A Népszava szerint Erzsébetvárosban többen felvetették, hogy a Fidesz visszadátumozta azt a levelet, amelyben Deutsch Tamás lemondott kerületi képviselői mandátumáról. A lap pénteki száma arról ír: kü...
Pénteken, a többi térségi valutával együtt, bizonytalan lehet a forint is, mert a dollár újfent erősödik. A legnagyobb kilengéseket a cseh koronának és a lengyel zlotyinak jósolják a kereskedők
Betörő nemigen szokott dobolni "terepen", hát még templomban, mégis ez történt az Egyesült Államokban egy connecticuti városban. A tettes egy 47 éves férfi, aki "fényes délután"...
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás Magyarországon, ekkor hajnali háromkor két órára kell visszaállítani az órák mutatóit - közölte a Magyar Villamosenergia-Ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (MAVIR).
A forint piacán a mai kereskedést a tegnapihoz hasonlóan a nemzetközi befektetői hangulat irányítja, az árfolyam 280 és 283 forint között mozgott, és rövid időre magasabb szinteket is megütött,...
Észak-Koreában nyilvános kivégzésekkel félemlítik meg a polgárokat, a hatóságok korlátozták a távolsági telefonhívásokat, hogy megakadályozzák a súlyosbodó élelmiszerhiánnyal kapcsolatos...
Az elemzői várakozásokat kismértékben felülmúló eredményekről számolhatott be a Microsoft tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, aminek hatására a társaság részvényei 4%-kal...
Európa több országában is a gazdasági nehézségek hatására szenvednek az irodapiacok, úgy tűnik azonban még található egy üdítő színfolt a térképen. Míg a szomszédos Nagy-Britanniában komoly gondokat...
A világi berendezkedés elleni cselekményekben volt érintett Tecep Tayyip Erdogan miniszterelnök és pártjának több vezetője, közöttük Hüseyin Celik oktatási miniszter - közölte pénteken a török alkotmá...
A magyarok amerikai vízumkérelmeinek elutasítási aránya az elmúlt pénzügyi évben 7,8 százalék volt - tudta meg az MTI a washingtoni belbiztonsági minisztériumtól. Ezzel az adattal hivatalossá vált:...
Kirepült az autóból és a helyszínen életét vesztette egy fiatal nő Esztergomnál csütörtök este, amikor a jármű árokba sodródott - közölte a rendőrség az MTI-vel. A kocsiban utazó másik nő szintén...
Az Alzheimer-kór jellemzően idős korban kialakuló betegség. Változik a magatartás, beszűkül a gondolkodás – hétköznapi nyelven gyakran időskori elbutulásként szokták emlegetni.
A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo AB pénteken 2 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 36 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 3,149 ...
Ejtették a vádat a focilabda vissza nem adása miatt őrizetbe vett 89 éves néni ellen az Egyesült Államokban. Az ügyész úgy ítélte meg, hogy nem büntethető a hölgy. Az idős hölgy azért kobozta el a...
A rendőrség kihallgatta annak a gépkocsinak a sofőrjét, akinek autójában három darab ötliteres ballont, több gyújtószerkezetet és csőbombákat találtak csütörtökön a Nyugati téren; a férfi lakásában házkutatást is tartottak - mondta az országos rendőrfőkapitány a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken.
Egymillió forintos bírságot helyezett kilátásba a tisztiorvosi szolgálat annak a tardi háziorvosnak, aki nem oltja be a betegeket az ingyenes influenza elleni védőoltással, mert szerinte...
Majdnem hat kilóval született meg egy háromgyermekes házaspár negyedik gyereke Ausztráliában. Harlemnek mindenki a csodájára jár, és máris leendő baseballjátékosként emlegetik.
Észak-Koreában nyilvános kivégzésekkel félemlítik meg a polgárokat, a hatóságok korlátozták a távolsági telefonhívásokat, hogy megakadályozzák a súlyosbodó élelmiszerhiánnyal kapcsolatos híresztelések...
Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét meredekebb lejtőre kerültek, a gyenge vállalati eredmények miatt. A Volvo az első órában 18 százalékkal zuhant, a várttól és a tavalytól messze elma...
