélben közölte részvényeseivel, hogy készen áll más nemzetközi intézményekkel (pl. IMF) összefogni a pénzügyi piacok stabilizálása érdekében. Az...
Két német katona és öt afgán gyermek halt meg abban az öngyilkos merényletben, amelyet Afganisztán északi részén hajtottak végre a tálibok - jelentette több forrás hétfőn. Az afgán rendőrség két embert máris letartóztatott az ügyben.
öbbek között a tűzoltók túlóradíjának kifizetéséről, a Nemzeti Tehetségprogram megvalósításáról, a HospInpestről és a korrupció elleni kormányzati lépésekről esett szó az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben. Az elmúlt hetektől eltérően a hétfői ülésnapon valamennyi interpellációra adott választ elfogadta a parlament.
A Raiffeisen Bank is leállította a lakossági ügyfeleknél is a jelzálogalapú devizahitelezést. A határozatlan ideig tartó felfüggesztés nem érinti az eddig, vagyis október 18-ig befogadott kérelmeket,...
A belga kormány nagyobb horderejű mentőcsomagot dolgozott ki a pénzpiac számára. A kormánynak támogatnia kell a belga Bank Dexia legnagyobb részvényesét, az Ethias balesetbiztosítót, miután a Dexia már segítséget kért. Az Ethias 1,5 milliárd dolláros tőkét kap. Az EUR/USD tovább esett. 1,3300 alatt tesztelhetik az 1,3200-es értéket. in-www.globalfx.hu
A TvNetWork bejelentette, hogy 2008. október 20-án adásvételi szerződést kötött, és megvásárolta a Kőbánya-Újhegyi lakótelepen lévő, 3,769 előfizetővel rendelkező telekommunikációs hálózatot, melyen...
Négy, drogcsempészetért halálra ítélt rabot akasztottak fel egy iráni börtönben - jelentette hétfőn a helyi állami rádió. A nemzetközi jogvédő szervezetek szerint Irán a második helyen áll a világon a legsúlyosabb büntetés alkalmazásában - csak Kínában végeznek ki több embert.
Még nagyon hosszú utat kell megtennem ahhoz, hogy a világ legjobb három teniszezője közé kerüljek - vallotta be Andy Murray, aki vasárnap megnyerte a madridi mesterversenyt. „Megvertem Roger Federert, Rafael Nadalt és Novak Djokovicsot is, de még nagyon le vagyok maradva tőlük” - jelentette ki a skót kiválóság, aki a Madrid Masters döntőjében a francia Gilles Simont múlta felül 6:4, 7:...
Ha tehetné, beülne egy fényképezőgép belsejébe? A Mai Manó Ház október 21-én kezdődő programjain akár erre is sor kerülhet. Igaz, "csak" egy camera obscurává alakított buszban foglalhat helyet, de így is megtapasztalhatja, miként működik a világ legősibb, legegyszerűbb fényképezőgépe.
Adócsökkentésre a stabilitás megtartása érdekében nincs szükség, és csak a kiadáscsökkentésekkel egy időben, vagy ez után nyílik rá lehetőség - mondta Simor András jegybankelnök.
Két héttel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy 500 milliárd forintos likviditásbővítő csomaggal kíván a vállalkozások segítségére lenni. Ennek első eleme már holnaptól elérhető lesz, a korábbinál kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel a K&H Bank fiókjaiban - közölte Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési miniszter a ma megrendezett sajtótájékoztatón....
Alkalmatlannak tartja az SZDSZ frakcióvezetője a jövő évi költségvetés átdolgozott változatát a válságkezelésre és a várható gazdasági recesszió hatásának enyhítésére.
Módosítaná a felsőoktatási törvényt az SZDSZ, a változtatás célja többek között az egyetemek, főiskolák gazdasági szabadságának növelése - mondta az önálló képviselői indítvány egyik előterjesztője, Magyar Bálint hétfőn az MTI-nek. Az MSZP és az oktatási tárca még nem alakította ki az álláspontját, a felsőoktatási szakszervezet elutasítja a javaslatot.
Melaminnal fertőzött pizzát árultak egy étteremlánc egységeiben Japánban - jelentette a szigetország egészségügyi minisztériuma hétfőn. A hibás egy Kínából importált összetevő volt.
Magyarországnak az elmúlt években az innováció területén elért teljesítménye messze elmarad a várakozásoktól, és csalódottságra ad okot - mondta az OECD főosztályvezetője
A héten bevezetik a szálló porra (PM10) vonatkozó önálló küszöbértékeket, hatályba lép ugyanis az erről szóló rendelet – írta közleményében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Magyarországon eddig csak a kén-dioxid és a szállópor együttes koncentrációjára volt tájékoztatási és riasztási küszöbérték.
Új ukrán és talán világrekord született Ukrajnában az egy kilogramm szalonna megevését illető percek tekintetében. A Luckban megtartott III. Ukrán Szalonnabajnokság győztese egyiptomi turistautat nyert.
A dollár ma profitált a Fed-elnök, Ben Bernanke képviselőházbeli beszédéből, melyben újabb konjunktúraprogram kidolgozását helyezte kilátásba. Az új csomag az amerikai gazdaság tartós hanyatlását hivatott megakadályozni, hangsúlyozta Bernanke, bár fő feladata a hitelfeltételek javítása. A program csak mérékelten lehet hatással a költségvetésre, mondta Bernanke, majd így folytatta: véleménye…
Halász Gyula, az Art Directors Club Hungary (ADCH) elnöke a Mérleg reklámversenyről, a ki nem adott díjakról, a klub reklámkonferenciás szerepléséről, a nyafogásról és arról az időról, amikor még minden jobb volt.
