Új kórházat nyitott kutyái ellátására az amerikai hadsereg. Eddig egy 1968-ban épült kiképzőközpontban kezelték a harctéri sebeket szerzett állatokat. Az azonban túlterhelt, ezért szükséges volt egy új intézet megépítésére.
A magyarok több mint fele jobban odafigyel arra, hogy milyen élelmiszert vásárol, mint korábban - derül ki a Nielsen piackutató vállalat felméréséből, amelynek részleteit szerdán hozták nyilvánosságra. A vásárlók a csomagoláson az összetevőket és a tápértéket is megnézik, de a megkérdezettek fele mondta csak: érti azt, ami a címkén szerepel.
Ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben megsérültek egy szombathelyi karambolban szerdán este, ugyanakkor elütöttek egy 13 éves kislányt is a városban, akit a mentők koponyatöréssel szállítottak...
A tengerentúlon nemcsak a gazdasági válság negatív hatása érződik a televíziós piacon. A csatornák ugyanis már-már hagyomány szerint a krízishelyzetre humorral reagálnak, így a legtöbb amerikai adón az eddiginél is több vicces sorozat, sitcom kerül képernyőre.
A nemzetközi befektetők számára nehezen indokolható döntésre szánta el magát az tíz éven belül a második államcsődje felé haladó Argentína elnöknője, javaslata alapján ugyanis államosítanák az ország magánnyugdíjrendszerét.
Szentgyörgyi László kapta idén az Év Háza díjat. Az építész szerint változásra van szükség, mivel alacsony a mai magyar családiház-építészet színvonala, és a pénzszűke miatt gyenge minőségű házak épülnek.
A Milan gondoskodott arról, hogy egy UEFA-kupás csapat is fókuszba kerüljön a Bajnokok Ligája játéknapján. A klub bejelentette, hogy januártól kölcsönveszi David Beckhamet.