Hatamas felháborodás van Japánban, miután nyilvánosságra került, hogy hét tokiói kórház nem volt hajlandó foglalkozni egy súlyosan beteg állapotos nővel, aki végül az egyikben szült, majd röviddel később meghalt.
A legnagyobb amerikai váltókibocsátó, a General Electric biztosan csatlakozik a Fed által jövő hétfőn elindítandó hitelezési programhoz, ami a piac újjáéledését hozhatja el. A Fed gyakorlatilag a...
Idegen területen őzeket elejtő vadászokra bukkantak a szegedi rendőrök Domaszék külterületén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. A gyanú szerint a két...
Az SZDSZ elnöke szerint a gazdasági válság tovább gyűrűzése ellen három sürgető feladat áll az ország előtt: csökkenteni kell a kiadásokat, be kell vezetni a plafontörvényt, és folytatni kell a reformokat.
Az Európai Unió grúziai megfigyelő missziójának vezetője szerint eltúlzottak azok a déloszét állítások, amelyek szerint a grúzok rendszeresen követnek el provokációkat, és napirenden vannak a...
Az osztrák Format című lap szerint nyomozást indítottak Hans-Peter Haselsteiner, a Strabag társtulajdonosa ellen, a gyanú szerint illegálisan juttatott pénzadományokat magyarországi pártoknak. A lap...
A higgadtságról és józan ítélőképességről tanúbizonyságot tevő Barack Obama, a demokrata párti elnökjelölt a helyes választás az Egyesült Államok következő, 44. elnökének - foglalt állást...
Fodor Gábor szerint Magyarországon kisebb, de hatékonyabb, valóban a polgárok érdekeit szolgáló államra van szükség. Az SZDSZ elnöke arról is beszélt, hogy szükség van a liberális gondolkodás megújítására.
20 perccel meghosszabbította lánya vajúdását az az angol férfi, aki úton a kórház felé még behajtott egy benzinkúthoz és sorban állt, mert úgy tudta, ott ingyen benzint osztanak.
Gordon Brown brit miniszterelnök telefonon felhívta Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőt és egyeztettek a nemzetközi pénzügyi válságról - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel. Daróczi Dávid...
A magyar nemzet kulturális egységet alkot, a kulturális nemzet fogalma nem áll ellentétben a politikai nemzet fogalmával - hangsúlyozta pénteken Csíkszeredában tartott sajtóértekezletén Sólyom László köztársasági elnök, aki - mint fogalmazott - mostani székelyföldi látogatásán ezzel az üzenettel érkezett a romániai magyarsághoz.
A mai ingatlanpiaci adatok kisebb pozitív meglepetést okoztak a piacon, a használt lakások értékesítése a vártnál is gyorsabban emelkedett az USA-ban. Szeptemberben 5.5 százalékkal több használt...
Fodor Gábor szerint Magyarországon kisebb, de hatékonyabb államra van szükség, amely valóban a polgárok érdekeit szolgálja; az SZDSZ elnöke pénteken, a pártja által szervezett nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy szükség van a liberális gondolkodás megújítására.
A szlovák parlament nagy többséggel elfogadta a teljes betétállomány biztosítására vonatkozó kormányjavaslatot, ami november 15-től lép életbe. Az elmúlt hetekben több EU tagország - köztük...
Fodor Gábor szerint Magyarországon kisebb, de hatékonyabb államra van szükség, amely valóban a polgárok érdekeit szolgálja; az SZDSZ elnöke pénteken, a pártja által szervezett nemzetközi...
Nagyobb rendbontás nem volt idén október 23-án, azonban így is 310 millió forintba került az ünnepségek biztosítása. A csőbombás férfiről kiderült: radikális csoportokkal áll kapcsolatban.
Irányelvvel kívánja szabályozni az Európai Unió a repülőtereken fizetendő díjakat az olyan nagy forgalmú légikikötők esetében, amelyek adott esetben visszaélhetnek domináns piaci helyzetükkel.
Három NATO-hadihajó kezdett járőrözést a Szomália előtti vizeken és az Ádeni-öbölben, vagyis azon a tengerszakaszon, ahol az utóbbi időszakban elharapództak a teherhajók elleni kalóztámadások. Az...
Az alma méregteleníti szervezetünket, csökkenti a vér koleszterinszintjét és gátolja az érszűkület kialakulását. Természetes gyógyhatások tárháza tökéletes csomagolásban. Ez a „különlegesség” nagyon is közismert gyümölcsünk: az alma. Nyersen fogyasztva kitűnő vitaminforrás, de palacsintába reszelve sem utolsó.
Első ránézésre várakozások feletti gyorsjelentést tett közzé a cseh Telefónica, ám a bevételek között megjelent egy elemzők által nem várt jelentős tétel. A menedzsment az idei évi várakozásait...
Bűnösnek találta egy birminghami bíróság azt az angol drogkereskedőt, aki egy 10 fontos (3500 forintos) tartozás miatt kivágott egy nő füléből egy darabot.