Összesen 34 embert állított elő a rendőrség csütörtökön a fővárosi rendezvényekről. Volt akit lőfegyverrel való visszaéléssel, többeket pedig közbiztonságra különösen veszélyes tárgy birtoklásáért, illetve kábítószerrel való visszaélésért vettek őrizetbe - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek hajnali közleményében.
Bődületes zuhanás jellemezte a mai napon a japán részvénypiacot, a NIKKEI index közel 10%-ot zuhant. Meredeken erősödik a jen, mely aggasztó lehet a japán jen hitelt felvevők számára. (ProfitLine.hu)
Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint a pénzügyi válság biztosan a végét jelenti az ellenőrzés és szabályozás nélküli kapitalizmusnak, amely az Egyesült Államokat jellemzi.
Az euróövezeti szolgáltatások beszerzőmenedzser-mutatója októberben 46,9 pontra, 2001. október óta a legalacsonyabbra csökkent a szeptemberi 48,4 pontról
Bár Gyurcsány Ferenc és a szocialisták időről időre a Fidesz– KDNP politikusainak a szemére vetik, hogy egyes önkormányzatokban a polgári erők politikusai együttműködnek a Jobbik helyi képviselőivel, a szocialista–szociáldemokrata pártszövetség esetében országos szinten igazolható, hogy aktív kapcsolatot ápolnak a szélsőbaloldallal.
Az Európai Unió és Kuba hivatalosan is felújította a kölcsönös együttműködést egy csütörtökön Havannában aláírt megállapodással. Louis Michel, az Európai Bizottság fejlesztési segélyekért felelős...
Érezték a hitelminősítők, hogy nagy gond lesz, mégsem léptek semmit, legalábbis ez derült ki egy törvényhozási meghallgatáson nyilvánosságra hozott belső levelezésekből. A társaságok a váratlan és...
Csaptelepekből készültek azok a csőbombák, amelyeket csütörtökön abban a kocsiban találtak a rendőrök, amelyet a Nyugati téri felüljárónál tartóztattak fel. A férfinál később házkutatást is tartottak, ott is robbanószerkezetek előállításához szükséges felszereléseket és tervrajzokat találtak.
Michael Bloomberg harmadszor is New York polgármestere lehet; a városi tanács helyi idő szerint csütörtöki szavazásán lehetővé tette, hogy a milliárdos üzletember 2000 és 2004 után újabb négy évre...
A dán jegybank meglepetésszerűen 50 bázisponttal 5.5%-ra emelte ma irányadó kamatát a dán korona gyengülése miatt. 50 bázisponttal 5.5%-ra emelte a dán központi bank az irányadó kamatrátát, miután...
Tim Mann 2003-ban, Greg Hawkes és David Rizzuti társaságában megalapított a The Diamond Hearts névre hallgató együttes. Amellyel Cambridge és Sommerville környékén koncertezgettek. A következő év elején már néhány felvételt rögzítettek is Rizzuti házi stúdiójában.
Egymillió forintos bírságot helyezett kilátásba a tisztiorvosi szolgálat annak a tardi háziorvosnak, aki nem oltja be a betegeket az ingyenes influenza elleni védőoltással, mert szerinte tisztázatlan az orvosi felelősség, és az is, hogy ki fizeti meg az orvos munkadíját - írja a Népszabadság.
Egymillió forintos bírságot helyezett kilátásba a tisztiorvosi szolgálat annak a háziorvosnak, aki nem oltja be a betegeket az ingyenes influenza elleni védőoltással. De miért nem oltanak?
A brit GDP a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent a második negyedhez képest - az elemzők 0,2 százalékos visszaesést vártak -, és 0,3 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit, je...
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás Magyarországon, ekkor hajnali háromkor két órára kell visszaállítani az órák mutatóit - közölte a Magyar Villamosenergia-Ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt....
Az elemzői várakozásokat is meghaladta a brit gazdaság visszaesése a harmadik negyedévben, ami a fontot is újabb mélypontra taszította. Recesszióba került a brit gazdaság a harmadik negyedév során...
A rendőrség kihallgatta annak a gépkocsinak a sofőrjét, akinek autójában három darab ötliteres ballont, több gyújtószerkezetet és csőbombákat találtak csütörtökön a Nyugati téren; a férfi lakásában...