Szélesebb körű együttműködés szükséges a rendfenntartó szervek és a polgárőrség között - mondta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) hétfői, budapesti ünnepi rendezvényén Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, aki azt ígérte: ennek megteremtéséért személyesen fog lépéseket tenni.
A Concorde a magyar részvényeket jelentősen túladottnak látja az állampapírokhoz képest, mivel a 98-ban látott 15%-os 10 éves hozamhoz képest jelenleg tapasztalható 10% alatti hozam még a jelentős...
47 leszavazás után mégis napirendre vették a szocialisták támogatásával a költségvetési tanács intézményét. Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető újságírók előtt kijelentette: független és erős, nem pedig a kormány alá rendelt intézményre van szükség.
A hétfői frakcióülésen a képviselőcsoport szóbeli figyelmeztetéssel, illetve pénzbírsággal büntette azokat a képviselőket, akik az elmúlt hetek interpellációs szavazásainál jelen voltak ugyan, de nem szavaztak - mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az MTI-nek hétfőn.
Izland 6 milliárd euró értékű gazdaságmentő csomaggal készül kirukkolni. Nagy szükség is lenne rá: az egyik megmentett bank nem fizette ki időre egy kötvénye kamatait
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon hétfőn kezdeti erősödést követően, nemzetközi devizapiaci hatásra. Az eurót délután négy órakor 269,10/20 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a fo...
Magyar bankok adósosztályzatainak kilátását módosította stabilról negatívra hétfőn a Fitch Ratings, összefüggésben azzal, hogy a múlt héten a magyar szuverén adósbesorolás kilátását is hasonló módon r...
Néhány hónap alatt ezer milliárdok vesztek el a tőzsdéken, a nyugdíjalapokban, bankok dőltek be. Sokakban felmerül a kérdés: hova tűnhetett ez a rengeteg pénz? A válasz egyszerű: sehova, hiszen ezek a pénzek valójában nem is léteztek soha.
Magyarországon eddig mintegy 15600-an váltották ki az úgynevezett Start Plusz kártyát, amelynek tulajdonosa után járulékkedvezményre jogosultak a munkáltatók. A tapasztalatok alapján azonban a kártya kiváltása nehézkes, a rendelet pedig sok kismama számára nem egyértelmű.
Keddtől már igényelhető a K and H Bank fiókjaiban és a mikrofinanszírozó szervezeteknél a 800 milliárd forint hatású likviditásbővítő csomag egyik legfőbb eleme, a kedvezőbb kondíciójú Új Magyarország Mikrohitel - jelentette be Bajnai Gordon gazdasági és fejlesztési miniszter hétfőn a hitelintézetnél tartott sajtótájékoztatón.
Lezárják a Margit hidat a tűzszerészek kedden egy bomba kiemelése miatt; előreláthatólag mintegy három órán át, 12 órától 15 óráig nem lehet majd közlekedni a hídon és néhány környékbeli úton. A rendőrség a munkálatok idejére a forgalmat a Margit körútra, illetve a Fő utcába tereli.
Számos kutatás-fejlesztési projekt működik a három éve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) létrehozott eScience Regionális Egyetemi Tudásközponton belül. Ezek közül a munkaügyi adatok kezelésére továbbfejlesztett módszert mutatta be a tudásközpont egyik konzorciumi partnerével, a Multiráció Kft.-vel közösen október 20-án.
A Kereszténydemokrata Néppárt közleményt adott ki, amely szerint jogorvoslattal fog élni, mert A szólás szabadsága című műsorban csupán négy parlamenti párt (MSZP, Fidesz, SZDSZ, MDF) frakcióvezetőjének részvételével folytattak beszélgetést.
Napon belül több, mint 1.5%-ot tudott erősdöni az amerikai dollár az euróval szemben. A hirtelen kibontakozó erősebb vételi kedv mögött Ben Bernanke beszéde áll, melyben támogatta az új...
Szeptemberben 0,3%-kal emelkedett az gazdasággal kapcsolatos előrejelző indikátor, miközben az elemzők -0,2%-os értékkel számoltak a legutóbbi 0,9%-os csökkenés után. 4 hónap óta először hozott pozitív értéket a mutató. A legnagyobb mértékben a pénzmennyiség és a fogyasztói elvárások lendítettek az értéken, míg leginkább rossz hatással az építési engedélyek és az első munkanélküli segélykérelmek…
A bírálók szerint Magyarország lehet a következő Izland, a jegybank vezetője viszont pánikkeltőkről beszél, írta "Magyarország védelmezi pénzügyeit" című cikkében hétfőn a The Wall Street Journal.
Lezárják a Margit hidat a tűzszerészek kedden egy bomba kiemelése miatt; előreláthatólag mintegy három órán át, 12 órától 15 óráig nem lehet majd közlekedni a hídon és néhány környékbeli úton - közölt...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 12681 ponton zárt hétfőn, ez 247 pontos, 2 százalékos csökkenést jelent a pénteki záró értékhez képest - derül ki a BÉT honlapjáról.