A hivatalos november 4-i dátumot megelőzően több amerikai szövetségi államban már csütörtökön megkezdődött az elnökválasztás. Illetékesek azért tették ez lehetővé, hogy csökkentsék a várható nyomást november első keddjén. Felmérések szerint eddig több demokrata párti és azon belül is színes bőrű szavazó ment el voksolni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, eső nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás....
Gyurcsány Ferenc magyar és Gordon Brown brit miniszterelnök telefonon beszélgetett pénteken a pénzügyi válság európai hatásairól, illetve arról, hogy hogyan csökkenthetnék az abból adódó károkat – nyilatkozta a kormányszóvivő. Daróczi Dávid hozzátette: az egyeztetést a brit kormányfő kezdeményezte.
Gordon Brown brit miniszterelnök telefonon felhívta Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőt és egyeztettek a nemzetközi pénzügyi válságról - közölte a kormányszóvivő.
Cristiano Ronaldo úgy érzi, jó esélye van arra, hogy miután a Manchester Unitedet győzelemre vezette a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában is, idén elnyerje a legjobb Európában játszó labdarúgónak járó Aranylabdát és a FIFA Év játékosa-címet.
Valószínűleg nem fog kemény feltételeket szabni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Magyarországnak esetleg nyújtandó finanszírozáshoz, az ukrán magánszektor azonban jó eséllyel az IMF-támogatással...
Még koránt sem ért véget a világ legnagyobb biztosítójának, az AIG-nek a vesszőfutása, ugyanis egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe fog ténylegesen kerülni a biztosító megmentése. A jelenleg...
Csütörtök éjszaka ismeretlenek összefirkálták a Fidesz soproni szervezetének irodáját. A párt feljelentést tett a rendőrségen. „Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop” - ezt az idézetet írták festékszóróval a párt Szent György utcai irodájának falára.
Eldőlt a hónapok óta problémás bankként számon tarott National City sorsa, ugyanis a PNC Financial Services bejelentette, hogy 20%-kal a tegnapi záróára alatt felvásárolja a céget. A társaság állami...
Élőhelyük visszaszorulása és a vadászatuk miatt rövid időn belül eltűnhet a jegesmedvék észak-szibériai populációja - figyelmeztetett pénteken egy nemzetközi környezetvédő szervezet. A kutatók új védett területet javasolnak védelmükhöz.
Kétnapos látogatását befejezve pénteken délután elutazott Szlovákiából II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp edinburgh-i herceg. A brit királyi pár Ivan Gasparovic szlovák államfő meghívására...
Csótányok árasztottak el egy kecskeméti utcát. Az ott élők hiába irtják a bogarakat, mégsem tudnak tőlük megszabadulni. Attól félnek, hogy a rovarok megbetegítik őket.
A Nyugat kész segíteni Magyarországnak is, hiszen veszélyeztetett ország vagyunk. A fejlett államok összehangolt lépésre készülnek. Bod Péter Ákos is elmondja a véleményét
A földművelésügyi minisztérium szakállamtitkárának felesége faktorálná a fiatal gazdák támogatását. A cég megtévesztő módon azzal kereste meg egy uniós agrárpályázat győzteseit, hogy ha fizetnek 400-450 ezer forintot, a Buda Faktor megelőlegezi a megítélt 10 milliós támogatást, annak kifizetése ugyanis akár 180 napot is csúszhat.
Az Európa Tanács szerint veszélybe került a sajtószabadság Horvátországban a Nacional című hetilap volt főszerkesztőjének és marketing-igazgatójának a meggyilkolásával. A kettős gyilkosság nem csak...
"Gyerekbiztos" megjelöléssel, szűrőkkel, forróvonallal és a tagállamok közötti szorosabb együttműködéssel védenék az EP-képviselők a gyerekeket és a fiatalokat az internetes zaklatástól és a rájuk leselkedő egyéb "online veszélyektől".
A nyugat-európai részvénypiacok pénteken tovább veszítettek, arra az általános meggyőződésre, hogy a reálgazdasági "feketeleves" még csak most következik
Nicolas Sarkozynek nem tetszik a képmását viselő figura, ezért a francia köztársasági elnök mindenképpen el akarja tüntetni a piacról azt a könyvet, amelyhez az őt ábrázoló voodoo babát adják ajándékba.
A fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke a városházi vezetők nyilatkozataiból és egy most elkészült jelentésből arra következtet, hogy legkorábban 2012 nyarán szállíthat utasokat a 4-es...
Az izlandi hatóságok már egyeztetnek a Nemzetközi Valutaalappal, a válságba sodródott ország vezetői 2 milliárd dolláros segélyt remélnek a washingtoni székhelyű intézettől - nyilatkozta Geir Haarde...
Két foxi kutya támadt egy 8 és egy 10 éves gyerekre csütörtök délelőtt a Somogy megyei Belegen. A testvérpár súlyos, feltehetően maradandó sérüléseket szenvedett. Egyiküknek hajával együtt letépték a fejbőrét az állatok, vagyis valósággal megskalpolták - mondta el Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az osztrák hatóságok újra nyomoznak az elrabolt és nyolc évig fogva tartott leány, Natascha Kampusch ügyében annak megállapítására, hogy elrablójának volt-e cinkostársa - jelentették be pénteken...